Hlatky László (Fotó: Főfotó)
A száz esztendővel ezelőtt született Hlatky László színművész, a Horthy-rendszerben a Pécsi Nemzeti Színház és az általa alapított Országjáró Kamaraszínház igazgatója és vezető előadóművésze életének egy-egy mozaikját az elmúlt hónapokban a Kuruc.info már többször bemutatta. Ezúttal a Kibédi Ervinnel, a jó baráttal két évtizeden keresztül játszott Hacsek és Sajóról szólunk.

Hlatky László színművész viszonylag korai, 1982-ben bekövetkezett halála után Kibédi Ervin igyekezett megfelelő társat találni Sajó szerepére az addig igen népszerű Hacsek és Sajó című bohózathoz. Több színésszel is próbálkozott, majd az ő halála után mások is szerették volna föltámasztani a múlt század 30-as éveinek végén életre kelt két jellegzetes pesti figurát, ám az erre irányuló próbálkozás Hlatky László halála utána nem sikerült senkinek. Pedig már Hlatky és Kibédi is úgy „örökölték”, támasztották föl a Hacsek és Sajó-jelenetet, de nekik még sikerült. Igaz, akkor a kommunista ideológia szorítása ellenére is más volt kulturális és politikai légkör, a közönség intellektuális elvárása.

Vadnay László még a múlt század '30-as éveinek legvégén, a magyar kabaré legendás időszakában „teremtette meg” ezt a jellegzetesen két pesti figurát, Hacsekot és Sajót. Az általuk fölvillantott bohózat mindenkori időszerű üzenetét kizárólag magyar ember, leginkább a pesti polgár érti meg. A színháztörténeti írások szerint Vadnay 1929-ben a Két ember beszélget, valóban semmit mondó címet adta az akkor írt bohózatának, s talán a cím esetlensége miatt is Nagy Endre az Ady nyomdokain Nagyváradról a székesfővárosba fölköltözött kabaréíró, a Terézkörúti Színpad igazgatója epésen meg is jegyzete, hogy egyszer-kétszer talán elő lehet adni a jelenetet. Az egyszer-kétszerből aztán rövidebb kihagyásokkal és változó szereplőkkel közel fél évszázad lett.

A második világháború után Amerikába kitántorgott Vadnay László a már említett Terézkörúti Színpadon Nagy Endre jóváhagyása után eleinte saját maga alakította Hacsekot, míg Sajót Herczeg Jenő játszotta. Nemsokára azonban a színigazgató Komlós Vilmosra bízta Sajó szerepét. Vadnay, a saját későbbi visszaemlékezése szerint, úgy választotta meg a bohózat két szereplőjének ma ismert nevét, hogy ceruzájával vaktában rábökött az előtte heverő, kinyitott telefonkönyvre. Így lett aztán Herczeg Jenő Hacsek, míg Komlós Vilmos Sajó alakítója.

A fiatalabbak kedvéért érdemes fölidézni, hogy a hajdani pesti Terézkörúti Színpad a Teréz körút 48. szám alatt, a mai Játékszín, illetve az előtte volt Kamara Varieté helyén, szemben a Britannia Szállóval működött 1923 és 1938 között. Ja, még valami, a Nagykörút és a Szondy utca sarkán álló egykori Britannia Szállót ma Béke Szállónak nevezik. Itt, a Terézkörúti Színpadon született meg tehát a Hacsek és Sajó, nem messze, néhány kapualjjal távolabb attól a háztól, a Teréz körút 40.-től, ahol a Sajó szerep második nemzedékes alakítója, Hlatky László lakott a múlt század 60-as éveiben. Csak érdekességként jegyezzük meg, hogy a Teréz körút 40. szám alatti polgári házban laktak, illetve időnként tartózkodtak még olyan híres személyiségek, mint Horthy István kormányzóhelyettes (övé volt az egész első emelet körúti fertálya) és a szudétanémet gyökerű, nagyváradi születésű Lemhényi Dezső országgyűlési képviselő. Ebben a házban született és nevelkedett ifjabb Lemhényi Dezső olimpiai bajnok vízilabdázó, később világhírű edző.

Herczeg Jenő és Komlós Vilmos a második világháború után ugyanúgy a Vidám Színpadon kötött ki, mint szerepeik továbbvivői, éltetői, Hlatky László és Kibédi Ervin. Komlós 1959-ben elhunyt, majd két évre rá Herczeg is, s haláluk után mindenki azt hitte, hogy velük együtt a Hacsek és Sajó is sírba szállt. De nem így történt, mert Kibédi és Hlatky, a két jóbarát néhány esztendővel az elődök eltávozása után elhatározták, hogy föltámasztják ezt a kedvelt pesti bohózatot. Az elképzelés megvalósításához persze kellett az, hogy a '60-as évek közepén egy kicsit enyhüljön a kommunista Kádár-rendszer kulturális terrorja, így a „horthysta” Hlatky Lászlóra nehezedő nyomás is. (Hlatky László nagybátyja az olaszországi emigrációban elhunyt Hlatky Endre, aki előbb Bethlen István miniszterelnök személyi titkára, majd Horthy Miklós kinevezésére 1944-ig a Magyar Rádió műsorigazgatója volt – H. J.) A kezdeményezést siker koronázta, mert eleinte csak a Vidám Színpadon játszott Hacsek és Sajó később eljutott az ország minden részébe, sőt a magyarok lakta határon túli területekre is.

Kibédi és Hlatky a Hacsek és Sajóban a Berlin Pódiumon (Fotó: Archív)

A Berlin Éttermet a Szent István körúton, a Vígszínházzal szemben a második világháború után nyitották meg. Egyesek talán úgy gondolták, hogy legalább egy étterem őrizze meg az innen nem olyan messze levő Berlin tér emlékét, amelyet a kommunisták gyorsan átkereszteltek Marx térre. A szüleink és velük együtt mi persze továbbra is, még a 60-es években is Berlin térnek mondtuk, amint a Király utcát sem hívtuk Majakovszkijnak, vagy a Podmaniczky utcát Rudas Lászlónak. Így nőttünk mi föl a Terézvárosban és környékén, mígnem egy szép napon arra ébredtünk, hogy a Király utca ismét Király utca. A kávéházként, irodalmi bárként is működő Berlin Étterem nevű vendéglátó helyiség utcára néző, hatalmas ablakai és a Szent István körúti gyalogjáró fölött esténként villogott a Berlin város címeréből ismert neon medve, feje fölött ott ékeskedett az ötágú aranykorona. A háború utáni szocialista évtizedekben magyarországi intellektuelek, valamint a két Németországból Budapestre látogató német barátaink kedvenc találkozóhelye volt a Berlin Étterem, amelyet a '90-es években bezártak, a neonmedvét sietve leszerelték azok, akik kezet mertek emelni a Blaha Lujza téren még a kommunisták által is megtűrt EMKE Kávéházra és esténként az Erzsébet körúti járda fölött villódzó neon cégtáblára.

Kibédi és Hlatky 1980-ban (Fotó: Süni)

Hlatky László és Kibédi Ervin a múlt század '70-es éveinek végén egy időre föltámasztotta a Berlin Étteremben korábban tartott szórakoztató előadásokat. A vállalkozáshoz csupán egy zongorista és a két előadóművész közös- és magánszámai kellettek. A Berlin Pódiumon együtt adták elő az akkor már igen kedvelt Hacsek és Sajó-jeleneteket, amely előtt és után zongorakísérettel elhangzott egy-egy magánszám, általában a jellegzetes pesti kuplé, vagy könnyedebb hangvételű vers. Kibédi elénekelte az Én nem hiszem, hogy normális vagyok című dalt.

A Révész Pál szövegével, Nemes Zoltán megzenésítette igazi pesti kuplé varázsa abban rejlett, hogy a Kádár-rendszer utolsó évtizedének elején a színpadon magát bolondnak tettető Kibédi előre fésült hajjal már kimondhatott olyan bel- és külpolitikai véleményeket, amelyekről korábban még álmodni sem volt szabad és tanácsos.

Hlatky László 1980-ban (Fotó: Kibédi Ervin)

Hlatky László magánszámként általában előadta Polgár Tibor – Darvas Szilárd, a Kibédi által énekelt kuplénál mélyebb, borongósabb, az élet gyors elmúlásáról és az emberi becsületről szóló, neki írt három magánszámát. A pesti közönségnek tetszett a Kibédi - Hlatky-kettős Berlin Pódium Kabaréja, s a heti egyszeri előadásra mindig megtelt a nézőtér. Kibédi Ervin egy ízben, az előadás előtt bekapcsolta a magnókészülékét és rögzítette az est teljes műsorát, így Hlatky László három dalát Kibédi Ervin fölkonferálásával. A magnókazetta kalandos, világ körüli utazás után „tért haza” Magyarországra, s lett digitalizálva néhány hónappal ezelőtt. Mivel Hlatky Lászlót nem kényeztették el a lemezgyárak és a mindenható Rádió (hiszen horthysta volt...), az itt meghallgatható fölvétel igazi különlegességnek számít.

Hering József – Kuruc.info