Ferenczi József „a professzor”
Egy nappal az Antall kormány megalakulása előtt 1990. május 22 keddi napra esett. Április 8-tól, a választások második fordulójától 45 nap telt el, április 29-én az MDF megkötötte a paktumot az SZDSZ-szel, Antall József miniszterelnök-jelölt május 16-án nyilvánosságra hozta leendő kormányának listáját, ezen a kedden pedig már mindenki a másnapi eskütételre készült.

Délelőtt 11-kor frakció ülést tartott az MDF, 14 órakor a parlament I. emeletének 64-es szobájában a Roszik Gábor (MDF) vezette Testvéri Közösséghez tartozó képviselők imádkoztak, s 15 órakor kezdődött az országgyűlés plenáris ülése.

Antall József pontosan érkezett, szokásától eltérően most nem kék-fehér csíkos inget viselt piros-kék vastag keresztcsíkos nyakkendővel, (a frakció egyes nő tagjai épp eleget bírálták érte, mondván: váltson már, mert úgy tűnik nincs is neki más), hanem fehér ing volt rajta, kék nyakkendővel, melyen vékony narancssárga csíkok futottak ferdén) titkára Forrai István, a Miniszterelnöki Kabinetiroda helyettes vezetője a helyéig kísérte, s letette elé az előkészített vaskos paksamétát, a délután ülés teljes anyagát.

Antall József miniszterelnök-jelölt 1990. május 22-én

Antall még nem a végleges helyén ült, - de jure még nem volt miniszterelnök -, hanem frakcióvezetőként az MDF frakció első székén, mellette a Baranya megyei képviselők kezdték a sort Bíró Ferenccel, feljebb a tolnaiak , a somogyiak, a Pest megyeiek és így tovább. Antall mögött Figler János református pap, ő mellette Dávid Ibolya, akinek jobbján Pap András pécsi magyar-angol szakos tanár, Pap mögött pedig én, a Somogy megyei képviselő, az MTV Új Reflektor Magazin című érdekvédelmi riport műsorának vezetője. Tehát mindössze egy sor választott el Antall Józseftől, ezért ha hátraszólt, jól hallottam.

De most nem szólt, hanem hátranézett: ott vagyok-e, biccentett fejével amikor észrevett, s jobb kezének mutatóujját felemelve, írást utánzó mozdulatokat tett a levegőben, jelezte, hogy mindjárt ír nekem valamit és küldi.

Ilkei Csaba az MDF frakcióban

Egy perc múlva félig hátrafordulva összehajtott cédulát indított el felém, Pap András adta tovább a kezembe. Bizalmasnak gondoltam, ezért úgy nyitottam ki, hogy ne lássa senki. A cédulára Antall saját kezével, vékony, fekete tollal az alábbi elrendezésben a következőt írta:

Antall üzenete Ilkeinek Ferenczy ügyében

Eredetiben ITT.

„Csaba!

Ferenczy ügyében

egy lépést sem

amíg nem beszéltünk.

Üdv.:

Antall”

Antall ismét hátranézett, látta, hogy elolvastam az üzenetet. Némán bólintottam, s előre hajolva halkan, jól artikulálva csupán annyit mondtam: „Kereslek!”

Mellettem, bal oldalon Ternák Gábor főorvos ült, infectológus, a trópusi betegségek szakorvosa, a Tolna megyei Kórház fertőző osztályának vezetője. Őszintén szoktunk beszélgetni egymással, az első naptól azt találgattuk: hány állambiztonsági ügynököt építettek be az MDF frakcióba. Voltak konkrét tippjeink. Most, mint aki kitalálta gondolatomat, megszólalt: „Mi van? Eggyel több ügynök?” Nem válaszoltam. Úgy tűnt, óvatosságom ellenére Gábor baráti érdeklődéssel belelátott Antall cédulájába.

Villámgyorsan végig kellett gondolnom két történést:

1., Honnan, kitől tud Antall arról, hogy miután előző nap este félnyolc és háromnegyed tíz között a Hotel Duna Intercontinentál Kalocsa termében a három tagú MDF-delegáció (rajtam kívül Kéri Kálmán és Kulin Ferenc) tagjaként sajtó- és média ügyekről tárgyaltam, majd együtt vacsoráztam Josef von Ferenczy „müncheni médiamenedzserrel" és Horn Gyulával, Németh Miklós kormányának külügyminiszterével (jelen volt még Ferenczi felesége: Csillag Katalin, mint „Katinka von Ferenczy” és két fia: Andreas és Csaba) a búcsúzáskor megjegyeztem öreg barátomnak Kéri Kálmán vezérőrnagynak (1991. március 14-től vezérezredes): „Nos, azért lesz majd mit megírnom…”.

2., Honnan, kitől tud Antall arról, amiről a délelőtti frakció ülés előtt beszélgettem Horváth Balázs kijelölt belügyminiszterrel, aki előbb neheztelt azért, mert kérése ellenére sem hívtam fel este a vacsora után, pedig lakás telefonjának titkos számát is megadta, aztán közölte: a reggeli postámmal ismeretlen feladótól érkezett azon levélből, mely lerántja a leplet Ferenczi múltjáról, ő is kapott egy példányt, ne szóljak róla senkinek, feltehetőn avatott állambiztonsági tiszt írta, jobbára igaz, de kivizsgáltatja, tájékoztatja Jóskát, s engem is. (Ekkor már köztudott volt a frakcióban, hogy az MDF a titkosszolgálatokat felügyelő Nemzetbiztonsági Bizottságba küld.)

Horváth Balázs belügyminiszter a parlament folyosóján

Az MDF-SZDSZ paktumot - írásos pártközi megállapodás „a demokratikus intézmények stabilitását és az ország kormányozhatóságát érintő közjogi kérdésben” - 1990. április 29-én késő este az MDF Bem téri székházában három napon át folytatott titkos tanácskozások után a következők írták alá: az MDF részéről: Antall József, Balsai István, Kónya Imre, Kónyáné Kutrucz Katalin, Salamon László; az SZDSZ részéről: Kis János, Pető Iván, Tölgyessy Péter. A paktum Antall egyéni ötlete volt, arról és a tárgyalásokról nem tájékoztatta a párt választott testületeit - sem az elnökséget, sem a választmányt -, hanem kész tények elé állította a paktum aláírásával. Akárcsak a párt képviselőcsoportját, amelynek április 30-i, délutáni ülésén lemondását helyezte kilátásba, ha nem hagyják jóvá a megállapodást. A frakció kisebb része belső morgással válaszolt, de nyíltan nem szegült szembe az elnök - frakcióvezetővel, leendő kormányfővel. Ám többekben ez maradt meg az első csalódásként. Antall József még aznap, április 29-én éjjel elküldte Salamon Lászlót Orbán Viktor lakására a paktum egy példányával, melynek alján még frissek voltak az aláírások. Hogy Viktor - a második legnagyobb ellenzéki párt elnöke - is képben legyen, s ne az újságokból értesüljön a hatásaiban hosszú évekre előre mutató megállapodásról.A második kérdésre nyilvánvaló volt a válasz: Horváth Balázs tájékoztatta Antallt. Kizárásos alapon az első kérdés megfejtése sem okozott különösebb gondot: csakis Kulin Ferenc referálhatott sietve Antallnak, akinek kizárólagos tanácsadója volt sajtó-és média ügyekben, feladatai közé tartozott az MDF-SZDSZ paktumból a sajtóra vonatkozó kompromisszum végrehajtása, egyeztetve Haraszti Miklóssal, aki az SZDSZ-ben felelt ugyanezért. Mert nagy ára volt annak, hogy a legnagyobb ellenzéki párt lemondott a kormány tevékenységét megbénító kétharmados törvények többségéről, a miniszterelnök és a kormánytagok elleni közvetlen bizalmatlansági indítvány benyújtásának lehetőségéről: nem is annyira a köztársasági elnök posztjának átengedése, sokkal inkább annak csendes garantálása, hogy nem lesznek változások az egyoldalú sajtó-, rádió-, televíziós és hírügynökségi erőviszonyokban, marad a bal-liberális túlsúly, ezért is - az előrelátás teljes hiányát mutatva - majd mindenki zavartalanul támadhatja a kormányt jól bevált helyéről, az eszköztelenül képtelen lesz a védekezésre. Kulint segítette ebben a munkájában az általa létrehozott ideológiai műhely, melynek meghatározó alakjai voltak: Debreczeni József, Elek István, Balázsi Tibor, majd Mile Lajos, aki ma az LMP képviselője.

Öreg barátom, az akkor 89 éves Kéri Kálmán tábornok biztos nem sietett Antallhoz. Élete végéig maradt benne egy tüske, melyet a miniszterelnök okozott, akinek racionálisan persze igaza volt, de az érzelmi kérdésre adott válasza állítólag tőle szokatlanul rideg és elutasító volt. Kálmán bátyám egész életében katonának tanult: tüzérségi hadapród iskola, Ludovika Akadémia, vezérkari iskola. 1942-től vezérkari ezredes, több honvédelmi miniszter - Bartha Károly, Nagybaczoni Nagy Vilmos, Csatay Lajos - szárnysegédje, katonai irodájuk főnöke. 1944-ben a Kárpátokban harcoló VI. debreceni hadtest, majd az 1. magyar hadsereg vezérkari főnöke. 1944 őszén parlamenter, később a moszkvai fegyverszüneti tárgyaló bizottság tagja. 1945 januárjában a debreceni Ideiglenes Kormány Honvédelmi Minisztériumának katonai főnöke. Márciusban szabotázs vádjával letartóztatják, innen kezdve 1954-ig magyar (HM. Katonapolitikai Osztály, ÁVH) és szovjet börtönök foglya, megjárja a kistarcsai és a recski internálótábort. Szabadulása után éjjeliőr, portás, raktáros, pincemester. 1957-ben ismét vizsgálati fogságba kerül, de nem tudnak rábizonyítani semmit. 1966-tól nyugdíjas. 1990-ben a Recski Szövetség és a Honvéd Hagyományőrző Egyesület elnökeként az MDF országos listájáról került a parlamentbe.

Kéri Kálmán: „Csak fél évig hadd legyek én a vezérkari főnök.”

Nos, Kálmán bátyám április utolsó napjaiban szinte könnyes szemekkel kérte Antall József leendő kormányfőt: „Csak fél évig hadd legyek én a vezérkari főnök.” Mire azt a kategorikus választ kapta: erről szó sem lehet, 45 éve a haditechnika közelébe se került, még a saját frakciónk sem szavazná meg, a tábornoki kar előtt pedig nevetségessé válna.

Ezt a tüskét sohasem felejtette, s néha visszaszúrt.

Ferenczi, Horn, Ilkei, Kulin, Kéri

A május 21-i médiatárgyalást a Hotel Duna Intercontinentálban Ferenczy kezdeményezte a baráti köréhez tartozó Makra Zoltán (a müncheni Nemzetőr főmunkatársa, a lap német nyelvű változatának: a Donau Bote-nak a főszerkesztője, 1940 és 1944 között három magyar honvédelmi miniszter mellett szolgált, jórészt Kéri Kálmánnal együtt, 1949-ben hagyta el az országot, az emigrációban élő kelet-európai újságírókat összefogó Szabad Újságírók Szövetségének elnöke, majd főtitkára) és Radnóczy Antal (ny. ezredes, 1996-tól dandártábornok, a Vitézi Rend ötödik főkapitánya, szintén Münchenből) tanácsára. Mindkettőjüket jól ismertem hazulról és Németországból, ám nekik nem volt közvetlen kapcsolatuk Antallal, ezért Kéri Kálmánt kérték meg a közvetítésre. Antall Kulin Ferencet jelölte ki a tárgyalásra, Kálmán bátyámnak pedig azt mondta: Ferenczy személyes ismerőseként, meghívottként legyen jelen. Ő viszont azt válaszolta: jó, de „Ragaszkodom Ilkei Csaba részvételéhez, mert csak gyakorló szakember érti igazán ezt a mesterséget.!”

Akkor már huszonegyedik éve dolgoztam a Magyar Televízióban, az egyetlen aktív televíziós voltam a frakcióban és az MDF Országos Választmányában, megalapítója és elnöke az MDF televíziós szervezetének, műsoromat, az Új Reflektor Magazint pedig nemcsak a kisemberek harcos érdekvédőjeként tartották számon, hanem elismerten kritikus valóságfeltáró fórumként is, amelynek aktív szerepe volt a rendszerváltásban. Mégis vita keletkezett Antall környezetében a részvételemről, túl sok bírálatot fogalmaztam meg rövid idő alatt a vezetés címére. Már működött a paktum az SZDSZ-szel, ami konzerválta a régi újságíró társadalmat, nevettek markukba a tegnapi párttitkárok, további szolgálatot vállalt az állambiztonsági ügynökök egy része. Az irodalomtörténész Kulin csak az irodalmi folyóiratok világát ismerte igazán, járatlan és tájékozatlan a sajtó, a rádió és a televízió belső szakmai világában, a politikai műsorok működési mechanizmusában, a kulisszák mögötti bonyolult személyi viszonyokban, ezért - magam is tapasztaltam - egyfelől életidegen elméleteket gyárt, másfelől súgásokra, pletykákra, rossz tanácsokra hagyatkozik, egészen olyan ötletekig, mint a Forró-Havas kettős megnyerése a kormányoldal számára. Így aztán nem is csodálkoztam, amikor Antall egyedül őt akarta küldeni Ferenczi vacsorájára.

Kéri Kálmán azonban ekkor a sarkára állt, s nem engedett. Azzal fenyegetőzött, „Ha Ilkei nem jöhet, akkor én sem megyek!” Ferenczinek viszont szüksége volt Kálmán bácsira, s ezt Antall is jól tudta. Ezért beleegyezett a három tagú „tárgyaló csoport”-ba. De itt ismét egy kitérőt kell tennem.

Kéri Kálmán nem sokra tartotta Ferencit. „Fezőr!” - mondta Makrának és Radnóczynak, mikor azok ecsetelték neki a médiamenedzser pénzbeli és egyéb segítségét a Nemzetőrnek, kiadójának és nyomdájának. Kálmán bácsi ugyan türelmesen végighallgatta őket, de aztán dühösen dobbantott lábával: „Akkor is fezőr!” (Fezőr - az Idegen szavak és kifejezések szótára szerint - :”Kétes üzletekből, vállalkozásokból gyorsan meggazdagodó személy; a gazdasági élet terén forgolódó kalandor, szerencselovag.”) De Kálmán, - győzködte Zoli és Tóni - hidd már el, hogy rosszul ismered Jóskát, legendás barát, akinek segítsége nélkül nem tarthatnánk itt… Mire Kéri Kálmán megint dobbantott a lábával és még hangosabban szólt vissza: „Akkor is fezőr, ha legendás fezőr! És pozőr is!” És ezzel az elszánt, belső meggyőződésből fakadó véleménnyel nem tudtak mit kezdeni egykori bajtársai.

Öreg barátommal, Kéri Kálmán vezérezredessel budai házuk előtt 1992. augusztus 24-én

Mondott ennél cifrábbat is nekem máskor rövid nadrágban, két kisfröccs után. A jegyzetfüzetembe felírt címszavait próbálom kerek mondatokba sűríteni:

„Ferenczi egy üresfejű kalandor, műveletlen és tájékozatlan, sem írni, sem beszélni nem tud. A kereskedelmi középiskolából is csak három osztályt végzett el, de professzornak szólíttatja magát. Nagyzási mániában szenved, mint egy nevetségesen itt maradt, fáradt magyar dzsentri valamelyik nagyoperettből. Címeket és kitüntetéseket gyűjtő pozőr. Mindent a tippadói, beszédírói és szervezői csinálnak helyette. Átlátszó jelszavak, sablonok és közhelyek mögé bujtatott akciókkal operál. A kirakatot aztán felfényezteti, az átlátszó semmit pedig hámozhatják a kilóra megvett sajtó-és médiamunkások.”

Kálmán bácsinak különösen szúrta a szemét, hogy minden luxus szállodában a legdrágább lakosztályt foglalja le, két-három titkárnővel jár, telefonokat, faxokat hozat, hadd folyjék a lázas munka látszata, ha valaki az előszobába lép, mint ahogy a Hotel Duna Intercontinentálban is ilyen körülmények között fogadta a nyilvánosság tudta nélkül érkezett Antall Józsefet is, nem szólva a magyar sajtó megannyi talpnyalójáról, főszerkesztőkről és üzleti vállalkozókról, vagy a szép színésznőről, aki jól megvágta alapítványa számára.

A Hotel Duna Intercontinentál halljába félnyolc előtt öt perccel érkeztünk a megbeszélés szerint. Ferenczi félórát várakoztatott minket, ennyit csúszott megbeszélése egy másik teremben a két hónappal korábban megkezdett magyar-román értelmiségi párbeszéd magyar tagozatának részvevőivel, köztük Csoóri Sándorral, Tabajdi Csabával, Bodor Pállal, Horn Gyulával. De csak Horn Gyula jött Ferenczivel a Kalocsa terembe a médiapolitikáról tanácskozni, méghozzá Ferenczi oldalán, mellette ülve. (Zakóját már kezében hozta, ingén is meglazította a nyakkendő csomóját és fehér borral folytatta, mert hogy előbb ezzel kezdte.) Én némi megdöbbenésre elővettem kis automata fényképezőgépemet, s Ferenczi egyik fiának: Andreasnak a kezébe adtam, neki nem mertek szólni.

A tárgyalófelek a vacsoraasztal két oldalán (bal szélen Andreas von Ferenczy)

A „fezőr és pozőr” kiszagolja az üzletet

Azzal indítok, - régi jegyzetfüzetem tanúsága szerint -, hogy szóbahozom az Axel Springer lapvásárlásainak fonákságait - két hónappal korábban mint kés a vajban hatolt be a könnyen felvásárolható magyar piacba, megvett hat regionális napilapot, öt heti lapot, tíz helyi újságot és 40 további kiadványt, helyükön hagyva az ancien rezsim márkás pártkádereit - mire Ferenczi két kezét a magasba emelve mentegetőzik: ő csak közvetítő szerepet játszott és ezért a részvénycsomagból kapott egy kis részesedést, 15 százalékot, de az üzleti ügyek vitelébe nem folyik bele, a részletekért forduljak Bayer József igazgatóhoz.

Kérdésemre azért megerősíti: igen, Dr. Berecz (János) sokat segített neki, ezért is mindenkor számíthat személyes barátságára. (Horn bólogat és helyesel.) Majd kifejtette, hogy Németh Miklós kormányfő és „a Gyula” bizony rövid idő alatt sokat tett az európai szellemiségű média sikeréért, ám nem lehet megállni a jelenlegi elmaradottság állapotában. Szimpatikussá kell tenni a terepet a külföldi befektetők számára, új tulajdonosokra, jobb reklámpiacra van szükség, műholdas arzenálra, stb. És jött a lényeg: a modern kommunikáció másfajta embereket kíván. Olyanokat, akik Nyugaton tanultak, nyelveket beszélnek, (Ferenczi egyetlen idegen nyelvet sem beszélt, a németet is rosszul), menedzserszemléletűek, ismerik az üzleti szférát és saját tőkével is rendelkeznek, ne az államét kockáztassák, annak kontójára. Némi gúnnyal jegyezte meg: az Antall kormánynak még lapja sincs, mert pénztelen, a kisgazdáknak elég a „Kis Újság”, a kereszténydemokraták pedig úgy látszik beérik az egyházi sajtóval. Ám neki családi filozófiája van régóta egy átfogó, globális, tőkeerős rendszerről, mely a pártok feletti sajtószabadság garanciája, ezért nem pártkasszákra épül, hanem sokrétű kereskedelmi tevékenységre, reklámügynökségekre. (No ezt jól betáplálták neki, akárcsak a folytatást…). Az előbbiek szolgálhatnák a távoli célt: a nemzetek közötti ellentétek párbeszédes megoldását az európaiság jegyében. (Naivát keres a kaposvári Csíky Gergely Színház, - jegyeztem szavai mellé, s hogy úgy van, húsz év elteltével, a történelem nem igazolta , sőt visszhang nélkül hagyta az elméleti műhelyekben kitalált és ügyesen eladott tippeket.)

Ilkei, Kulin, Kéri: az MDF delegációja

Itt ismét koccintani kellett, Kéri Kálmán Hornnal, Kulin Ferenczivel, jómagam Katinkával - ahogy akkor épp szemben ültünk -, Katinka poharából néhány csepp kicsordult, kissé elmosta feljegyzésemet, de azért olvasható. „Jóska” - Kálmán bátyám csak így szólítja Ferenczit - úgy látja, hogy a vállalkozásokban, az üzleti elképzelésekben az ellenzéknek (MSZP, SZDSZ, FIDESZ) nagyobbak a „tradicionális” adottságai, a külföld számára ők jelentik az összekötő kapcsot, s nem Torgyán. „A Gyula” élénken helyesel: „Nekünk vannak szakembereink, akiket a külföld elfogad…” Igen, Magyarország produkciós állomáshely (sic!) lehet - folytatja „Jóska” a gondolatot, az ő cégei tele vannak műsortervekkel, információs, szórakoztató és kulturális programokkal. Fiai és barátai (gondoltam itt hirtelenjében Tolvay Ferencre, Prokopp Róbertre, és az MTM Kommunikációs Kft. más ötletelőire, nem megfeledkezve Pintér Dezsőről) folyamatosan dolgoznak és ugrásra készen állnak. (Kálmán bácsinak idegen világ ez, senki sem katona, ezért minden elhangzó névre rácsodálkozik és rákérdez: „Az meg kicsoda?”)

„A Jóska” szemrebbenés és minden önérdek nélkül kijelenti, hogy aki a magán televíziózás rögös útjának egyengetéséhez hozzákezd, annak nemzetközi hírnévvel kell rendelkeznie. Horn lecsap a végszóra és nagy meggyőződéssel hozzáteszi: és lehetőleg olyan magyar legyen, aki sohasem szakította meg a kapcsolatát hazájával (ugye milyen jól megy ez a szöveg itt és most épp ide illően?!), s a híd szerepében, rengeteg tapasztalattal máris sok szállal kötődik a magyar média- és reklámpiachoz. (Mint az egy személyre kiírt pályázatok szövege manapság…) De a folytatás sem kutya: ha az MSZP hatalomra kerül, tudni fogja kinek a finanszírozási ajánlatát fogadja el. De hogy az MDF mit tud kezdeni ezekkel az üres követelésekkel, hogy „tisztítsuk meg a sajtót”, „legyen nagytakarítás”, ezt nem tudja. Hőbörögni lehet, de attól még nem lesz pénz! A sajtó és a média az nem olyan ám, hogy „Ruszkik haza!” és azok haza is mennek.

Ferenczi, felesége és Horn Gyula

Hadd ne folytassam. A beszélgetés nem hoz semmilyen konkrét eredményt, nem zárul megállapodással, Kulin válaszai diplomatikusak, igaz, keze megvan kötve, a paktum az paktum, ami után már nem lehet forradalmat csinálni. S bár a vacsora kellemes, a borok jók, Kálmán bácsi bóbiskolása miatt véget vetnek a zenének a legények.

Kifelé menet Kálmán bátyám félrevon és megkérdi: miről volt itt szó valójában, mire megy ki a játék? Nézd Kálmán - válaszoltam a tábornoknak -, akiké a tőke, azok előbb-utóbb nemcsak lapot fognak vásárolni, hanem rádiót és televíziót is, tehát övék lesz a negyedik hatalom, a tömegtájékoztatás. Ahol pedig se tőke, se bátorság, se elképzelés, csak buta magabiztosság és az előrelátás teljes hiánya, az a fél előbb-utóbb veszít, főleg, ha ráadásul gőgös és öntelt. Kálmán, mint mindig, ha valami elítélőt akart mondani, most is ezzel fejezte be: „Civil bagázs!”

Dr. Andreas von Ferenczynek megköszönöm, hogy fényképezett, visszaadja gépemet, névjegykártyát cserélünk és megígérem, hogy küldök a képekből a következő címre: München 8022, Grünwald, Portenlangerstrasse 37, s fel is hívom, ha legközelebb megyek, kijavítja a nyilvános telefonszámot, s odaírja a titkosat: 64 16 40.

Felsegítem a kabátot Kéri vezérezredesre, a madárcsontú, kissé meghajlott ősz harcosra, aki 89 évesen ilyenkor tíz óra körül már aludni szokott otthon. A médiamágnás rendelte fekete kocsi már ott ál a luxusszálló előtt, vezetője kitárja a hátsó ajtót, de az én Kálmán bátyám még belém karol, s elvisz a parlament irányába. Néhány lépés után azt kérdezi mindenkitől megkülönböztető rekedt, erőtlen, halk hangján: mit is szoktál Te mondani a műsoraid végén? - Azt, hogy „Állj a gyengék, az elesettek mellé, a győztesek, a hatalmasok oldalán sütkérezni nem erény!”- Helyes! Ez szép. De tudod mit fogsz mondani négy év múlva? Azt, amit Petőfi a Kutyák és farkasok dalában. De figyelj, a végét megváltoztatom: - Fázunk és éhezünk, átlőve oldalunk, részünk minden nyomor és még szabadok sem vagyunk! Ne legyen igazam, de errefelé tartunk! S tisztelgett nekem, a tartalékos alhadnagynak, aztán megölelt, s beszállt a kocsiba, amely eltűnt az éjszakában.

Másnap olvasom a Népszavában, hogy noha a románok körében nem talált kellő visszhangra a kezdeményezés, tegnap döntés született: magyar értelmiségi delegáció indul Romániába. A küldöttség tagjai - Ferenczyn kívül - Csoóri Sándor, Heltai Péter (azóta kiderült róla, hogy a Securitate „Hegel” fedőnevű informátora volt), Konrád György, Fülöp Mihály és Bodor Pál.

Három nappal később az MTI napi tájékoztatójának 7. és 8. oldalán ez áll: „A nyugati sajtómágnások betörnek Kelet-Európába.” A beszámoló egyebek között így szól: „Szinte minden jelentősebb média-csoport Kelet-Európába küldte szakértőit, hogy felbecsülje a piacot. Minden média-konglomerátum aktív, de nagyon titkolják tevékenységüket. Azzal vannak elfoglalva, hogy kiderítsék, kik lennének számukra a legjobb partnerek és hogy tiszta képet kapjanak az egész helyzetről, ez pedig pillanatnyilag igen nehéz feladat… a térséghez fűződő kapcsolataik és a nyelv miatt a nyugatnémet cégeknek a legjobb az esélyük a jövedelmező terjeszkedésre. Két hónappal ezelőtt a Springer, amely a saját hazáját már uralja, fejest ugrott a magyar piacba…”

„A függetlenséggel nem mégy semmire!”

Ferenczivel sajátosan és különösen alakult ismeretségem. Makra Zoltán mutatott be neki 1990 őszén Budapesten. Aztán kétszer is felhív, vár az Intercontinentálba. Mindkétszer vasárnap délelőtt, felesége nélkül. Kérdezősködik az MDF-en belüli állapotokról, a sajtó-és médiapolitikáról (mintha lett volna ilyen), Antall szándékairól, az MTV helyzetéről, máskor pedig előveszi aznap reggeli interjúját a NAP TV-ben, megnézzük a kazettát, s kéri őszinte kritikámat. Mikor elmondom tényleg őszintén - merev, sablonos és közhelyes, belső meggyőződés nélkül kinyilatkoztató, mosolytalan, depressziós arcvonások, bizonytalan tekintet, tétova mozdulatok, operettes műbajusz, eseményhez nem illő öncélú estélyi protokoll viselet bokrétás díszzsebkendővel, egészében rossz kisugárzás, végre meg kéne tanulnia szerepelni itthon - megdöbben, nem kap levegőt és megsértődik. Akkor miért kéred az őszinte kritikámat? Ennyire nem lehetek rossz, - válaszolja, neki semmit nem kell tanulnia, ő a média ösztönös professzora. Kacagtató. Nem egyszer azt is észre vettem, hogy elnagyolt és felszínes ismeretei vannak a média elméletéről, de a gyakorlati műsorkészítés működési mechanizmusa is távol áll tőle. Megpróbálom kimozdítani ebből az abszurd tudatból, de mások éveken át elhitették vele és felépítették légvárát, melyből nem hajlandó leereszkedni.

1991 áprilisában, mikor Münchenben járok, meghív magához villásreggelire a leggazdagabbak negyedében: Grünwaldban található pazar villájába.

Makra Zoltán barátom visz saját kocsijával hozzá. Közeledvén, az utolsó mellékutcában leparkol néhány pillanatra, mert nem érkezhetünk túl korán, csak percre pontosan, nyolc perccel jelenésünk előtt kell megállnunk az őrség vigyázta automata kapu nyitó rendszer előtt, különben gyanússá válhatunk. Ferenczy megadja a módját a reggelinek is, megkérdi mit kérünk, megnyomja az asztal alá rejtett csengőt, bejön a libériás lakáj és a főpincér, s megmondja nekik mit készítsenek, hány perc alatt. Addig beszélgetünk a hazai hírekről. Szerepem eddig azért is volt fontos számára, mert az MDF belső ellenzékéhez tartozva, az 52-ek lázadásának egyik szószólója voltam. Ám a lázadást a március 17-i frakcióülésen néhány megalkuvó meghátrálása miatt az utolsó pillanatban leverték. Noha korábban is figyelmeztettem: ne fűzzön nagy reményeket az irányváltáshoz, az elégedetlenség jogos, de változások nem várhatók, a paktum megkötése után ez az ellenzéknek sem érdeke, mert nem tud konstruktív bizalmatlansági indítványt benyújtani, mégis, most csalódottságának adott hangot. Ám mint később Zolitól megtudtam, nem ez, hanem az volt az igazi zavaró momentum, hogy megtudta valakitől: riválisa, az olasz Berlusconi menedzsere is megkeresett Budapesten és a Fininvest irodájában hosszan tárgyalt velem a médiatörvény utáni idők lehetséges változásairól, beruházásairól. A reggeli túrógombócból mindketten keveset ettünk, Jóska kegyetlen migrénes fejfájással ébredt, szedte az aszpirint, én pedig meg voltam fázva, nem éreztem az étel ízét, hőemelkedéssel csak jeges narancslevet ittam, forró kávéval, végül rám erőszakolta aszpirinjét, melyre esküdött, s ebben kivételesen igaza volt azon a borús reggelen.

1991 szeptember 3-án, amikor úgy láttam, hogy végzetesen letértünk a lakiteleki útról, előrelátó kritikámnak nincs elég foganatja, annál inkább retorziója, s naponta szembekerülök a műsoromban hirdetett elvekkel, kiléptem az MDF-ből, életem első és utolsó pártjából, s átültem a függetlenekhez. (Kálmán bátyám odajött hozzám a folyosón, átölelt és ezt mondta: „Nem kellett volna! De megértelek. A barátságunk marad!”) Ettől kezdve már nem voltam annyira érdekes Ferenczi számára, bár az Új Reflektor Magazinhoz küldött két segítségkérő nézőt, kedves, írásos ajánlással. Utoljára 1994 nyarán, a szocialisták győzelme után futottunk össze véletlenül az országgyűlés elnökénél. Délután három órára hívott Gál Zoltán. Már félórát várakoztam, a titkárnő jelezte, hogy fontos megbeszélés zajlik odabent, de nem árulta el, kivel. Háromnegyed négykor kinyílt a Házelnök ajtaja, kilépett rajta Ferenczi a szokásos nagyoperettes jelmezben. Észrevett, s mintha rokonok lennénk, karjait széttárva lépett hozzám, megveregette a vállamat, s ezt mondta: „Szép dolog függetlennek lenni, csak nem mégy vele semmire!” Hát ez volt a valódi filozófiája. A látszat ellenére. Fölfelé igazodott, lefelé soha, mindig a győztesek oldalán sütkérezett, a veszteseket kerülte és elfelejtette. Soha többé nem találkoztunk.

Antall: „Ne foglalkozz Ferenczivel!”

1990. május 22-én délután a parlament plenáris ülésének első szünetében Antall József felállt a helyéről, hátranézett és intett, hogy kísérjem el. Elindultunk a dolgozószobája felé, önkéntes testőre a hátunk mögé került, róla csak évekkel később tudtam meg, hogy III/III-as ügynök volt, senki sem figyelmeztette Antallt, mielőtt de jure is miniszterelnök lett és akkor már hivatalos védelem járt neki. A folyosón ugrásra készen álltak a megállító emberek, „Csak egy szóra…” kezdetű mondatokkal. Ha nem beszélek hozzá, az utóbbiaknak nagyobb az esélye, ezért szóval tartottam, s kedvenc témájáról Kötcséről mondtam a legújabb híreket, nekem Somogy megyei képviselőnek illett tudnom a változásokról.

Antall József és Ilkei Csaba 1990-ben

Őseinek nemcsak a Somló alján és Veszprém megyében voltak birtokai, hanem Somogyban is. Antall János tihanyi várkapitánynak 1566-ban adományozta a király Kötcsét, nemesi címmel együtt, mert a szigetvári csatában hősiesen harcolt Zrínyi mellett. Mindhárom helyi felekezet - katolikus, református, evangélikus - számára az Antall család ajándékozta a templomtelket. Az evangélikus egyházközség fennállásának 250. évfordulóján a nyolcvanas évek elején ezért hívták meg az ünnepségre, melyre a Semmelweis Orvostörténeti Múzeum és Könyvtár főigazgatójaként érkezett. Itt elődei hazafiságáról beszélt, s arról, hogy bár katolikusok voltak, ökumenikus szellem uralkodott a családban. (Ahol volt zsidó is: a miniszterelnök anyai nagyapja, Szűcs István, aki 1867-ben született házasságon kívül, egy zsidó hajadon és egy egyházi férfiú - a nagybácsi szerepében feltűnő piarista szerzetes tanár a váci gimnáziumból -törvénytelen gyermekeként.) Érdekes, hogy Kötcsét szemelte ki magának Gyurcsány Ferenc és Orbán Viktor is nyári időtöltésre, eltérő céllal.

Antall ekkor még angolos, jól fésült Macmillan frizurát viselt, titkárnőjének Rózsa Mariannának még nem kellett parókát rendelnie, csak október 24 után, amikor megműtik a nyirokrendszer rosszindulatú daganatával, s a kemoterápiás kezelés mellékhatásaként kihullik a haja. Kesernyés, fanyar intellektuális humorával néha-néha egy-egy visszafogott angolos viccet is megengedett magának, most azonban szó sem lehetett ilyesmiről, iszonyúan sűrűsödtek elfoglaltságai, rendszerint éjfélig bent volt hivatalában, a Parlament főemeletének északi részében, a Margit híd felőli oldalon, itt volt 1945 előtt a felső ház elnökének rezidenciája . Marianna hosszú listával várta, rám nem számított, plusz teher voltam az amúgy is túlfeszített napi programban, öt percet kaptam, az előszobában már másfél órája várakozott - ha jól emlékszem - az Associated Press tudósítója.

Beléptünk a dolgozószobába, melynek egyik sarkában az íróasztal, középen az ovális tárgyalóasztal, oldalt szekrények. Az íróasztallal szemközti oldalon kis ajtó nyílt a pihenőhelyiségbe, abból toilette és zuhanyzó. Már kivitette Németh Miklós szobabiciklijét, de a biztonságtechnikai teendőket még nem végeztették el. Ha egy profi hírszerző úgy akarta, az ablakokon át még lehallgathatta a benti beszélgetéseket, sőt be is lehetett tekinteni. Nem cserélték még le a vezetők közötti érintkezést szolgáló „K” telefonokat, mert nem volt más, így ezt kapták lakásukra az új miniszterek és államtitkárok is. Látható volt a „VCS” telefon is, amely a Varsói Szerződés miniszterelnökeit kötötte össze. (Ezen beszélt Antall Jelcinnel 1991 augusztusában, a Gorbacsov elleni moszkvai puccs idején.) Páncélozott gépkocsija csomagtartójának felét elfoglalta az Altáj adó-vevő, mely kézi kapcsolású központon keresztül működött, de két egymás mögött haladó gépkocsi között alig tudott összeköttetést teremteni. Minden régi technika lehallgatható volt, mint ahogy ennek nyomaira 1990 őszén rá is bukkantak. Az MDF frakció üléseit is rögzítették, tele volt az épület régen beszervezett alkalmazottakkal, technikusokkal, titkárokkal és titkárnőkkel, bizottsági gyorsírókkal. Nagy Lajos ezredesnek, a volt III/I-es hírszerzőnek, akit Németh Miklós nevezett ki a február 14-én megalakult Nemzetbiztonsági Hivatal élére, mindez így volt jó, nem sürgette a változásokat.

A már említett III/III-as testőr a III. kerületi MDF egyik vezetőjeként került be az MDF választmányába, annak társelnöke lett, Boross Péter (a polgári titkosszolgálatokat felügyelő államtitkár, tárca nélküli miniszter) őt bízta meg a parlament telefonrendszerének biztonsági felülvizsgálatával és egy fedőszerv létrehozásával, Göncz Árpád köztársasági elnök pedig támogatta kinevezését az operatív-technikai szakszolgálat (telefonlehallgatás, levélcenzúra, titkos behatolás, stb.) helyettes vezetőjévé. Egy narancshéjon csúszott el, amit az egymással rivalizáló 56-os politikai foglyok szervezetei ejtettek véletlenül elé.

Szerencsétlen Antall megvolt áldva a felkészületlenség, a felelőtlenség, az amatőrizmus és a dilettantizmus minden átkával, a volt állambiztonságiak gyermeteg utójátékai fel sem tűntek neki, pedig az előszobájában játszódtak le nap mint nap.

A miniszterelnök kisietett a mellékhelyiségbe, majd visszajőve kihúzta azt a széket az ovális asztal mellől, melyen a kormányüléseken szokott ülni, a mellette lévőt pedig nekem kínálta, ez Kajdi József közigazgatási államtitkáré volt, a Miniszterelnöki Hivatal vezetőjéé.

- Figyelj ide - kezdte- most nincs időm, rövidnek kell lennem. Kérlek, ne foglalkozz most Ferenczivel, nem érdekünk, hogy elriasszuk egy kritikus cikkel vagy műsorral. A múlton nem tudunk változtatni, a jövőre vonatkozóan viszont segítséget ígért, beruházásokat, fejlesztéseket, nemcsak a sajtó és a média területén, de a humánpolitikában is, kiépíti az S.O.S. gyermekfalu hálózatot, mozgósítja nagyon jó kapcsolatait a kormány céljainak megfelelően egész Európában, még az ősszel több üzletemberrel érkezik hozzám.

- Mit kap ebből a nemzeti sajtó és média? - vágtam közbe.

- Örülnék, ha előbb polgári sajtónk lenne, tárgyilagos és mértéktartó…

- Ismered a valós helyzetet?

- Nincs időm elmenni a televízióba, a rádióba, a napilapok szerkesztőségeibe, ha erre gondolsz. Kulinnal beszélgetek néha, mások referálnak. Nincs pénzünk kormány lapot indítani, nem tudunk rádiót és televíziót venni, tehát csak kérhetünk és közben meg kell nyernünk néhány embert…

- Miközben ugyanazok döntenek és diktálnak, mint korábban.

- Itt tartunk. Naponta átlapozom a reggeli újságokat, a sajtószemlét, de ha szétszakítom magamat, akkor sem futja többre…

- Négy évig fognak össztűz alatt tartani minket…

- Az Associated Press… - nyitott be a titkárnő, jelezve, hogy ennyi időm volt.

- Horváth Balázs majd kivizsgáltatja annak a levélnek a tartalmát, amit Ferenczivel kapcsolatban kaptál, referál nekem és téged is tájékoztat. De kérlek, ne írj róla, amíg nem beszéltünk! - fejezte be a miniszterelnök és sietősen kikísért.

Horváth Balázs belügyminiszter soha nem vizsgáltatott ki semmit és nem tájékoztatott arról, mi igaz, s mi nem Ferenczivel kapcsolatban. (A nyár folyamán a Nemzetbiztonsági Bizottság egyik ülése után kérdeztem személyesen, azt mondta: hívjam reggel a hivatalában, addig megérdeklődi. Másnap reggel hívom, titkárnője türelmet kér, megkérdi Balázst, aztán ezt mondja a kagylóba: „Azt kérdezi a miniszter úr, milyen Ferencről van szó?” Kész, ennyi, Balázsom tegnap esti sörözése feltehetően elmosta délutáni memóriáját. Már megint.) Antallnál korán jött halálos betegsége miatt sohasem térhettem vissza a témára. De tartottam magam az ígéretemhez húsz évig.

A paktum utáni média helyzetről július 10-én még váltottunk néhány szót Antallal, másnap pedig egy keserűen kemény hangú levélben külön is felhívtam figyelmét a növekvő veszélyre.

Ilkei levele a miniszterelnökhöz 1990. július 11-én

Eredetiben ITT.

Így kezdődött a levél:

„Kedves Jóska! Szeretném megerősíteni azt, amit tegnap rövid beszélgetésünkben már említettem. Aggodalommal tölt el az a gyakorlat, amivel politikai ellenfeleink tömegtájékoztatási erőfölényét konzerváljuk. A számunkra hátrányos helyzet legitimizálása azt jelenti, hogy négy évre feladtuk a negyedik hatalom hadállásait, melyekből naponta fognak össztüzet zúdítani a koalícióra, a kormányra, az MDF-re.”

Miért nem köszöntötték 90. születésnapján?

Most, hogy az újságok hírül adták: 2011. május 29-én 92 éves korában Münchenben elhunyt a magyar származású médiamenedzser, úgy gondolom, közölhetek néhány adalékot portréjához, mely árnyalhatja a későbbi kutatások után kirajzolódó teljesebb képet. (Kálmán bátyámnak már nem mondhatom el, 1994-ben itt hagyott minket.)

Az MTI és nyomában az egész magyar sajtó, a Magyar Nemzettől az Indexig- egyebek között - a következőkben méltatta „Josef von Ferenczy” érdemeit halála alkalmából:

„1919. április 4-én született Kecskeméten, alig több mint húszévesen már több vállalkozás tulajdonosa. Magyarország német megszállását követően humanitárius akciókban vett részt, ellenálló csoportoknak szerzett fegyvereket, gettókban fogva tartott zsidók kiszabadítását segítette. 1944 végén elfogták, kis híján kivégezték, végül mégis kiszabadult. 1948 őszén, a koncepciós perek kezdetekor ismét letartóztatták és meghurcolták. 1948 decemberében külföldre emigrált. Előbb Bécsben, majd 1951-től Münchenben telepedett le. Első sikerét még 1954-ben aratta, amikor elnyerte a labdarúgó világbajnokság megfilmesítésére hirdetett FIFA pályázatot. Könyveket adott ki és olyan embereket vett könyvírásra, akiket másoknak aligha sikerült volna, így a többi között Salvador Dalit is szerzői között tudhatta. Münchenből irányította fokozatosan kiépített médiabirodalmát. Még a rendszerváltás előtt az ő kezdeményezésére jött létre két SOS-gyermekfalu, ahol árva vagy szüleiktől elszakított gyerekek kaptak elhelyezést: az első 1986-ban Battonyán, a második négy évvel később Kecskeméten. 1986-ban megkapta a Magyar Népköztársaság aranykoszorúval díszített Csillagrendjét, majd a rendszerváltás után újabb kitüntetések következtek: 1992-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend Tisztikeresztje, 1994-ben a Demokratikus és Független Magyarországért Emlékérem. 1994 decemberében Göncz Árpád akkori köztársasági elnök az országért tett erőfeszítéseinek elismeréseként Magyarország rendkívüli és meghatalmazott nagykövetévé nevezte ki. A tisztséget haláláig töltötte be. Történelmi érdeme volt az 1990 tavaszán általa szervezett magyar-román értelmiségi párbeszéd, amely egybeesett a marosvásárhelyi zavargásokkal. Közben saját céget hozott létre a magyarországi német befektetések előrelendítésére, az ő közvetítésével vetette meg a lábát az országban az első nagy külföldi sajtóbirodalom, az Axel Springer, amely azután, 1991 derekán alapította a Ferenczy sajtóügynökséget.”

2009-ben, 90. születésnapja kapcsán az MTI-nek adott interjújában szomorúan panaszolta, hogy Magyarországról egyetlen születésnapi jókívánság sem érkezett. Itt álljunk meg, mert ez mélyen elgondolkodtató.

Göncz dandártábornokán úgy állt az egyenruha, mint tehénen a gatya

Miért nem érkezett például Göncz Árpádtól, aki 1994-ben nagykövetté nevezte ki, majd 1997-ben honvéd dandártábornokká is előléptette? Keleti Györgytől, aki 1994-ben ezredessé léptette elő és díszszablyát is ajándékozott neki? Vagy Für Lajostól, Antall honvédelmi miniszterétől, aki az előléptetéseket 1991-ben megkezdte és a hírhedt katonapolitikai osztály őrnagyát a Magyar Honvédség alezredesévé avatta? Hol maradt a Magyar Köztársaság kormánya és külügyminisztériuma a köszöntéssel és a méltatással mikor rendkívüli és meghatalmazott nagykövete még hivatalosan viselte címét?

Díszszablyát kapott 1998-ban Keleti György honvédelmi minisztertől

Miért nem köszöntötte Kecskemét városa, melynek díszpolgára volt, lévén „egy tősgyökeres kecskeméti nemesi család kései sarja”? (Az utóbbival kapcsolatban már most ide kívánkozik: annyira „nemesi”, hogy anyja, Reicheles Jolán lelenc egy bognármesternél, majd háztartási alkalmazott, akinek születésénél zsidó származású anyja öngyilkos lett, apja: Ferenczi József részeges és verekedő kőműves, kupec, aki válása után összeállt egy nővel, aztán agyonverte, amiért 15 évre ítélték, s a börtönben halt meg agyvérzés következtében 1931-ben. Hogy miként jön a képbe Ferenczy Gergely táblabíró leánya: Ferenczy Ida, Erzsébet királyné csillagkeresztes udvarhölgye, mint a médiamenedzser negyedfokú unokanagynénje, akinek ő hatodfokú kisunokaöccse, arról később.) Miért hagyták cserben a média mogult, „a professzort” magyarországi sajtó-és médiavállalkozásainak haszonélvezői, főszerkesztők, műsorvezetők, kiadók, igazgatók, kereskedők és terjesztők, a pezsgős vacsorák lelkes pohárköszöntőinek díszfigurái, akik „A Jóskából” éltek és gazdagodtak? Hol volt például Pintér Dezső, a TV2 elnöke, a névnapokat legszebben, már-már nyálasan köszöntő reggeli rádiós műsorvezető, aki példaképe 79. születésnapján még ott volt Münchenben, s így nyilatkozott annak titkáról: „Azt hiszem, a titok nyitja abban áll, hogy a világnak szüksége van olyan emberekre, akik kritikus helyzetekben mindig megtalálják a vészkijáratot.” („168 Óra”, 1998. június 16.)

Miért nem köszöntötte már senki? Csak nem azért, mert 1999-ben egy német bíróság adócsalásért két év felfüggesztett börtönre ítélte Josef von Ferenczyt? A börtönbüntetésen felül 2888 ezer márka pénzbírságot is kiszabott rá, mert 2.1 millió márka összegű iparűzési, forgalmi és jövedelemadót elfelejtett befizetni az adóhivatalnak. A hamburgi Spiegel 1998/37-es számában az elmarasztaló sorok között „segg- és cicifirkászok” keresztapa ügynökének nevezi, aki „pomádétól szagló cigánybáró” és „pusztai kocsmaillatú”.

Volt amikor - átmenetileg - nem menekült meg a börtöntől. Amikor 1948. november 27-én kiszökött az országból Srünger nevű barátjával, volt üzlettársával, Bécsben hamis útlevelek, okmányok készítésével foglalkozott, lebukott és tíz hónapig vizsgálati fogságba került. „…azonban tárgyalása nem volt, mivel a C. I.C. (Counter Intelligence Corps: az USA totális elhárítást végző titkosszolgálati szerve, -megj.: i.cs.) közbelépett és az ügyet felfüggesztették. Rövidesen Münchenbe csempészték, ahol jelenleg is tartózkodik. Fedőfoglalkozásként a „STAR” filmvállalatnál /Star Film Production G.M.B.H. München, Maximilian platz 22/ dolgozik, mint rendező és annak 33%-os részvényese. USA hírszerzés vonalán ügynökök kiképzésével, eligazításával és átdobásával foglalkozik Magyarországra.” (BM. II/2. oszt. Jelentés, 1955. okt.31. ÁBTL. 3.1.5. O-10356/1)

Bécs, 1950: őrizetbe vétel okmány hamisításért

Eredetiben ITT.

Bejelentést is kap a hatóság külföldről, eszerint Ferenczi: „…valóságos hamis okmánygyárat szervezett, ahol mindennemű magyar okiratot előállított, 1950 júniusában forintot akart hamisítani, azonban az előkészületeknél az osztrák rendőrség rajtaütött a bandán, s letartóztatta őket. Közel egy évig halogatták amerikai nyomásra a tárgyalást, majd röviddel a tárgyalás előtt ugyanerre a nyomásra kiengedték a börtönből, s a C.I.C. Münchenbe hozta, ahol részükre dolgozik.” A bejelentő azt is közli, hogy Ferenczi fedőszövegekben többekkel tartja a levelezési kapcsolatot, név szerint édesanyjával és nővérével, pénzátutalásokat teljesít törvénytelen módon.

Ugyanez más forrásból: „Odakint Ausztriában azt mondta az amerikai C.I.C. kihallgatójának, hogy a Katonapolitikai Osztály budapesti állományában volt, az Egyesült Államok-Nagy-Britannia részlegnél. Nyilvánvalóan mást is elmondott, hogy személyét fontosnak tartsák. Az amerikaiak Ferenczyt a bécsi Hotel Auge Gattesbe szállásolták be. Tizennégy napig tartották itt és hallgatták ki.” (Magyar Horizont 92/1, „Egy vezérkari százados levele a tartalékos alezredesről.”)

Egy harmadik forrás: „Börtönélete addig tartott, ameddig egy ismeretlen személy kifizette az óvadékot, és így a bírósági tárgyalásig szabadlábra került. Ezt az új helyzetet használta ki Ferenczy és külföldre szökött, kivonva magát az osztrák igazságszolgáltatás jogköréből…, jóllehet Bécsben egészen 1965-ig kötözési listán szerepelt a neve. Majd Müncenbe került, (1951), ahol létrehozta a Ferenczy Presse Agentur KG-t. Az anyagi hátteret pornográf kazetták előállításával és szexlapok kiadásával biztosította.” („http://hu.metapedia.org/wiki/Joseph_von_Ferenczy”)

Ugorjunk még vissza egy szóra az óvadékhoz. Ferenczi szerint ezt a jelentős összeget titkos svájci bankszámlájáról fizette ki. Arról nem tudni, hogyan került oda ez az összeg, miként építette titkos számláját Budapestről a defenzív osztály ellenőrzött tisztje, netán kik utaltak át arra jelentős tételeket valamilyen elvégzett munkáért vagy ma még ismeretlen érdemekért. Majd érthetetlenül arról panaszkodik, hogy Németországban adóssággal indult egy rosszul sikerült spanyol narancsvásárlási ügy miatt, amiért is évekig nem adhatta nevét saját vállalkozásához.

Ferenczy József ügye, „Favágó”, K-252 sz. dosszié

Eredetiben ITT.

Későbbi „Feltűnő gyors meggazdagodása mögött egyesek 'ÁVH-s kapcsolatokat' vélnek felfedezni.” (BM. II/3 oszt.1961.jún.27., ÁBTL 3.2.4. K-252, Ferenczy József ügye, „Favágó”). „Adataink szerint Ferenczy a disszidensek körében népszerűtlen. Amióta meggazdagodott, megszakította kapcsolatait régebbi disszidens ismerőseivel. Akik Ferenczyt ismerik, azok ügyes szélhámosnak tartják, olyannak, akinek a múltja sokban eltér attól, amit a lapok írnak róla… A háború befejezése után a katonapolitikai osztályon, mások szerint a politikai rendőrségen mint százados teljesített szolgálatot. Később innen kilépett és üzletelni kezdett. Amikor látta, hogy Magyarországon így nem érvényesülhet, Ausztriába szökött.” (BM. II/3 oszt. 1961. júl.31. ÁBTL 3.2.4. K-252)

Hol és miért volt az ÁVH őrizetében ?

Miért volt az ÁVH őrizetében 1948. szeptember 16-tól november 4-ig az Andrássy út 60. alatt?

Tényleg azért, mert ő volt a letartóztatási hullám első áldozata, - ahogy ezt 1991-ben alezredessé történt előléptetése alkalmából nyilatkozta az Esti Hírlapnak - aki szembe fordult a szovjet befolyás alatt álló, Pálffy - Oesterreicher György vezette HM. katonapolitikai osztállyal, amely sokak szerint kegyetlenebb szervezet volt, mint az államvédelemé? Ferenczy 1945-46-ban HM katonapolitikai osztályának elhárító (defenzív) kirendeltségét vezette a budapesti I. honvédkerületnél. 1946. június 15-től a kihelyezett „D” osztály visszakerült a HM. Kat.pol. osztály állományába. Ebből az alkalomból Dumbovich György vezérőrnagy, a honvéd kerület parancsnoka írásban köszönte meg a „D” osztálynak és név szerint vezetőjének, Ferenczi József századosnak a munkáját, mellyel kimagasló eredményt ért el „a demokrácia ellenségeinek ártalmatlanná tételében.” Csak sejthetjük, hogy mit takart ez a megfogalmazás. A visszahelyezés után további érdemeket szerezhetett a kat.pol.-on, mert ottani pályafutását őrnagyi rangban fejezi be, legalábbis így szerepel 1947-ben Kubinyi Ferencnél, aki „A katonapolitika regénye” című kötetében felvázolja az osztály szervezetét. Sőt, őrnagyi rangban szerepel még 1947-48 fordulóján is a központi állományban, melyhez 250-300 ember tartozott, s Kubinyi a könyvében megnevezett 65 legismertebb személy között említi Ferenczi József őrnagyot.

A HM Katonapolitikai Osztály szervezete 1946-47-ben

Eredetiben ITT és ITT.

1946-tól fokozatosan „…lépéseket tett a polgári életbe való visszatérése érdekében. Nővére és sógora révén hozzáfogott korábbi üzleti vállalkozásai újjáteremtéséhez. Megindította a polgári igazoló eljárást is, hogy leszerelése után zökkenőmentesen kezdhesse meg kereskedői vállalkozásait. 1947 végére már 17-re szaporodott Ferenczy József sokirányú vállalkozásainak a száma: kezdve az élelmiszer termeléstől és forgalmazástól mind a belföldi, mind a külföldi export-import kereskedelemben, az újjászülető filmiparig.”(Palásthy Rezső: ” Ferenczy József, Életrajzi vázlat kortörténeti háttérrel”, München 1992.)

Kubinyi Ferenc Fekete Lexikona (1994) is csak azt az egy okot említi Ferenczy letartóztatása ürügyeként, hogy belekeveredett Földi Lajos vezérőrnagy nőügyébe, mivel rendszeresen kölcsönadta lakását a szép Dr. Domány Imrénével töltött pásztorórái számára. A Magyar Horizont említett számában a jól értesült vezérkari százados így számolt be a történtekről: „Földy vezérőrnagyot a szovjet tanácsadó (Vologyin ezredes, megj.: i.cs.) kedvencével, Kardos György alezredessel való ellentéte miatt csukták be. Vologyin szovjet ezredes panaszt tett Rákosinál Földy ellen, aki Pálffyt, Pálffy pedig Kardost bízta meg a végrehajtással, aki provokációt készített elő. A katonapolitika ügynökét, a rendkívül szemrevaló Domány Imrénét használta fel az akció végrehajtásához. A tűzrőlpattant titkos ügynöknőt és Földy vezérőrnagyot nem csupán hivatali alá-és fölérendeltségi viszony kötötte össze.” Földyvel és sofőrjével együtt tartóztatták le Ferenczit is.

Ennél azonban többről és másról volt szó. A BM. II/4 osztály 1956. május 18-i jelentése megállapítja azt, - melyre egyébként hálózati jelentés is utalt, - hogy Ferenczi a kat.pol.-tól történt elbocsátása után „… a MADISZ szövetkezet vezetője lett. Itt azonban bűncselekményeket követett el.” Amikor 1948. augusztusában hazatért egy svájci üzleti útjáról, bizonyos jelekből már rosszat sejtett. Ez azonban nem lakásának találkahellyé alakításával volt kapcsolatos.

A gazdasági bűncselekmény elkövetésének tényét megerősíti 1959. december 1-i jelentésében a BM. Pest megyei Rendőr-főkapitányság Politikai Nyomozó Osztálya: „Ferenczy József… rövid ideig a Kat.Pol. osztályon dolgozott def. vonalon. 1947-ben leszerelték, majd fűszerkereskedelmi vállalathoz került osztályvezetői beosztásban. A vállalatnál gazdasági bűncselekményt követett el és 7 hónapig ( helyesen: 7 hétig, megj.: i.cs.) volt letartóztatásban, 1948-ban Ausztriába szökött…”(ÁBTL 3.1.5. O-10356/1)

Gazdasági bűncselekményt követett el, letartóztatták

Eredetiben ITT.

Az említett két jelentés előzményei: 1958. dec.5. BM. II/2. oszt.: „… a vállalatnál gazdasági bűncselekményt követett el, amelyből kifolyólag eljárás indult ellene és 7 hónapig volt letartóztatva. Szabadlábra kerülése után 1948-ban Ausztriába szökött…” Az első említés pedig abban a környezettanulmányban olvasható, melyet az ÁVH 1951. november 26-án készített Ferenczi édesanyjáról és nővéréről: Vass Istvánné leányfalui lakosokról, ebben Ferenczivel kapcsolatban megállapítja: ”… 1947-ben pedig leszerelték. Ezután a MADISZ Export és Import Fűszerkereskedelmi Vállalatnak volt az osztályvezetője. 7 hónapig Hatóságunk központja letartóztatásában volt, majd szabadlábra helyezése után 1948-ban nyugatra disszidált…”

De volt-e egyáltalán az ÁVH őrizetében Ferenczi 1948. szeptember 16 és november 4 között az Andrássy út 60-ban?

Ez azért kérdéses, mert noha utólag papírt is szerzett ottani őrizetben tartásáról, 1991-ben azt nyilatkozta az Esti Hírlapnak, hogy 1948. szeptember 16-án letartóztatták és házi őrizetbe helyezték a leányfalui villájában, figyelve ott minden lépését. Vajon melyik állítás az igaz? S nehezen elképzelhető az is, amit ugyanitt nyilatkozik Ausztriába szökéséről: „Végül egykori katonáim segítségével jutottam ki Bécsbe a hetedik (!) kísérletre.” Ismerve az akkori szovjet-magyar határvédelmi körülményeket, mennyi a valószínűsége és a realitása annak, hogy hét kísérletre is volt lehetősége Ferenczinek, egyszer sem fogták el, még csak gyanúba sem keveredett, s egykori katonái közül egy sem akadt, aki elárulja, pedig az árulás gyakori volt akkoriban, vagy félelemből vagy szép jutalomért.

„És Bécsben végre fellélegezhetett?” - kérdezte tőle az Esti Hírlap riportere. A válasz: „Hát nem! Ott ugyanis újra letartóztattak, mert a magyarok kikértek.” Tehát nem azért tartóztatták le, mert lebukott az osztrák hatóságoknál útlevél -és okmány hamisítás miatt, amiért tíz hónapi vizsgálati fogságba került, s abból csak az amerikai titkosszolgálat tudta kihozni, hanem elvtársai kikérték hazulról, ám valamiért nem adták ki, pedig a szovjet elhárítás és hírszerzés szintén befolyásos emberei hemzsegtek körülötte. (Később például kiderült, hogy az osztrák elhárítás feladatával megbízott Staatspolizeibe az oroszok erősen beépültek, Gustav Hochenbichler, a Staatspolizei bécsi főnöke a KGB egyik első számú ügynöke volt.)

Van még egy nevetségesen mesés leírása az állítólagosan Andrássy út 60-ben töltött napoknak az 1989-ben megjelent, róla szóló első életrajzi kötetben:

„Hajnali kettőkor vitték be, egyenest valami díszes terembe, ahol egy zöld drapériával bevont asztal mögött ült Péter Gábor, az ÁVH rettegett vezetője, Farkas Mihály, honvédelmi miniszter, Pálffy György és egy civil ruhás, ki végig egy szót sem szólt.”

Aki egy kicsit is jártas az állambiztonsági múlt kutatásában, az tudja, hogy ennél nagyobb ügyben sem ültek együtt soha ezek a vezetők zöld drapériával bevont asztal mögött az Andrássy út 60-ban. (Ha egyáltalán bevitték Ferenczit, s nem leányfalui villájában ücsörgött, mint másutt állítja.)

1961. február 7-én a BM. Politikai Nyomozó Főosztálya azt tervezi, hogy a Népszabadságban cikket jelentet meg Ferenczy itthoni tevékenységéről, intézkedik, hogy gyűjtsék össze a megfelelő adatokat. (ÁBTL 3.2.4. K-252) (Ugye ismerős a módszer, ezt játszották el Paul Lendvaival is 1960. december 29-én, „Mohácsi” tollából úgy, hogy aztán alig tudta rendbe tenni a „professzor” presztizsét évekkel később Rényi Péter főszerkesztő-helyettes.)

Karrier a nyilas apóstól a kommunista pártig

Itt az ideje, hogy elővegyem azt a levelet, melyet 1990. május 22-án kaptam egy bennfentestől, akárcsak Horváth Balázs belügyminiszter, aki rögtön jelentette tartalmát Antall Józsefnek, ő pedig megkért, hogy amíg nem beszéltünk, addig egy szót sem Ferenczyről.

Bennfentes levele, amely kiváltotta Antall nemtetszését

Eredetiben ITT.

Lehet, hogy az illető földije volt Ferenczynek Pestszentlőrincről, mert - egyebek között - ezeket írja: „Ferenczi József több tucatszor járt Magyarországon az utóbbi években. Ám egyetlen alkalommal sem vette fel a kapcsolatot régi barátaival, pestlőrinci ismerőseivel, iskolatársaival és itt élő rokonaival. Senkivel nem kívánt azokkal a régiekkel találkozni, akik ismerték őt és múltját! Még a nosztalgia sem vitte Pestlőrincre, ahol szüleivel és nővérével évtizedekig élt. Nem furcsa?” De igen, bizony!

Idézzük tovább a levélíró állításait: „Ugyan mikor és hogyan lett Ferenczi József professzor, aki mint a pestszentlőrinci felsőkereskedelmi iskola tanulója 1934-1938-as években mindössze három osztályt végzett, tehát érettségije sem volt. 1943 vagy 44-ben feleségül vette a pestszentlőrinci Kolosi cukrász egyik lányát. Ez a cukrász oszlopos nyilas párttag volt és főleg a 44-es német megszállás, még inkább az 1944. okt. 15-i nyilas hatalom átvétel után rangban és anyagiakban hatalmasat emelkedett. Ferenczi éppen ezért vette el a lányát. A nyilas apóssal létesült kapcsolat a következőket hozta Ferenczi Józsefnek: Pestszentlőrinc Baross utca végén cukorka-csokoládéüzemet létesített. Megkapta a Gutenberg tér és az akkori Rökk Szilárd utca sarkán lévő zsidó tulajdonban lévő fűszer és gyarmatárú nagykereskedést. Ugyanakkor a zsidók között elhíresztelte, hogy ő zsidó származású és hajlandó menteni a vagyonukat: átvette pénzeiket. Még filmgyártást is finanszírozott. Az erről szóló híradás megtalálható az 1944 május-júniusi sajtóban.” - így a bennfentes pestszentlőrinci, aki aztán így folytatja:

„1945-ben Ferenczi József a kommunista pártban tűnik fel és a Katonapolitikai Osztály defenzív osztályának őrnagyi rangban a vezetője. Ez a részleg a Veres Pálné utcai régi m. kir. Városparancsnokság épületében működött.

Házasságával egy időben, barátja, Marosi András Kolosi cukrász (akinek üzlete az Üllői úton volt) másik lányát, Matildot vette el feleségül. Így Ferenczi és Marosi sógorságba kerültek és Ferenczi fiának Marosi lett a keresztapja. A fiú így András nevet kapott, s jelenleg apjával Münchenben él.

Ferenczi nyilas körökben tevékeny szerepet töltött be, lásd cukorkagyár, Gutenberg téri zsidóüzlet, a Turul Szövetségben vezető szerep, stb., s ezek által rábeszélte sógorát a nyilas pártszolgálatba való belépésre. 1945-ben Marosit ezért letartóztatták és a Népbíróság 15 évi fegyházra ítélte, amit Marosi le is töltött. Ám akkor Ferenczi már a Defenzív osztály vezetőjeként egy lépést sem tett sógoráért, sőt, gyorsan megszakította családi kapcsolatait és külön vált a nyilas após leányától, a feleségétől. Ezekre neki már nem volt szüksége.”

A levélíró nem érti „Hogyan tud disszidálni a Defenzív osztály őrnagy-parancsnoka az ausztriai szovjet zónába, amikor egyszerű embereket is elfogtak a határon? Az akkori ÁVO és a Katonapolitikai Osztály nem vigyázott az őrnagyára, nehogy kivigyen titkokat, dokumentumokat… hogy elhitesse ott az üldöztetését. Továbbá honnan volt pénze az ottani egzisztencia alapításhoz? Gyanús az ottani közéleti szereplése is. Befúrta magát az aktív NSZK politikusok közé.”

„Az elmúlt négy évben különböző magyarországi lapokban, oldalas interjúkban nyilatkozott. Egy alkalommal a TV-ben Vitray Tamás szólaltatta meg. Ezeknek az interjúknak a tartalmát össze kell hasonlítani, mert csaknem mindegyikben mást és mást mondott magyarországi szerepléséről. Ám egyetlen egyben sem tett említést a Defenzív Osztály parancsnokaként őrnagyi rangban betöltött szerepéről. Minden nyilatkozata tele van ellentmondásokkal, hazugságokkal. "

Itt a levélíró néhány példája következik, idézek a „hazugságsorozatból”:

  - Ferenczi Ida unokaöccsének mondja magát.
  - 1986 vagy 87-ben Münchenben megjelent egy közéleti lexikon (lehet, hogy ő adta ki), amelyben Josef von Ferenczy címnév alatt többek között ez áll: '1945 előtt gyümölccsel kereskedett nagyban. Azután következett egy vendégjáték a politikában, amint 1946-ban a Magyar Honvédelmi Minisztérium államtitkára lett.' Ez időben a Veres Pálné utcai épületben a Defenzív Osztály parancsnoka volt, nem pedig 26 évesen államtitkár.
  - Az MTI közleménye szerint néhány évvel ezelőtt Paskai László bíboros (a BM. III/III-1-a osztályának „Tanár” fedőnevű titkos megbízottja, - megj. i.cs.) esztergomi fogadásán „professzor”-ként szerepelt. Még kereskedelmi érettségije sincs, mindössze három osztályt végzett a pestszentlőrinci felsőkereskedelmi iskolában.
  - Saját költségén kiadatott a magyar Akadémiai Kiadó által saját személyét dicsőítő könyvet, amelyet Kunszabó Ferenc 'író' írt megfelelő DM.-ért. Ennek a könyvnek az adatait is össze kell hasonlítani a valósággal!
  - Sajnálatos, hogy 1989-ben még Németh Miklós miniszterelnök is fogadta. Még 1986-ban a Magyar Népköztársaság csillagrendjével tüntette ki az akkori pártkormány. Ugyan miért? Azért az 500 ezer forintért, amit a battonyai gyermekváros javára vagy a kecskeméti leendő számára ajándékozott? Vagy valami másért?
  - Valóban létezik Münchenben a Ferenczy Presse Agentura és a Ferenczy Verlag, amelynek üzleti morálja, hogy a megszorult íróktól, újságíróktól olcsón megvásárolja az örökjogot. Majd azután a szélrózsa minden irányában ezeket drágán eladja. De még e téren is differenciál. Magyarországi vagy Magyarországról származó magyar emigráns íróktól még soha egyetlen sort sem vásárolt. Nála a magyar írók Efraim Kishonnal, Hans Habeval (Békés István) kezdődtek és végződtek. Egyetlen Zilahy, Márai, Eszterhás, Fűry, Vass és még jónéhány emigráns író, de ugyancsak egyetlen hazai író sem, mint például Illyés, Cseres, Tatay, Galgóczy Erzsébet, Szabó Magda, hogy csak a szépírókról szóljak, írásaikat nem adta ki. Az 1945 előtti magyar írókról, Jókai, Mikszáth, Herczeg, Harsányi, Gulácsy, Bánffy és másokról már nem is szólva. Neki - a saját nyilatkozata szerint - Efraim Kishon és Hans Habe voltak a magyar írók, az izraeli állampolgárok.
  - 1989-ben januárjában a Szabad Európa Rádió sugárzott interjút 'Josef von Ferenczy”-vel, amelyben Ferenczi változatos hazugságai újra elhangzottak. Felemlítve az 1945-50-ben birtokolt leányfalui villáját is. De hát ebben az időben csak annak lehetett Leányfalun villája a pestszentlőrinci Ferencziekhez hasonlóknak, akik vagy összelopták a pénzt, vagy akiknek a párt ajándékozta a másoktól elkobzottakat. Ferenczi pl. 1943-ig szoba-konyhás lakásban lakott. Ugyan honnan szerzett pénzt leányfalui villa megvásárlására?”

A levélíró így fejezi be fejtegetését:

„Josef von Ferenczi csodás karrierjéről és annak hátteréről az elmúlt négy évben már többen - régi pestszentlőrinciek, idehaza és emigrációban élők -, valamint akik a Defenzív Osztályon 'kezelése' alatt állottak, megírták leleplezéseiket, - ám hiába. Ferenczi továbbra is ünnepelt személy maradt. Végtelenül különös, hogy még eddig egyetlen magyar újságírónak sem tűnt fel a sok ellentmondás és hazugság. A Magyar Hírlap, a Magyar Hírek, Vitray, Bajor Nagy Ernő, Mester Ákos, 168 óra, ezek mind vakok? Viszont tudott tény, hogy több helyre és személyhez eljuttatott leleplező írásokat a címzettek közül egyesek gyorsan elvitték Ferenczinek Münchenbe (8022 München-Grünewald, Portlanger Str. 35.), hogy némi DM-jutalmat vegyenek fel érte.”

Végül a levélíró felsorolja azokat a levéltári és egyéb forrásokat, melyekből Ferenczi múltja kibogozható. Teszi ezt abban bízva, hogy „Most, amikor a magyarországi sajtót akarja felvásárolni, leleplezésével ez megakadályozható lenne.”

Vissza kell azonban térnem a levélíró által „hazugságsorozatnak” nevezett fejezethez, mert a felsorolásból szándékosan kihagytam három tételt, ami árnyaltabb megközelítést és magyarázatot igényel. Idézem:

  - „Budapesten részt vett az ellenállásban és a KISKA főhadnagya volt. Semmiféle KISKA névsorban a neve nem szerepel.
  - 1944-ben Miskolcon m.kir. katonakórház parancsnoka őrnagyi rangban. (Ugyanebben az időben egy budapesti zsidó gyarmatárú nagykereskedés tulajdonosa a Gutenberg tér és a Rökk Szilárd utca sarkán.)
  - Főhadnagyi rangban szolgált a KISKA-ban. Soha katona nem volt. Egy alkalommal Szentgyörgyi professzorra is hivatkozott, ám a professzor ezt megcáfolta. De nem ismerték el KISKA részvételét a KISKA egykori parancsnokai, Gidófalvy főhadnagy és Zsabka Kálmán sem Csak elő kell venni a névsort és máris itt a hazugság bizonyítéka.”

Ferenczi valóban igyekezett „elkerülni a frontot”, ahogy ezt egy interjúban elmondta (HVG, 1992. dec. 12.), anyja elment apja barátjához : Héjjas Ivánhoz (A Rongyos Gárda egyik vezetője Prónay Pállal együtt, a Horthy korszakban országgyűlési képviselő, a Magyar Nemzeti Függetlenségi Párt megalapítója, - megj. i.cs.) és kérte, találjon valami felmentést biztosító állást fiának, mert az családfenntartó. Héjjas azzal bízta meg a fiatalembert, hogy menjen és segítsen a Szlovákiából kitelepített magyarok elhelyezésénél. Tevékenységéért 1942-ben Nemzetvédelmi Keresztet kapott.

Ezt követően a már említett sikeres sokrétű kereskedelmi tevékenysége (ami bővült sok minden mással az írógépügynökségtől a szójabab forgalmazáson keresztül a filmgyári tippadásig, produceri tevékenységig) mellett - ahogy erről a Népszabadság 1992. december 29-én beszámolt „A Ferenczy meg a többiek” című kolumnás cikkében - „…aktívan részt vett az antifasiszta nemzeti mozgalomban is, társaival úgynevezett Kis-Ka századot alapított, állítólag zsidókat mentett és segített…”

Ferenczy igazolványképe „a felszabadulás” idején

A Kis-Ka (Kisegítő Karhatalom) egyik zászlóaljának olyan 1945 áprilisában kelt felhívását is közli Palásthy életrajzi könyvében, mely felszólítja „A Ferenczy, Sipos és Zákonyi-csoport embereit, jelentkezzenek a VIII/2 századnál.” (Ez volt az u.n. filmgyári csoport.) „A debreceni kormány ezt a katonai szempontból Pesten állomásozó alakulatot Ferenczy Józseffel együtt a Jászberényben szervezkedő gyalogos hadosztályhoz vezényelte. Ferenczy Józsefet azonban politikai barátai - többek között Sulyok Dezső - javaslatára 1945. május 9-én további szolgálatra visszavezényelték Budapestre, a Honvédelmi Minisztériumba.” - írja Palásthy.

Itt, s ezzel az ellenőrizhetetlen fordulattal kezdődött katonai karrierje, mivel Pálffy-Oesterreicher a Katonapolitikai Osztályra osztotta be azzal a Földy Lajossal együtt, akit állítólag szintén Jászberényből irányítottak vissza. Hat hét múlva, 1945. június 27-én kihelyezik a Veres Pálné utcai Honvéd Kerületi Parancsnoksághoz „D” osztályvezetőnek. Innen már ismerjük a történet folytatását. Ferenczi - mint minden érdeméről - igyekezett előbb vagy utóbb papírt szerezni, így sikerült Nagy Ferenc miniszterelnöktől is az ellenállási mozgalomban való részvételéről.

Orosz és magyar nyelvű katonai igazolványa 1945-ben

Eredetiben ITT.

Anyja, nővére és „Téglássy” ügynök Leányfalun

Ferenczi már három éve Nyugaton, amikor az ÁVH részletes környezettanulmányt készít anyjáról, özv. Ferenczi Józsefnéről (Bp. 1897. nov. 13. Reicheles Jolán Mária) és nővéréről, Vass Istvánné Halasi Lenke ( Bp. 1914. dec.23.), Leányfalu Lamos dűlői lakosokról. [Reichelesből örökbefogadás következtében lett Halasi. Makra Zoltán közlése 1991-ben.] A Görög Ferenc és Sturm Sándor áv. főhadnagyok által aláírt jelentés 6 oldalon át követi a család útját. (ÁBTL 3.1.5. O-10356)

Özv. Ferenczinéről leírja: „...anyja zsidó származású volt, foglalkozása nevelőnő, Ferenczi Józsefné születésénél még a kórházban öngyilkos lett. Ferenczi Józsefnét az árvaház a lelencbe adta iker leánytestvérével együtt. Majd a lelenc Kecskemétre közvetítette ki Gál Pál bognármesterhez, ahol nevelkedett. Három elemi iskolát végzett, Gáléknál mint háztartási alkalmazott volt foglalkoztatva egészen 16 éves koráig. Ezután Budapestre jött fel és két éven keresztül különböző helyeken mint háztartási alkalmazott dolgozott. 1916-ban visszament Kecskemétre Gál Pálékhoz . Itt kb. még két évet dolgozott, majd férjhez ment Ferenczi József kőműveshez, aki szintén Kecskeméten lakott. (A nemesi családfa kutató őt tünteti fel „birtokos Köncsögön” jelzéssel, - megj. i.cs.) Férje kőműves foglalkozáson kívül kupeckodással is foglalkozott, részeges, verekedő természetű volt, így rossz családi életet éltek. Ennek következtében két év után különváltak. Ebből a házasságából egy fiú gyermeke született. Ferenczi Józsefné férjétől való különválás után gyermekével feljött Budapestre, mivel félt férjétől. Budapestről 1931-ben ismét visszament Kecskemétre. Férje időközben összeállt egy nővel, akit agyonvert, melynek következtében 15 évre ítélték el. A börtönben 1931-ben agyvérzésben meghalt.”

Anyja zsidó származású, apja gyilkos: „ősi magyar nemesi család sarja”

Eredetiben ITT.

Ferencziné ezután sok mindennel próbálkozott: huzamosabb ideig dolgozott egy Rosenfeld nevü gyümölcs nagykereskedőnél, fenntartott egy étkezdét is, magához vette leány gyermekét is, így mindkét gyermeke eltartásáról gondoskodott. Korcsmát is nyitott Kecskeméten volt gazdájának feleségével, Gál Pálnéval, de az engedélyt két év után valamiért bevonták. Visszament Rosenfeldhez, akitől 1935-ben jött fel ,Pestszentlőrincre, az Üllői út 140. sz. alatt lakott. Előbb tejcsarnokot, később korcsmát nyitott, melyben gyermekei is segédkeztek. Az utóbbi engedélyét két év után - akárcsak Kecskeméten - visszavonták. Elköltöztek a Vlasics Gyula utca 28. szám alá. Kitanulta a masszírozást, a pedikűrözést, a manikűrözést, házakhoz járt, majd az OTI-hoz került. 1943-ban Pánd községbe egy Horváth nevű gazdálkodóhoz költözött, ott kofálkodott. „Fiának munkaadója egy Radó nevü fűszer nagykereskedő , akinek Budapesten, a Rökk Szilárd u. 21. sz. alatt volt üzlete, mint zsidó származású egyén több láda értéket Pándra szállított le autóval Ferencziné lakhelyére, melyre Ferencziné vigyázott.” -írja az államvédelmi jelentés, s így folytatódik:

„A felszabadulás után Ferenczi Józsefné visszatért Pestszentlőrincre lakni fiához, aki időközben megnősült. 1945-ben Budapestre költözött lányához, az Akácfa u.5. sz. alá. Fia összeköttetései révén anyjának, Ferenczinének gyümölcs és zöldség nagykereskedői iparengedélyt szerzett, így Ferenczinének Csepelen a Nagyvásárcsarnokban egészen 1947-ig standja volt. Ebben az időben jó anyagi körülményekre tettek szert. 1948-ban hirdetés útján Leányfalu községben Jokdi László kohómérnöktől két hold szőlőt vettek gyümölcsössel, melyre egy emeletes házat építettek, majd kiköltöztek Leányfalura. A szőlő és a háznak az építése ebben az időben kb. 50.000. Frt.-ba került. Ferenczi Józsefné jelenleg is Leányfalu községben lakik lányával, Vass Istvánnéval és 6 éves unokájával. Két hold szőlőn gazdálkodnak, ahol még 150 drb. gyümölcsfa is van, a szőlőt, gyümölcsöt eladják, a bort szintén, a nyaralóknak szobát is kis szoktak adni.”

Az államvédelem pontosan tudja, hogy kik szoktak látogatóba járni hozzájuk Leányfalura, így - többek között - ikertestvére Reiheles Mária; Kardos Andrásné, izraelita hittantanár a Király utcából, a Radó nevű volt fűszerkereskedő, valamint fiának első felesége, aki időközben férjhez ment Révffy Gyula cukorkagyároshoz. Vassné a férjét testvéröccsén keresztül ismerte meg, ő is a Radó cégnél dolgozott, de amikor Leányfalura költözött anyjával, ismeretlen okból nem ment vele, hanem Budapesten maradt, csak látogatta őket. Vassné ellen kétszer volt rendőrségi eljárás a jelentés idején, a házkutatás során bejelentetlen aranyat találtak nála és nyugaton tartózkodó öccsétől érkezett leveleket. Ezért a hatóság megkezdte postai küldeményeik ellenőrzését, hálózati ügynököt állított kapcsolataikra és engedélyezte Vassné beszervezésének előkészítését.

Objektum dosszié: Pest megye, Leányfalu, Ferencziék

Eredetiben ITT.

Ferenczi Józseffel kapcsolatban a jelentés utal arra, hogy „Kitanulta a fűszeres szakmát, majd a felszabadulás előtt a Radó nevezetü cégnél Budapesten a Rökk Szilárd u.-ban üzletvezető volt. 1942 (?) ben nősült meg, feleségül vette Kolozs Gabriellát (sic!- megj.: i.cs.), kiknek Pestszentlőrincen cukrászdájuk volt. Feleségétől 1945-ben (helyesen: 1947-ben, megj. i.cs.) elvált. A felszabadulás előtt a Király u. 91. sz. alatt fűszerüzlete volt, melynél társa volt Gábor Gyula.”

Az előzőeket kiegészíti, árnyalja és pontosítja „Téglássy Ferenc” ügynök jelentése 1954. február 5-én:

„ Ferenczi József elvált feleségétől, született Kolos Ellától. Nevezett második férjével Révffy Gyula, volt cukrászsegédddel és fiával, Ferenczi Csabával él a pestszentlőrinci Batthyányi utca 88 sz. alatti saját házában. A házat néhány éve vásárolta. Révffy jelenleg mint vasmunkás dolgozik. Ferenczi édesanyja és nővére nincs jó viszonyban fiúk első feleségével. Állítólag az meglopta őket, apjának kis cukorka és mézeskalács üzeme volt a felszabadulás előtt, sőt még a felszabadulás után is néhány évig. Bizonyos tüzelőanyag eltulajdonítása miatt 2 évre volt elítélve, a legutolsó amnesztia alkalmával szabadult. Kolosnak két lánya van, az egyik az Ella, a másik a Marosiné, aki elvált férjétől és úgy hiszem ismét férjhez ment. Marosi a Molnár utcai nyilasháznak volt a vezető embere. Elfogták és jelenleg is büntetését tölti. A Kolos család kifejezetten népellenes magatartást tanúsított és jelenleg is ádáz ellensége a rendszernek. Valószínűnek tartom, hogy komoly vagyonnal rendelkeznek, aminek nagy részét nem tisztességes úton szerezték. Vagyonuk leginkább ékszerben lehet elhelyezve, … a munkát csak azért vették fel, hogy a feltűnést kerüljék.”

Nemesi származás elintézve, látogatás Münchenben

1955 augusztusában a hatóság értesül arról, hogy Ferencziné a kecskeméti tanács anyakönyvvezető helyettesétől fia részére olyan okmányt szerzett be összeköttetése révén, nem törvényes módon, melyben annak neve már „Y”-nal van írva, de fél az okmányt postai úton kiküldeni Münchenbe, mert megint elveszik, ezért fiát kérdezi levelében a megoldásról.

1955. szeptember 13-án váratlanul a hatóság kezébe kerül Ferenczi Münchenben feladott szeptember 9-i levele, melyet Leányfalura küldött anyjának és nővérének. Sürgős választ kér, nagyon titkolózva, „ne tudja meg senki”! Szövege:

„Nagyon kérlek Benneteket, hogy a válási végzést azonnal küldjétek el, mert szükségem van rá. Adatok: 1947 április 7-én váltunk el a Pestvidéki Törvényszéken. Az ok, amiért erre szükségem van a következő: családfa kutatás közben a bécsi „Nemességi” irodán keresztül megismerkedtem Gróf Benigni nevű úrral, aki nagy tisztelője volt F. Jolánnak. Az ismeretségből barátság lett és most örökbe fogad. Az örökbefogadás Bécsben történik meg és Kitty már el is utazott oda miután én még nem tudok odautazni. Ez az örökbefogadás a név használatától függetlenül - ami itt sokat jelent - az állampolgárság miatt sokat jelent. Ez ügyben kell a válási okirat. Nagyon kérlek Benneteket, ne tudja senki! „

Örökbe fogadták 36 évesen a „Nemességi” irodán keresztül

Eredetiben ITT.

A hatóság természetesen tudja, s különösen aktivizálja a Pest megyei Főosztály „Téglássy” ügynökét, aki régen Ferenczi munkaadója volt, az egész család ismeri idehaza és bizalommal van iránta. Az ügynök akkor 58 éves, nős, gyermektelen budapesti gyarmatárú nagykereskedő, magas polgári műveltséggel rendelkezik, jól beszél angolul, németül, franciául, oroszul; volt párttag, antifasiszta beállítottságú, szimpatizál a kommunistákkal, többszörösen ellenőrzött, megbízható.

Az ügynök 1956. június 22-i jelentéséből kiderül: a 36 éves korában örökbe fogadott Ferenczit Németországban „ egy újságcikk mindenhol Joseph von Ferencynek nevezi, amiből úgy látszik, Ferenczinek sikerült nemesi származását és előkelőségét elismertetni.” Fia, Csaba ellenben megbukott a gimnáziumi felvételi vizsgán, megpróbálják egy bécsi nevelőintézetbe küldeni - informál „Téglássy”.

1958. december 5-én a BM. II/2. osztály azt a meglepő javaslatot teszi, hogy mivel Ferenczi ellenséges tevékenységére vonatkozóan nem rendelkeznek adatokkal, szüntessék meg országos konspirált körözését és anyagát helyezzék irattárba. A körözést egy névtelen levél alapján rendelte el a Pest megyei Politikai Osztály, ám nem bizonyosodott be, hogy Ferenczi a C.I.C. ügynöke, a bejelentést valószínűleg bosszúból tette egy volt üzlettársa. A javaslatot feltehetően nem fogadták el az illetékesek, mert a Pest megyei Politikai Nyomozó Osztály fokozta erőfeszítéseit.

Ferenczy körözési (felkutatási) dossziéja

Eredetiben ITT.

1959 nyarán Ferenczi nővére, Vassné útlevélkérelme teljesítése fejében kötelezi magát a hatóságnál, hogy bizonyos kérdéseket feltesz öccsének Münchenben, a válaszokról pedig hazatérte után beszámol részletesen. Az utazás zavartalan volt visszafelé azonban „megfeledkezett a vámmal kapcsolatos szükséges intézkedéseket megtenni”, vámbűncselekményt követett el. Az állambiztonsági kapcsolatnak történt augusztus 15-i első beszámolón azonban megnyugtatták, hogy a lefoglalt tárgyak elkobzásán túl kellemetlenebb következményre ne számítson, bűnvádi eljárás nem fog indulni ellene.

Elmondta, hogy új sógornője lenéző modorban kezelte őt, mint egy szegény rokont, ezért mielőbb haza akart jönni kislányához és édesanyjához, de öccse tartóztatta, neki most nagyon megy az üzlet propaganda és film vállalatánál, vásárolt magának egy villát Svájcban is, zürichi címét egy névjegykártyán átadta a politikai nyomozó tiszteknek. A folytatásban, szeptemberben egyebek között azt is közölte, hogy öccse „…politikai vonalon teljesen tartózkodó, pedig sok mindent tudna csinálni…”, honfitársaiban csalódott, nincs köztük összetartás, szolidaritás, elárulják egymást egy jobb állásért. Amikor filmvállalatának ügyében Párizsba akart utazni, elutasították vízumkérelmét, mert olyan magyarok, akiket ő korábban segített, irigységből, féltékenységből eláztatták, hangoztatva: itthon a Kommunista Párt tagja volt. Ő persze nem szégyelli ezt, de odakint nem tanácsos emlegetni. „A magyarokat tehát kerüli, nem vesz részt az emigrációs csoportok tevékenységében - így Vassné, Ferenczi nővére. A németeket viszont változatlanul utálja, ellenségnek tekinti őket, mert most is telítve vannak a fasiszta gőggel, antiszemitizmussal, felesége zsidó származású. Üzleti vonalon mégis jól együtt tud velük dolgozni, mert módszeresek és korrektek. Már korábban kérhette volna az NSZK állampolgárságot, ezt mégsem teszi meg, mert nem akar végleg szakítani hazájával…” Amikor a nyomozó kifejezésre juttatta, hogy szeretne személyesen is megismerkedni öccsével, „Vassné megjegyezte, hogy egy ilyen beszélgetésnél meg is lehetne őt kérni olyan feladat elvégzésére, amivel a hazáját szolgálná…legközelebbi leveleiben ismét felveti majd öccsének egy esetleges hazalátogatásának lehetőségét.” (ÁBTL 3.1.5. O-10356/1)

Itt jegyzem meg, hogy a Vassné által említett „zsidó származású feleség” a Szolnok megyéből származó Csillag Katalin, miután Budapesten elvált első férjétől, Dr. Rácz Vilmos ügyvédtől, úgy távozott Nyugatra, hogy látszatházasságot kötött egy olasz kereskedelmi ügynökkel, így lett előbb Catharina Salvaggio, majd Münchenben Kitty, aki együtt élt Ferenczivel úgy, hogy a közös háztartásban ott volt anyja és első férjétől származó gyermeke is. (Ferenczi 1991-ben Kecskeméten kiállított keresztlevelének „Feljegyzések” rovatában az olvasható, hogy 1979. nov. 11-én Budapesten, a Szent István Bazilikában házasságot kötött Csillag Katalinnal.)

„Mindenre kész volt pénzéhségében”

A BM. Pest megyei Rendőr-főkapitánysága Politikai Nyomozó Osztályának alosztályvezetője: Böszörményi Mihály r. százados 1959. szeptember 24-i jelentésében újabb fontos információkról számol be „Téglássy” ügynök feltáró közlése alapján.( A már említett üzleti kapcsolatok alapján az ügynök személye lassan behatárolható, egyre inkább hasonlít Radó Pálra) A századossal történt találkozásán az ügynök elmondta:

„Ferenczi Józsefet még a felszabadulás előtt ismerte meg. Zsidó származása miatt üldöztetésnek volt kitéve (már mint az ügynök), ezért fogadta Ferenczit maga mellé társnak, hogy az a nevével megmentse az üzletet. Később, mikor munkaszolgálatos lett, Ferenczi teljesen átvette a boltot. Kétségtelenül ügyesen mozogott, nagyon jó összeköttetései voltak a Baross Szövetségnél, mindig tudott behozatali engedélyt, kiutalást, stb. szerezni. Abban az időben csizmásan, félig-meddig nyilas egyenruhában járt. Arról nem tud, hogy tagja lett volna a nyilas pártnak, de hogy jól helyezkedett és hogy általában mindenre kész volt pénzéhségében, az biztos. Munkaszolgálatról hazatérése után sok minden hiányzott az üzletből (bútorok, stb.), árú pedig egyáltalán nem volt. Ferenczi arra hivatkozott, hogy mindez a rezsire ment el. A még megmaradt bútorokat azonban - becsületére legyen mondva - visszaadta. Később azonban - már 1956-ben - egy levelet írt, amelyben 10 ezer forintot kért azért, hogy a nyilas időkben átmentette az üzletet. Az ügynök ezt a kérést kereken visszautasította. A kapcsolat ezután megszűnt, mert Ferenczi nem sokkal később disszidált. Családjával azonban mindmáig is jó viszonyban van.”

„… félig-meddig nyilas egyenruhában járt” és „mindenre kész volt pénzéhségében”

Eredetiben ITT.

„Téglássy” ügynök felderíti Ferenczi kapcsolatait. Rajtuk keresztül küldött üzenetet, pénzt, csomagot Ferenczi. Köztük volt Pusztai Sándor, leányfalui katolikus pap, Baló Harry volt tőzsdés, Kun István, Erdélyi István, özv. Fodorné, egy ezredes özvegye, Máriássy Félix filmrendező, egykori üzlettársa, Jahn Antal harmonika művész, Szabó Zsuzsa zongoraművész.

A két legérdekesebb: „Földi Lajos, volt ezredes. Ferenczi együtt került vele az ÁVH. őrizetébe. Levélben Ferenczi ajánlotta anyjának, hogy forduljon 'A Lajoshoz', ha szüksége van valamire, mert ő annak idején sok szívességet tett neki. Vassné telefonon beszélt is Földiné Fleischmann Ágenessel, de az hidegen viselkedett. Földiné a Szabolcs utcai kórházban dolgozott mint műtősnő, Földi pedig hordárkocsit vásárolt és azzal fuvart vállalt.”

”Martin Adolf, müncheni filmszakember. Levélben jelezve volt, hogy üzenetet hoz Ferenczitől. 1958. december 8-án azonban visszautazott és Ferenczinét nem értesítette. Mindössze egy borítékot hagyott a Margitszigeti Nagyszálló Kuncz nevű főportásánál, a borítékban 40 db. 100 forintos volt.”

Az állambiztonsági iratokban itt egy időbeli ugrás következik. 1964. április 21-én a BM. Pest megyei Rendőr-főkapitányságának III/II osztálya jelentéséből tudjuk meg, hogy: „Központi szervünk tájékoztatása szerint Ferenczi ismét felmerült valuta bűncselekmények és hírszerző tevékenység gyanúja alapján.”

Egy júliusi jelentés már arról szól: „Vass Katalin filmgyári ismerőseitől hallotta, hogy a filmgyár Ferenczi által készített filmeket vásárolt. Üzleti ügyben ez év folyamán várható Ferenczi beutazása, ekkor rokonait is meg fogja látogatni.” Az utóbbi alaptalan várakozásnak bizonyult.

1965. április-májusában Hodák Vince r. őrnagy a Pest megyei III/II osztályon előkészíti „Téglássy” ügynök és felesége utazását Franciaországba és az NSZK-ba, hogy találkozzanak Ferenczivel és családjával. (Vass Katalin nem kapott útlevelet ekkor, egyfelől azért, nehogy operatíve bezavarjon „a hírforrás” látogatásába, másfelől vámbűncselekményt követett el, ami hivatkozási alap volt az elutasításhoz.)

Május 20-án vonattal érkeznek Párizsba. Ferenczi a legelőkelőbbnek számító V. György Hotel négy szobás lakosztályát bérelte ki magának három napra. Mostohafiával üzent: Párizsban oly zsúfolt a programja, hogy képtelen időt szakítani a találkozásra, de hazatérte után Münchenben biztosan, már le is foglalta számukra a szállást.

„Hírforrás” a helyszínen, szobalány beépítése javallott

Münchenben Ferenczi gondosan leválasztotta a „hírforrást”négyszemközti beszélgetésre, a feleségeknek külön programot szervezett. Az ügynököt meglepte, hogy csakis a saját családja és az otthoni dolgok iránt érdeklődött, még azt sem kérdezte meg, hogy vendége dolgozik-e, hol, s mit. Nővére útlevélkérelmének elutasítása kiborította, „Közölte, hogy Kádárhoz levelet intézett, melyre egyáltalán nem kapott választ, holott, mint mondotta, Kádárt személyesen ismerte. Saját múltját tekintve érthetetlennek tartotta ezt az intézkedést. Elmondta, hogy ő a háború után a Földi féle defenzív csoport tagja volt.” Panaszkodott Csaba fiára is, „… akit azért hozatott ki, hogy a helyettese és utódja legyen, ám hazug, megbízhatatlan, könnyelmű. Visszaélt a rábízott hatalommal. Amikor például otthon a Gellért Szállóban lakott, nemcsak hogy a pénzt nem adta oda nagyanyjának, de még meg sem látogatta.”

„Arra az elgondolásra, hogy találkozhatna édesanyjával a jugoszláviai Abbáziában (Opatija) azt felelte, hogy semmilyen szocialista országba nem hajlandó elmenni. Közölte, hogy most adta be német állampolgársági kérvényét. Bízik abban, hogy meg is fogja kapni. Eddig ez nem sikerült, mert rengeteg magyar ismerőse tett ellene feljelentést különböző címeken. A magyar ismerősök irigykednek rá, mert senki sem csinált hasonló nagy karriert.”

Ferenczi akkoriban még a Felix Dahn utcában lakott. Az ügynök leírja: „A két emeletes villaszerű előkertes házban egyedül a Ferenczi család lakik, itt van az irodája is. A Pazar berendezésű, azt hiszem 17 szobás lakásnak 7 fürdőszobája van. Két titkárnő, szakácsnő, két szobalány, négy autó. Ferenczi egyáltalán nem érdeklődött, hogy hírforrásnak van-e szüksége pénzre ottani tartózkodása idején.”

Összefoglalójában a jelentés megállapítja:

„Az a csodálatos karrier, amit Ferenczi Münchenben befutott, gondolkodóba ejti a szemlélőt. Szinte elképzelhetetlen, hogy becsületes üzleti vállalkozással, irodalmi, művészi munkával (amihez Ferenczinek soha képessége nem volt) ilyen rövid idő alatt ilyen nagy vagyont lehetne szerezni.”

„Megemlítette Ferenczi a hírforrásnak, hogy Bécsből és Ausztriából ki van tiltva és oda sem mehet egy régi gazdasági természetű ügy miatt. Ez ügyben már több ügyvédet megbízott az ügy tisztázásával, eddig eredmény nélkül. Valószínűnek tartja, hogy ha megkapja az állampolgárságot (a németet), ez az ügy is rendezést nyer.”

„Végül Ferenczi hivatkozva az ottani súlyos alkalmazotti hiányra, felkérte hírforrást, hogy próbáljon részére szerezni egy magyar szobalányt. Fizetése 400 márka, ruhát, teljes ellátást és szép fürdőszobás külön szobát kap. A munkavállalást Ferenczi elintézi. Az útlevélhez szükséges meghívó levelet Ferenczi elküldi a lánynak. A vízumkérelemhez nem kell levél, azt csak formanyomtatványok kitöltésével kell kérni a budapesti francia /német követségnél az Ady Endre utcában. Ő majd gondoskodik róla, hogy azt 3 hónapi látogatásra megadják. A szükséges hosszabbításokat Ferenczi vállalja.”

„Hírforrás - édesanyja útján - már közölte Ferenczivel, hogy sikerült egy megfelelő szobalányt találni.”

Az állambiztonsági szerv intézkedéséből: „… megvizsgáljuk „Nagy Ilona” fedőnevű ügynökünk körülményeit és amennyiben alkalmas, javaslatot teszünk felajánlására. Az ügynök feladatot nem kapott, mivel a beszámoltatás után átminősítettük lakásgazdának előrehaladott életkorára tekintettel. Hodák Vince r. őrgy., Böszörményi Mihály r.örgy. „ (Lakásgazda: „T”-lakásgazda, tehát a titkos találkozók céljára szolgáló, fedőnevet viselő lakás tulajdonosa, - megj. I.Cs.)

„Egy szélhámos dandy a kat.pol.-ról”

Az NSZK állampolgárságot bizony még sokáig nem kapta meg, az csak 1981. január 16-án sikerült. Magyarországra történő hivatalos utazása igazán csak ezután vált teljesen biztonságossá. De addig is sikeresen hódolt szenvedélyének a címek, kitüntetések, díszoklevelek, elismerések gyűjtésének, kereste híres politikusok barátságát, fényképeztette magát társaságukban, könyveket íratott , filmeket, televíziós műsorokat készíttetett magáról, dokumentumokat szerzett be előkelő származása, életútja negatív és vitatott fordulatainak kedvező igazolása érdekében. Nem sajnálta a pénzt rájuk.

Molnár Károly, a Magyar Rádió egykori sportriportere, akinek 1956-os szerepe miatt sokáig elnehezült a szakmai pályája a kilencvenes években könyvet akart írni „Egy szélhámos dandy a kat.pol.-ról” címmel. 1992 januárjában - akkor már Kossányi clevelandi magyar rádiójának és televíziójának budapesti tudósítójaként - a parlament folyosóján mutatta meg összegyűjtött anyagát, benne például a Ferenczy családtól, Ferenczy Ida leszármazottjaitól kapott valós dokumentumok, egy mélyinterjú Kunszabó Ferenccel, aki szégyellte, hogy könyve („Josef von Ferenczy, Egy út Európába”) megírásával eladta magát Ferenczinek, s nem is mondott mindig igazat, csak leírta a tollbamondást; Molnár Karcsi utána ment annak: melyek Ferenczi és Vitray Tamás feltűnően baráti együttműködésének a régmúltba visszanyúló gyökerei; miért bérelt irodát egy fröcsögő baloldali újságírónak a Rubin apartman hotelben az Osztapenkó emlékműnél; megírta továbbá: miként s mennyiért próbálták lebeszélni a könyvről, hogyan fenyegették meg, stb. Többször átírt és bővített kötete korai halála miatt nem jelent meg, ám ha valahol megvan, izgalmas forrás lehet.

Molnár Karcsi mutatott rá arra is - igaz, nem egyedül -, hogy Ferenczi Háry János módjára bánt a nyilatkozataival, szinte nincs két egyforma ugyanazon témakörről, egymásnak teljesen ellentmondó állításaival jól összezavarja a kutatókat is. Például: több helyütt azt nyilatkozta, hogy nem akart politikus lenni, halála alkalmával az MTI 2011. május 31-én idézi egyik legutolsó interjúját, amelyben kijelentette: „A nagypolitika sohasem vonzotta. Így elutasította Horn Gyula akkori miniszterelnök ajánlatát arra, hogy kormányában miniszteri posztot vállaljon.” Ezzel szemben a Reform hírmagazinnak 1989-ben épp az ellenkezőjét mondta, „saját magát is politikusnak tartja”, a Népszabadság 1992. december 29-i száma („A Ferenczy meg a többiek”) pedig egyenesen ezt írja: „F. fantasztikusan vonzódik a politikához. Amikor ennek okairól kérdeztem, a rá jellemző direkt stílusban pofonegyszerű választ adott: ' - Bár nagyon szerettem volna, nem adatott meg, hogy politikus legyen belőlem, így aztán megpróbálok besegíteni azoknak, akik csinálhatják.”

Mivel annak idején Ferenczi nekem is említette „A Gyula” felkérését, 2004 januárjában egy tv-interjú előkészítése során megkérdeztem erről Horn Gyulát, aki határozottan cáfolta, hogy miniszteri posztot ajánlott volna kormányában Ferenczinek: „Jóska nem politikus alkat, hanem egy jó érzékű, ötletes, ösztönös üzletember, aki kiszagolja a keresletet, s képes megnyerni az üzlethez a legjobb partnereket, köztük a politikusokat is. Hozzáteszem: segítőkész barát. Tudja: valamit, valamiért. De ha akartam sem tudtam volna keresztül vinni a frakcióban és a pártban miniszteri kinevezését, a koalíciós partner pedig bizonyára ellenezte volna, nem szólva arról, hogy Ferenczi 1994-ben már 75 éves volt. Bár szerintem, fiatal korában sem lett volna alkalmas a kötött, hierarchikus kormányzati munkára, nyughatatlanul nem tudott a fenekén maradni egy percre sem, s ment a saját feje után.” Hát egyebek között ezért is volt szintén mesés a honvédelmi államtitkárságáról Németországban megjelentetett lexikális adat.

Politikusokat lovagoltatott divatos áramlatokon

Egész életében a tömegtől félt a legjobban, mert „A tömeg 1., ostoba, 2., irigy, 3., agresszív.” S mégis a tömegigény kiszolgálásából gazdagodott meg. Ferenczi 1951-ben az NSZK-ba érkezve, arra érzett rá, hogy a németeknek elegük van bűntudatuk állandó felkorbácsolásából, a háborús múlt sebeiből, a másik Németország napi elítéléséből, ezért ki akarnak kapcsolódni, szórakozni, nyugati módra szexbálványokat imádni, folytatásos képregényeket, sztorikat olvasni, több részes kalandfilmeket, híres sportolók megfilmesített életét nézni, titkos ügyek izgalmas feldolgozásán, a német hősök bátor tettein szorongani, várni a leleplező sorozat holnapra beígért folytatását az újságos stand előtt. És igen, a sztorikhoz felhajtotta a speciálisan legjobb szerzőket, a már sikereikben fürdőket, s a teljesen ismeretlen tehetségeket, akiknek honoráriumuk 25 százalékával kellett hálásnak lenni, de a példányszámok, az újra kiadások, az ismétlések mindenkinek csúcs bevételt hoztak. (Közismert első sikere az 1954. évi foci vb. filmjogainak megvásárlása volt a FIFÁ-tól, amiket nyomban szép haszonnal eladott egy filmes cégnek.)

És a politikusok mit várnak egy sajtóügynöktől? Tapasztalatai alapján ráérzett arra, hogy nem pártjaik ideológiájának didaktikus ismételgetését, hanem kedvező légkör teremtését személyük körül, amiben ambícióik könnyebben kiteljesíthetők, népszerűségük erőlködés nélkül növelhető, arcvonásaik a polgár akkori elvárásaihoz simulnak észrevétlenül.

„Az ellentétek párbeszéde” Bécsben, 1988-ban. Vitavezető: Boldizsár Iván

Eredetiben ITT.

A Welt am Sonntag írta ezzel kapcsolatban: „Ferenczi olyan, mint egy huszár, aki másokat lovagoltat.” A politikusokat fel kell ültetni a kor divatos szellemi áramlataira, melyek vitáiban főszerepet és publicitást kaphatnak, így volt ez „Az ellentétek párbeszéde”, vagy „Az Európa Dialógus” esetében is, a soha meg nem valósult Alfa TV pedig „Az európai együttműködés televíziója” lett volna Budapesten. A szervezést és a lebonyolítást természetesen a médiamenedzser érdekkörébe tartozó cégek végezték.

A politikusokhoz azonban el kell jutni, környezetükbe beépülni, hogy egy média vállalkozó előbb bizalmat, aztán megrendelést kapjon, s ehhez sokat kell mutatnia magát bármilyen szerepkörben. Például diplomataként. A Máltai Köztársaság 1976-ban tiszteletbeli főkonzullá nevezi ki Ausztriába, majd 1978-ban nagykövetnek Brüsszelbe az Európai Közösséghez. (1977 májusában Dom Mintoff miniszterelnök azt válaszolja egy parlamenti interpellációra, hogy a máltai küldöttség Ferenczy József vezetésével máris kedvező légkört teremtett az Európai Gazdasági Közösséggel folyó tárgyalások során, így Málta szükségleteit nagyobb rokonszenvvel fogják tekintetbe venni, mint eddig.)

Máltai követi megbízatásának aláírása 1978-ban

Ferenczi ösztönösen mindig ráérzett arra, hogyan, s mivel kell rátalálni a hatalmasok közelségére, s felismerni a pillanatot, amikor oda kell lépni és cselekedni. Így került hálójába Bruno Kreisky, Willy Brandt, Franz Josef Strauss, Hans Dietrich Genscher, Helmut Kohl, Walter Scheel, Gerhard Schröder, Fred Sinowatz és még sokan mások. (Aztán az csak természetes, hogy Fred Sinowatz osztrák szövetségi kancellárnál el lehet érni: szóljon át az Oktatás-és Művészetügyi Minisztériumba, adományozzanak már neki egy professzori szakmai címet. S adományoznak is, oklevél tanúsítja, noha az akció semmilyen tekintetben nincs szinkronban Ferenczi végzettségével, sem elméleti, sem gyakorlati tudásával.)

Magyar-román értelmiségi találkozó 1990 március 19-20-án Budapesten

A nyolcvanas években, mikor először érkezik haza, a „Ferenczy Média” tíz vállalatból áll, ezek öt feladatkört látnak el: ügynökségi tevékenység, „Public relations”, médiaprodukciók, média finanszírozás és magánrádiók. Müncheni székhellyel működő vállalatok: Ferenczy Sajtóügynökség, Ferenczy Publicity Kft., Ferenczy Média-finanszírozó ügynökség, Ferenczy Trend Analytic, Piac és Közvéleménykutató Kft., Power Company Kft., Ferenczy Rádiótársaság Vállalat, Script Médiaügynökség Kft. Zürichi székhellyel: Ferenczy Könyvkiadó Vállalat Rt., Ferenczy Publicity Rt. Bécsi központtal: Ferenczy Televízió-produkció Kft.

Hazatérve, a látványos adakozás (Battonya, Kecskemét) rövid távú kirakat jelenetei mögött megkezdi üzleti birodalma kiterjesztését. „Az Axel Springer Kiadó átvette az MSZMP volt megyei pártlapjait és a szerkesztőségeket érintetlenül hagyva, a függetlenség látszatát keltve, az MSZP-vé átalakult posztkommunista propaganda szolgálatába állította.” (Metapédia)

A Ferenczy Kiadó hálózata

A médiatörvény („Az 1996. évi I. törvény a rádiózásról és a televíziózásról”) parlamenti vitájában fel akart szólalni István József barátom, földim, volt gimnáziumi iskolatársam, kőröshegyi református pap, aki abban az időben a Független Kisgazdapárt alelnöke és frakcióvezető-helyettese volt. Mint minden televíziós kérdésben, véleményemet és segítségemet kérte. El is készítettük felszólalásának szövegét, ám a vitában nem kapott szót, úgymond: nem került rá sor. (Feltehetően, az utolsó pillanatban a frakción belül leintették máig ismeretlen okból.) Tervezett beszédét azonban sikerült közzé tenni a „Méreg” című közéleti háttérmagazin 1996/1. számában. Idézek belőle:

„Nem kívánunk besétálni abba a csapdába, amely a médiatulajdon, a reklámpiac és a médiabefolyás olyan újraelosztását jelenti, ami hosszútávon szentesíti és megerősíti az előző korszak hivatalos média elitjének pozícióját, s koncessziós bevételek címén egy tál lencséért úgy árusítja ki a közszolgálati rádió és televízió javait, lehetőségeit, hogy ebben a szabaddemokratákhoz kötődő hatalmi ágban az a kereskedelmi, magán és banktőke vegye át a liberális és baloldali érdekérvényesítő szerepet, amelynek a törvény hiába is írná elő a nemzeti értékek védelmének kötelezettségét, nem fogja teljesíteni azt, ha üzleti helyzete úgy kívánja meg, ha egy szűk szellemi kör itthoni és nemzetközi érdekei diktálnak.

A tőkének sohasem az ellenzék, mindig a hatalom támogatása a jó üzlet, sohasem nemzeti alapon kezdi finanszírozni a sajtóvállalkozásokat, hanem aszerint, hogy hol képezhető a legnagyobb profit. Az internacionalista tőke fogja uralni hosszú távon a média-birodalmat. Most jön el igazán a hitbizományok és a patrónus-kliens kapcsolatok ideje. Csodálkoznánk például, ha Horn Gyula, a kitüntetések és alkalmi kölcsönök kijárásának fejében nem ígérte volna már rég oda a TV2 koncesszióját Josef von Ferenczynek, kedvenc címzetes nagykövetének. Minek következtében annak egyik érdekeltsége, az MTM Kommunikációs Kft. ugrásra készen áll a zsíros koncért, csak intsen be a kiterjedt kapcsolatokkal rendelkező médiamenedzser, aki persze nem professzor, hisz épp annyira nem végzett egyetemet, mint Lengyelország új baloldali elnöke. Viszont több magyar néző folyamatosan felismeri a képernyőn, mint jól bevált egykori kémelhárító századosát. Van persze modern, fiatal riválisa is, a snájdig Mark Palmer, volt budapesti amerikai nagykövet, aki úgy tenyerelt rá a cseh kereskedelmi televíziózásra, hogy az állami csatornák rögtön elvesztették hirdetési bevételeik kétharmadát, amiért is az államnak nyolc és félszeresére kellett növelnie támogatását, ha nem akarta tétlenül nézni a nemzeti adó csődbemenetelét.

A Ferenczy Média csoport

A nemzetközi monopóliumok, amint megkapaszkodtak, a saját képükre formálják a magyar televíziózást, rádiózást is, s ne legyenek illúzióink, mert a vadkapitalizmus és a szabadrablás körülményei között nem a kuratóriumok ajánlásai örvendenek majd a legnagyobb tekintélynek. Ma minden második újságíró munkanélküli, finoman szólva: szabadúszó, s egyre arrogánsabban bújnak elő a holnap kegyetlen sajtóvállalatai, a sajtóholdingok, amelyek bekebeleznek, adnak-vesznek, nem más szempont szerint, mint: mi a leggyorsabban megtérülő, a legkényelmesebb demokráciakímélő megoldás. A független és ellenzéki erők pedig úgy szorulnak ki a hír-és politikai műsorokból, mint a Fradi-szurkolók az amszetrdami Ajax-stadionból: be sem tehetik a lábukat.

A tömegkommunikáció egyik alaptörvénye hármas viszonyt fejez ki: a közlő, a közvetítő és a befogadó viszonyát, tehát a hatalom, a médium, és a néző-hallgató információs kapcsolatát. Ma mindhárom tényező elégedetlen azzal, ami van, s tán csak a hatalom reménykedik igazából: hamarosan a tulajdonosok vállára teszi át nyűgös kötelezettségeit. A közvetítő retteg az elbocsátástól, kiszolgáltatott és megalázott, s mindinkább a tulajdonos kegyeit leső zsoldossá válik. A néző és a hallgató - ez a legkisebb gond, felülről lefelé nézvést, mert mindig ő számított a legkevésbé, mondhatott akárki akármit arról, milyen műsort is szeretne. Rá csak hivatkozni szoktak, mint statisztikai átlagra, vagy a közvélemény alkalmi hangjára, noha ő az információáramlás alanya, tárgya és célja, aki előfizetési díjat fizet és adózik a költségvetésbe. Ő, a befogadó nagyon unja a médiaháborút, s azt, hogy mind nehezebben lehet kibogozni a valóságot a hatalmi érdekekkel átszőtt adásokból. Mint szellemi fogyasztó, zokszó nélkül kénytelen azt venni, amit kap, ha tetszik, ha nem. Most egy elég átlátszó törvénnyel akarják elhitetni vele: erre vár már évek óta, ez aztán érte van az első betűtől az utolsóig. Hát nem!”

Vajon mi változott 15 év alatt a média világában, amelybe egy iskolázatlan fűszeres, gyarmatárú kereskedő nyomot hagyva belekapart, s a Rákosi rendszer katonapolitikai osztályának elhárító őrnagyaként belekóstolva a hatalom ízébe, a kettőt - az üzletet és a politikát - jó érzékkel úgy kötötte össze, hogy nemzetközi sikerre vitte ötleteit, ösztönös felismeréseit és megvalósította álmait, melyekkel az általa annyira megvetett tömeg fölé emelkedhetett.

Dr. Ilkei Csaba

tudományos kutató

(Kuruc.info)

Dr. Ilkei Csaba korábbi tanulmányai ide kattintva érhetők el.