Mgr. Bernardini, Izmir (Törökország) érseke, aki 16 éve tölti be püspöki hivatalát egy 99,9 százalékban muzulmánok lakta országban, az európai püspöki szinóduson kritikával illette a katolikus Egyháznak az iszlámmal való kapcsolatát, és bíráló véleményét hiteles anyaggal támasztotta alá:

1. Egy hivatalos találkozó során, melyen a moszlimok és a keresztények között folyó párbeszédet vitatták meg, egy befolyásos muzulmán odafordult a keresztény részvevőkhöz, és nyugodt, határozott hangon ezt mondta: „A ti demokratikus törvényeiteknek köszönhetően le fogunk győzni benneteket, a ti vallási törvényeiteknek köszönhetően uralkodni fogunk rajtatok!” És ezt el kell hinnünk, hiszen az „uralkodás” már meg is kezdődött az olajdollárokkal, melyeket nem arra fordítanak, hogy Észak-Afrika és Közel-Kelet szegény országaiban munkahelyeket teremtsenek, hanem arra, hogy azokban a keresztény országokban, melyekben nagy a muzulmán vendégmunkások aránya mecseteket és kulturális centrumokat építsenek. Ez Rómára, a kereszténység központjára is érvényes. Hogy nem vehető észre ebben egy világos program, mely terjeszkedést és hódítást irányoz elő?

2. Egy másik muzulmánok és keresztények között létrejött találkozón, melyet mint mindig, most is a keresztények szerveztek, az egyik keresztény résztvevő az összes jelenlevő muzulmán előtt megkérdezte, miért nem rendeznek legalább egyszer ilyen találkozót ők maguk. A fent említett befolyásos muzulmán szószerint ezt válaszolta: „Miért tennénk? Ti semmire nem tudtok minket megtanítani, és nekünk nincs szükségünk semmilyen oktatásra!” Süketek közötti párbeszéd tehát? Tény, hogy olyan fogalmak mint „párbeszéd”, „igazságosság”, „kölcsönösség” vagy „emberi jogok” és „demokrácia” a muzulmánok számára egészen mást jelent, mint számunkra. De ez, úgy gondolom, már közismert dolog.

3. Egy jeruzsálemi kolostor személyzete közt volt – vagy tán még ma is van – egy arab háztartási alkalmazott, egy muzulmán, barátságos, békés ember, kit a szerzetesek nagyon becsültek, s ki a szerzeteseket nagyra értékelte, ki egy napon szomorúan ezt közölte munkaadóival: „Összejöttek vezetőink, és elhatározták, hogy minden hitetlent meg kell ölni. De ti ne féljetek, mert én személyesen foglak benneteket megölni, úgy, hogy ne kelljen szenvedjetek.” Természetesen mind tudjuk, hogy különbséget kell tennünk a fanatikus, erőszakos kisebbség és a békés, becsületes többség között; ezek azonban Allah vagy a Korán parancsait tekintve – melyre habozás nélkül masírozni kezdenének – mindig egységesek lesznek. A történelem azt bizonyítja, hogy eltökélt kisebbségek mindig felül tudtak kerekedni a hallgató és rezignált többségen.

Naiv volna, ha azt, amit e három példában elmeséltem, alábecsülnénk, vagy ami még ennél is rosszabb, kinevetnénk. Nekem az a véleményem, hogy ezeken a kijelentéseken komolyan el kell gondolkoznunk... És végezetül szeretnék a Szentatyának egy komoly javaslatot tenni: hívjon össze lehetőleg mihamarabb – ha nem is egy szinódust, de legalább egy szimpóziumot – azon püspökök és személyek részére, akik a bevándorlók, mindenekelőtt a muzulmánok lelkigondozásával foglalkoznak… Legfontosabb azonban, hogy az elvekben mindenki abszolút egységes legyen, még akkor is, ha azokat hely és személy szerint más módon alkalmazzák. Nincs annál negatívabb dolog, mint az elvekben való egyet nem értés!

Azzal a figyelmeztetéssel szeretném befejezni mondandómat, mely saját tapasztalatomon nyugszik: Soha nem szabad a muzulmánoknak katolikus templomot vallási ünnepük számára rendelkezésre bocsátani, mert ők ezt a gesztust a mi aposztáziánk legbiztosabb jeleként értékelik.

(Katolikus Honlap)