A III. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (39. rész)

„Amikor az elmúlt 50 esztendőben a magyar ősi családok házasságokat kötöttek, akkor, ha valamelyik tagja egy ilyen családnak elvett egy polgári famíliából származó leányt, becsületes, tisztességes, egyszerű polgári családból származó leányt, ez nem tetszett. Azt mondták, rangon aluli házasság, nem helyénvaló. Ugyanakkor, amikor egy ilyen történelmi név viselője elvett egy zsidó leányt a pénzeszsákkal, akkor az mindjárt »szalonképessé« tette azt a hölgyet.”

1941. július 2.

(…)

Elnök: Napirendünk következő pontja a házassági törvény kiegészítéséről és módosításáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalása. (Irom. 506.)

Szólásra következik gróf Festetics Domonkos képviselő úr, aki beszédének elmondására tegnapi ülésünkben halasztást kapott! A képviselő urat illeti a szó.

Gr. Festetics Domonkos
Gr. Festetics Domonkos: T. Ház! A tárgyalás alatt lévő törvényjavaslat szintén egy láncszeme annak a nagy problémának, amelyet immár esztendők óta a Ház előtt tárgyalhatunk. Ámbár ez a törvényjavaslat egy elég kicsi láncszem az egész fogalom terén, én azt mégis elfogadom; elfogadom azért, mert meggyőződésem az, hogy ha nem is egy átfogó teljes zsidótörvény került ide a Ház elé, legalább egy lépést jelent ez a törvényjavaslat is az eljövendő harmadik zsidótörvény felé, amely zsidótörvény végérvényesen tisztázni fogja az ebben az országban még fennálló visszás helyzeteket és orvosolni fogja azokat az eseteket, amelyek az első és a második zsidótörvény folyományaképpen ebben az országban napirendre kerültek.

Hogy ez a törvényjavaslat idekerült, ezt Rassay Károly igen t. képviselőtársammal ellentétben annak rovására írom, hogy éppen a történelem volt az, amely ezt a törvényt siettette és követelte. Nem a történelem van hivatva arra – mint Rassay Károly képviselő úr mondotta, – hogy erről a törvényről majd megállapítsa, hogy jó volt-e, vagy rossz volt-e, hiszen a történelem megállapította már az utóbbi 50 esztendőben azt, hogy erre a törvényre igenis szükség van és szükség lett volna éppen a történelem folyományaképpen kellett ezt a törvényjavaslatot megszerkeszteni s a Ház elé hozni; éppen a történelem tanulsága volt az, amely ezt a törvényt, mondhatnám, megszülte. Egészen nyugodtan nézek tehát elébe annak, hogy a történelem 50 vagy 100 esztendő múlva ítéletet fog mondani felettünk, mert ez az ítélet más nem lehet, mint hogy mi, magyarok őszintén és minden erőnkből akartuk védeni a magyar fajtát.

Itt sok szó esett az egész javaslat tárgyalása során a kikeresztelkedésről. Ez egy új fogalom, mert végeredményben a dogmákban sincsen szó kikeresztelkedésről, amely olyan üzleti jelleget kölcsönöz ennek a szónak. Azt hiszem, itt megkeresztelésről lehet csak szó, mert a mi felfogásunk szerint valóban csak az keresztény, akit megkereszteltek. De az utóbbi évtizedekben a »kikeresztelkedés« szó mit jelentett? Üzleti fogást, mert sajnos, nem a kisember keresztelkedett ki. A kisember nem volt zsidó, nemigen élhetett a kereszténység szentségével, hanem főleg azok voltak, akik ezt a kikeresztelkedési intézményt felhasználták, akik magasabb pozíciókban voltak, előre törtek és a kereszténység jeligéjét felhasználták arra, hogy üzleti életükben előnyöket biztosítsanak maguknak.

T. Ház! Az egész javaslatot szerintem nem egy törvényjavaslatban kellett volna a Ház elé hozni, hanem itt szükség lett volna két törvényjavaslatra. Egy törvényjavaslatra, amely a házasság szentségét, a házasság kötelékét védi és biztosítja, s egy másik törvényjavaslatra, amely pedig a zsidóság fogalmát megállapítja. De t. Ház! Én olvasgattam ezt a törvényjavaslatot. Félek, hogy ez a törvényjavaslat ismét fogalombeli káoszt fog teremteni. Az első és a második zsidótörvény folyományaképpen rengeteg félreértés, káosz jelentkezett már, jóformán senki sem tudja, hogy micsoda, hogy zsidó-e vagy keresztény. Itt meg kellett volna állapítani végre-valahára ebben az országban, hogy ki zsidó és ki nem zsidó. Ezt végleg tisztázni kell. És itt felvetek egy gondolatot. Éppen most osztjuk ki azokat az úgynevezett személyi igazoló jegyeket minden állampolgárnak ebben az országban, írjuk rá ezekre az igazoló jegyekre, hogy zsidó vagy keresztény az illető, de döntsük el már végre minden állampolgárról ebben az országban, hogy zsidó-e vagy keresztény, mert nem lehet erről még évekig vitázni. Mi történik itt? Itt az történik, hogy a kis zsidók mindenben a törvény szigora alá esnek, a kis zsidók, akik szerintem nem olyan veszedelmesek, a zsidótörvény hatása, szankciói alá esnek, fönt pedig a nagyobb hatalmaknál, a nagyobb helyeken kivételek és mindenféle elnézések érvényesülnek. Ez a jövőre nézve lehetetlen. Itt ne tegyünk kivételeket, és mindent el kell követnünk, hogy ebben az országban, akár a vidéki kis Schlésinger-zsidóról, akár a budapesti kartellvezér úrról, mondjuk Vidáról van szó, mind egyformán zsidó legyen, egyforma jogokkal és egyforma kötelességekkel.

T. Ház! Legyen szabad itt megemlítenem, hogy amikor az elmúlt 50 esztendőben a magyar ősi családok házasságokat kötöttek, akkor, ha valamelyik tagja egy ilyen családnak elvett egy polgári famíliából származó leányt, becsületes, tisztességes, egyszerű polgári családból származó leányt, ez nem tetszett. Azt mondták, rangon aluli házasság, nem helyénvaló. Ugyanakkor, amikor egy ilyen történelmi név viselője elvett egy zsidó leányt a pénzeszsákkal, akkor az mindjárt »szalonképessé« tette azt a hölgyet. (Derültség.) Ami hibát elkövettünk, azt nekünk is be kell látnunk, és a jövőre nézve éppen ezen a téren kellene bizonyos szankciókat életbe léptetni. Ha ezt a törvényjavaslatot nézem, azt kell mondanom, hogy bizony éppen a hitbizományi törvényre vonatkozólag is kellett volna ebbe a javaslatba bizonyos kis szankciókat, bizonyos kis megjegyzéseket belefűzni, (vitéz gróf Hunyady Ferenc: Helyes!) A hitbizományok kérdésében is bizony igen aktuális lesz ez a törvényjavaslat (vitéz gróf Hunyady Ferenc: Úgy van!), talán több esetben is.

Mint idáig – sajnos – minden törvénnyel szemben voltak kijátszások, lesznek kijátszások ennél a törvénynél is. Egészen bizonyosan ki fogják játszani ezt is és egészen biztosan lesznek olyanok, akik majd ezt a törvényt sem fogják kellőképpen komolyan venni, mert – hogy csak egy példát mondjak – hoztunk már egy zsidótörvényt, meghoztuk a második zsidótörvényt is és mi volt az eredménye? Példaképpen éppen az én szűkebb pátriámról, Somogyországról beszélek. Somogy vármegye felsőházi tagja a második zsidótörvény után zsidó asszonyt vett feleségül (Incze Antal: Bizony! – Mester Miklós: A parasztok ezt nem csinálják!), pedig éppen nekünk, törvényhozóknak kellene a legjobb példával elöl járnunk. Ha azonban ilyen esetek történnek, ezek a közvélemény előtt mégsem egészen tisztázzák a mi valóban őszinte akarásunkat és felfogásunkat.

T. Képviselőház! Hogy ez a törvényjavaslat idekerült a Ház elé, ez nemcsak a magyarság életküzdelmét jelenti. Részben talán azt is, de azt hiszem, hogy amikor Európáiban minden országban jönnek zsidótörvények és – ami egyenesen csodálatos – az újonnan megalakult államokban 24 órán belül energikus, radikális zsidótörvények jönnek, akkor én megfontolandónak tartanám azt, hogy talán mi se gondolkodjunk már nagyon sokáig, hanem hozzuk végre a Ház elé a harmadik zsidótörvényt. (Helyeslés a szélsőbaloldalon és a jobboldalon.) Akkor nincsen szükség ilyen kisebb keretekre, nincsen szükség ilyen kísérő bolygókra (vitéz Jaross Andor: Holdacskákra!), mint ezek a kis törvényjavaslatok. Hozzuk ide mindjárt az egész kardinális törvényjavaslatot (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.), amely végre minden vonalon tiszta helyzetet teremt. (Pándi Antal: Mit köntörfalazunk? Gyerünk a nagy törvénnyel! – Incze Antal: Ebben igaza van! Három esztendeje mást sem csinálunk, mint csak zsidótörvényeket gyártunk! Az egész zsidóság nem ér annyit! – Pándi Antal: Úgy van! Mars ki!)

Én a magam részéről azon az állásponton vagyok, hogy ha valaki házasodni akar, az házasodjék. Nem tartom helyesnek azt, hogy ez a törvényjavaslat egyszerűen eltiltja a zsidók és keresztények közötti házasságot. Kössenek házasságot, de vállalják a konzekvenciát. Aki zsidót vesz el, az számítson zsidónak. (Simon Ferenc: De meg kell védeni a magyar fajt!) A magyar fajt védeni kell, azt megengedem, de amikor az egész nemzeti akarás arra tendál, hogy keresztény irányba menjünk, akkor közösítsük ki azokat, akik még ennek ellenére is újból a zsidók felé akarnak menni és zsidókat akarnak elvenni. (Szilvássy Pál: Meg kell akadályozni!) Egészen biztos vagyok benne, hogy a jövőben senki sem fogja ezt megtenni, ha itt energikus szankciókat állapítunk meg.

Én tudom, hogy ez a javaslat nem a kisembereket fogja sújtani. Nem fogja a kisembereket érinteni, mert éppen a magyar faluban, amely a kereszténységet megtartotta és valóban praktikusan is élte a keresztény életet, nem történtek meg ilyen esetek. Ez a törvényjavaslat főleg a középosztályt és a felső tízezreket fogja sújtani és én azt hiszem, hogy ebbe az egyház sem avatkozhatik bele, mert végeredményben – amint látom – a törvényjavaslatban a vallási kérdés nincs kidomborítva, itt tisztára faji kérdésről van szó. (Pándi Antal: Tisztára!) A Nemzeti Újság azt írja, hogy a félvérnek a törvényjavaslat által tervezett minősítése ellentétben áll a keresztény egyházak térítési munkájával. Én ezt nem merem állítani. Végeredményben nézzük csak meg, a keresztény hittérítők elmentek Afrikába, Ázsiába, térítettek és az a szerecsen vagy az a kínai nagyon jó keresztény lett, de azért a faji jellegét mégsem vesztette el (Úgy van! Úgy van!), az a szerecsen fekete maradt, az a kínai sárga maradt (Pándi Antal: Négerből nem lesz fehér!), tehát hiába, a zsidó megmarad azért zsidónak, akárhogyan is kereszteljük. (Pándi Antal: Zsidó katolikus! Tiszta sor!)

Koncedálom azt, hogy az a kis zsidó, aki a középosztályban jutott be a keresztény társadalomba, talán még asszimilálódni fog, koncedálom, hogy ezeknél lehetséges bizonyos asszimiláció, de a nagy zsidóknál lehetetlen. Akármit is mondunk, azok minden tekintetben a maguk sajátosságait fogják keresztény egyedekre átvinni és átszármaztatni.

T. Ház! Nagy keresztény férfiak elgondolásait, mondásait citálták itt a Házban. Voltak nagy egyháznagyok, mint Schlauch Lőrinc, Samassa József, – azt hiszem, hogy ezek mégis nagy tényezők voltak a magyar katolicizmusban – akik már évtizedekkel ezelőtt szintén követelték ezeknek a szempontoknak az érvényesítését. Igaz, hogy éppen azóta nagyon sok zsidó család került be a felső tízezrek közé, a befolyásuk gyarapodott, és legyünk őszinték, talán éppen a nagy zsidóságnak az a ténykedése, hogy igyekezett a kereszténység terén érdemeket szerezni – nem lelkiekben, hanem anyagiakban saját magának – sok tekintetben előidézője volt annak, hogy nem bántunk el kellő eréllyel azokkal a zsidókkal. Mert nézzünk csak körül, a magyar keresztény megmozdulásoknál mindenütt zsúfolva voltak azok a padok, ahol a nagy vezető keresztények ültek, és hányan voltak köztük, akik zsidó származásúak voltak, vagy hányan voltak köztük, akik zsidó feleséggel, vagy más zsidó kapcsolatokkal dicsekedhettek. Ennek a törvénynek nem szabad semmiféle elnézéssel lennie, ennek kegyetlen törvénynek kell lennie, és a szankciókat még súlyosbítani kellene.

T. Ház! Azt látom, hogy a törvényjavaslatba a félvérekre nézve semmiféle intézkedés nem történik, A félvérekre nem tudtam más rendelkezést találni a javaslatban, csak azt, hogy a félvér sem zsidóval, sem kereszténnyel nem házasodhatik, tehát csak félvérrel. Én ezt veszedelmesnek tartom, mert biológiai szempontból éppen két félvér összeházasodása hozhatja a világra talán a legpatentebb zsidót. (Derültség.) Nekünk nem az a célunk, hogy még zsidókat termeljünk, hanem nekünk az a célunk, hogy minél több keresztény legyen. Azt hiszem, ez a törvényjavaslat éppen a keresztény felfogást és a keresztény tömeget akarja erősíteni, mi azt akarjuk, hogy több keresztény legyen az országban, mi a kereszténységet akarjuk erősíteni, (vitéz Jaross Andor: Magyarokat!) És íme, mit látunk?

Géntolvajok: zsidó hetéra

Azt látjuk, hogy ez a törvényjavaslat nemhogy gyengítené a zsidóságot, hanem megerősíti. Kétszázezer zsidóval több lesz ebben az országban, ha ez a törvényjavaslat így megy át, ahogyan itt a tervezetben van. Kétszázezerrel több zsidó lesz, és ha megkérdezzük kinn a zsidóságot, hogy mi a véleményük erről a javaslatról, azt felelik, hogy meg vannak elégedve, mert ez erősíti őket, a 800.000 zsidóból egymillió zsidó lesz. Vigyáznunk kell tehát, nekünk a keresztény tábort, a kereszténységet kell erősítenünk, és ha vannak emberek, akiket át lehet szippantani a túlsó oldalról, hozzuk át őket, (Simon Ferenc: Akkor az egész jelentkezik!), és erősítsük a magyarságot, itt mindenesetre szigorú irányelveket kell követni, és azt hiszem, nagyon jó lenne itt is felállítani egy Sippenamtot, amint Németországban megcsinálták, – ahol megállapítják, hogy ki zsidó és ki nem zsidó.

Amint már beszédem elején mondottam, ezt a kérdést el kell dönteni. (Gróf Esterházy Móric: Nekem tizenegyszer kellett bizonyítanom, hogy nem vagyok zsidó! – Derültség. – Pándi Antal: És elhitték? – Antal István államtitkár: Szerencsére sikerült! – Az elnök csenget.)

T. Ház! Hogy a régi történelmi családoknak mi volt a felfogásuk, arra vonatkozóan bátor vagyok két kis citátumot felolvasni, amelyeket régi nagy családok tagjai mondottak el a magyar főrendiházban. Örülök, hogy Apponyi igen t. képviselőtársam is bejött, mert éppen idézni szeretném egyik ősének egy pár szavát, amelyet a magyar főrendiházban mondott el a zsidókérdésre vonatkozóan. Azt mondja (olvassa): »Bocsánatot kérek azoktól, akik nagy súlyt fektetnek a két felekezet közötti közeledésre, kibékülésre, vagy pláne azok összeolvadására. Én ezt merő illúziónak tartom. Ezen házasságok kibékítési és összeolvasztási hatása nem lehet több, mint a tengerbe öntött cseppé.«

T. Ház! Nem tudom, hogy a mai igen t. Rassay-párt is ezt a felfogást vallja-e, de én mindenesetre büszke vagyok ennek az Apponyinak a felfogására, mert azt hiszem, ma is ezt a felfogást kell vallanunk. (vitéz gróf Hunyady Ferenc: Ritkasági értéke van!)

T. Ház! Nem látom a törvényjavaslatban azt, amit nagyon kértünk, és amit nagyon sokszor szerettünk volna megvalósulva látni, hogy a zsidóknak megtiltsuk azt, hogy keresztény háztartási alkalmazottakat tartsanak. Nem kell magyaráznom, hogy miért követeljük ezt, de azt hiszem, hogy ez a magyar közvéleménynek egészen jogos követelése, amelynek megvalósulásával, miután már Európában mindenhol bevezették, nálunk sem szabad késlekedni. Olvassuk az újságot, és az utóbbi időben, amikor mi ezt a törvényjavaslatot tárgyaljuk, és mindenki meg van győződve arról, hogy ez a törvényjavaslat törvénnyé válik, azt látjuk az újságból, hogy még most is vannak olyanok, akik ki akarják játszani ezt a törvényjavaslatot és hanyatt-homlok akarnak házasodni. Egy csomó házasság köttetik, amely házasság e törvényjavaslat értelmében már nem lenne lehetséges. Kérdem, nem lehetett volna-e ezekben a kétes esetekben a házasságkötést legalább egy hónapra felfüggeszteni, vagy nem lehetne valamit tenni, hogy ezek a házasságok, talán visszamenőleg mégis érvényteleníthessenek?

T. Ház! A törvények ilyen kijátszásai nem jó dolgok. Megszoktuk már a kijátszásokat, hiszen méltóztassanak csak visszagondolni arra, hogy az első és második zsidótörvény után hány keresztény–zsidó házasságot kötöttek. Ne méltóztassanak azt hinni, hogy szerelemből. Dehogy, burkolt vagyonmentési okokból. (Gr. Apponyi György: Szerelem volt a zsidókkal házasságon kívül is! – Derültség.) Apponyi t. képviselőtársam azt mondja, hogy a zsidók és keresztények közötti szerelem nem helytálló. (Gr. Apponyi György: Házasságon kívül is előfordul!) Úgy van, házasságon kívül is előfordul. (Gr. Apponyi György: De nem az én részemről! – Derültség!) Ha már Apponyi t. képviselőtársam is koncedálja ezt és helyesnek tartja, akkor hozzunk egyhangúlag egy törvényt a fajgyalázásról. Hozzuk meg ezt a törvényt, és én örülni fogok, ha éppen Apponyi György és pártja is meg fogja szavazni. (Zaj.)

Elnök: Csak Festetics képviselő urat illeti a szó.

Gr. Festetics Domonkos: Ennyit voltam bátor általánosságban mondani. Ezek után lesz nébány kisebb észrevételem a törvényjavaslat egyes rendelkezéseire.

Az 1. §-ban foglalt orvosi vizsgálattal kapcsolatban egy szerény kérésem lenne. Ezt a vizsgálatot a javaslat szerint a tisztiorvos végzi. Budapesten ennek nincs semmi akadálya, a tisztiorvos megközelíthető, helyben van, de falun más lesz a helyzet, mert hiszen néhol 50 község is tartozik egy tisztiorvoshoz. Az az ember, aki messziről kénytelen bemenni a tisztiorvoshoz, rossz utakon, sokszor otthon sem találja a tisztiorvost. Kérdem, nem lehetne-e esetleg a körorvosokat megbízni azzal, hogy ezt a vizsgálatot elvégezzék? Azt hiszem, hogy a falu népe nincs olyan kritikus helyzetben, hogy nála olyan nagy vizsgálatokat kellene tartani, különösen, ha tekintetbe vesszük, hogy a körorvos ismer minden embert, tudja mi a baja. Azt hiszem tehát, semmiféle akadálya sincs annak, hogy a körorvos is megejthesse ezt a vizsgálatot a tisztiorvos helyett. Nagyon fontosnak tartom azonban azt, hogy a vizsgálat díjtalan legyen. A keresztény magyar falu ugyanis nincs olyan kedvező vagyoni helyzetben, hogy ezért a vizsgálatért is pénzt áldozzon, hiszen annyi mindenféle dologért kell ma pénzt adnia, amely okvetlenül szükséges. Végezzék el tehát ezt az orvosi vizsgálatot díjtalanul. Állapítsuk meg, hogy mely kategóriák azok, amelyeknek nem kell díjat fizetni, vagy pedig mondjuk ki azt, hogy a vizsgálat mindenki számára díjtalan, ha hatósági orvoshoz megy. Aki azután magánorvoshoz vagy klinikai orvoshoz akar menni, az fizessen, de a hatósági orvosi vizsgálat mindenki számára legyen díjtalan. (Helyeslés.)

A házasodási kölcsönnel kapcsolatban bátor vagyok megjegyezni, hogy ez igazán nagyon szép, magasztos dolog lesz. Kár, hogy ez a szakasz nem évekkel ezelőtt jött a Ház elé. Érdekes és jellemző a magyar fiatalságra, amely – sajnos – még ma is bizony elég nehezen jut szóhoz, hogy a saját kebelén belül igyekezett már ezt a kérdést megoldani. Utalok az Egészségpolitikai Társaság akciójára, ahol Antal főorvos úr nagyon szépen igyekezett megvalósítani ezt a kérdést, de sajnos, nagyon korlátolt anyagi eszközökkel. Azt hiszem, ez az akció talán érdemes lenne arra is, hogy ezt a valóban családvédelmi ténykedést kifejtő akciót a kormányzat is bizonyos támogatásban részesítse. Tagadhatatlan ugyanis, hogy ez az Epol-i munka, amelyet idáig kifejtettek, a magyar családvédelmi politika terén talán egyedülálló, önzetlen és szép munka volt.

Azt olvasom a törvényjavaslatban, hogy a belügyminiszter rendelettel állapítja meg azt az időpontot, amelytől kezdve a kölcsön iránti kérelmet elő lehet terjeszteni. Azt hiszem, leghelyesebb volna, ha nem várnák meg ezt az időpontot, hiszen ismerjük a bürokratizmust, kezdjük már meg a munkát, mert semmi akadálya sincs már annak. Azt hiszem, hogy ezt a paragrafust a Ház minden egyes tagja magáévá teszi. (Úgy van! Úgy van!)

T. Ház! Éppen ennél a családvédelmi paragrafusnál szóvá kell tennem, hogy a jelenlegi háborús időkben nem egyedül a pénzsegélyre kellene fektetni a súlyt az ilyen házasulandóknál, hanem ennél tovább is kellene menni.

Kérek ötpercnyi meghosszabbítást.

Elnök: Méltóztatnak a kért öt percnyi meghosszabbítást megadni? (Igen!)

A Ház a kért meghosszabbítást megadja.

Gróf Festetics Domonkos: Mondom, itt nemcsak a pénzbeli segélyre kellene gondolnunk, hanem a leendő életekkel is számolnunk kell, s bármennyire is nevetségesen hangzik, ma a pelenkakérdés és a tejkérdés az, amely megoldhatatlannak látszik. (Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Hiába van pénz, nem tudják megvásárolni az ingecskére való anyagot és a takarót. Itt kellene talán a kormányzatnak valamit tenni, hogy ilyen segélyben is részesülhessenek a házasulandók. (Helyeslés.)

T. Ház! Amint mondottam, ez a törvényjavaslat egy bolygója a nagy törvényjavaslatnak, a harmadik zsidótörvénynek, amelynek jönnie kell minél előbb. Abban a reményben fogadom el ezt a javaslatot, hogy a harmadik zsidótörvény nem évek és nem hónapok múlva, hanem órákon belül a törvényhozás elé kerül, és megoldjuk vele azt a nagy kérdést, amely nyűgben tartja a magyarságot. Remélem, a kormány a törvényhozás elé hozza ezt a törvényjavaslatot, amely végre fel fogja emelni a keresztényt és naggyá fogja tenni a magyart. (Elénk helyeslés, éljenzés és taps.)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: A magyar cselédlányok a zsidók szexuális rabszolgái