Az alábbi csodálatos események az egyik auschwitzi krematórium gázkamrájában, illetve „vetkőző helyiségében”játszódtak le valamikor 1943 nyarán. Az abszolút megbízható szemtanú neve Filip Müller, aki nem mindennapi kalandjairól és az átélt borzalmakról Auschwitz Inferno – The Testimony of a Sonderkommando (Routledge and Kegan Paul Ltd. London, 1979. Interneten elérhető itt) című könyvében számolt be.
Filip Müller a fontos szemtanúk közé tartozik: visszaemlékezései lényeges szerepet játszottak a holokuszt történetének megírásában. (Többek között Raul Hilberg, az egyik legjelentősebbnek tartott holokauszt-történész is gyakran hivatkozik rá nevezetes, The Destruction of the European Jews című, 1961-ben megjelent művében. A Wikipédia szerint Filip Müller a holokauszt egyik kulcsfontosságú dokumentumát alkotta meg visszaemlékezéseinek megírása révén.)
Filip Müller könyvében többek között beszámol arról, hogy a Szalonikiből érkezett zsidók egy ezer fős csapatát miként terelték be a krematóriumba. Az őrök folyamatosan ütötték-verték őket. Sokan súlyos sebesüléseket szenvedtek közülük. Egy részüket már betuszkolták a gázkamrába, mások azonban még a mellette lévő „vetkőző helyiségben” tartózkodtak. De mindenki úgy érezte, felesleges minden ellenállás. Szabadulásra nincs esély, hiszen a krematórium körül mindenütt SS-katonák álltak. Filip Müller a rabok közül kiválogatott különleges egység, az úgynevezett Sonderkommando tagjaként segédkezett az SS-őröknek. Éppen a „vetkőző helyiségben” volt ő is a halálra ítélt foglyokkal, amikor váratlan esemény történt.
Idézem a beszámolóját:
Nyilvánvaló volt, hogy az SS ismét nyeregben érezte magát. Quackernack és Schillinger fontosságuk teljes tudatában, peckesen lépdeltek fel és alá a megfélemlített, megalázott foglyok előtt. Hirtelen azonban megálltak, mert észrevettek a tömegben egy kékesfekete hajú, gyönyörű nőt, aki levetette a cipőjét a jobb lábáról. A nő, amint meglátta, hogy a két férfi bámulja őt, csábító sztriptíztáncba kezdett. Megemelte a szoknyája szélét, és látni lehetett combját és harisnyakötőjét. Szép lassan levette a harisnyáját. Szeme sarkából figyelmesen szemlélte a körülötte zajló eseményeket. A két SS-őr el volt ragadtatva a látványtól, így azután semmi másra nem figyeltek oda. Álltak ott karba tett kézzel, korbácsuk a derekukon lógott, szemeiket pedig a nőre szegezték.
A nő levetette a blúzát, és immár csupán a melltartójában állt ott az őt bámuló, élvhajhász SS-katonák előtt. Majd hirtelen egy betonoszlopnak támaszkodott a bal kezével, lehajolt, egy kissé megemelte a lábát, és levetette a másik cipőjét is. Ezután hihetetlen gyorsasággal zajlottak az események: a nő egy szempillantás alatt cipőjének magas sarkát Quackernack homlokába vágta. Az SS-őr arca összerándult a fájdalomtól, és mindkét kezét a homlokához szorította. Ekkor a fiatal hölgy rávetette magát, és meg akarta szerezni pisztolyát. Hirtelen lövés dördült el. Schillinger felüvöltött, és elterült a földön. Egy másodperc múlva újabb lövés hallatszott: a nő Quickerneckre tüzelt, de a golyó célt tévesztett.
Kitört a pánik az öltözőhelyiségben. A fiatal nő eltűnt a tömegben. De senki sem tudta, hol bukkan fel, és melyik őrt lövi agyon. Az SS-katonák felismerték a veszélyt, és elkezdték keresni. A sebesült Schillinger még mindig ott feküdt a földön, és senki sem törődött vele.
Rövid idő múlva azonban SS-katonák érkeztek, és gyorsan kivonszolták őt az ajtón keresztül. Ekkor ismét pisztolylövés zaja hallatszott, majd az egyik SS-katona gyorsan becsukta az ajtót. A lámpákat eloltották, és kívülről bereteszelték az ajtót. Mi pedig ott maradtunk a teljesen sötét helyiségben.
Magyarán: a bekövetkezett incidens nyomán az ajtókat rácsukták a Sonderkommando tagjaira – köztük Filip Müllerre – is. Aki visszaemlékezéseiben leírja, hogy a foglyok halálra rémültek, volt, aki kétségbeesetten kiáltozott, mások imádkoztak. De mindenki ösztönösen az ajtó felé próbált eljutni. Egy ember közölte Müller barátunkkal, hogy nem érti, miért is van itt, mivel érvényes vízuma van Paraguayba, és egyébként is 100 ezer zloty értékben adott át három darab gyémántot a Gestapónak a szabadságért cserébe. De a sztriptíz táncot lejtő lány még ennél is többet adott – derült ki az ismeretlen fogoly szavaiból. És ebben a pillanatban megint váratlan fordulat történt: „Hirtelen feltárul az ajtó. A kigyúló fények a szemembe vakítottak. És ekkor Voss (SS-Oberscharführer) hangját lehetett hallani: A Sonderkommando minden tagja jöjjön ki! Hatalmas megkönnyebbüléssel rohantunk kifelé az udvarra.” (Az idézett részek Filip Müller könyvének 87-88. oldalán találhatók.)
Filip Müller tehát megmenekült. A „vetkőző helyiségben”, illetve a gázkamrában tartózkodó foglyok azonban már nem voltak ilyen szerencsések. Filip Müller megmenekülése azonban korántsem a véletlen műve. Azért maradt életben, hogy legyen, aki beszámol a nagyvilágnak mindarról, ami a zsidókkal Auschwitzban történt. Mint Claude Lanzmann Shoah című filmjében Müller elmesélte, egy cseh zsidókból álló transzport érkezésekor nem bírta már végignézni a sok szörnyűséget, ezért úgy döntött, önként bent marad a gázkamrában:
Amint leszálltak a teherautóról, elkezdték ütni-verni őket. Amikor beléptek a vetkőző helyiségbe, ott álltam a hátsó ajtó mellett, ahonnan láttam a borzalmakat. Az emberek véreztek… a gyerekek egymásba kapaszkodtak. Szüleik, az idősebbek mind sírtak, a legteljesebb kétségbeesésben… És igen, erőszakkal próbálták rávenni őket arra, hogy vetkőzzenek le. Néhányan, kevesen, engedelmeskedtek. A legtöbben azonban megtagadták a parancs végrehajtását. Hirtelen, mint valami kórus, énekelni kezdtek. Az egész vetkőző szobát betöltötte a cseh himnusz és a Hatikvah dallama. Mélységesen megrázott engem mindaz, ami honfitársaimmal történt, és ráébredtem arra, hogy az életem értelmetlenné vált. Miért éljek tovább? Miért? Így hát bementem én is a gázkamrába, mert elhatározott szándékom volt, hogy meghalok velük együtt. Ők rám néztek, és azt mondták, már benn a kamrában: „Szóval te is meg akarsz halni. De ennek semmi értelme. A te halálod ne fog minket megmenteni. Neked élve kell innen kijutnod, azért, hogy élő tanúja legyél a mi szenvedésünknek, és mindannak az igazságtalanságnak, amelyben nekünk részünk volt.
Filip Müller ezután meggondolta magát, és kilépett a gázkamra ajtaján. (Forrás: itt.)
Perge Ottó - Kuruc.info
Kapcsolódó:
- Az ember, aki a pisis zoknijának köszönhetően élte túl az elgázosítást