„A falusi korcsmákat is most már majdnem kivétel nélkül zsidók tartják bérben, amelyekben a hiszékeny köznépnek a kétszeres, sőt háromszoros kréta rovására hitel nyújtatván, ezáltal annak körében egyrészről a sok bűnre és tétlenségre vezető iszákosság terjed ijesztő mérvben, másrészt ezen mód által a köznép legkényelmesebben puhíttatik meg arra nézve, hogy megtakarított vagyonkáját a zsidókorcsmáros megszerezze s őt koldussá tegye.” 

Gróf Bethlen István felszólal

1939. március 8.

Elnök: (…) Napirend szerint következik a zsidók közéleti és gazdasági térfoglalásának korlátozásáról szóló törvényjavaslat tárgyalásának folytatása. (Irom. 702, 710.) Szólásra következik?
Gaal Olivér jegyző: Festetics Domonkos gróf!

Elnök: Festetics Domonkos gróf képviselő urat illeti a szó.

Gróf Festetics Domonkos, Magyar Élet Pártja: 1901-ben született Bakófán, Vas vármegyében. Római katolikus, nőtlen, földbirtokos. A középiskoláit Nagykanizsán és Kalocsán végezte, a jogot a gráci és innsbrucki egyetemen hallgatta, és egyetemi tanulmányainak befejezése után Olaszországban, Németországban, Franciaországban és Svájcban tanulmányozta a kulturális intézményeket és az állami berendezést. 1931-ben, nagybátyja halála után átvette a csertői uradalom vezetését, azóta ott gazdálkodik. Varasd melletti családi birtokát a háború után felégették. A művészeti és a történelmi hagyományok ápolása terén országosan is ismertté tette nevét, amikor a királyi várpalota részére Bonfini mellszobrát ajánlotta fel, a budai helyőrségi templomnak pedig Kapisztrán János szobrát adományozta. Mint erősen nacionalista és jobboldali érzésű politikus, az egyetemi ifjúság bajtársi egyesületeinek irányításában is részt vesz. Tulajdonosa a bolgár polgári érdemrend parancsnoki keresztjének és az olasz koronarendnek. Gr. Festetics Domonkos: T. Ház! Az igazságügy-miniszter úr tegnapi nagy beszéde után tulajdonképpen már majdnem felesleges hozzászólni az előttünk fekvő törvényjavaslathoz, mert az igazságügy-miniszter úr beszédében félre nem érthetően leszögezte azt, hogy ez a törvényjavaslat így, ahogyan előttünk fekszik, törvény lesz, nem szándékozik rajta változtatásokat eszközölni és átérzi ennek a törvényjavaslatnak azt az óriási súlyát, amelyet ez a törvényjavaslat az országban, az ország érdekében reprezentál. Tisztában kell lennünk azzal, hogy ez a törvényjavaslat a magyar feltámadás útján egy fontos állomást jelent. A magyar törvényhozásnak át kell, hogy legyen hatva attól a gondolattól, hogy ezt az országot ismét visszahozza régi ragyogásába és hogy ez a törvényjavaslat ehhez szükséges volt.

Minthogy talán egyesek csodálkoznak azon, hogy én is hozzászólok ehhez a javaslathoz, megmondom, hogy különösen miért szólok hozzá. Hozzászólok azért, mert a zsidó liberális sajtó sokszor, majdnem mindig kisajátította magának a magyar keresztény földbirtokososztályt. Sokszor, majdnem mindig azt olvassuk a liberális lapokban, hogy a történelmi osztályok is osztoznak a zsidó kávéházakban a haza sorsán siránkozó alkotmányvédők elgondolásaiban. Kötelességemnek tartom megállapítani, hogy a magyar történelmi osztálynak is igen tekintélyes része tisztán látja azt, hogy mit kell tennie, mi szükséges, márpedig éppen ez a zsidó-törvényjavaslat is szükségesség a nemzet életében.

T. Ház! Mindig a tradíciókra hivatkozunk. Én azt hiszem, hogy a legszebb tradíció mindig a nép védelme, a magyar fajta kívánalmainak átérzése, amelyet követnünk kell és azt hiszem, hogy ezen az alapon elindulva amikor arról van szó, hogy hol kell állanunk nekünk, a magyar főnemesi osztálynak is az a kötelességünk, hogy oda kell állanunk, arra az útra kell térnünk, amelyet már Széchenyi István megmutatott a magyar főnemességnek : ott van a helyünk a magyar nép mellett, a magyar fajta mellett, a magyar falusi kisember mellett. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.) A magyar főnemességnek a falu tiszta levegőjét kell éreznie, a magyar paraszt kérges tenyerét kell látnia és nem a budapesti gettó posványos légkörét kell szem előtt tartania. Ezért én ezt a törvényjavaslatot örömmel elfogadom.

Mindig azt mondják, hogy amit ez a törvényjavaslat hozni akar, az egy új eszmeáramlatnak a szüleménye, hogy az új kornak importált eszmevilága. Tekintsünk csak vissza – én is egypár jegyzetet írtam ki régi feljegyzésekből, – hogy miként festett például már az 1880-as esztendőkben a zsidókérdés Magyarországon. Vannak egyes feliratok, amelyeket régi magyarok írtak fel Pestre, s amelyek valóban panasz-zuhatagai a zsidók elleni vádaknak. Például 1881-ben Gömör vármegyéből, Putnokról jelentik, hogy a zsidóság a csalás minden kigondolandó nemét felhasználja a gyors meggazdagodásra. Helyben és vidéken négy úri családot teljesen tönkretettek a 120–130%-os kamattal. »Most a köznépre fordítják karmaikat. A termények hetivásárok alkalmával csak métermázsaszámra adatván-vétetvén, a népet, amely nem érti a tizedes mérlegelést, úgy s annyira csalhatják, ahogy s amennyire nekik tetszett. Amit meg is tettek. Ha előpénzelték tehát az embereket, addig halasztották a mérést, mígnem a vásár eloszlott, s így miután az eladók leelőpénzelve voltak, de vevő hiányában már el sem adhatták terményüket, kénytelenek voltak belenyugodni a zsidók által tett mérlegelésbe, habár tudták, hogy meg vannak csalva. Mert hazavigye a szegény ember behozott terményét?«

Már akkor arról panaszkodik egy jelentés, hogy például az összes trafikok zsidó kézben vannak, s amikor az egyik zsidótól elvették a trafikot, az illető zsidó feljött Pestre és sikerült újból kiverekednie a trafikengedélyt. Ez 1881-ben volt, de ha a mai napokat nézzük, bizony talán még ma is van kifogásolni való. Szerintem ennek a törvénynek meg kell hoznia azt az eredményt, hogy az állami regáliákat ebben az országban csak magyar és keresztény gyakorolhassa.

Gróf Festetics Domonkos
Itt van Aradról 1880-ból egy kis jelentés. (Olvassa): »Háromezer körül áll az aradi lakosságának zsidó lélekszáma és 29.000 a nem-zsidóké. De azoknak a kezeiben van a város kereskedelme, sajtója és szégyennel vallom be, befolyása. Mert a zsidó pénz, a zsidó hízelgés és a zsidó pezsgő« – úgylátszik, már akkor is volt – »igen sok esetben elszédíti a gójoknak a fejét és nincs ügy, nincs vállalat, nincs tér, amelyet maguknak megszerezni ne tudnának. És mindezt korántsem olyan utakon, amelyeket tisztesség vesz körül. A város és a megye legszebb családjait tették már tönkre és a nagy fogások után most következnek a vékonyabbak. Kártérítették a sort a közép- és a kisbirtokos osztályra, amely tehetetlenül vergődik ördögi karmaik között. Társalgási és üzleti nyelvük a német, szívük Bécs felé repes, iskoláik a falu szégyenfoltja, fellépésük követelő és szemtelen, mintha a város, minden ami abban létezik, az övék volna már és a nyomor, amelybe egykor gazdag volt városunkat süllyesztették, szomorú illusztráció az emancipáció idétlen művéhez.« Ezt írják 1881-ben és azt hiszem, ma is el lehetne ezt mondani nagyobb lelkiismeret-furdalás nélkül. (Fábián Béla: Nem hiszem!)

Éppen a túloldali padokban ült Bíró Pál képviselőtársunk. (Fábián Béla: Ugyan kérem, hagyjon minket a Bíró Pállal békében! – Esztergályos János: A maguk barátja volt! Másfél évtizedig! Az ön szomszédságában! A kollégája volt!) Meg voltak tisztelve, ha kezetfogott önökkel. (Fábián Béla: Micsoda?) Bethlen István gróf kivételével mással nem is állt szóba. (Zaj. Elnök csenget. – Esztergályos János: Ott ült a túlsó oldalon!) Nem értem, hogy szociáldemokrata képviselőtársaim miért kiabálnak, (Fábián Béla: Mi nem értjük, hogy maga miért kiabál! – Zaj. – Elnök csenget.) amikor itt van a Törekvés, az Általános Fogyasztási Szövetkezet ügye, ahol mást sem tettek, mint a szegény kisemberek pénzét elrabolták? (Esztergályos János: Hát a szeszkartel?) Hát mernek önök még itt beszélni? Mernek önök beszélni a kisemberek védelmében, (Fábián Béla: Éljenek a nagymamák!) amikor annak a szegény kisembernek egész életében összespórolt 100–200 pengőjét önök ellopták? Mernek önök írni a Népszavában?... (Esztergályos János: Mi az, hogy önök? Maga közönséges csirkefogó! Mi az, hogy önök? Ki lopta el? – Zaj a szélsőbaloldalon.)
Elnök: Esztergályos képviselő urat rendreutasítom! (Hubay Kálmán: Valaki biztosan ellopta! – Esztergályos János: Hallatlan valami! – Zaj. – Elnök csenget.) Festetics képviselő urat is kénytelen vagyok rendreutasítani. (Esztergályos János: Hallatlan valami! – Zaj. – Elnök csenget.)

Gr. Festetics Domonkos: Tisztelettel meghajlok az elnöki rendreutasítás előtt. Ha nem történt volna provokáció azon az oldalon, akkor egész biztosan nem tettem volna meg ezt a kijelentést. (Fábián Béla: Az, hogy a képviselő úr beszél, provokáció! – Zaj.)

Elnök: Fábián képviselő urat rendreutasítom!

Gr. Festetics Domonkos: T. Ház! Ebben az országban évek hosszú során át olyan szellem fejlődött ki, amely a magyaroknak sehogyan sem tetszett s ha őszintén lelkiismeret-vizsgálatot tartunk, el kell ismernünk, hogy ebben az országban valójában beteg a társadalom. Beteggé tette a társadalmat az a zsidó destrukció, amely a sajtón keresztül évtizedeken át mételyezte a nép lelkét. Talán nincs is mit csodálkozni azon, hogy például nekünk, katolikus, keresztény törvényhozóknak hányszor igyekeznek magyarázni a püspöki körleveleket, az enciklikákat, a zsidó liberális körúti sajtó produktumai és kisajátítják maguknak azt a jogot, hogy bennünket keresztény törvényhozókat bizonyos útra tereljenek, felvilágosítsanak, kvázi dirigáljanak. Bocsánatot kérek, mi keresztény emberek tudjuk a magunk kötelességet és nincs szükség arra, hogy bennünket esetleg Galíciából bevándorolt egyének figyelmeztessenek vallási és lelki kötelességeinkre. (Buchinger Manó: Maga honnan vándorolt be?) Bizonyosan nem Galíciából. (Buchinger Manó: Mert bevándorolt! Már a neve is mutatja! A neve se magyar! – Zaj. – Elnök csenget.) Most fogok valamit mondani, ami Buchinger képviselő úrnak is fog tetszeni.

Elnök: Buchinger képviselő urat kérem, maradjon csendben. (Buchinger Manó: Még csak először szóltam közbe! – Zaj.)

Elnök: Figyelmeztetem Buchinger Manó képviselő urat, hogy a házszabályok értelmében egyáltalán nincs joga a közbeszólásra.

Gr. Festetics Domonkos: T. Ház! A törvényjavaslatban látok egy szakaszt, amely ellenkezik az én igazságérzetemmel, nevezetesen nem tudom azt, hogy miért tesz különbséget ez a törvényjavaslat zsidó és zsidó között. Én a magam személyében mindig azt mondtam, hogy amilyen törvény irányadó és kötelező én reám, ugyanaz a törvény legyen egyformán irányadó a budapesti kisemberre és a falusi cselédre is, a törvény legyen mindenkire nézve egyforma. Ugyanakkor azt kell látnom, hogy ez a törvényjavaslat nem egyforma például Chorin Ferencre és Buchinger Manóra, már pedig szerintem mind a kettő zsidó. (Buchinger Manó: Az igaz, nekem nincs pénzem, annak meg van!) Itt van a veszély, mert ma sajnos, azt is meg kell állapítanom, hogy éppen a zsidó pénz megvett ebben az országban mindent, becsületet, tisztességet; nem nézték, hogy milyen eszközökkel, csak azt, hogy aljas indulataikat és szenvedélyeiket kielégítsék.

De folytatni kívánom az 1880-as esztendők panaszait, mert talán azt mondhatják, hogy ezek csak a jelen kor tüneményei, holott megvoltak ezek éppen így 60 esztendővel ezelőtt is. (Olvassa):

A pestvármegyei jelentések arról panaszkodnak, hogy az összes fürdők, kávéházak zsúfolásig tele vannak németül hadaró zsidókkal, akik szünet nélkül beszélnek egymás között, de sohasem magyarul, mert »a mi nyelvünk kevésbé alkalmatos a 120%-os kölcsön-üzletek megbeszélésére.« A pestvármegyei Újhartyán és Gyón község zsidók általi kifosztásáról a jelentés elképesztő adatokat közöl s a határtalan zsidó uzsoráról a következőket állapítja meg: »Ha szemleutat tennénk országszerte, a helyzetnek ilyen sötét képe tárulna élénkbe a legtöbb megyében, azon aggasztó állapottal bővítve, hogy a falusi korcsmákat is most már majdnem kivétel nélkül zsidók tartják bérben, amelyekben a hiszékeny köznépnek a kétszeres, sőt háromszoros kréta rovására hitel nyújtatván, ezáltal annak körében egyrészről a sok bűnre és tétlenségre vezető iszákosság terjed ijesztő mérvben, másrészt ezen mód által a köznép legkényelmesebben puhíttatik meg arra nézve, hogy megtakarított vagyonkáját a zsidókorcsmáros megszerezze s őt koldussá tegye. Elkövet ez a népesség mindent, hogy a hajdan hatalmas Magyarországot Zsidóországgá idomítsa át. (Fábián Béla: Hiába, az örökzöld, örökzöld marad! Németül úgy mondják, hogy immergrün bleibt immergrün!)

Elnök: Fábián képviselő urat kérem, szíveskedjék csendben maradni.

Gr. Festetics Domonkos: Lehet, hogy az örökzöld örökzöld marad. Hiszem, hogy Fábián Béla képviselőtársamnak ez a zsidó törvényjavaslat nem tetszik, értem is, mert hiszen ez az ő bőrére megy. (Derültség. Rátz Kálmán: Az övére nem!) Értem, hogy tiltakozik ellene, ezt nem is kifogásolom. Értem azt is, hogy Bródy képviselőtársam is azt mondja, hogy kérem én sújttatni fogok a törvény által, nagyon sajnálom tehát, de ezt nem tudom elfogadni. Ugyanakkor azonban azon csodálkozom, hogy a bizottságban és a plénumban is sokszor hallottunk olyan beszédeket, amelyek nem is a zsidó javaslatra vonatkoztak, hanem csak a zsidók mellett, mint védelmi beszédek hangzottak el, védték a zsidókat. Tessék csak elolvasni például gróf Bethlen István vagy pedig Rassay képviselőtársunk beszédét, (Fábián Béla: Pedig azoknak még zsidó őseik sincsenek!) pedig azok keresztény politikusoknak vallják magukat. (Bródy Ernő: Jó társaságban vannak Deákkal, Kossuthtal, Eötvössel együtt!)

Elnök: Bródy Ernő képviselő urat kérem, tartózkodjék a közbeszólásoktól, (vitéz Hertelendy Miklós: Jó, hogy maguk nem vesznek fel zöld inget! – Haám Artúr: Ne sértegessen!)

Gr. Festetics Domonkos: Tisztelt Ház! De lehet, azt is megengedem, hiszen ebben az országban is vannak bizonyos gondolkozni valók, mert ha az elmúlt tíz esztendőt nézzük, látjuk, hogy odakerültünk, hogy ma könnyű például a Rákócziak, Telekiek és Széchenyiek mellett üldögélni. Emlékezzünk vissza az elmúlt tíz esztendőre, hány Teitelbaumból lett Teleki és hány Schlesingerből lett Rákóczi. Minden Galíciából beszivárgott egyén átváltoztatta a nevét gyönyörű régi magyar nevekre. Itt nagyon kérném az igazságügy-miniszter urat, hogy ebben a tekintetben, a névváltoztatás tekintetében lépjen közbe és revíziót csináljunk azokkal a beszivárgottakkal szemben, akik 1914 óta jöttek be és a legkényesebb magyar nevekkel rendelkezve, folytatják a Magyarországon éppen nem szükséges munkásságukat.

De tovább megyek. Itt van egy biharvármegyei jelentés 1881-ből, amely a nagyváradi piac és a szegény dolgozó magyar földmíves viszonyáról számol be rendkívül érdekes módon. (Olvassa):

»A vidéki szegény földmíves bemegy a nagyváradi piacra. Mielőtt a helyszínre érkeznék, kövezetvámot, hídvámot és piaci árulási helypénzt fizet, persze, mindenütt zsidóknak, nagy alázatosan. A piacon, vevők helyett a zsidó alkuszok veszekednek, pimasz szavakkal a paraszttal s végre létesíttetik az alku. A zsidó alkusz ád az eladónak 50–60 forint vagy még többet is érő terményre felpénzül 10 vagy 20 krajcárt. Hiába kér az eladó nagyobb felpénzt, mert az összebeszélt zsidók közül egyik sem ád többet. Felpénzelve lévén a gabona, a vevő az eladónak feléje se megyén délig, a vásár eloszlása idejéig. S ha Budapesten a gabona ára le találna szállni, amiről a zsidót óránkint táviratilag értesítik Budapestről, az esetben a zsidó a felpénzt az eladónál hagyja. A megcsalt eladó kimarad a vásárból. Ellenben, ha a gabona ára ezen idő alatt feljebb rúgna, az eladó már nem másíthatja meg az egyezséget, a 10 vagy 20 krajcáros felpénz miatt. A vásár végén azután olcsón megvásárolják a gabonát a becsapott földmívestől. A panaszkodó, kiabáló, becsapott parasztot a zsidó alkuszok hada megveri a végén.«

Tipikus eset ez. Aki ma is kijár a vásárokra, ilyen kis epizóddal nem egyszer, hanem igen sokszor találkozik.

T. Ház! Örömmel láttuk, hogy ebben a javaslatban a zsidók szűk térre szorítása meg fog történni, (Fábián Béla: Hányadíziglen?) hiányzik azonban belőle egy szakasz, amely a bevándorlást korlátozná, már pedig egészen bizonyos, hogy ha talán nem is rögtön, de pár esztendő múlva a beszivárgás újra meg fog indulni. Ide fognak jönni, azok, akik más országokból talán kénytelenek lesznek kivándorolni. Legyünk tisztában azzal, hogy a mostani antiszemita hullám nem Németország találmánya, nem is a mi találmányunk, hanem ez a világhullám, amellyel az egész világon mindenhol találkozunk. Ha Amerikára nézünk, látjuk, hogy ott is óriási antiszemita-hullám kezd terjedni. El kell készülnünk rá, hogy itt beszivárgások lesznek, tehát szankciókat kellene hozni, amelyek betiltanák a beszivárgást, a bevándorlást s amelyek azokat is büntetéssel sújtanák, akik azt elősegítik. (Fábián Béla: Hetedíziglen!)

T. Ház! De én azt hiszem – és ezt szégyennel vallom be, – hogy talán 50 vagy 60 esztendő múlva éppen rólunk fognak a zsidó unokák, mint nagy férfiakról beszélni. Hiszen mit akarunk mi? Egy zsidó nemzeti állam elősegítését akarjuk és mindent el akarunk követni, hogy a zsidóság is megtalálja azt az óriási szép jövőt, amelyet minden állam, minden nemzet kíván magának: a nemzeti egyesülést, a nemzeti együttélést. (Fábián Béla: Csodaszarvas!) Mi mindent el akarunk követni és mindent megteszünk azért, hogy segítsünk nekik, hogy megtalálják egymást és egy önálló államban ugyanazokat a jogokat élvezzék, amelyeket mi is élvezni akarunk a magyar hazában.

Nem akarok sokáig foglalkozni ezzel a kérdéssel. Nagyjában elmondtam már, amit akartam és engedtessék meg nekem, hogy azzal fejezzem be felszólalásomat, amivel a bizottságban is befejeztem: Én ebben a törvényjavaslatban a reformtörekvések egyik fontos stádiumát látom. Ennek a törvényjavaslatnak törvénnyé kell válnia, miután az ország tíz millió lakosa közül kilenc és fél millió ezt kívánja és akarja. Törvénnyé kell válnia, mert ha törvénnyé válik és bevonul a magyar Corpus Jurisba, akkor ebben az országban lehetséges lesz még az evolúciós kibontakozás egy szebb jövő felé. Ha azonban ebből a törvényjavaslatból nem lesz törvény, ha ez a törvényjavaslat nem kerül be a magyar Corpus Jurisba, akkor ebben az országban az evolúciós kibontakozás már lehetetlen és csak egy revolúciós kibontakozás jöhet.

T. Ház! Nagy felelősség van rajtunk, mikor ezt a törvényjavaslatot megszavazzuk. Meg kell vizsgálnunk lelkiismeretünket, mert talán az ország egész jövője függ ettől a törvényjavaslattól. Ez a törvényjavaslat a magyart szolgálja, a kereszténységet szolgálja és a magyar életet szolgálja. Én megvizsgáltam lelkiismeretemet és nyugodt lélekkel, bizalommal az igazságügy-miniszter úr iránt, a törvényjavaslatot örömmel elfogadom. (Élénk helyeslés jobbfelől és a középen. – A szónokot többen üdvözlik.)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: Széchenyi a zsidókról: "ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves"