A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (19. rész)

Széchenyi István
„Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt nem eheti meg az ember.” (Széchenyi)

Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter: Régi törvényeink értelmében sokkal rettenetesebb dolog is megtörténhetik, mint ami megtörténhetik a mostani törvényjavaslat szerint. Régi törvényeink szerint, amelyeket pedig a zsidóság annakidején olyan nagyon hevesen támogatott, – az 1894/95-ös törvényekre gondolok – megtörténhetik az, hogy egy fiú kereszténynek születik a törvény szerint, meg is kereszteltetik, édesanyja boldogan neveli őt keresztény hitben egészen – mondjuk – 6 éves korig, de a gyermek házasságon kívül született, természetes apja zsidó és amikor a gyermek 6 éves lesz, a zsidó apának eszébe jut utólagos házassággal törvényesíteni a gyermeket s akkor ezt a gyermeket, aki pedig 6 évig már kereszténynek neveltetett, a törvény elháríthatatlan rendelkezésénél fogva, zsidó hitben kell nevelni az iskolában. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)

Tehát nemcsak az történhetik meg, hogy valaki, aki keresztény, a polgári törvények olyan rendelkezései alá esik, amelyek a zsidókra vonatkoznak, hanem megtörténhetik az is, hogy megkeresztelt gyermeket a törvény értelmében 18 esztendős koráig zsidó hitben kell nevelni. Végtelenül csodálom, hogy ezen nem szörnyűködtek t. képviselőtársaim, azon azonban rettenetesen szörnyűködnek, hogy a jelen törvényjavaslat szerint megtörténhetik, hogy az ikrek különböző elbírálásban részesülnek. (Rupert Rezső: Az a törvény nem vette el a kenyeret! – Zaj a jobboldalon. – Rupert Rezső: Volenti non fit injuria!) Nem a törvényben van itt a hiba, hanem azokban a szülőkben, akiknek mindegy a hit, akik keresztény hitükkel tökéletesen ellentétes felfogású és hitű zsidóval élnek együtt teljes életközösségben, s akik nem gondoskodtak arról, hogy amikor az élet halad és amikor a gyermekek jönnek, azok ilyen lehetetlen helyzetbe ne kerüljenek. Nem a törvény a hibás, hanem hibásak azok a szülők, akiknek mindegy a hit, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) azoknak pedig, akiknek mindegy a hit, a jövőben is mindegy lesz az, vajon zsidónak tekintetnek-e vagy nem. (Úgy van! Úgy van! – Taps jobbfelől. – Rupert Rezső: A gyermeket miért büntetik? A gyermek nem tehet róla!)

T. Képviselőház! vitéz Makray Lajos t. képviselőtársam a keresztség tekintélyét félti ettől a javaslattól, mert azt mondja, hogy ez a javaslat megkülönböztetést tesz keresztény és keresztény között. Ez igaz, de nem a kereszténység szempontjából tesz különbséget. Senki sem vonja kétségbe és nem is akarja kétségbe vonni, – a törvényjavaslat szerkesztésénél a legmesszebbmenőleg ügyeltünk arra, hogy ez meg ne történjék – hogy valaki, aki megkeresztelkedett, az ne lehessen nem keresztény. Az igenis keresztény lesz, éppen olyan keresztény tagja lesz annak a keresztény hitfelekezetnek, mint annak a hitfelekezetnek bármelyik más tagja. Itt csak arról van szó, hogy bár megkereszteltetett és azért, mert megkereszteltetett, még nem következett be az is, hogy okvetlenül jó magyarrá lett, abban pedig, azt hiszem, a t. képviselőtársam egyetért velem, hogy a keresztség nem magyarrá, hanem kereszténnyé tesz. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon.)

T. Ház! Ezzel kapcsolatban, ha már itt erre a részletkérdésre rátérek, elmondom, hogy Makray t. képviselőtársam egy módosító indítványt is tett, hogy a törvény annak kijelentésével kezdődjék, hogy »annak hangsúlyozásával, hogy aki megkereszteltetett, az keresztény, rendeli a törvény« stb. Amint már a bizottságban is kijelentettem, itt is hangsúlyozom, hogy én ennek a kívánt kijelentésnek a tartalmával tökéletesen egyetértek és amint ott megígértem, megteszem itt is, s a Ház plénuma előtt is kijelentem, hogy igenis, a mi álláspontunk is az, hogy aki megkereszteltetett, az keresztény, – lett légyen bár zsidó, vonatkozzék bár reá ez a törvény vagy nem – azonban nem tartanám helyesnek és nem járulhatok hozzá ahhoz, hogy ez a betoldás, ez a bevezetés beleiktattassék a törvénybe. Nem járulhatok hozzá azért, mert nem lenne helyes, éspedig éppen az egyházak érdekében nem lenne helyes, hogy annak meghatározása, hogy ki keresztény, egy állami, polgári, világi törvényben történjék, (Helyeslés a jobboldalon.) mert annak meghatározása, hogy ki keresztény – és erre nagyon vigyáztunk, hogy így megmaradjon – egyedül és kizárólag az egyházak hatáskörébe tartozik. (Helyeslés.) Remélem és hiszem, hogy t. képviselőtársamat ez a kijelentés teljesen megnyugtatja és okfejtéseimet magáévá teszi.

Ami már most a javaslat 2. §-át illeti, itt a szerzett érdemeknek, főleg a hadiérdemeknek a méltánylása vezette a javaslat szerkesztőit.

Most következik a közjogi rendelkezések csoportja. Az alapelgondolás, amely itt a kormányt vezette, az volt, hogy csak azok bírjanak választójoggal, akik nemzedékeken át belegyökereztek a nemzet testébe, akik tehát feltehetőleg képesek minden más szempontot félretéve választójogukat a nemzet érdekében és egyedül a nemzet érdekében gyakorolni. A részletekre most nem térek ki, azokkal a részletes tárgyalás során fogok foglalkozni, (Bródy Ernő: Pedig nagyon fontos! Végrehajthatatlanok!) de el kell még mondanom, hogy a hivatal viselési tilalom megalkotásánál szintén ebből az elvi alapból indulunk ki, (Zaj a baloldalon.) mert ebből az elvi alapból természetszerűleg folyik, hogy a zsidóság kezébe nem lehet impériumot adni. (Bródy Ernő: Impériumot? Kenyeret! – Egy hang jobbfelől: Maceszt! – Zaj.)

T. Ház! A javaslat rendelkezéseinek harmadik csoportja a szellemi életre vonatkozó intézkedések egész sorozata. Itt is vitéz Makray t. képviselőtársam axiómájából indulok ki: a magyar nemzet a lélek nemzete, a magyar nemzet legyen hát a magyar léleknek a nemzete. Sajnos, lelki arcunkra – amint már említettem – lassankint idegen vonások ültek ki, főleg itt Budapesten, a zsidók lelki befolyása alatt. Törs Tibor t. képviselőtársam bizottsági felszólalásában nagyon helyesen állapította meg, hogy a hírlapkiadás, a hírlapírás, a színházak, a filmgyártás túlnyomó részben, sőt az utóbbi majdnem száz százalékig zsidók kezében van, pedig a tömegek lelkiségére ezek a kulturális eszközök vannak a legnagyobb hatással. (Úgy van! Úgy van! a jobboldalon – Vázsonyi János közbeszól.) És helyesen mutatott rá t. képviselőtársam arra is, hogy a kulturális életnek mindezeket a tereit fokozatosan át kell vennünk. Át kell vennünk úgy, hogy értékeket ne romboljunk, de mindezekre a helyekre magyar szellemiség hatoljon be. (Bródy Ernő: Este 8 után nincs protekció! – Zaj a jobboldalon.)

Törs Tibor t. képviselőtársam idézte a Szekfű-féle »Három nemzedék« című művet, amely megállapítja, hogy a harmadik nemzedék liberális korszaka szülte azt a kávéházi irodalmat, amely évtizedeken keresztül ráterpeszkedett a magyar szellemi életre, (Zaj a baloldalon.) azt az irodalmat, amely bizonyos exportsikereket elérhetett, amelyből azonban a magyar nemzeti kultúrának édes-kevés haszna volt. (Bródy Ernő: Joga van mindenkinek írni! Mindenki írhat remekműveket! Joga van! – Zaj a szélsőbaloldalon.)

Helyesen mondotta Törs Tibor, hogy arassanak is íróink világsikereket, de az írói törekvés legelső szempontja mégis az kell, hogy legyen, hogy magyar földön, a magyar gondolat szolgálatában a magyar közönség nevelésében érjék el a legnagyobb sikereket. (Úgy van! a jobboldalon. – Bródy Ernő: Madách Imre is írt! – Zaj – Elnök csenget.)

Helyesen mondotta t. képviselőtársam azt is, hogy a magyar munkássággal és a gyengébb magyar középosztállyal külön kell foglalkoznunk. (Malasits Géza: A rendőrség 40 év óta csinálja! – Zaj a szélsőbaloldalon.) Intézményesen kell lehetővé tenni ezeknek a rétegeknek a számára, hogy magyar kultúrát kapjanak és ne mást! (Zaj a szélsőbaloldalon. – Esztergályos János: Munkát! Kenyeret! – vitéz Hertelendy Miklós: A »Törekvés« elviszi! – vitéz Csicsery-Rónay István: Mindent ellopnak! – Zaj a szélsőbaloldalon – Egy hang jobbfelől: Az Általános Fogyasztási mindent elfogyasztott! – Zaj. – Elnök csenget. – Esztergályos János közbeszól.) Nem tudom, Esztergályos t. képviselőtársam miért van annyira felháborodva, amikor a magyar munkásságnak magyar kultúrát akarok adni? (Esztergályos János: Nem azért vagyok felháborodva, hanem azért, mert nem adnak emberi megélhetést!)

Elnök: Esztergályos képviselő urat kérem, méltóztassék csendben maradni!

Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter: A gyengébb magyar középosztálynak kultúrnívóját és kultúrigényeit pedig igenis emelnünk kell. (Malasits Géza: Megemelték!)

T. Ház! Nagyon érdekesek azok a dolgok is, amiket ezekről a kérdésekről éppen a napokban írt Milotay István t. képviselőtársam. Azt mondja, hogy »a Falk Miksák még csak szolgáltak, Ignotusék azonban már uralkodni akartak és uralkodtak.« (Fábián Béla: Szegény! Ki felett uralkodott Ignotus!?) Kezükben volt a nemzeti közvélemény irányításának legérzékenyebb műszere, – a sajtó – de ők nem a nemzet lelkiismeretére figyeltek, hanem saját évezredes ösztöneikre. Ignotus egyik dicsérő kritikájában például többek közt azt írja a Hét-ben Makkai Jenőről: »Az ő zsidósága, – már mint Makkai Jenőé – mint a legtöbb intelligens zsidóé, nem vallásos, hanem fajbeli csüggés a vérség hagyományain.« (Fábián Béla: Az Istenért, ki az a Makkai Jenő? – Felkiáltások a jobboldalon: Zsidó! – Fábián Béla: Még a nevét is rosszul idézi! – Vázsonyi János: Ki az a Makkai Jenő? – Fricke Valér: Magyarosított nevű zsidó!) Így beszéltek önteltségüknek perceiben vérségi hagyományokról és fajbeli csüggésről! S ma milyen borzasztóan elítélik még ezt a szót is, hogy »fajbeli csüggés a vérségi hagyományokon«. Szörnyednek a vérségnek még csak az emlegetésétől is! (Fábián Béla: Isten ments! Nem ítéli el senki a fajt, van faj tényleg!)

T. Ház! Áttérek ezzel a gazdasági vonatkozású rendelkezésekre. A gazdasági életben kontemplált megszorítások lényegükben az 1938:XV. törvénycikkben foglalt rendelkezések továbbfejlesztései. Ezen a téren még a zsidóság is belát annyit, hogy a keresztény ifjúságnak is kell teret engedni és hajlandó vagy 15–18.000 keresztény ifjút elhelyezni, nekik kenyeret adni. (Fábián Béla: Újpesten hiába hirdet a város, nincs jelentkező az állásokra! – Egy hang jobbfelől: 80 pengőért!)

Ámde nemcsak erről van szó, a gazdasági életbe is magyar lelket kell belevinni (Úgy van! jobbfelől) és oda is magyar lelket akarunk belevinni. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Ezért a gazdasági élet vezetését a kereszténységnek kell kezébe vennie. (Úgy van! Úgy van!) Mi nem kegyelemkenyeret akarunk 18–20.000 magyar keresztény munkaerőnek, hanem vezetést akarunk nekik a magyar gazdasági életben biztosítani. (Esztergályos János: Tessék megcsinálni!) Azt akarjuk, hogy a magyar gazdasági élet a magyar nemzeti életnek legyen méltó szektora. (Élénk helyeslés és taps jobbfelől. – Esztergályos János: Tessék megcsinálni! – Rupert Rezső: Egyelőre az ifjúság nagyon keveset kap! – Vázsonyi János: Csupa kiadó üzlethelyiség van! – Rupert Rezső: Politikai hatalmasságok kapják a 170.000 pengős állásokat! – Zaj. – Elnök csenget.) Tudjuk azt is, hogy ez bizonyos áldozatokkal jár és fog járni. De nagy dolgokat és nagy eredményeket elérni, nagy eszméket eredményesen és sikerrel szolgálni áldozatok nélkül nem lehet. Az áldozatokat el kell viselni és el is fogjuk viselni. (Fábián Béla: Az áldozatok biztosak, az eredmények bizonytalanok!) De az áldozatok korántsem lesznek olyanok, amilyeneknek t. képviselőtársaim beállítják, még a zsidóság részéről sem, mert hiszen egészen nevetséges, – ezt kell mondanom – amikor éhenhalni készülő százezrekről beszélnek. (Fábián Béla: Na majd meglátjuk!)

Valósággal tragikus kép az, amelyet Krúdy Ferenc t. képviselőtársam rajzolt meg a magyar gazdasági élet helyzetéről és ebben a kereszténység helyzetéről. (Rupert Rezső: Nem kapnak földet!) Ezt nem lehet így hagyni. Igaza van Krúdy t. képviselőtársamnak, amikor azt mondja, hogy ez a javaslat nem egyéb, mint »a zsidóság önön szeparálásának, saját külön faji és politikai rendszerének az önmaga által vállalt és kifejlesztett exterritorialitásának, ennek a de facto helyzetnek konzekvenciája immár de iure, de ezúttal nem a zsidóság, hanem a magyar faj érdekében«. Mint mondotta, el kell ismerni, hogy 80 esztendőre visszamenőleg a magyar faj még csak defenzívában sem volt, leszámítva az előző törvényjavaslatot, még defenzív intézkedést sem tett és így ez az első igazi defenzív lépés a magyar faj érdekében. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)

T. Ház! Érdemes volna itt újból idézni Krúdy Ferenc t. képviselőtársam szörnyű adatait, így pl. azt a 360 millió pengőt, amit a keresztény vásárlóközönség a nagyhitelezőknek megfizet, ami tudniillik a kis adósok kezén a kényszeregyességek és magánegyességek révén elvész. Ezt a magyar fogyasztóközönség fizeti meg. (Rupert Rezső: Önök csinálják a karteltörvényeket! Miért nem hajtják végre?)

Érdekes lenne azoknak a felolvasása is, amiket Krúdy Ferenc képviselőtársuktól éppen a kartelkérdésről hallottunk. (Rupert Rezső : A kormánytól függ!) Nem akarok túl hosszadalmas lenni, (Fábián Béla: Halljuk!) különben is a tárgyalási idő rövidesen lejár, ezért tovább folytatom fejtegetéseimet.

Összeomlásról beszélnek t. képviselőtársaim. (Rupert Rezső: Majd meglátjuk!) Kérdem, t. Ház: hát ennyi a bizalom a magyarság erejében (Úgy van! Úgy van! jobbfelől) azoknál az uraknál, akiknek a szája mindig nemzeti érzékkel van tele? (Bródy Ernő: A szája? Mi az, hogy a szája?) Kérdem: hát kilenc és félmillió magyar nem tud megállani egy félmillió zsidó mankója nélkül? (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon.)

Bojkottról beszélnek és már a törvényjavaslat előterjesztésének időpontjában bojkottlevelek fotokópiáit terjesztették a javaslat t. ellenzői. (Fábián Béla: Ez még a bizottságban történt, miniszter úr!) Nem az lenne-e a kötelességük azoknak, akik ilyen bojkottálni szándékozókkal kapcsolatban vannak, hogy felvilágosítsák őket atekintetben, (Rupert Rezső: Meg is teszik.) hogy Magyarországon nem az a helyzet, ami Angliában és Franciaországban, ahol kis töredék zsidóság van, hanem nálunk olyan nagy tényezővé lett a zsidóság, hogy az utolsó perce érkezett el annak, hogy ezen a téren immár rendet csináljunk. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)

Nagyon jó volna, ha t. képviselőtársaim, elmondanák ezeknek a bojkottálni szándékozóknak azt, amit egy nagy européer, Széchenyi István mondott erről, aki egyben »a legnagyobb magyar« nevet is érdemelte ki, nemcsak a hálás utókortól, de az ő legnagyobb politikai ellenfelétől, Kossuth Lajostól is. Mondom, jó lenne, ha idéznék ennek a legnagyobb magyar embernek a zsidók emancipációja iránti javaslatról 1844-ben mondott beszédét, amelyben ezzel a kérdéssel is foglalkozik, amelyből pár szót felolvastam már a bizottsági vitában, de fel fogom itt is olvasni, mert szavai tökéletesen alkalmazhatók a mai időkre, a mai helyzetre is. Azt mondotta Széchenyi István (olvassa):

»Ha az ember azt tekinti, hogy Magyarországban ez a szerencsétlen népfaj egy idő óta mennyi iparkodást fejt ki, lehetetlen, hogy valami sympathiát ne érezzen iránta és fel tudom fogni, hogy érette felszólalások történnek és egyesek minden joggal felruházni kívánják. De ha a nemzetiség dolgát igazán akarjuk pártolni, akkor nem tudom felfogni az etekintetben való nagy engedékenységet. Nemzetiség, kifejlett nemzetiség nélkül nekem, megvallom, minden más progressio nem kell. Erre állítok mindent.

Enélkül – mondhatom – zagyvalék nép leszünk, melynek talán több pénze lesz, a dögbőröket talán drágábban adhatjuk el, de ez engem nem mozdít. Minden előtt áll előttem a hűség a fajtámhoz. Ha a magyar új bizonyságát adja tágkeblűségének, éppen olyan helyzetbe kerül, mint az, aki maga alatt vágja az ágat; anélkül, hogy észrevenné, vízbeesik s később megbánja a dolgát. A magyar nemzetiség még nemrég olyan körülmények között volt, hogy bizony csuda, hogy oly közel a sírhoz, az élet felé fordult. S akkor ugyan intoleránsok voltunk. Egyik túlságból a másikba esünk. Most az egész emberiséget, az embereket a zsidókkal együtt a szívünkhöz szorítjuk. S most a legnagyobb liberalisták vagyunk. Ámde a mi helyzetünk részben nem oly kedvező, mint például az angoloké. Az angol nemzet egyenjogúsíthatta a zsidó fajt. Mert ha például én egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak a vize nem romlik el és mindenki ártalom nélkül megihatja. A nagy angol elemben a zsidó elvegyülhet. Ugyanez áll Franciaországra nézve is. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát önt, megromlik a leves és azt nem eheti meg az ember.«

T. Ház! A helyzet azóta annyiban változott, hogy ezt a palack tintát beöntöttük a levesbe, de ez nem jelenti azt, hogy most már megnyugodjunk, hanem kétszeresen kötelességünk, hogy változtassunk és javítsunk ezen a helyzeten.

Én, megvallom, nem is hiszek a bojkottban, amelyet emlegetnek, legalább is nem hiszek állandó bojkottmozgalomban. Ha mi jó árut fogunk szállítani és jó áron, akkor komoly kereskedő nem fog elfordulni sem tőlünk, sem az árutól, csak azért, mert a kérdéses vállalatnál csak 10 zsidó van, nem pedig 100, vagy pedig a vállalat vezérigazgatója nem zsidó, hanem keresztény. A jó kereskedő megtalálja mindig a kapcsolatát a jó kereskedővel s holmi indulatosságból és bojkottmozgalomból a jó üzletet egyik külföldi kereskedő sem fogja lehetetlenné tenni és elutasítani magától.

T. Ház! Most még a beterjesztett módosításokra kívánok néhány szóval rátérni. Nem fogok természetesen részleteiben foglalkozni velük. Egyesekre már utaltam. Makray t. képviselőtársamnak is megfeleltem, jelezvén azt, hogy lényegében – nem azt mondom, hogy pontos szövegében, de lényegében és gondolatában – elfogadom azokat a módosításokat, amelyekről szóltam. A többiekről a vita során fogok nyilatkozni. Annyit jelezhetek már most is, hogy az előadó úr módosításait lényegükben szintén mind elfogadom. Köszönettel fordulok egyébként az előadó úr felé, aki hatalmas és szép előadói beszédet mondott, és Krúdy, Rajniss, Müller és Baross t. képviselőtársaimhoz is, akik igen beható tanulmányra épített felszólalásukkal gazdagították ezt a vitát.

Meizler t. képviselőtársam elégedetlen ezzel a javaslattal, ő sokkal többet kívánna. Igaza van abban, – és ez mindenesetre támaszték a mi álláspontunk mellett – hogy szó sincs arról, hogy mi valami túlzásba mennénk, sőt attól tart, hogy nagyon mérsékelt ez a javaslat. (Fábián Béla: Ki az?) Meizler képviselő úr. (Fábián Béla: Nohát Isten éltesse! – Derültség.) Igenis mérsékelt ez a javaslat azért, mert nem adtuk fel azt a reményt, hogy míg az első törvénnyel szemben teljesen megértetlenül állott a zsidóság, most végre annak belátására ébred, hogy alá kell vesse magát ennek a rendezésnek, sőt sietnie kell a magyar hatóságnak és a magyar közéletnek a támogatására, hogy ez a törvény az életbe is át tudjon menni.

Foglalkoznom kellene még Eckhardt Tibor t. képviselőtársam beszédével, amely egészen különleges beszéd volt. T. képviselőtársam azt mondta, hogy elfogadja a javaslatot általánosságban s azután fejtegetéseiben odakonkludált, hogy ilyen javaslatot magyar ember sem nem írhatott, sem el nem fogadhat. (Egy hang balfelől: Rossz volt az indokolás!) Elfogadta a javaslatot s az ellenzéki lapok mégis úgy írtak róla, hogy Eckhadt hatalmas ellenzéki beszéde a zsidó javaslat ellen.

Rassay Károly t. képviselőtársam felszólalásában azt mondta, hogy ha meghallgattam a beszédet, amelyet Eckhardt Tibor képviselő úr mondott, ebből meggyőződhettem arról, hogy a törvényjavaslat alaprendelkezéseivel szemben a legsúlyosabb aggodalmai vannak. Mégis elfogadta azt. Ezt a szokatlan jelenséget nem tudja mással magyarázni, mint ennek az agitációnak még mindig itt lévő, rajtunk terpeszkedő erejével. Ha Rassay képviselőtársam csodálkozott azon, hogy Eckhart képviselő úr beszéde kapcsán elfogadta a javaslatot, én azon kell csodálkozzam, hogy elfogadta a javaslatot és mégis elmondta azt a beszédet. Nem hiszem, hogy Eckhardt t. képviselőtársamat valami »ráterpeszkedő agitáció« akadályozná meg abban, hogy véleményét megmondja. Nem értem, miért mondta a beszédet, annak ellenére, hogy magáévá tette a javaslatot; talán a részletes tárgyalásnál erre a talányra választ fogunk kapni. Egy bizonyos, az, hogy kellő értékítéletet beszédéről, látva ezt az ellentmondást, nem tudok alkotni.

Befejezésül még egyszer Rassay Károly t. képviselőtársam beszédére kell visszatérnem. Rassay Károly t. képviselőtársam beszéde végén egy bizonyos kompromisszumos gondolatot vetett fel. Egy kompromisszumot tartottam volna egészségesnek, eredményesnek és lehetőnek, azt, hogy a zsidóság az első törvény meghozatala után, belátva azt, hogy az a törvény igen enyhe, igen méltányos, ránézve igen kevés hátrányos rendelkezést tartalmaz, teljes erejével és teljes jóhiszeműséggel sietett volna annak intencióit az életbe átültetni. Ezt azonban a zsidóság teljes mértékben elmulasztotta, ellenkezőleg, sajnos, mindent megtett passzív rezisztenciával, tévedésekkel, ellenállással arra nézve, hogy az a törvény ne vezethessen kedvező eredményre. De kompromisszum egyáltalában csak olyanok között lehet, akik lényegében egy cél felé törnek, s csak bizonyos részletkérdésekben van közöttük különbség, amelyet azután kompromisszumos úton meg lehet oldani; csak olyanok között lehet, akiket kölcsönös jószándék vezet. De megvan-e ez a jószándék, ez az előfeltétel Rassay t. képviselőtársamnál, aki beszédében mindvégig könnyelműségnek, embertelenségnek és brutalitásnak bélyegezte a javaslatot. El lehet-e képzelni egy kompromisszumot úgy, hogy feláll a parlament legkisebb pártjának elnöke és azt mondja a parlament legnagyobb pártjának, hogy csináljunk kompromisszumot, vonjátok vissza a javaslatot, dobjátok félre mindazt, amit kívántok, én rettenetes erkölcsi áldozatot hozok, hajlandó vagyok a már meghozott törvény alapjára helyezkedni és hajlandó vagyok megengedni és lehetővé tenni azt, hogy a kormány, ha szükség lesz rá, az ott megjelölt százalékokon felül még több ifjút is elhelyezhet a zsidó vállalatoknál.

T. Ház! Ez nem kompromisszumos ajánlat, ilyesmibe belemenni nem lehet. Ez azt jelenti, hogy t. képviselőtársamnak nem helyes a szemmértéke, azt jelenti, hogy t. képviselőtársam a javaslat céljait sem ismeri mindmáig, (Bródy Ernő: Majd megtanulja ezután! – Zaj a jobboldalon.) t. képviselőtársam mindezideig nincs tisztában a javaslat jelentőségével sem. Ez a javaslat, amint azt a miniszterelnök úr nagyon bölcsen mondta, egy történelmi folyamat következménye; történelmi folyamattal állunk itt szemben és a történelmet visszafordítani nem lehet. (Bródy Ernő: Most azt csinálják!) A történelem óráját megállítani nem lehet és nem szabad, a történelmi folyamatok elé nem gátakat kell állítani, mert a gátak gátszakadással szoktak járni, hanem a folyamatoknak medret kell ásni, hogy azok a folyamatok egészséges lefolyást kapjanak. (Élénk taps a jobboldalon. – Bródy Ernő: Száz évre mennek vissza!)

T. Ház! Ez a mi javaslatunk ilyen medret akar ásni ennek a nehéz és súlyos kérdésnek, kérem tehát a t. Házat, méltóztassék azt elfogadni. (Élénk éljenzés és taps a jobboldalon. – A szónokot tömegesen üdvözlik.)

Elnök: T. Ház! A napirend tárgyalására szánt idő letelt, ezért a vitát félbeszakítom és javaslatot teszek arra vonatkozóan, hogy legközelebbi ülésünket holnap délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjére tűzzük ki a tárgyalás alatt álló törvényjavaslat vitájának folytatását.

(Folytatjuk)

(Kuruc.info)

Kapcsolódó: "A zsidók a magyar nyelvet itt, Budapesten kerékbe törték"