A II. zsidótörvény tárgyalása az Országgyűlés képviselőházában (17. rész)

„»Oly messzeterjedők és sokfélék a rendesen titkon működő zsidóság útjai és eszközei; oly hatalmas már a zsidó befolyás«, – ezt 1884-ben írták – »hogy magasabb tudományos intézeteinkből, irodalmunkból kiszoríttatik, elnémíttatik minden, ami nem fér össze Izrael moráljával, Izrael hatalmával.«”

Észak-Erdélyi bevonulás, 1940. szeptember 25. Balról jobbra: gróf Teleki Pál miniszterelnök és hitvese, Tasnádi Nagy András, a képviselőház elnöke

1939. március 7.

(…)

Elnök: Az igazságügy-miniszter úr kíván szólni.

Tasnádi Nagy András igazságügy-miniszter: T. Ház! (Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Esztergályos képviselőtársam beszéde után, aki féktelen demagógiáról, esztelen gyűlölködésről, a demagógia tüzes paripájáról, (Rajniss Ferenc: Lószakértő? – Derültség jobbfelől.) továbbá gonosz, embertelen javaslatról beszélt és olyan lehetetlen kijelentéseket tett, hogy a kormány és a többség ezzel a javaslattal el akarja pusztítani a magyar ipart, és beszélt budapesti jasszkifejezésekkel »mütyürke«-politikusokról, ez után a beszéd után elmondhatom, hogy valósággal üdítőleg hatott reám Shvoy Kálmán t. képviselőtársam beszéde, amely európai hangon, parlamentáris hangon, (Mozgás a szélsőbaloldalon.) konciliánsan mondatott el és amely tárgyilagos érvelést foglalt magában. Sőt elmondhatom azt is, hogy sok vonatkozásban egyetértek (Esztergályos János: És az indokolás európai hangon van? – Zaj a jobboldalon.) Shvoy Kálmán t. képviselőtársammal, különösen abban, amit a keresztény társadalomról mondott figyelmeztetésképpen, mert valóban úgy van, hogy hiába hozza meg a törvényhozás ezt a törvényt, hiába fognak igyekezni a hatóságok és a kormány ezt a törvényt az életbe átvinni, ha a keresztény társadalom nem érzi át ennek fontosságát, nem érzi át azokat a kötelességeket, amelyek őt terhelik ennek a törvénynek az életbe átvitelénél; akkor ez a törvény azt az eredményt meghozni, amit várunk tőle és azokat a célokat megvalósítani, amelyeket megvalósítani kíván, nem fogja.

De jólesett képviselőtársam tárgyilagos hangja azért is, mert a tárgyalás előző napjain szintén voltak olyanféle kilengések, amilyeneket Esztergályos János képviselőtársam részéről élvezhettünk. (Rupert Rezső: Az indokolás kilengéseiről beszéljen!) Olyan kijelentések hangzottak el, amelyek bizony sem a parlament méltóságához nem illenek, sem pedig ennek a javaslatnak a komolyságához. Én ezeket idézni nem kívánom. (Esztergályos János: De emberek százezreit elpusztítani, az parlamentáris? Keresztény életeket elpusztítani, az parlamentáris? – Felkiáltások jobbfelől: Menjen a Törekvéshez! Törekvés Takarékpénztár! – Zaj. – Elnök csenget.) Rupert Rezső képviselőtársamnak egy kijelentését mégis idézni fogom, mert az meglehetősen ráteszi a koronát azokra a hangokra, amelyek az ellenzéki oldalról elhangzottak. Azt mondotta képviselőtársam, méltatlan lealacsonyodás volna a javaslat álláspontjával vitába szállni. (Rupert Rezső: Hát így van!) Igaz, hogy miután ezt megállapította, két teljes órán keresztül alacsonyodott le t. képviselőtársam (Derültség a jobboldalon.) és foglalta le a Ház idejét, amiben én éppúgy nem fogom őt követni, mint abban a módszerben, ahogy ő bírálat tárgyává tette a javaslatot. (Rupert Rezső: Nem is foglalkoztam azzal a kérdéssel, amire azt mondtam!)

T. Ház! Azt hiszem, alig van kérdés, amelyet szélesebb körben behatóbban és alaposabban vitattak volna meg, mint az a kérdés, amely most itt előttünk áll. A társadalom legszélesebb rétegei, egyesületek, érdekképviseletek foglalkoztak a kérdéssel és hoztak benne határozatokat. Magánosok, azt mondhatom, a memorandumok egész tömegét készítették és kívánták ennek a javaslatnak szigorítását a zsidóság irányában. Voltak olyanok is, akik viszont a javaslat enyhítése mellet emeltek szót. (Drozdy Győző: Többen!) Jött hozzánk rengetek üdvözlés és jöttek támadások. Az üdvözlések nem tesznek elbizakodottakká és nem ragadnak el bennünket, viszont a támadások nem fognak megfélemlíteni. (Helyeslés a jobboldalon.)

A sajtó november óta nap mint nap foglalkozik ezzel a kérdéssel, foglalkozik vezércikkekben, foglalkozik szakcikkekben, egyes lapok külön rovatot nyitottak e kérdés számára. Elmondhatjuk tehát, hogy a vita, amely e körül a kérdés körül folyik, igenis már erősen kimerült, már minden álláspontot bőségesen kifejtett. Én csak sajnálom azt, hogy a javaslat ellenzői egyetlen egy lépéssel sem közeledtek még a mi álláspontunk felé, pedig be kellene látniok, hogy nemcsak az ország érdekében, nemcsak a nemzet érdekében, hanem a zsidóság érdekében is áll az, hogy ez a kérdés erőteljesen rendeztessék és ilyen rendezés után nyugvópontra jusson. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)

Rassay Károly t. képviselőtársam azt mondotta, hogy ki kell küszöbölni az izgató anyagot a magyar társadalomból és a közéletből. Igaza van Rassay Károly t. képviselőtársamnak, de ahhoz, hogy ezt megtehessük, az első lépés, hogy ezt a javaslatot emeljük immár törvényerőre, (Felkiáltások jobbfelől: Nagyon helyes!) mert minden nap, amellyel elhúzzuk ennek a javaslatnak a vitáját, amellyel eltoljuk ennek a javaslatnak törvényerőre emelkedését, csak növeli, csak erősíti és csak fokozza azt az izgató anyagot, amely a társadalomban igenis benne van (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) s annál nehezebb lesz azt az izgató anyagot kiküszöbölni. (Vázsonyi János: Májusban is hallottuk ezt az első javaslatnál! – Zaj jobbfelől. – Halljuk! Halljuk!)

T. Képviselőház! Nincs közeledés a mi álláspontunk felé, mert nincs belátás és nincs jószándék. (Zaj bal felől. – Farkas István: Jogtipráshoz nem járulunk hozzá!) Úgy tüntetik fel a túloldalon ülő t. képviselőtársaim a kérdést, mintha ez mesterségesen előrángatott kérdés volna; (Rupert Rezső: Persze, hogy az!) úgy tüntetik fel, mintha erőszakolt politikai manövrirozás volna az egész és előzetes választási agitáció. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) Úgy tüntetik fel, (Rupert Rezső: Imrédy Béla alibije!) mintha idegen befolyás, parancs következtében hoztuk volna ide ezt a kérdést és mintha ennek a kérdésnek a tárgyalása ellentétben állana egész történelmi múltunkkal. (Felkiáltások a szélsőbaloldalon: Úgy is van! Ellentétben is áll!)

T. Ház! Ezzel a felfogással szemben nemcsak az 1919-i magyarországi mozgalmakra mutatok rá, amelyek semmiképpen sem idegen befolyás alatt jöttek létre, (Úgy van! Úgy van! – a középen.) nemcsak az egyetemi numerus claususra vonatkozó rendelkezésekre mutatok rá, amelyeket a miniszterelnök úr, mint akkori miniszterelnök vitt keresztül itt a Házban, ami az első lépés volt tulajdonképpen a zsidókérdés rendezése felé és nemcsak arra mutatok rá, hogy már 1895-ben létesült egy országgyűlési párt, a néppárt, amely nem mondom, hogy tökéletesen ugyanezeken az alapokon, de igenis a zsidó lelkiség és a zsidó hatalom visszaszorítását is programpontjai közé vette, (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) hanem rá kell mutatnom arra is, hogy már 1884-ben az akkori felirati vitában, amely a trónbeszédre adott válasz körül folyt, a képviselők két csoportja is nyújtott be felirati tervezetet és kérte annak elfogadását, szemben a kormány felirati tervezetével s e tervezetek mindegyike igen behatóan és a jövendőt csodálatosan előre látva foglalkozott a zsidókérdéssel. (Úgy van! Úgy van! Jobbfelől.)

Méltóztassék megengedni, hogy csak egyes részleteket olvassak fel e felirati javaslat-tervezetekből. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik felirati javaslat-tervezetet Simonyi Iván országgyűlési képviselő írta alá. Ebben többek között a következőket írta (olvassa): »A zsidók, kik ösztönszerűleg és öntudatosan működnek a nemzsidó társadalom feloszlatásán: tervszerűen elősegítik a szélső szociáldemokratikus és anarchikus mozgalmak azon törekvéseit, melyek a fennálló intézmények megsegítésére irányozvák. A zsidók a szociális mozgalomban is pozitív alkotást akadályozni fognak és azon lesznek, hogy minden szélsőbb pártok, mint az anarchisták egészen a nihilizmusig túlsúlyra vergődjenek. Oly messzeterjedők és sokfélék a rendesen titkon működő zsidóság útjai és eszközei; oly hatalmas már a zsidó befolyás«, – ezt 1884-ben írták – »hogy magasabb tudományos intézeteinkből, irodalmunkból kiszoríttatik, elnémíttatik minden, ami nem fér össze Izrael moráljával, Izrael hatalmával. (Rajniss Ferenc: így is volt!) A hatalmas zsidó befolyásnak köszönhetjük, hogy nyilvános intézményeink éppúgy, mint kultúránk jelentékeny része nem egészséges virága többé a nemzet fájának, hanem egy idegen, élettelen készítmény, melyet mesterségesen az élő nemzet törzséibe akarnak beoltani és melytől hiába várjuk, hogy egészséges gyümölcsöt teremjen.« (Rupert Rezső: Simonyi Iván az óriási tekintély! – Zaj. – Elnök csenget.)

A másik felirati javaslatot báró Andreánszky Gábor, Ónody Géza, Ráth Ferenc, Csuzy Pál, Vadnay Andor, dr. Rácz Géza, Istóczy Győző, dr. Komlóssy Ferenc, Margitay Gyula, dr. Nendtvich Károly és Zimándy Ignác írták alá. Ebben többek között a következőket olvashatjuk (olvassa): »Felséges Urunk és Királyunk! Mi nem akarjuk, hogy Magyarország Galícia és Bukovina sorsára jusson! Ugyanezért bátorkodunk Felséged atyai figyelmét a földbirtok és földbirtokos nyomasztó és válságos helyzetére irányozni, amely helyzetet egyedül csak egy, a földmíves érdekeket elsősorba helyező agrár törvényhozás orvosolhat. (Eckhardt Tibor: Azóta sem történt meg!) A zsidóság rohamos gyarapodása a keresztény népek rovására és vesztére következménye az álszabadelvűség által oly fennen hangoztatott fiktív jogegyenlőség köpenye alá rejtett kiáltó jogegyenlőtlenségnek, amely a zsidóság és a keresztény nép közötti viszonyokban tényleg fennáll. (Krúdy Ferenc: Úgy van!) A zsidóság már egyleti és gyülekezési szabadságunkat a maga részére konfiskálta (Krúdy Ferenc: Úgy van!) és most még az eddig élvezett sajtószabadságnak egyenesen zsidóérdekből való elkobzásával is fenyegetnek bennünket, hogy túlkapásaiknak semmi akadály se álljon többé útjában és hogy elnyomatásunkban elnyomóink ellen még csak panaszra se nyílhassanak ajkaink. (Zaj a szélsőbaloldalon. – Farkas István: A tízezerholdasokat nem nyomták el!)

Felséges Urunk és Királyunk! Az alkotmányos szabadságaira féltékeny magyar nemzet, amely szabadságát egy évezreden át tatár-, török- és egyéb százados ellenség ellen fegyverrel megvédelmezni tudta, nem fogja fejét ma sem rabigába, legkevésbé pedig a zsidóság rabigájába hajtani. A zsidóság, valamint egész Európában, úgy nálunk is a mozgótőke zömét és annak vezérletét kezébe kerítve, oly állapotokat teremtett, melyek a sötét középkor hatalmasainak ököljogára emlékeztetnek. A zsidók most politikai céljuk megvalósításához nyíltabban hozzáfoghatnak és hozzá is fognak. És e céljuk nem egyéb, mint a keresztény társadalom alapjainak aláásása, a keresztény népek anyagi és erkölcsi tönkretétele után a keresztény dinasztiák és trónok megdöntése.« (Úgy van! Úgy van! jobbfelől. – Zaj a bal- és a szélsőbaloldalon. – Gr. Apponyi György: Zsidók detronizálták a királyt? Zsidók vitték Tihanyba? – Zaj. – Elnök csenget.)

Csodálatos prófécia volt ez, mely csodálatosan látta előre, miképpen csatlakoznak a szélső felforgató pártokhoz a zsidók és csodálatosan bizonyult be az a próféciájuk, hogy a végén a trón megdöntése is bekövetkezett.

Mindezek bizonyítják, hogy az 1867-es emancipáció rövidesen kitermelte a maga reakcióját.

Fel kell azonban hívnom a t. Ház és különösen ellenzéki t. képviselőtársaim figyelmét arra is, hogy a magyar történelem nem 1867-ben kezdődött (Úgy van! a jobboldalon. – Vázsonyi János: De szerencsére nem is ma végződik!) és ennek a zsidókérdésnek a históriája sem a 67-es emancipációval kezdődik. A zsidókérdés története, amelyre Esztergályos János t. képviselőtársam is rámutatott, de amelyről olyan szépen és részletesen beszélt Rajniss Ferenc t. képviselőtársam, az Árpádok korára nyúlik vissza. Különböző mozzanatait megtaláljuk Szent László, Könyves Kálmán, IV. Béla, II. Endre törvényeiben, (Vázsonyi János: Már Árpáddal szivárogtak be!) megtaláljuk a vegyesházi királyoknál, megtaláljuk Nagy Lajos dekrétumaiban, Zsigmondnál, Albert, V. László, II. Ulászló és II. Lajos törvényeiben és Mátyás törvényeiben is. De a Habsburgok törvényeiben és rendeleteiben is számos rendelkezés van a zsidók által viselendő megkülönböztető jelről, az úgynevezett sárga foltról, a magasabb adózásról és más, rájuk nézve kedvezőtlen megkülönböztetésről. (Bródy Ernő: Középkor! – Vázsonyi János: Akkor robot és deres is volt!) Mindezeket nagy részletességgel tárgyalta Rajniss t. képviselőtársam és szólt róla Végváry József t. képviselőtársam is. Én, t. Ház, mindezt megismételni nem kívánom, csak ezzel kapcsolatban megemlítem azt, hogy a habsburgi III. Károly már 1725-ben utasítást adott ki a pesti helytartótanácsnak, amely a következőleg szól (olvassa):

»Jónak látja a közjó érdekében intézkedéseket tenni a zsidóknak ha nem is teljes kiszorítására az országból, legalább számuknak olyatén korlátozása végett, hogy több alattvalói romlására és kárára fölöttébb el ne hatalmasodjanak. Vigyázni kell, nehogy a másunnan kiszorult zsidók az országba vegyék magukat s szerte csavarogván, az adózó lakosokat mindenféle módon kiszipolyozzák, sőt törekedni kellene, hogy a már ittlevők száma is lehetőleg kisebbíttessék.«

Mindezekre nézve meghagyja a helytartótanácsnak, hogy az országban levő zsidókat és adójukat összeíratván, véleményes jelentést tegyen az ügyben. A helytartótanács elrendelte a zsidók megszámlálását és megállapíttatott, hogy akkoriban összesen tizenkétezren voltak az országban és III. Károly mégis káros elszaporodásukat látta már akkor, s már akkor szükségesnek látott intézkedéseket és javaslatokat kérni a beszivárgásuk megakadályozására.

T. Ház! Ezekre a történelmi adatokra visszamutatva, még csak arra az érdekes momentumra hívom fel a t. Ház figyelmét, hogy az említett királyok közül és az említett történelmi időkben a zsidók javára akkor történtek az intézkedések mindig, amikor rettenetesen rosszul állt ennek az országnak a dolga. Közvetlenül a tatárjárás után adta ki IV. Béla a zsidókra vonatkozó azt a szabadságlevelet, amelyre Esztergályos t. képviselőtársam is hivatkozott. Azután II. József alatt, amikor az ország abszolutisztikus elnyomás alatt állt, akkor történt az érdekükben intézkedés és történt 67-ben, amikor az általános öröm hatása alatt azt a rendszert és azt a kezelési módot, amellyel az abszolutizmus alatt kezelték a Galíciából bevándorlottakat, a törvényhozás átvette; ellenben Mátyás király, a nagyenergiájú Mátyás, akire Esztergályos t. képviselőtársam hivatkozott, mondván, hogy a zsidók érdekében tett volna intézkedéseket, kimondotta 1475-ben: »Minden jó keresztény törvényes kötelessége a zsidókkal a közlekedést lehetőleg kerülni.« 1485-ben, amikor osztrák területeket foglalt el, halálbüntetés terhével kitiltotta őket ezekből az ausztriai városokból, mert – mint mondja – a pénzt meghamisítják és meghiúsítják a rendőri intézkedéseket. (Zaj a jobboldalon.) Mátyás király, akire Esztergályos t. képviselőtársam nem helyesen hivatkozott, a közhivatalokból és az állami bérletekből kizárta a zsidóságot.

Külön felszólalás, fejtegetés és előadás tárgya lehetne az úgynevezett reformkorszak méltatása, amelyre t. ellenzéki képviselőtársaim olyan előszeretettel hivatkoznak. Úgy tüntetik fel, mintha a reformkorszakban, a múlt század első felében minden jó magyar csak azon fáradozott volna, hogy a zsidó emancipációt minél előbb keresztülvigyék. (Gr. Apponyi György: Önök állítják ezt be, mint a legfontosabb kérdést!) Kossuthra hivatkoznak. Hallottuk Rajniss Ferenc t. képviselőtársamtól felolvasni Kossuthnak egy 1844-ben írott hírlapi cikkét, amelyet ismételni nem kívánok, de amelynek végkonklúziója az, hogy nem felekezet a zsidóság, hanem nép. T. ellenzéki képviselőtársaim hivatkoznak Széchenyire, emlegetik Vörösmartyt és Kölcseyt, anélkül természetesen, hogy egyetlen idézetet elmondanának és ezzel bizonyítanának. Az ilyen felszólalásokkal és a lapjaikban közölt ilyen cikkekkel a közvéleménybe azt a tudatot viszik bele, mintha ezek a nagy férfiak mind a zsidó emancipáció és a zsidóság jogegyenlősége mellett lettek volna. (Fábián Béla: Miért? Nem Kossuth hozta 1849-ben a törvényt Szegeden?) Majd erre is rá fogok térni, t. képviselőtársam. Széchenyi sok mindenen kívül még azt mondotta, hogyha az emancipációt megcsináljuk, zagyvalék nép leszünk. Csak egyszer nyilatkozott az emancipáció mellett 1849-ben, amikor a szegedi országgyűlés a szabadságharc vége felé – már szintén egy kétségbeejtő helyzetben – bizonyos feltételes formában az emancipációt megcsinálta. Akkor Széchenyi azt írta a naplójába, hogy most, amikor már minden el van rontva és el van fuccsolva, – így írja – most már ez ellen sincs kifogásom. (Derültség jobbfelől.)

De Széchenyi szellemében nyilatkoztak erről a kérdésről Kölcsey Ferenc és Vörösmarty Mihály is, akikre pedig, mint a reformkorszak nagy embereire szintén – ismétlem – mindig minden adat nélkül szeretnek a t. ellenzéki képviselőtársaim hivatkozni. Kölcsey Ferenc szerint a szatmármegyei jobbágyság elszegényedését a zsidóság túlságos elszaporodása okozza, amely 1801 és 1826 között 2290 férfiról – milyen kicsi számok még – 2872-re nőtt, a nőket is hozzászámítva, összesen 1164 lélekkel szaporodott, holott a keresztény adózó nép száma fogyott. A látványra – írja Kölcsey – a szomszéd Galícia jut eszébe, amely világosan mutatja, hogy amely országban a zsidók megszaporodnak, az vagyoni végromlás szélén áll. (Úgy van! a jobboldalon.) »Francia tapasztalás szerint is – ugyancsak Kölcsey mondja – nem kicsiny és szerény státusba való a zsidó, hanem nagyba és gazdagba.«

Mint mondtam t. Ház! Vörösmarty Mihály is ilyen szellemben beszélt, mert amikor 1848-ban kitörtek bizonyos pogrom megmozdulások, amelyeket ő elítélt, azt mondta, hogy »a törvény és rendeletek ellenére betolakodott zsidók hazájukba küldessenek vissza. Azt is szükségesnek látom – mondja – törvény vagy ideiglenes rendeletek által meghatározni, hogy jövőre minél kevesebben és a legszigorúbb feltételek alatt bocsáttassanak be, mert az ország annyi henye és idegen szellemű népet saját megromlása nélkül továbbra be nem fogadhat.«

Így nyilatkoztak annak a reformkorszaknak a legmagyarabb és legmesszebblátó szellemei. De amikor 1867-ben a törvényhozás kimondta az emancipációt, Deák Ferenc is csak azzal a kautélával járult hozzá, hogy egyben a jövendő bevándorlás megakadályoztassék. (Rupert Rezső: De mindenkivel, minden idegennel szemben!) Mögötte is ott volt a sötét gond. Sajnos, hiába volt, mert nem történt semmi a bevándorlás megakadályozására. (Gr. Apponyi György: Meg kellett volna csinálni!)

A javaslatot ellenző t. képviselőtársaim azonban nemcsak történelemellenesnek akarják feltüntetni ezt a javaslatot, hanem embertelennek és brutálisnak is bélyegzik. (Úgy van! Úgy van! a szélsőbaloldalon.) A gyűlölködő és primitív antiszemitizmusnál egyebet nem látnak benne, amint azt Rupert Rezső t. képviselőtársam mondotta. (Rupert Rezső: Úgy van!)

Őszintén megvallva, nem tudom, hol van ebben embertelenség és brutalitás? Abban van talán, hogy egy nemzet, amely rájön arra, hogy nagylelkűségének következménye az lett, hogy saját gazdasági életében saját fiai kegyetlenül háttérbe szoríttattak, ezen változtatni akar és nagylelkűségét módosítás és újbóli megvizsgálás tárgyává teszi? (Helyeslés jobbfelől.)

Abban van talán a brutalitás, az embertelenség, hogy a nemzet, amely megállapítja, hogy ügyvédje, orvosa, újságírója, színésze és moziszínésze nem az ő véréből való vér és nem az ő lelkét sugároztatja magából, ezen változtatni kíván? (Bródy Ernő: Mindenkinek joga van színésznek lenni!) Vagy abban van talán az embertelenség és brutalitás, hogy amikor a nemzet azt látja, hogy saját képére idegen vonások kezdenek kiülni és lelki arculata fokról-fokra úgy elváltozik, hogy már majd reá sem lehet ismerni, ezt meg akarja akadályozni? (Rupert Rezső: Tessék megcsinálni a proletárreformokat!)

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: "A zsidókérdés nemcsak gazdasági kérdés, hanem nagyon mély erkölcsi kérdés is"