A zsidóság önmagát zárta ki a keresztény népek világából, önmagát zárta ki egy rettenetes szellemi reakcióval, amely páratlanul áll a világon s amely olyan terrorizmus, olyan zsarnoki hatalom a rabbik kezében, amilyenről Hitler és a többi diktátorok életük végéig álmodni sem mernek.

A Szálasi-kormány: álló sor, balról jobbra: Dr. Rajniss Ferenc vallás- és közoktatásügyi miniszter, Gróf Pálffy Fidél földművelésügyi miniszter, Vajna Gábor belügyminiszter, Jurcsek Béla közellátási miniszter, Kovarcz Emil országmozgósítási- és hadfelszerelési miniszter, Kassai Ferenc propaganda- és nemzetvédelmi miniszter, Szakváry Emil iparügyi miniszter, Szöllősi Jenő miniszterelnök-helyettes. Ülő sor, balról jobbra: Reményi-Schneller Lajos pénzügyminiszer, Dr. báró Kemény Gábor külügyminiszter, Szálasi Ferenc nemzetvezető, Beregffy Károly honvédelmi miniszter, dr. Szász Lajos kereskedelem- és közlekedésügyi miniszter. A képről hiányzik: Budinszky László igazságügy-miniszter, Ferenczy László zsidóügyi tárca nélküli miniszter.

Rajniss Ferenc: Az egyszerű zsidó válasz természetszerűen hamis. A zsidó azt mondja, hogy üldözik a zsidót, ezért nincs hazája, ezért foglalkozik pénzüzletekkel. Ez a zsidó indokolás sok ezer esztendő óta. Igaz, hogy amikor Egyiptomba vitték őket, akkor is pénzüzletekkel foglalkoztak, amikor Babylonba vitték őket, akkor is pénzüzletekkel foglalkoztak, sőt a babyloniak aranyait is magukkal vitték, amikor visszamentek hazájukba. Igaz, hogy csak egyik részük ment vissza, a másik rész örök időkre ottmaradt. Rómában és Görögországban, a régi antik világban, a középkorban, ahol üldözték és ahol nem üldözték, a zsidó mindenütt a világ uzsorása volt. Ez kétségtelen tény, ami nem szégyen, hanem hallatlanul érdekes vonás a világ ebben a tekintetben egyetlen népében, amely ebben a vonásban, mint jellegben, semmiféle más néppel nem osztozkodik.

El lehet képzelni, hogy a legkülönbözőbb korokban a legkülönbözőbb sajátságú népek mind egy szálig beleestek volna a zsidóüldözés bűnébe, s ugyanakkor a zsidóság ártatlan bárány lett volna, viszont minden nép barbár és elfogult? Erre és a mai propagandára is választ ad Josef Kastein zsidó történetíró, a jeruzsálemi egyetem tanára, aki a következőket írja (olvassa): »A zsidó misszió a legnagyobb önámítás. A világon semmi szükség nincsen a zsidó misszióra. Az emancipált zsidóság a zsidóság ellenségeiről azt szokta hirdetni, hogy ezek a népek rosszabb, silányabb elemei; az igazi, a derék, a kiváló rétegei a népnek azok, amelyek bennünket nem üldöznek. Ez az osztályozása a népeknek« – írja Kastein – »egyenesen a szemtelenséggel határos«. (Derültség.) Nem én mondom ezt, hanem Kastein, aki jó zsidó.

A zsidóság tömeges asszimilációjának lehetetlenségére és ennek okaira Magyarországon Kossuth Lajos mutatott rá olyan páratlan és még ma is helytálló módon, hogy a tétele megegyezik Mendelssohn Mózes, a zsidók harmadik Mózesének, (Derültség.) Spinoza és az összes modern kutatók elméleteinek végső eredményeivel. Kossuth zseniális meglátása világosan kimutatta a zsidó asszimiláció lehetetlenségét. Ezeket írja Kossuth 1844-ben (olvassa): »Mózes nemcsak vallásalkotó volt, hanem polgári törvényhozó is. A zsidókat nem lehet emancipálni, mert vallásuk politikai institúció, teokráciai alapokra fektetve, amely a fennálló országlási rendszerrel, – tehát a magyar országlási rendszerrel – politikai egybehangzásba nem hozható. Vallásuk nemcsak vallás, hanem politikai organizmus is, teokráciájuknak polgári érvényességet adni nem lehet, mert ők nemcsak külön vallásfelekezet, hanem külön nép is«. Ezeket írta Kossuth Lajos Fábián Gáborral folytatott vitájában.

Később, amikor Lőw Lipóttal, a nagy rabbival került szellemi csatába, akkor azt írta Lőw Lipót fejtegetésére, hogy (olvassa): »A zsidók szocialiter emancipálva nem lesznek, ha mindjárt politikailag százszor emancipáltatnak is.« (Úgy van! Úgy van! jobbfelől. – ellenmondások a szélsőbaloldalon.) Nem tehetek arról, hogy Kossuth Rezső mit mond, de Kossuth Lajos ezt mondotta. (Derültség.) Ne álltassuk magunkat, mert a keresztény vallás és a zsidó vallás örökös és kiegyenlíthetetlen ellentét, amíg tehát kereszténység lesz, addig antiszemitizmus is lesz, már pedig a kereszténység örökkévaló. Ezért volt az a sok támadás a zsidóság részéről a kereszténység ellen.

Az ortodox zsidó az összes népek, országok, nemzetek kapujában és küszöbén ténfereg, útjában van mindenkinek és elsősorban útjában van önmagának. Nem egyszerű mese az aranyborjú imádatának története. Ahány nagy zsidó próféta volt, ahány nagy vezetője volt a zsidóságnak a történelem kezdetétől fogva, az egy szálig a zsidóság arany- és pénzimádata ellen mennydörgött, természetesen eredménytelenül.

A talmud-tudós a XX. század legreakciósabb embere. A zsidó nyelv a parasztot, a föld népét és a tudatlant egy szóval jelöli meg, mert az amharecz szó a parasztot és a műveletlenséget jelenti. A zsidó soha nem volt földhöz kötött nép, még őstörténelmében sem volt az és abban vált el veszedelmesen és örökre a kereszténységtől, hogy a kereszténység nekünk Krisztus tanításai alapján alapelveket, hatalmas, nagy, világot átalakító eszméket adott, de nem kötötte ezeket az eszméket hozzá egyetlenegy népnek, egyetlenegy politikai berendezkedésnek, egyetlenegy alkotmánynak igen törékeny oszlopaihoz. A kereszténység mint vallás, egy hatalmas, óriási szellemi felszabadulás. Az izraelita vallás, ahogyan nevezik, a talmudban való megrögzítettsége az életnek, a halálnak, a mindennapi szabályoknak, az arany fémjelzésének, a jognak, a matematikának és a polgári törvényeknek. A zsidóság így maradt el ezer esztendőkön keresztül a világ kultúrájának fejlődésétől a talmudi korban, amely az emancipációig tartott, – az emancipációs kor pedig csak egy rövid lélegzetvétel a történelem folyamán – s addig semmi modern tudományban, az emberiség előrevitelében, az országok óriási harcaiban, a szellemi küzdelemben a fény felé, a világosság, a haladás felé való emelkedésben sohasem vett részt. A zsidóság önző szerződést kötött önmaga számára az Istennel, a kereszténység nagysága pedig abban van, hogy minden nemzetnek, minden megtérő embernek kaput nyit az üdvözüléshez. Az önzésnek ez a rettenetesen elmaradott reakciós vallása, az ortodoxiának a puszta ténye, megszüntet minden lehetőséget, egy előre haladó nemzet s e sötét galíciai tömegek között az asszimilációra. Azok a zsidók, akik állandóan védik ezeket a bevándorolt galíciai tömegeket, elvesztették ugyan részben régen a hitüket, nem foglalkoznak a talmuddal, de nem lettek keresztények sem. Egy végtelenül kicsi tömeg az, amely önmagát asszimilálta a talmud kísérteties, embertelen hatása alól.

Tisztelettel kérek félóra meghosszabbítást.

Elnök: Méltóztatik a kért meghosszabbítást megadni? (Igen!) A Ház a kért meghosszabbítást megadta.

Rajniss Ferenc: A zsidóság önmagát zárta ki a keresztény népek világából, (Úgy van! jobbfelől.) önmagát zárta ki egy rettenetes szellemi reakcióval, amely páratlanul áll a világon s amely olyan terrorizmus, olyan zsarnoki hatalom a rabbik kezében, amilyenről Hitler és a többi diktátorok életük végéig álmodni sem mernek. Az egyetlen nép, amely a diktatúra ellen, a politikai institúciók megszorítása ellen szégyenből a szavát nem emelheti fel, a zsidóság, mert a talmudi szellemi terrorhoz hasonlatos diktatúra, amely évezredek óta tart e szerencsétlen, nyomorült s műveletlen zsidó nép felett, még nem volt a világon sohasem!

Fejér Lajos ezt írja az asszimilált zsidóságról (olvassa): »Az asszimiláns zsidóság már régen megszűnt ’írástudó’ lenni, de még mindig farizeus. Elkülönödését jelenti, hogy a zsidóság változatlan és változhatatlan törvényeinek érvénye alatt áll mint vallásfelekezet. Ezek a törvények oktrojálják is és sugallják is az ősi elkülönödést.« Fejér Lajos a zsidó vallást a legújabb kutatások alapján tökéletesen úgy látja, mint ahogyan azt a zseniális Kossuth Lajos 1844-ben látta. Ezt mondja (olvassa): »Az ősi zsidó állam és társadalom isteni parancsok alakjában foglalt kényszerképzetekké merevített törvénygyűjtemény, amelynek elfogadása és megtartása önmagában lehetetlenné teszi az asszimilációt.« És ez így van, t. Ház.

Ez ellen a zsidóság ellen küzdünk, igenis, a félvérűek védelmében is, mert ahogy a bizottságban megmondottam, a legmesszebbmenő engedékenységre is hajlandó vagyok abban az esetben, ha lezárjuk a kaput törvénnyel s a további vegyes házasságok szerencsétlenségét a nemzetre zúdulni nem engedjük! Mindenre hajlandó vagyok ebben az esetben, de a házassági tilalom, a bevándorlási tilalom s a zsidóság visszaszorítása nélkül tönkremegy és elpusztul ez a nemzet. Saját magunk ellen vétkezünk, ha nem tudunk elég keménységet mutatni a mi népünk védelmében csak azért, mert a zsidóság igazgatósági tagságokkal, nagy állásokkal, a sajtóban való elhelyezéssel egypárunkat a középosztályból, akik eláruljuk a magunk fajtáját, el tud helyezni életük végéig, vagy egy darabig olyan helyre, ahol a napos oldalon élünk. (úgy van! úgy van! jobbfelől) Százszor becsületesebbnek tartom ebben az esetben a harcot, százszor becsületesebbnek tartom vállalni minden viaskodást, minden hazugságot és rágalmat s megállni emellett a szerencsétlen magyar nép mellett, amelyről megállapítottam, hogy földmívelő rétegében és ipari munkásságában két középosztályt eltartani nem tud.

Amikor Babylonból visszatértek a zsidók az őshazába, Ezra rögtön azt írta: »Összekeveredett a szent nemzetség az ország népeivel« és gyilkossággal és minden erővel megállították a további keveredés folyamatát. Hát ezek panaszkodnak Hitler vagy a fajvédők, vagy a magyarországi zsidótörvény ellen? A nacionalizmusnak abban a harcában, amelyet folytatunk, mi szükségképpen kerülünk szembe, tragikus összeütközésben kerülünk szembe a zsidósággal. A nagy zsidó, Martin Huber »Kampf um Israel« című munkájában a következőket írja a mai zsidóság feladatáról. (Olvassa): »A mi sajátos történelmi hivatásunk felismerése alapján álljunk ellen annak az áramlatnak, amely besodorna bennünket is a sokféle tömegáradatba, amelynek egyenlegét a mai világpolitikában nacionalizmusnak nevezik. A zsidóság feladata az ez ellen való küzdelem.« Ha a zsidóság a maga feladatának tartja a nacionalizmus ellen való küzdelmet, akkor meg saját feladatunknak tartjuk a nacionalizmus melletti küzdelmet és találkozunk ott, ahol egymással ebben a kérdésben meg kell ütköznünk.

Elengedhetetlen kötelességemnek tartom, t. Ház, befejezésül a törvényjavaslat általános vitája során röviden rámutatni arra a töméntelen ferdítésre, hamisításra és hazugságra, amely a zsidókérdés rendezését a történelmi magyar alkotmány állítólagos sérelmeivel próbálja megakadályozni. Ez a naiv zsidópropaganda el akarta hitetni a laikus közvéleménnyel, hogy a zsidókérdés törvényes megoldására irányuló minden cselekedet az ezeréves közjogi tradíciók legbelsőbb szellemét sérti és a Corpus Juris logikai szerkezetét támadja meg. E célzatos, de romantikus mesével szemben megállapítom, hogy a zsidóság jogait és helyzetét Magyarországon ezer esztendőn át mindig az általánostól eltérő külön jogszabályok, külön rendelkezések, külön kiváltságlevelek és külön pátensek határozták meg. A mai zsidóság 1895-ig, vagyis a recepcióig állandóan corpus separatum volt alkotmányjogilag. Nem a mai törvényjavaslat folytán lesz corpus separatum, hanem ezer esztendőn át corpus separatum volt a magyar alkotmány alapján. Akik ezt tagadják, azok 25 esztendős intervallumra hivatkoznak, 1895 és 1920 intervallumára, mert a numerus clausus törvény igenis újra a magyar jogfolytonosságot állította ebben helyre, helyreállította a jogfolytonosságot a régi alkotmányossággal, a zsidó corpus separatum elvének tradicionális, ezeresztendős elismerésével. Mi tehát, akik megszavazzuk a zsidótörvény-javaslatot, az alkotmány, a közjog szempontjából, a szerves, ezeresztendős magyar alkotmány talaján állunk, szemben azokkal, akik az 1895 és 1920 közötti 25 évet tartják egyedül magyar alkotmánynak.

T. Ház! Szent László a szabolcsi zsinaton 1092-ben a zsidó rabszolga-kereskedők és a vegyesházasság ellen törvényt hozott, Kálmán király, I. Béla, II. Endre, mint külön testtel foglalkoztak a zsidósággal és szorították meg vagy bővítették ki jogaikat. Az Aranybulla bevezeti a numerus nullust, a pénzváltás, a vámkezelés és a sókamaraság területein. II. Endre beregi esküjében megújítja az Aranybulla antiszemita cikkelyét és elrendeli, hogy a zsidók vörös köpenyt, sárga foltot és csúcsos föveget viseljenek. IV. Béla 31 szakaszos kiváltságlevele is külön testnek tartja a zsidóságot és Kun László ünnepélyes esküt tesz, hogy zsidókat köztisztségekre nem alkalmaz. Hát nincs meg itt a tradíció, nincs meg itt az alkotmányos lehetőség, visszavezetni a mi törekvéseinket a magyar alkotmány régi tételeire? Nagy Lajos kiutasította az egész zsidóságot az országból, mégis ittmaradtak, mert az ajtót rosszul tették be utánuk. (Derültség jobbfelől.) Zsigmond király behozza a külön zsidó-adót, Mátyás király felállítja a külön zsidó prefektúrát. Werbőczy Hármaskönyve alig emlékszik meg a zsidókról, ellenben a következőket írja (olvassa): »Nem célom, hogy a zsidókról írjak, minthogy a zsidóknak az ő jogaikra nézve többféle és különböző és több helyen az üdvösséggel ellenkező kiváltságaik vannak és különben is az uzsorásokról ítélni veszedelmesnek látszik.« De jól ismerte szegény Werbőczy a zsidókat. (Derültség jobbfelől)

II. Ulászló 1503-ban felmenti az ország összes lakosait a zsidó kamatok fizetése alól. A zsidóság Miksa osztrák herceghez, mint német császárhoz folyamodik és Miksa mint német császár értesíti a magyar rendeket és hatóságokat, hogy külön védelme alá vette az összes magyarországi zsidókat. Ez az első »népszövetségi« beavatkozás Magyarország belügyeibe a zsidók felkérésére; Klebelsberg Kunóval szóról-szóra ugyanaz történt, mint a rendekkel Ulászló idejében. Ebben a formában van csak a zsidóság beiktatva a magyar alkotmányba és a zsidóság volt mindig az igazi corpus separatum, nem a mai Felvidék.

A mohácsi vész után a székesfehérvári országgyűlésen Szapolyai koronázásakor a rendek a zsidóság kiüldözését határozta el. Ferdinánd természetesen megakadályozta. A városok egymásután űzik ki a zsidókat: Buda, Pozsony, Sopron, Nagyszombat, Baranya megye, Újvidék, Pest, Bártfa, Szombathely, a bányavárosok és egyes megyék, úgyhogy a XVI. század első évtizedeiben alig marad zsidó Magyarországon.

I. Lipót csalásaikért, kamarai bizottsági vizsgálat után, pénzbüntetésre ítélte a zsidóság összességét; tehát ez sem újdonság. Mária Terézia véglegesíti a türelmi adót.

A magyar törvényhozás tehát állandóan és következetesen szigorú rendelkezéseket hoz a zsidóság ellen, azzal a nyílt indokolással, hogy a zsidók »mennél előbb költözzenek ki.« Az indokolás pedig beszél uzsoráskodásról, hűtlen kezelésről, csalásról, borhamisításról és egyéb ilynemű cselekedetekről. Az 1578, 1593, 1595, 1625, 1630, 1647, 1655 és 1723 években törvények, rendeletek útján adóemelésekkel, kiváltság- és jogmegvonásokkal intézkednek a zsidóság elrettentésére.

Micsoda beszéd az, hogy mi itt most elkezdtük idegen eszmék nyomán a zsidókérdést feszegetni Magyarországon? Hiszen volt zsidókérdés és az évszázadok alatt csak súlyosabbá lett! A XVIII. században már az arisztokrácia és a főszolgabírók a zsidóvédők a törvény ellenére is. Ők akadályozzák meg, hogy a törvényeket és rendeleteket becsületesen végrehajtsák.

T. Ház! A zsidóságot két alkotmányellenes uralom abszolutisztikus osztrák korszaka ültette végleg a magyarság nyakára, nem Kossuthék és nem Széchenyiék; mert történelmi hazugság az, amit velük kapcsolatban hangoztatnak. II. József uralma és a Bach-korszak teremtette meg Magyarországon a zsidóság végleges elhelyezkedését. II. József, a kalapos király akkor, amikor a magyar alkotmány nem volt érvényben, húzta fel a zsilipet a zsidóság előtt és tette zsidóparadicsommá ezt az országot és 1849 és 1867 között fészkelődött be a zsidóság véglegesen és tökéletesen a magyar gazdasági és kulturális életbe. Kornis Gyula azt írja, hogy a zsidóság 1849 után hirtelen lepi el a középiskolákat és ezeken keresztül a szellemi pályákat. Miért? Azért, mert 1849 után a magyar nemzet meg volt fosztva a vezetőségétől, tízezrek ültek börtönben, mentek emigrációba, soroztattak be az osztrák hadseregbe. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.) Fej nélkül állott ez a nemzet hosszú időn keresztül, becstelenség volt állásokat elfogadni. Volt-e ennél nagyobb lehetőség, mint idegen uralom alatt, a Bach-korszak alatt beülni mindenhova, egyrészt az Európában kifejlődött nagy, hatalmas kapitalista hullámon az összes gazdasági vezető helyekre, másrészt pedig a szellemi pályákra? Nem a magyar alkotmány, hanem a magyar alkotmány felfüggesztése volt a zsidók magyarországi térhódításának az oka. (Úgy van! Úgy van! jobbfelől.)

1850-ben a császár már különleges jogokat ad a zsidóknak és behozzák az osztrák polgári törvénykönyvet. Ezzel, az osztrák polgári törvénykönyv magyarországi hatályával nyitották meg a kaput a zsidók előtt. A zsidók az osztrák polgári törvénykönyv alapján tömegesen szerzik meg azokat a jogosítványokat, amelyekről egy évtizeddel azelőtt nem is álmodtak volna.

A zsidóság a nemzeti szerencsétlenségnek, a világosi fegyverletételnek az egyetlen nyertese Magyarországon. A nemzet színe-java hiányzik. Akkor lesznek a zsidók ügyvédek, hivatalnokok, akkor szereznek nemesi ingatlanokat az osztrák polgári törvénykönyv alapján. Az 1860. február 18-iki pátens megadja nekik az ingatlanszerzés jogát, addig számukra tilos monopóliumokat is megkapnak, mert például salétromot, puskaport és efféle dolgokat azelőtt nem árusíthattak. A tanúzási képesség korlátozása is megszűnik, ami megindította Felső-Magyarországon azt a rettenetes folyamatot, amely a magyar birtokok elkobzásához, száz- és százezer kis magyar birtokosnak, később pedig középbirtokosnak és főnemesnek a tönkretételéhez vezetett. Az osztrák polgári törvénykönyv alapján helyezkedhettek el a zsidóik a bányavárosokban, ahonnan azelőtt ki voltak tiltva s az osztrák polgári törvénykönyv uralma alatt szilárdult meg itt ez a gyakorlati jogi helyzet, amelyet később törvényesen állandósítottak.

Amikor kibékült a király és a nemzet, akkor már az országbírói értekezlet érintetlenül hagyta az osztrák polgári törvénykönyv alapján megszilárdult és kialakult helyzetet. Ez volt a magyar szerencsétlenség: nem a magyar alkotmány uralma, hanem a bécsi önkény. Az 1867:XVII. tc. előkészítése, akarata, az anyag összehozása, még az abszolutizmus korából való. Az abszolutizmus után, 1867-ben egyszerűen ráütötték a pecsétet a kialakult jogegyenlőségre. A császári osztrák abszolutizmusnak nagyon sokat köszönhet a zsidóság és ma csak mimikriből dicséri a magyar alkotmányt, mert a császári alkotmányt kellene dicsérnie.

Tökéletesen hamis az a beállítás is, hogy ez az 1867:XVII tc. a reformkorszak és a kossuthi hagyományok késői virága. Határozottan tiltakozom ez ellen a jogfolytonossági hazugság ellen. Nem! Rendes császári és királyi törvény ez, nem a magyar alkotmány folytatása, hanem egy folyamat lepecsételése, kompromisszum, mert a kossuthi hagyomány, a deákferenci hagyomány, Széchenyi hagyománya és Kölcsey hagyománya soha, de soha nem engedte volna meg, hogy megteremtsék a zsidó egyenjogúságot a zsidó bevándorlási törvény nélkül! Ők junktimot állítottak fel a kettő között és a császári ház befolyása, a bécsi befolyás volt az, amely ezt a junktimot a nemzet végtelen szerencsétlenségére ketté tépte. A Bach-korszaknak a nemzet vezetése szempontjából való gyászos antiszelekciója mind a mai napig érezhető az egész nemzeten. (Úgy van! balfelől.)

Az 1843–44-iki országgyűlésen nem ezt az 1867:XVII. tc.-et követelték a magyar gondolat előharcosai és a vármegyék. Valami tökéletesen mást követeltek! Ezért hamisítás azt mondani, hogy az 1867:XVII. tc. kossuthi hagyomány. Az 1843–44. országgyűlésen Győr vármegye azt kívánja, hogy előbb a zsidók mondjanak ellent hitük elveinek, Ugocsa vármegye pedig azt, hogy előbb vallásuk elveiről faragják le a cafrangot. Ez volt az egészséges magyar álláspont, százféle formában.

Az aradi zsidók ebben az időben megindítottak egy mozgalmat a talmud teljes feladása érdekében, mert látták, hogy a magyar nemzet ellenállása ekörül csoportosul. Azt akarták az aradi zsidók, hogy csak a tízparancsolat maradjon meg a zsidó vallásból. Természetes, hogy ez nem sikerült, hanem csak egy nagyobb kitérési folyamat lett a jámbor szándékból a 40-es esztendőkben.

A szegedi országgyűlésen 1849-ben Szemere Bertalan benyújtotta a törvényjavaslatot a zsidó egyenjogúságról, amely azonban csak elvi kijelentéseket tartalmazott, de annak megvalósítását a zsidó vallás reformjától tette függővé. Vagyis az 1849-es és az 1867-es törvény között óriási szakadék van a magyarság kárára.

1861-ben, az abszolutizmus korában, küldte ki az országgyűlés azt a bizottságot, amely azután az 1867-es törvényt megcsinálta. Deák Ferencnek Eötvös a kormány névében megígérte, hogy nem terjesztik be a törvényjavaslatot a bevándorlási törvény nélkül. Természetesen beterjesztették és ez volt a csalás.

Ilyen előzmények után, az 1867:XVII. törvénycikk után igen természetes volt a zsidóságra vonatkozó további jogfejlődés. A nagymihályi rabbigyűlés 1865-ben átokkal sújtott meg minden zsidót, aki istentiszteletet magyar nyelven meghallgat, de azért nem várták meg azt sem a törvényhozók, hogy maga a zsidóság, a rabbigyülekezetek foglaljanak állást az emancipáció mellett, olyan lázas nagy sietséggel adták meg a számukra a jogot és nyitották ki előttük a kaput a magyar életbe. Az ortodox propaganda 1867-ben volt a legerősebb és ez volt a kossuthi szellemnek tulajdonképpeni megtagadása.

T. Ház! Azt is nagyon jól tudjuk, hogy a recepcióban hogyan nyilvánul meg a nemzeti géniuszunk. A felsőház kétszer egymásután visszavetette a törvényjavaslatot, végre a nemzeti géniuszt úgy segítették ki a zavarból, hogy új felsőházi tagokat neveztek ki és amikor szavaztak és 107–107 volt a szavazás eredménye, akkor az elnöklő Vay Béla a recepciós törvényre adta le a szavazatát. Ez volt a »nemzeti géniusz« kiteljesedése, egyetlenegy szavazattal a felsőházban.

Csodálatos dolog, t. Ház, hogy ennek a zsidó jogfejlődésnek az alapján a boldog konszolidációs korban az 1926:XXII. törvénycikkel az »izraelita vallásfelekezet« két rabbija megkapta a felsőházi képviseletet. Ezt tetőzte be a konszolidációs korban a régi törvényhozást. Ez a felekezeti felsőházi képviselet teljesen jogtalan és alkotmányellenes, mert izraelita vallásfelekezet nincs, tehát olyan felekezetnek adtak felsőházi képviseleti jogot, amely nem létezik. Van ortodox hitközség, van kongresszusi hitközség és status quo hitközség, csak éppen izraelita vallásfelekezet nincs.

Az emancipáció óta a zsidók megkaptak mindent Magyarországon, amit elérhettek. Most, amikor a nagy nemzeti csapásaink után a töméntelen monopóliumból, gazdasági életünk kivágott részeiből a nemzet visszaköveteli a maga részét, a zsidóság nem tiltakozhatik jogosan ezen követelés ellen. Ez a tétel a zsidótörvény legegyszerűbb indokolása. Minthogy én világnézeti meggyőződésem következtében hiszem azt, hogy ennek a nemzetnek – bármilyen nehéz legyen is a törvény megvalósítása – nagy körültekintéssel, de kegyetlenül és szigorúan meg kell oldania a zsidókérdést, azért az ehhez vezető első lépést, ezt a törvényjavaslatot, általánosságban, a részletes vita alapjául elfogadom. (Élénk helyeslés és taps a jobboldalon. – A szónokot számosan üdvözlik.)

Elnök: Minthogy a napirend tárgyalására megállapított idő letelt, a vitát félbeszakítom.

(Folytatjuk)

Kapcsolódó: Rajniss 1939(!)-ben: Nem tűrhetjük, hogy Palesztina legyen Magyarországból!