
Mintegy ötszáz ember kapott 1500-2000 forintot azért, hogy végignézzék és megtapsolják a Nemzeti Múzeumnál tartott március 15-i ünnepséget - állította az Origónak több, magát statisztának mondó fiatal. A Miniszterelnökség tájékoztatása szerint a lépcsőn álló emberek látványa része volt az ünnepi műsornak.
Szervezett statisztákat hívtak a Nemzeti Múzeumhoz a március 15-i ünnepségre, ahol beszédet mondott Orbán Viktor miniszterelnök is - állították kedden reggel az Origónak a helyszínen magukat statisztának mondó fiatalok. Az egyik fiatal szerint ötszázuknak fizetett egy meg nem nevezett cég azért, hogy részt vegyenek a megemlékezésen.
Egyikük azt mondta, hogy "nem igazán érdekli őket Orbán beszéde" és egyébként a politika sem, de fejenként 1500-2000 forintot kapnak a részvételért. A fiatal nem árulta el, hogy melyik cégtől kapták a megbízást. Egyikük szerint nem kell mást tenniük, mint állni és nézni, más szerint tapsolniuk is kell. Három kokárdát viselő lány elmondta, hogy a pénzt az ünnepség után kapják meg.
Arra a kérdésre, hogy miért volt szükség statisztákra, ki és mennyit fizetett a munkájukért, Havasi Bertalan, a Miniszterelnökség sajtófőnöke azt mondta: "ismereteim szerint a művészeti produkció, vagyis az ünnepi műsor része volt a lépcsőn álló emberek látványa. A rendezvényen egyébként a korábbi évekhez képest sokkal többen, több tízezer ember, fiatalok, idősek, családok ünnepelték örömmel, szabadon március 15-ét" - tette hozzá.
- 23:00 Rekordot döntött 2025-ben a honosítások száma Németországban
- 22:39 Kukagyújtogatásba és számháborúba torkollott a belgrádi tüntetés
- 22:21 Balog Zoltán "nyugodt lelkiismerettel" mondja, hogy egyedül ő kérte a kegyelmet Kónya Endrének
- 22:02 Trump szerint "ötven-ötven" százalék a béke vagy háború esélye
- 21:34 GDP-növekedés, nyugdíjas SZÉP-kártya és aranyeső a családokra - mindent is megígért az RTL-nek a megváltó úr
- 21:04 A szudétanémetek erőszakos kiűzésére emlékeztek a Megbékélés meneten
- 20:37 Szigorításokat jelentett be a "zöld kártya" igénylésének szabályaiban az amerikai bevándorlási hivatal
- 20:15 Frontálisan ütközött két villamos Düsseldorfban
- 19:52 Kármán András meghívta bezzegország pénzügyminiszterét
- 19:32 Halált okozó gondatlan veszélyeztetés gyanúja miatt folyik nyomozás a Mol tiszaújvárosi üzemének robbanása ügyében
- 19:19 Bukás után is kormányt alakíthatnak a szocik Dániában
- 18:36 Hormuzi-szoros: az amerikai hadsereg már száz hajót fordított vissza az iráni blokád részeként
- 17:42 "Kapaszkodjunk Krisztus kezébe és építsük újra a jövőnket!" - százezrek a Hármashalom-oltár előtt
- 17:33 A madárberkenye és körte vitte a prímet a Gyulai Pálinkafesztiválon
- 17:25 Teherán szerint Washington szabotálja a béketárgyalásokat
- 16:44 Tízezrek tüntettek a korrupt komcsi miniszterelnök ellen Madridban
- 16:35 Robbie Keane távozik a Ferencvárostól
- 16:15 A lebombázott vonat menekülő magyar egyetemistáit géppuskával is lőtték az amerikaiak - a hazlovi mészárlásra emlékeztek
- 15:52 Orosz repülőgépek lelövésére buzdítja a NATO-t a cseh elnök - az internetről is leválasztaná őket
- 15:27 Franciaország kitiltotta az izraeli belbiztonsági minisztert
- 14:41 Tiszaújvárosi robbanás: stabil a debreceni egyetemi égési centrumban kezelt sérültek állapota
- 14:29 Venezuelában már több mint nyolcezer politikai fogoly részesült amnesztiában Maduro elrablása óta
- 14:04 "Akkor is itt a helye, ha nem tetszik, amit látunk" - egy "roma" holokauszt emlékmű még pont hiányzott Óbudáról
- 13:38 London akadálytalan áruforgalmat akar az EU-val, de Brüsszel nem lelkesedik az ötletért
- 13:27 Erős földrengés rázta meg Hawaii legnagyobb szigetét
- 12:49 Magyarék tovább nyújtják a Kónya-rétest
- 12:33 Ukrán dróntámadás nyomán gyulladt ki egy olajraktár Oroszországban - vegyipari gyárat is támadtak 1700 kilométerre a határtól
- 12:13 A sértődött kertitörpe szerint méltánytalan, hogy bár Orbán bukott, nekik csak társult tagságot szánnak
- 11:48 Nemzetközi dohánycsempészbandát számolt fel a NAV
- 11:20 A miniszterelnöktől várja a megváltást a Vasutasok Szakszervezete is
- 10:38 Már meg is jelentek az Amnesty International kalendáriumszökevényei Lannert Juditnál: az emberi jogi nevelés volt a téma
- 10:12 További két hetet kapott az az Egyesült Államoktól a Mol a NIS-tárgyalásokra - Hernádi optimista, Vucic kevésbé
- 09:54 Minden harmadik "francia" migráns vagy bevándorlók leszármazottja - kudarcot vallott az asszimilációs modell
- 09:31 Menetrend szerint leállították a vasúti forgalmat Szerbiában a belgrádi rendszerbontogató tüntetés miatt
- 09:00 A maffia "Tűzföldjére" látogat a pápa
- 08:35 Kigyulladt egy gárdonyi üzem hajnalban
- 08:19 Kétmillióan szavazhatnak a másfélmilliós Koszovó előrehozott parlamenti választásán
- 07:57 Bányarobbanás Kínában - 82 halott
- 07:43 Mick Jaggert "túlzott zajkeltés" miatt bírságolták meg Stromboli szigetén
- 07:11 Vegyianyag-szivárgás: több tízezer embert szólítottak fel otthona elhagyására Kaliforniában
- 06:46 A Moody's is egyre optimistábban tekint a felszabadult Magyarországra - már nagyon várják a költségvetési "konszolidációt"