Hitler és társai megkísérlik a Népszövetségen belül elérni Versailles béklyóinak lazítását. Rövid időn belül rá kellett ébredniük: erre a legkisebb lehetőség sincs. Majd közvetlen tárgyalás útján próbálkoztak; de az angolok, különösképp pedig a franciák makacsságán minden erőfeszítés kudarcot vallott.

Nem tudom, szabad-e csodálkozni, hogy miután világosan meggyőződtek, hogy az kizárólag a győztes hatalmak érdekképviseletére jött létre, kiléptek a Népszövetségből. Érdekes módon Németország helyének elfoglalására az addig kirekesztett Szovjetuniót kérik fel. Sztálinék örömmel tesznek eleget e szégyenletes meghívásnak.

A német nemzetiszocialista kormány nem rejti véka alá külpolitikai céljait, amelyet még hatalomra jutása előtt hirdetett. Bármilyen módon fel kell oldani Németország elszigeteltségét, Versailles szigorát. Legalább olyan mértékig, hogy a német gazdaság egészséges fejlődését tovább ne akadályozza. A hitleri vezetés négy éven keresztül nem szűnt meg ennek békés lehetőségét keresni. Miután tapasztalniuk kellett, hogy tárgyalópartnereik a legkisebb kompromisszumra is képtelenek, egyoldalú lépésekhez folyamodnak.





Hitler rendelkezésére 1936. március 7-én a Wehrmacht bevonul a demilitarizált Rajna-vidékre, s ezzel visszaállítja e területen Németország szuverenitását.










A német-angol tárgyalások ellehetetlenülése után 1937. január 30-án Hitler bejelenti: megtagadja mindazon kötelezettségek teljesítését, amelyeket a Versailles-i Szerződés a Reichsbankra és a birodalmi vasutakra előírt.

Az angol és francia diplomácia elégedett. Tulajdonképpen erre vártak. Céljuk Németország újabb háborús kelepcébe kényszerítése, amely felé Hitler és kormánya megtette az első lépést. A jövőben az angol-francia diplomácia minden tevékenysége – még ha ennek ellenkezője is látszik – e cél minél teljesebb elérése. A hagyományosan gyenge német diplomácia, amint látni fogjuk, a Szudéta-vidék békés visszacsatolását követően valósággal belesétál ebbe a jól kiszámított csapdába. Régi, elkönyvelt megállapítás: a németek kitűnő szervezők, de rossz politikusok.

(Hernádi: Kiknek állt érdekében a második világháború?)