Ugrás a cikkhez
Reklám

Marine Le Pen, a francia Nemzeti Front (FN) új elnöke egy csütörtökön megjelent lapinterjúban kijelentette, hogy az ami a "náci haláltáborokban" történt, "az a barbarizmus csúcsa". Jean-Marie Le Pent január 16-án váltotta lánya, a korábbi alelnök az FN elnöki székében.



Az öreg Le Pen és lánya - újabb álnemzeti párt a cionizmus szolgálatában

A 82 éves pártalapító politikus lánya most először mondott nyilvános véleményt az ún. holokausztról. "Nekem nem kell megerőltetni az emlékezetemet. Mindenki tudja, hogy mi történt a táborokban és milyen körülmények között. Az, ami ott történt, az a barbarizmus csúcsa. És higgye el, ezt a barbarizmust én jól az emlékezetembe véstem" - nyalta a zsidók ülepét Marine Le Pen a Le Point című hetilapban megjelent interjúban.

Az új pártelnök az Ile-de-France régió tanácsának tagjaként kezdeményezte, hogy a többi párthoz hasonlóan az FN is elkísérhessen iskolai csoportokat Auschwitzba. Az új elnök ezt elsősorban "elvi kérdésnek" tartja.

"Elfogadhatatlan volt számomra, hogy az én frakcióm ne vegyen részt ezeken az utakon. Ez a demokrácia kérdése. Kizárni azért egy pártot, mert állítólag antiszemita vagy náci, szerintem tarthatatlan. Semmilyen kapcsolódási pontom nincsen ahhoz, ami a német hadsereg volt egykoron ... Ez a hadsereg legyilkolta az apáinkat és a bátyáinkat, ezt nem felejtem el. És mindazok, akik ebben a témában kétértelműen viselkednek, a lehető legjobban bosszantanak" - hangsúlyozta Le Pen.

A lap azon kérdésére, hogy azok is ingerlik-e, akik a "holokausztról" nyilatkoznak kétértelműen, az FN elnöke azt válaszolta: "igen, ők is ugyanennyire felbőszítenek".

Jean-Marie Le Pen lánya már korábban is jelezte, hogy nem ért egyet apja nagy tiltakozást kiváltó kijelentéseivel. A "gázkamrákról" például 2009 márciusában Marine Le Pen azt mondta: "Én nem úgy gondolom, hogy az a történelem részletkérdése." Az új pártvezető ekkor apjának azon 1987-ben elhangozott mondatára utalt, amelyben Jean-Marie Le Pen az állítólagos gázkamrákat a második világháború egy apró részletének nevezte. "Ezekről az eseményekről nem osztom apám álláspontját" - hangsúlyozta még 2008 áprilisában Marine Le Pen.

(MTI nyomán)



Friss hírek az elmúlt 24 órából