Ugrás a cikkhez
Reklám

Eltávolítják az "anya" és "apa" szavakat az útlevél-igénylési formanyomtatványokról Amerikában, a helyüket a "Szülő egy" és "Szülő kettő" (Parent one, parent two) megnevezés veszi át.



Ez még a kirekesztő, homofób, azaz normális nyomtatvány, ahol az apa apa, az anya pedig anya

Az amerikai külügyminisztérium honlapján lévő közlemény szerint ezek a "hasznos változtatások" a gyermek szüleinek "nemileg semleges" megnevezését szolgálják, valamint a "több típusú család" elismerésére irányulnak. Az új nyomtatványok hamarosan elérhetők lesznek, teszi hozzá a külügy.

Brenda Sprague, az útlevélosztály munkatársa tagadja, hogy a politikai korrektségre való feltétlen törekvés áll a módosítás mögött. "Az orvostudomány fejlődésével olyan helyzetek állnak elő, amelyekre nem számítottunk tíz vagy tizenöt évvel ezelőtt" - magyarázkodott Sparague.

A homokos szervezetek persze üdvözlik az intézkedést. "Azzal, hogy az anya és apa szót az általánosabb szülőre változtatták, lehetővé tették, hogy más típusú családok is igényelhessenek útlevelet a gyermeküknek, anélkül, hogy úgy érezzék, a kormányzat nem ismeri el a családjukat" - nyilatkozta egy leszbikus, név szerint Jennifer Chrisler. Ő a Családi Egyenlőség Tanácsának a vezetője - merthogy ilyen is van, sőt, ők kérték a szócseréket, mert Jennifernek kellemetlen volt, hogy a "feleségének" az apa rovatba kellett beírnia a saját nevét, amikor útlevelet igényeltek a közösen nevelt gyerekeiknek.

"A család felépítése változik, és ezt a kormánynak el kell ismernie, támogatnunk kell azokat az embereket, akik stabil, szerető családban nevelik gyermekeiket" - mondta Chrisler. Arra nem tért ki, miért az azonos neműek "családjai" stabilak és szeretők, s arra sem, miért nem ilyenek a normális családok.

A normalitáspártiak természetesen nem osztják a deviánsok véleményét. "Csak a balos polkorrektség feje tetejére állított világában nevezhetik fejlesztésnek azt, hogy egy születéssel kapcsolatos dokumentum kevesebb adatot tartalmaz magáról a születésről" - mutat rá közleményében Tony Perkins, a Családkutató Tanács elnöke. Hozzáteszi: ez a rendelkezés egyértelműen az azonos neműek közötti "házasságot" és az általuk való gyermeknevelést bátorítja.

Így látja Robert Jeffress dallasi baptista lelkész is. "Ez része annak a törekvésnek, melynek célja a férfi és nő közötti különbségek felszámolása. Azt akarják sugallni, hogy nincs is szükség anyára és apára ahhoz, hogy egy gyermek egészséges nevelésben részesülhessen, sőt, az a cél, hogy minél könnyebb legyen homoszexuális pároknak gyermeket nevelni" - fogalmazott a lelkész.

Az új, "nemileg semleges" nyomtatványokhoz februártól juthatnak hozzá a szegény amerikaiak.

A cikket itt lehet kommentálni: http://www.facebook.com/pages/Kurucinfo-hirportal/102575339795074#!/pages/Kurucinfo-hirportal/102575339795074?v=wall

(Kuruc.info - Fox News nyomán)

Kapcsolódó: Elképesztő videoklip: arról énekel egy gyerek, hogy milyen jó annak, akinek két apja van



Friss hírek az elmúlt 24 órából