Balla József

Árpád-sávos zászlók…

Száll, verdes egy zászló,
ugrik rá hat ávós,
hullik véres porba...,
rúgják szájba-orrba
- tombol fasiszta horda…-
karját csavarja három,
kettő táncol a háton,
hatodik tesz rá bilincset:
„tanuljon a köcsög rendet!”

„Lázad, himnuszol a magyar?
Majd adunk neki kardlappal...!”
Vágtat pribék a tömegbe,
taposna nőre, papra, gyerekre
karddal üti konok fejekbe:
mire emlékezzen októberbe’!

Új-ávós röffen,
moszados böffen:
„adj neki tonfát,
lőj rája könnygázt”,
kapja kedvenc fegyverét,
süvít gumilövedék,
oltja ki tüntető szemét...
„Oszlik, fut a csürhe, lám fél..!”
- vihog a gyurcsánysöpredék…

De hőköl a gyilkos horda,
réved egy újabb zászlóra…
Táncol és susog a szélben,
piros és fehér a kék égen,
elhal jaj és ocsmány lárma,
vicsorit sok ávós, halálra válva:
susognak, csattognak az égen,
Árpád-sávos zászlók a téren...!

Nyüszít a maszkos horda,
iszkolna, ha volna hova,
de szorul zsíros nyakán a hurok:
Árpád-sávos zászló minden ablakon!

Brisbane, 2006. november 2.

Az ausztráliai szórvány magyarság testvéri közösségeiről és kiemelkedő szellemi embereiről illene többet tudnunk, itt, a szétszakítottsága ellenére is egy és oszthatatlan Kárpát-medencében.

Ha jobban belegondolok, a hűségesek arca ragyog fel előttem. Látom Csapó Endrét, a Magyar Élet hetilap konokul kitartó főszerkesztőjét, patikamérleg pontosságú nemzetpolitikai elemzések megfogalmazóját, Csepelyi Rudolfot, az Antológia Kiadónál megjelent, így itthon, a Duna-táján is figyelemre méltatott Fényben, magányban, mélyben című verseskötet költőjét, Megigazult szavak, hiteles énekek szerzőjét… És mindenekelőtt Padányi Viktor száműzött történészt, a Dentu-magyaria tudós históriai íróját. Az ő bibliofil igényeket is kielégítő kitűnő könyve már a hetvenes években sokunkra meghatározó hatással volt, a legnemesebb értelemben átformálta gondolkodásmódunkat. Padányit olvasva magam is az ősműveltség, a magas kultúra részének tudom őseink lovas-nomád harcmodorát, egy Istent hívő, emberséges, szabadságszerető eszmeiségét, kincses kultúráját.

Most újabb ausztráliai magyar tehetséggel ismerkedhettem meg. 2010. szeptember 7-én, az MVSZ székházában, a népszerű Magyarok Házában Balla József költő volt az MVSZ Szent László Akadémiája vendége. Már címében is felforgatóan forradalmi, értünk lázadó verseskötetét 2006-ban a Heraldika Könyvkiadó jelentette meg, VAN-E MÉG KASZA: EGYENES? címen. Dr. Tellér Tivadarné, a kiadó vezetője gondoskodott róla, hogy a könyv a rendezvény helyszínén megvásárolható legyen. A bemutatón Balla József költő és Dörner György színművész olvasták fel a verseket, a kettőjük pörgős párbeszédéből és a megszólaltatott, publicisztikára emlékeztető, mégis veretes versekből rajzolódott ki a szerző pályája, életútja, irodalmi portréja. Az est több volt, mint szokványos könyvbemutató.

A Balla József és Dörner György által értően megszólaltatott költemények többségükben eddig még nem láttak nyomdafestéket. Frissebbek és talán még erőteljesebbek voltak, mint a könyvben olvasható jeles alkotások. Balla József arról énekelt a közelmúltban, 2006-ban, mint Tamási Lajos 1956-ban: a pesti utcán folyt a vér. Erőteljes, jó versek, cselekvésre, ellenállásra buzdító, lázító énekek Balla József Ausztráliában fogant, de a honi történéseket tükröző költeményei. Annak ellenére igaz, hiteles, jó alkotások, hogy a költő forradalmi hevülete, vérmérséklete és az elöregedett, kompromisszumkereső magyar nép magatartása között nem hogy összhang nincs, de óriási szakadék tátong. Innen a költő türelmetlensége, nemzeti radikális izzása. Óvna minket, kisemmizett Kárpát-medencei őslakosokat, nem szeretné, ha mi, magyarok is a palesztinok sorsára jutnánk.

Különös, hogy a 2006-os rendőrterrorról, a kilőtt szemű ártatlan áldozatokról nem itthon, Magyarországon élő és alkotó költő emlékezett meg méltó verssel, hanem Balla József, Ausztráliában. Volt, aki ezt a közönség soraiban zokon vette: annak van joga fájdalmainkról és ritka örömeinkről énekelni, aki itt él közöttünk, így sorsunkat osztja. A XXI. század elején elvethetjük az ilyen kicsinyes, provinciális szempontokat. Az írástudók felelőssége, hogy kimondják a kimondhatatlant, arra való tekintet nélkül, hogy a nagyvilág melyik pontján élnek. Köszönjük Balla Józsefnek, hogy volt mersze megénekelni, hogy nem is olyan régen, a pesti utcán ismét folyt a vér.

Dr. Medvigy Endre - Honlevél

Lesz méltó ’56-hoz!

Örömmel látna sok: megrogyva, temetve,
de van még kit kihívni véres tetemre,
csitt hát, te mohó idő, lopakodó vég,
ne siettess vad, sötét örvény,
ráérsz befogadni vak televény.
Van még itt temérdek bevégezetlen,
fenn a függöny, a felvonás befejezetlen.
Eddig dőzsölt, habzsolt seregnyi here,
- átkozná sorsát, ha látná: mi végzete! -,
most a bál folyvást nekik áll,
zenekar csak fülükbe muzsikál,
öltenek cifra jelmezt, maskarát…
De lám, viszi már utolsó táncába,
ugrik egyikkel halálba Dugovics,
- leszek tán’ Dugovics magam is?

Ó, csitt hát, te vég,
van itt munka elég
- bálvány, bármerre nézz! -
kísért átkos szellem,
van itt mit ledönteni
- őrt áll gróf Károlyi.
Van itt tenni temérdek,
tán beérnénk felével?
Mit eddig adtak kegyesen,
csak halni elég - éhen…
Ágálj csak, te araszoló „józan ész”
- sok csalfa egérutad mennyit ért? -
ha majd zsenge bátorság a szívben beérik,
s Károlyit utolsó útjára: Dunába kísérik,
’56-ra a magyar méltón emlékezik!

Balla József
2010. 10. 10-11.