A helyi hatalom négyévente változik, de van, ahol a fekália túléli a hatalmat. Szó szerint: egy HÉV-aluljáróban a szar, a húgy úszik a beömlő esővízben, a feltörő talajvízben, tetején rothadó szemét hullámzik, oldalán az ellopott vasrácsok helyén hónapok óta takarítatlan bűzkupacok, a falakon pedig nem maradt fehér folt, mindent beborít a beteges, földalatti primitív kultúra hánytató rajztáblája. És ez nem egy hete, két hónapja, három éve van így, hanem több mint négy éve.





Aki a főváros határától 500 méterre HÉV-en érkezik Kistarcsára, s leszáll a Kórház (Pest megyei Flór Ferenc Kórház) megállónál, ez az első mocskosan durva benyomása a városnak kinevezett Kistarcsáról, amely valójában egy jellegtelenül elterülő, a fejlődésben megállt nagy, alvó falu, hevenyészetten vegyes, jórészt betelepült, soha össze nem álló lakossággal.





Nem tévedés: négy éve folyamatosan és változatlanul ez az alsó szint balkáni panorámája. Közlekedni, átmenni az aluljárón nem lehet, hacsak nem akar valaki bokáig gázolni a fekáliában.













Nincs más, mint a tiltás ellenére nekivágni a sínek között a másik oldalra, jövő-menő szerelvényektől veszélyeztetve, megkerülve a sínpárokat elválasztó dróthálót vagy azon átmászva, bukdácsolva a kövek között, ha esik, ha fúj, ködben és sötétben, hóban és zivatarban, hajnalban és késő este, télen és nyáron. Anyuka fogja a babakocsit és cipeli, a másik gyerek kapaszkodik a szoknyájába, a robogó szerelvény vezetője rásípol és rázza az öklét; nyolcvanéves félvak férfi botjával keresi az utat, belebotlik a magas kőpárkányba, hasra esik; a közeli kórházból elbocsátott betegek sántikálnak, zihálva megállnak a sínek között, egy begipszelt karú hat dioptriás lány hátán batyu, másik kezében mázsás bőrönd, tanakodik: lemenjen inkább a szarba vagy valakitől segítséget kérjen; az iskolás gyerekek a vonatfüttyöt sem hallják, mindkét fülükben a butító zene szól oly hangosan, hogy elnyom mindent.





Eleve szerencsétlen, aki itt száll le vagy föl. De hát itt van a súlyponti kórház, az áruházak sora (Auchan, Bricostore, Decathlon, Norauto, bútorárúház stb.), raktárak, gáztelep, kertészet, új utcák a csömöri oldalon - közlekedni muszáj. Amikor az Auchan megnyílt, még adott magára: kitakaríttatta a fekáliát, lemeszeltette a falfirkát, kifestetett, kiganéztatott. Mindössze két hétig tartott a rend és a tisztaság, aztán jött a felhőszakadás, a víz lezúdult, a talajvíz feltört, s nyilvános WC lett az aluljáró újra.





A birkanép pedig tűr, legfeljebb dohog, magában dünnyög, néha hangosan szidja a polgármestert, a hivatalát, a képviselőjét, a gondnokságot, közterületfelügyelőt, a rendőrséget, az ÁNTSZ-t, mert azok bezzeg nem erre járnak, nem látnak és nem hallanak, fejük a homokban, de amúgy nem megy sehova, nem ír senkinek, menjen és írjon más, neki elege van az egészből és nem érdekli semmi, kapják be!





S mire kiér a szarból a túlsó partra, tán el is száll dühe, legközelebb holnap hőbörög, szokásosan, a tehetetlenségbe belefásult közönyösek unalmával, a megalázottaknak kimért beletörődéssel. Különben is a kórház előtt gödörből gödörbe szlalomoznak a gépkocsik tengelytörésig, a gyalogút betonja hiányos, mint a hatvanon felüliek fogsora, este nem ég a lámpák többsége. Húzzál, beteg, a francba ahogy tudsz.

És a derék Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Hivatal tényleg befogja a fülét, az orrát, nem lát és nem hall, se regionális intézeti, se kistérségi szinten, Gödöllőn nem veszik fel a telefont, bizonyára nem HÉV-en, hanem gépkocsin járnak vásárolni; állítólag azt mondták évekkel ezelőtt valakinek, hogy „tudunk róla”.





Az önkormányzati képviselők passzolnak, ők most virágot ültetnek, csokit és puszit osztanak a nyugdíjasoknak, simogatnak, kitüntetnek, kellenek a szavazatok, kirakatba tenni a látszattevékenység mutatványait; amatőr és dilettáns aktivisták sorakoznak fel az öt polgármesterjelölt mögé, akik igazodnak balra, jobbra, középre, senki földjéhez; a politikai kultúrát tekintve változatlanul eléggé paraszt hely ez, itt sohasem fognak szellemi olimpiát rendezni. A legutóbbi ciklusban itt feküdt össze a Fidesz az MSZP-vel és szavaztak azonos oldalon együtt (Kövér és Deutsch jóváhagyásával), a hatalomért minden megengedett. 2007-ben a Fidesz már felülkerekedett, fel is oszlatta a képviselőtestületet, de az újraválasztásnál néhány szavazattal mégis a régi zselés polgármestert hozták vissza a cukrosmadzagon tartott nyugdíjas sokszoknyások, a tót és cigány kisebbség tagjai, az internálótábor egykori őrzőinek unokái és a zsebüket tömő vállalkozók, akiknek a Jobbik helyi szervezete szerint Tóth Szabolcs polgármester kiszolgáltatta a települést, s akik csak egyéni, anyagi érdekeiket hajszolják.

A Jobbik most nyíltan megírta levelében a választópolgároknak: le kell váltani és a választások után elszámoltatni a szégyenteljes, csak papíron független, ám szocialista lelkű polgármestert, aki két cikluson át élősködött Kistarcsa testén. Két cikluson át ült rá az adófizetők pénzére, nem akart dolgozni, se fejlesztés, se beruházás, de most zselés hajjal vigyorog a plakáton: elégedett önmagával, szerinte igazi kisváros lett a falu, s lám, most a kampányidőszakban már hozzá is fogtak a pénz elköltéséhez, menedzselik a jövő projektjeit. Mire egy másik kedves polgármesterjelölt kijelenti: Tóth Szabolcs alatt nyolc éve nem jutott előbbre városunk, azóta szemmel látható fejlődésnek nyomát sem látni.





Nyomát négy éve csak a fekáliának látni, amiért évente több százezer ember nem tud közlekedni egy HÉV-aluljáróban, az illetékesek pedig úgy tesznek, mintha még lenne négy évük végleg megutáltatni a közügyekbe és azok intézőibe vetett bizalmat. Nem látnak, nem hallanak, csak cselekedni ne keljen, mert ahol kéne, ott büdös van. „Most vasárnap csak a Fidesz!”- maradt ott a plakát tavaszról a szennyel együtt, mellette pedig tettekre vár a Jobbik meghirdette „Radikális változást”, „A nép nevében!”

Pipás Pista - Kuruc.info