Ugrás a cikkhez
A rezsim rendőrsége ismét megmutatta, hogy tud kemény lenni. No nem az olaszliszkai cigány gyilkosokkal vagy azok 47 segítőjével, netán a politikai maffiával, hanem ismét a nemzeti érzelműekkel. A Boráros térről szombaton elhurcolt magyaroknak rettenetes a "bűne": kopaszok voltak és állítólag petárda is volt náluk. Hogy majd minden cigány minimum késsel mászkál és ma már hetente többször támadnak meg magyarokat, az a hatalmat nem érdekli. Budapest IX. kerületében, a Boráros téren (tehát nem Olaszliszkán) több mint húsz símaszkos rendőr támadt rá szombat este 8 magyar fiatalra, akiknél állítólag petárda volt. A rendőrség az MTI-nek azt állította: két személyt azért állítottak elő, mert megtagadták az igazoltatást, kettőt eltűnés miatt köröztek, négy személy pedig a közbiztonságra veszélyes eszközt tartott magánál. Petárdáért tehát, ami sok százezezer embernél megtalálható, kommandósokat vet be a hatóság. A tavaly rendőrökre fejszével támadó hevesi cigányok viszont szabadlábon védekeznek.Kuruc.info
Friss hírek az elmúlt 24 órából
14:50 Gazprom: fokozódtak a Török Áramlat elleni ukrán támadások14:32 Történelmi csúcsra emelkedett az üzemanyag ára Romániában 13:40 Gulyás arról, hogy mit tennének, ha Trump hazánkat is bele akarná rángatni a zsidók háborújába: "megfontolnánk" 13:24 "Megalázó ítélet" - megdöbbentek a bíróság döntésén a drogos ámokfutó áldozatainak rokonai13:11 Teherán intenzívebben támadta arab szomszédainak energetikai létesítményeit, miután Izrael megsemmisített egy gázmezőt12:30 A földön fekve húzták elő Kállón a Mi Hazánk aktivistáit szamurájkarddal fenyegető cigánybűnözőt12:11 Vagy ő lesz a külhoni magyarság egyetlen képviselője, vagy senki 12:06 Bűnvadászok-előzetes: durandai betolakodók 12:02 Rákay feleségének kitüntetése után Csipes Tamara inkább eladná a sajátjait11:56 Nincs kormányinfó ukrajnázás nélkül11:45 Kaja Kallas számára az a fő kérdés, hogyan lehetne elküldeni végre a 90 milliárd eurós zsebpénzt a kijevi maffiának11:28 Mol: Magyarország nem ismeri el a Hernádi Zsolt ellen jogerősen meghozott elítélő határozatokat11:05 Kiderült, mennyire drága a magyar benzin10:43 Trump "rövid háborúja": már szárazföldi műveletet fontolgat Irán ellen - a kollaboráns arabok is beszállhatnak10:31 Embereknek árult ketamint egy lovakkal foglalkozó pár10:09 A klasszikus ügyvédi iroda, ahol mindenkinek segítenek (x)09:53 "Matolcsy MNB-elnöki mosdója is aranybudi kategória"09:45 A Nézőpont továbbra is Fidesz-előnyt lát, náluk 8%-on áll a Mi Hazánk09:16 El sem hinné az ember: garázdaság miatt körözik a hamvas tekintetű Rácz Krisztofert09:01 Rendőröket ütöttek el a 8-as főúton08:46 "Legboldogabb" országok: a finnek kilencedszer az élen, hazánk a 74., de legalább megelőztük Ukrajnát és Oroszországot08:26 Trump: Izrael Amerika és Katar tudta nélkül támadott meg iráni gázmezőt08:12 Húszezer tengerész rekedt a Perzsa-öbölben a Hormuzi-szoros lezárása miatt07:49 Az Egyesült Államok bővítette a tizenötezer dolláros vízumletétre kötelezett országok körét07:28 Londoni polgármester: a Munkáspárt következő választási programjának tartalmaznia kell az újbóli EU-csatlakozást07:04 Csaknem nyolcezer célpontot talált el az Egyesült Államok Iránban06:43 Harminckét légiriadó volt Izraelben06:36 Pótjáratok indításával újraindult a forgalom a berlini repülőtéren22:15 Fideszes képviselő: a nyár kezdete előtt be fogjuk jelenteni a Dunaferr új befektetőjét21:52 Javier Bardem palesztinpárti és háborúellenes megnyilvánulása Hollywoodban 21:10 Orbán még mindig nem tudja, hogy a washingtoni pajtása háborút vagy békét indított el Iránban 20:53 Felvidéken korlátozásokat vezetnek be a gázolajra20:17 Saját hírszerzési igazgatója cáfolta meg Trump cionista hazugságát: nem igaz, hogy Irán megpróbálta újjáépíteni nukleáris programját 19:59 A donyecki Olekszandrivka elfoglalásáról tett bejelentést az orosz védelmi minisztérium19:40 WHO: több mint 2300 civil vesztette életét a Közel-Keleten19:18 Pakisztán tűzszünetet hirdetett az Afganisztánnal fennálló konfliktusában18:57 Kijevi cáfolat: dehogy küldött az EU missziót a Barátság megvizsgálására18:52 Az Árpád-sávos lobogó védelmében18:25 Toroczkai az országos cigány önkormányzat elnökének: vessék ki maguk közül a bűnözőket!18:14 Trump helyett csak az alelnöke jöhet el Orbánnak kampányolni18:06 Irak újraindította az északi olajexportot Törökország felé17:32 Irán hírszerzési miniszterét is megölték a zsidók17:15 Merz: sürgősen ki kell fizetni a 90 milliárdot Kijevnek, nem lehetünk tekintettel az egyetlen országra, amely a kampány miatt blokádot épít16:55 Az Egyesült Államok feloldja a venezuelai kőolajra kivetett szankciókat - de ők szabják meg, kinek adhatnak el belőle16:39 Monarchista összeesküvést számoltak fel Iránban - állítja a kormány16:28 A Nébih három újabb vármegyében rendelt el tűzgyújtási tilalmat16:12 Kreml: nem tartjuk szükségesnek az európai részvételt a tárgyalóasztalnál16:00 Hazánkba érkezett Wass Albert teljes írói hagyatéka15:51 Iráni gázlétesítményeket támadott Izrael15:22 Globális válság kialakulására figyelmeztetett a német és a francia külügyminiszter