Őszintén szólva nagyobb „fogásra” számítottunk, amikor megtudtuk, hogy az izraeliek alaposan átkutatják a segélyszállító-, illetve blokádtörő flottilla Mavi Marmara nevű hajóját az ásdodi katonai kikötőben. Ám keserű csalódással és szájízzel vettük tudomásul, hogy a cionisták manapság már a cselszövés művészetében sem a régiek. Meg voltunk győződve ugyanis arról, hogy a Mavi Marmara elrablása, majd a nemzetközi aktivisták eltávolítása után a hatalmas személyszállító hajó különböző zegzugaiban, de leginkább a kalózok és az utasok közti közelharc színhelyén imitt-amott elhelyeznek egy-két félig kiürített tölténytáras marokfegyvert, s legalább két-három kibiztosított, jugoszláv gyártmányú kézigránátot.



Konyhakések az iszlám Hiszekegyen

Igen, mert ha ezt tették volna, a goj világgal jobban el lehetett volna hitetni azt, hogy ezek a „terroristák” jó előre, még a beszállás előtt fölkészültek a segélyhajó fedélzetére békés szándékkal, rakétahordozó hadihajók fedezékében harci helikopterekről aláereszkedő izraeli kommandósokkal történő összecsapásra, vagyis a megtámadásukra.



Izraeli békeharcos a fedélzeten

A régi és frappáns cionista cselszövés helyett azonban ezúttal az „izraeli hadsereg szóvivőjének nagylelkűségéből” közzétett egyik fotón láthatunk két tucatnyi félméteres botot, két-három láncot, tíz-tizenöt esetlen konyhakést, egy-két cső-, francia- és villáskulcsot. Gondoljuk, a nyolcszáz személyes hajón konyha és karbantartó részleg is volt... Ja, majdnem elfelejtettük, még egy kefiját, azaz palesztin kendőt is láttunk. A fölvételen a fehér betűkkel zöld vászonra írt, az iszlám „Hiszekegy” (Allahon kívül nincs más Isten, s Mohamed Allah prófétája) arab nyelvű szöveget tartalmazó lobogóra - amely tulajdonképpen a Hamász zászlaja -, rakták ki az izraeliek a konyhakéseket. A perdöntő bizonyítéknak szánt fölvételeken egy egészen primitív, valószínűleg a hajó konyháján sebtiben kiürített befőttesüveg gumijából készült csúzlit is láthatunk.

Izrael további bizonyítéka az egyik hadihajóról készített filmfölvétel, amelyen a fedélzeten végbement tömeges dulakodás közben valakik valakiket botszerű tárgyakkal csépelnek. A tévécsatornákon sugárzott csépelési jelenet egyébként végtelenítve van, ami a nézőnek azt sugallja, hogy szegény izraeli harcosokat, a béke katonáit legalább tíz percen keresztül agyalták a gaz terroristák, s amint ez a hivatalos izraeli verzióban áll, csak ezután, életük védelmében nyúltak fegyverhez.

De az Isten szerelmére, ki hívta őket a segélyszállító hajókra? Milyen jogon támadták meg rakétahordozó hadihajók kíséretében, harci helikopterekről aláereszkedve más országok polgárait a nemzetközi vizeken? A Gázai övezet az ENSZ Biztonsági Tanácsának több döntése értelmében is 1967-től megszállt terület, ahol Izraelnek nincs semmi keresnivalója. Izrael a Gázai övezet másfél milliós palesztin lakosságát az állami terror módszerét alkalmazva évek óta blokád alatt tartja. Márpedig, ha a Gázai övezet nem képezi Izrael Állam integráns területi részét, akkor a partjaival szembeni Földközi-tengeri rész sem „izraeli felségvíz, amint azt Jeruzsálemben állítják. Egyébként az izraeli haditengerészet kalózegységei még a nemzetközi vizeken támadtak rá a segélyszállító hajókra, ami szintén törvénytelen.



Rakétahordozó hadihajó kifutás előtt Haifában

A zsidók egyik ellenérve – amit az elmúlt órákban hűen átvett a magyarországi hírközlő eszközök jelentős része – úgy szól, hogy „az erőszakos, szélsőséges, magukat segélyszállítóknak álcázó terroristák kezet merészeltek emelni az izraeli hadsereg katonáira, s rendkívül erőszakos módon léptek föl velük szemben”. Talán ebben az izraeli érvelésben rejlik a lényeg. A zsidók hozzászoktak ahhoz, hogy a világon majdnem mindenkivel azt művelhetik, ami éppen jól esik nekik. Nyugodtan, szinte komolyabb következmények nélkül mészárolhatják a polgári lakosságot a Gázai övezetben, Ciszjordániában vagy Libanonban. Embereket meggyilkolhatnak, elrabolhatnak a világ bármely pontján, majd Izraelbe hurcolhatják őket. Helyi cinkosaik segítségével bagóért fölvásárolhatják a nemzetek vagyontárgyait, ingatlanjait, gúnyolódhatnak nemzeti és vallási jelképeiken, mindenhonnan mindenkit kitúrhatnak, megbélyegezhetnek és megszégyeníthetnek, akik nem úgy táncolnak, ahogyan ők fújják.



Bevetés előtt a béke katonái

A Gázai övezet partjai felé tartó hajók utasait a cionista elrettentő és megfélemlítő propaganda nem tudta eltántorítani azon szándékuktól, hogy hőstettükkel fölhívják a világ figyelmét a blokád és a megszállás embertelen, rasszista, népirtó és törvénytelen mivoltára. Ezeket az embereket meg lehet gyilkolni – meg is tették –, de visszahőkölésre kényszeríteni még a sárga (holokauszt-) lap fölmutatásával sem lehet. Már csak azért sem, mert a hajók utasainak tekintélyes része holokauszt-túlélő, vagy átélő, a cionisták által előidézett és gyakorolt holokauszté.

Így van ez, még akkor is, ha a tengeri terrortámadás napján Gilád Erdán, a kormányzó Likud párt képviselője az izraeli állami tévében „emberállatoknak” (hájot ádám – חיות אדם) nevezte a megtámadott hajók utasait. Ilyen „emberállat” például a fedélzeten utazott Henning Mankell svéd színházi rendező és író, s rajta kívül több más neves író és művész, az öt jemeni parlamenti képviselő és azok az európai parlamenti képviselők, akik nem élhették át az izraeli támadást, mert cionista ráhatásra a ciprusi hatóságok nem engedték őket fölszállni.

A zsidók hozzászoktak ahhoz is, hogy bárkire rátámadhatnak, bárkit heccelhetnek, nemzeti és vallási mivoltában kigúnyolhatnak, mindenki szó és ellenállás nélkül eltűri a megaláztatást. A terroristáknak és emberállatoknak kikiáltott személyek azonban az igazi, állig felfegyverzett, a letartóztatásukra, megalázásukra az égből pottyant valódi terroristák ellen védekeztek. Amíg, amilyen módon és eszközökkel tudtak.

A Gázai övezet partjai felé tartó hajók utasai példát és leckét adtak tisztességből, önvédelemből és az elnyomó elleni kérlelhetetlen küzdelemből.

Hering József – Kuruc.info

Videón az események egy (a cionistáknak kedvező) része

Miközben a világsajtóban alig lehet fellelni fényképeket és videókat arról, hogy mi történt a Gázába tartó flottilla megtámadása során, mert az izraeli szolgálatok megszakították a műholdas kapcsolatot, így a hajón levők nem tudtak a külvilággal kommunikálni, a zsidó propaganda máris beindult, hogy tisztára mossák magukat, s bebizonyítsák: a hajókonvojon nácik utaztak.

Az alábbi felvételen az látható, hallható, hogy a „törvénytisztelő” és „humánus” zsidó katonák felszólítják a flottillát, hogy álljon meg, illetve a „segítőkész” izraeli tengerészet elkíséri őket egy másik kikötőbe, ahonnan szárazföldi úton vihetik tovább segélyeiket Gázába. A zsidó katona már szinte könyörög a békeaktivistáknak, hogy így cselekedjenek, akik részéről (mi sem természetesebb) csak tömör válasz érkezik: „negatív, úticélunk Gáza”. Ebben azonban több fura dolog is van: egyrészt korántsem biztos, legalábbis a felvételekből nem derül ki, hogy azok valóban a támadás előtt készültek és nem tegnap délután egy Hollywood-i stúdióban. A másik apróság, hogy nekem például az akciófilmekből, meg a dokumentumfilmekből úgy rémlik, hogy a tengerészek és úgy általában a hadsereg rádiósai nem valami bőbeszédűek, legalábbis nem szoktak hosszú percekig műsorozni azoknak, akiket épp meg akarnak támadni. A rádión érkező válasznak pedig túlzottan dramaturgiai íze van, mintha csak felhívás lenne keringőre, kellően tömör ahhoz, hogy agresszívnek érezze a gyanútlan néző.

Egy másik, az IDF által a saját hajójukról készített, hang nélküli felvétel azt hivatott bizonyítani, hogy az utasok támadtak rá a helikopterből békésen leereszkedő kommandósokra, sőt, egyiket még át is hajították a hajó korlátján. Ezzel csak egy apró bibi van. Ilyesmik még bőven beleférnek egy erőszakszerv akaratával szembeni ellenszegülésbe. Nem állítom, hogy ez nem agresszió, vagy helyes magatartás lett volna, azonban tegyük hozzá: a támadás nemzetközi vizeken történt – legalábbis az eddigi híradások szerint –, ami viszont azt jelenti, hogy sem az IDF-nek, sem senki másnak nincs joga így fellépni, arra hivatkozva, hogy saját országát védi egy vélt vagy valós támadás lehetősége ellen. A nagyobb probléma az, hogy még mindig adós maradt Izrael azzal a válasszal, amely megmagyarázná: miért kellett tüzet nyitni – taktikai visszavonulás helyett például – és több mint tizenöt ártatlan civil életét kioltani. Ugyanis a civilek által alkalmazott erőszak messze nem állt arányban az arra adott válasszal. Ráadásul a YouTubera felkerült videó alá írt magyarázó szöveg szerint, „csak” kilenc áldozata volt a zsidó állam támadásának.

A következő, szintén eléggé megkomponált felvételeken az IDF által készített képkockák azt hivatottak sugallni, hogy a hajón tartózkodó utasoknak komoly fegyvereik voltak, melyekkel a zsidó katonákat támadták. Látunk néhány parittyát, egy vasrudat – mely ki tudja, honnan került elő – és egy izraeli katonát aki – mily meglepő – épp egy sérült ellátását felügyeli, akit aztán az izraeli hadsereg helikoptere elszállít. A gond csak az, hogy nem tudjuk, a felvételen látható sérült kicsoda, könnyen lehet, hogy egy könnyebb sérülést elszenvedett zsidó katonát látunk. De ismét csak oda lyukadunk ki: a tetőtől talpig fegyverbe öltözött kommandósok, akiken minden bizonnyal golyóálló mellény és sisak is volt, valóban éles lőszerrel kellett, hogy válaszoljanak a parittyákból kilőtt golyókra? Az pedig, hogy mindez azt bizonyítaná, hogy a békeaktivisták előre eltervezték, hogy majd jól megtámadják a zsidó katonákat, nevetséges. Annak ugyanis, aki Gázába tart, hogy Izrael akarata ellenére oda segélyszállítmányt vigyen, annak fel kell készülnie az önvédelemre. Amelynek itt bemutatott eszközei, ismételjük meg, messze nem állnak összhangban a terrorakció során bevetett tűzfegyverek hatásfokával. Ezt az izraeli jelentés is alátámasztja, amely eddig hét sérült zsidó katonával és kilenc civil halálos áldozattal számol. Ez messze nem egyenlő arányú felekre utal, különösen, ha hozzátesszük, hogy 15 fő felett tart a halálos áldozatok száma.

Egy, a helikopterből készített és a fedélzeten lejátszódó eseményeket bemutató videón pedig az látszik, hogy a helikopterből leereszkedő zsidó katonát a hajó utasai letepernek a földre, aztán már indul is az egyenlőtlen csata. Ugyanakkor talán ez a jelent támasztja alá a legjobban az én személyes véleményemet, mely szerint a zsidó állam részéről szándékos provokáció történt. Katonailag így megoldani ezt a helyzetet igazán szánalmas elmére vall – persze csak akkor, ha a cél valóban az volt, hogy a hajókat megakadályozzák a továbbhaladásban. A helikopterből az utasok szeme láttára kötélen leereszkedő katona gyakorlatilag kiszolgáltatott, a fedélzetre érve pedig már senkire sem számíthat. Ha mindehhez hozzávesszük azt, hogy az IDF-nek, mint minden hadseregnek, számolnia kellett azzal, hogy esetleg lőfegyverek is vannak a hajón – amit egyébként az izraeli retorika is próbál elhitetni velünk – akkor a levegőben egy szál kötélen himbálódzó katonánál kevés könnyebb célpont létezik. Egyébként, ha a békeaktivistáknak valóban lettek volna lőfegyvereik, akkor már itt rálőnek a zsidó katonákra.

Egyszóval gyanúsan provokáció-szagú az egész, mintha Izraelnek érdekében állna a harmadik intifáda kirobbantása és ezzel párhuzamosan a Likud-kormány belpolitikai megerősítése, az Irán elleni katonai offenzíva sürgetése, valamint az eset nyomán jogosan feléledő antiszemitizmus későbbi felhasználása a mártírszerep erősítésére. Mint láttuk, Európa eddig partnernek tűnik ebben, a tiltakozások alig mennek túl a dorgáláson, igaz, hogy az európai közbeszédben, különösen a vezető politikusok köreiben eddig még ez sem volt.

Mindenesetre tény, hogy Izraelnek számolnia kellett azzal, hogy amennyiben katonai akciója balul sül el – már ha az ő szemszögükből hibának számít az, hogy majd két tucat ember vesztette az életét egy olyan akcióban, ahol az ijedtségen kívül senkinek sem kellett volna semmi nagyobb baja legyen –, akkor a világ minden pontján olajat önt a tűzre, azaz hatalmas tiltakozásokra számíthat. Azt még megértem, hogy a muszlim világ felháborodása nem zavarta, de az a tény, hogy Németország két képviselője, valamint több európai utas is tartózkodott a hajón, illetve a halálos áldozatok köréből is szép számmal kerülnek ki olyanok, akik valamely Izraellel szövetségben álló állam polgárai, akkor azt kell mondanunk, a katonai akció elrendelése, annak kivitelezési módja, az ezt követő béna kommunikáció, amelynek során a műholdkapcsolatot elvágták, hogy még könnyebben terjedhessen az a nézet, mely szerint Izrael gyakorlatilag lemészárolta a békeaktivistákat, mind-mind arra utal, hogy ez korántsem egy félresikerült katonai akció, hanem egy igenis jól megszervezett politikai manőver volt. Ennek következményeit mi csak később fogjuk meglátni, ám ennél jóval szomorúbb, hogy az áldozatok már nem tudhatják meg, miféle ördögfajzattal szálltak ők szembe akaratlanul is, amikor a humanizmustól vezérelve át akarták törni a világ egyik utolsó „berlini falát”.

Florian Geyer – Kuruc.info