Nemrégiben nyílt meg Budapesten az EMI-klub. A főváros kulturális, művelődési és szórakozási lehetőségeket nemzeti radikálisok számára biztosító klubjáról mindenképp elmondható, hogy a jogos igény hívta életre. A kozmopolitizmusba belefulladt fővárosban kell egy hely, ahol a fiatalok nemcsak a fő irányzatnak számító liberális-globalista eszmékkel ismerkedhetnek meg. A klub megalakításáról, a múltról és a jövőről az alapító szervezet, az Egyesült Magyar Ifjúság elnökével, Strahl Zoltánnal beszélgettünk.

– Hogyan és mikor alakult a szervezetetek, mióta van jelen a radikalizmus porondján?

– 2003 decemberében alakultunk Budapesten, de az alapítók között szép számmal voltak erdélyiek, délvidékiek és felvidékiek is. Ennek oka nagyon egyszerű, ahogy a hitvallásunkban is megfogalmaztuk: „az önkény által emelt határsorompók túlontúl esetleges és hitvány alkotások ahhoz, hogy közénk álljanak”. Összmagyar szervezetet akartunk, szellemiségében, céljaiban és hatókörében is. Ezért van az, hogy nemzet- és közösségépítő tevékenységünk jelentős részét az aktuális határokon túl fejtjük ki. A nagyközönség számára leginkább az EMI-táborok révén lettünk ismertek, az első négy évben testvérszervezetünkkel, az Erdélyi Magyar Ifjakkal (a másik EMI) közösen szerveztük a gyergyói EMI-tábort, jelenleg pedig az immár ötödik délvidéki tábor előkészítésén munkálkodunk, mely a szerb fennhatóság alatt élni kénytelen magyarság egyetlen nagyszabású nemzeti rendezvénye, ezúttal a Tisza-parti Magyarkanizsán. De ugyanilyen fontosságot tulajdonítunk a határon túli tankönyvosztó akciónknak is, mely a táborokhoz hasonlóan hiánypótló célzatú, s nagyon figyelünk a legifjabb nemzedékre, a gyermekekre, hiszen ők hordozzák a magyar jövendőt, így számukra is számos programot szervezünk.

– Hogyan jutottatok el egy budapesti klub megalakításának ötletéig?

– Közhely, hogy erős és öntudatos anyaország nélkül esélytelen a nemzetegyesítés. Könnyű felismerni azt is, hogy a magyar identitás erősítésére, a nemzeti büszkeség helyreállítására nem csak az elcsatolt területeken van szükség, A csonkaország ugyanis éppúgy külső érdekeknek van kiszolgáltatva, éppúgy hamis eszméket kényszerítenek rá, csak itt nem az elnyomó szomszédállamok, hanem egy kevésbé kézzelfogható, személytelen globális hatalom, s annak aktuális kiszolgálói. Nem csak Erdély, Délvidék, Felvidék és Kárpátalja önrendelkezését kell kivívnunk, hanem a maradék országét is! Épp ezért az EMI számára az egész Kárpát-medence egyformán nemzeti missziós terület, beleértve a székesfővárost is. A klub kitalálásakor tulajdonképp az EMI-táborokat vettük mintául, s ágyaztuk urbánus közegbe. Nem csak a szabad ég alatt sátrazva lehet jó társaságban, értékes és szórakoztató programokon részt venni, hanem egy belvárosi pincében is. Ha már a bűnös jelzőre oly sokszor rászolgált városban élünk, igyekezzünk a magunk képére formálni, otthonra lelni benne, hiszen - akár tetszik, akár nem egyeseknek - Budapest is a magyaroké. S hiszünk abban, hogy amint az elmúlt száz évben megannyi rossz sugárzott ki innen, úgy jónak is lehet a forrása. Kell egy hely, ahol fiatalabbak és kevésbé fiatalabbak a nemzeti gondolat körében együtt lehetnek, ismerkedhetnek, szórakozhatnak, eszmét cserélhetnek. Széchenyi sem a szerencsejátékok iránti olthatatlan vonzalma miatt alapította a Nemzeti Kaszinót, hanem hogy alkalmat teremtsen az ismeretek és információk cseréjének, a nemzetépítő közös gondolkodásnak. Remélem, senki nem veszi nagyképűségnek e párhuzamot, de ezért született az EMI-klub is.  

– A Széchenyi-párhuzamnál maradva: akkor talán nem is nevezhető radikálisnak az EMI-klub, hanem inkább lassú, megfontolt nemzetépítésnek? Van-e különbség a kettő között?

– A radikális változás igénye és a szívós építkezés egymással szorosan összefüggenek. Szűk kisebbség csak ritkán tudott a történelemben nagyot fordítani a világ kerekén, s többnyire akkor sem volt benne köszönet, lásd jakobinusok vagy éppen bolsevikok. A gyökeres fordulathoz, a nemzeti újjászületéshez erős társadalmi talapzatra van szükség, el kell érnünk, hogy a hazafias értékrend legyen a fősodor. E téren vannak biztató fejlemények, egyre több fiatal úszik szemben a médiaárral, s vállalja öntudatosan a magyarságát, keresi a történelmi fogódzókat, használja büszkén a régi jelképeket. Mi ezt a folyamatot akarjuk előrelendíteni a saját eszközeinkkel. Az EMI-klubra visszatérve: a jelenkor a virtualitásba szorít, ami a magány tere, egyedül a számítógéppel vagy a televízióval. Pedig sokkal jobb társaságban nézni egy filmet, mint a tévében, jobb élőben hallgatni egy koncertet, mint a YouTube-ról letöltve, s jobb szemtől szemben vitatkozni, mint csevegőablakokba pötyögni. Ha ezeket az alapigazságokat felfedezzük, s e szerint rendezzük az életünket, máris előbbre tartunk.

– A szívós építkezés politikáját mennyire tudjátok összeilleszteni a nemzeti radikális párt, a Jobbik politikájával? Tulajdonképp arra lennék kíváncsi: mennyiben tekinthető az EMI jobbikos szervezetnek és mennyiben független?

– Az EMI pártfüggetlen, hiszen nem kormányzásban, nem négyéves parlamenti ciklusokban gondolkodik, s tevékenységi köre sem csak a csonkaország területére korlátozódik. A Jobbik elvi alapvetései sok területen átfedésben vannak az EMI-éivel, de ez spontán értékrendi közösség, nem valamiféle egyeztetés eredménye. Felnövőben van egy új, hazafias nemzedék a Kárpát-medencében, amely egyre határozottabban fogalmazza meg elvárásait a magyar jövővel kapcsolatban, sokan közülük pártban tevékenykednek, míg mások inkább civil vonalon. Ettől a nemzeti oldal csak erősebb lesz, mert több lábon állunk, többrétű munkát tudunk elvégezni. Egyébként a Jobbik és a Fidesz országgyűlési frakciójában is ülnek az EMI-hez kötődő személyek.

– Az általad említett erős talapzat megépítésének az érdekében mit kéne tennie a politikának véleményed szerint?

– Nagyon ráerősíteni az oktatás és a nevelés terén. Erre nyilván elsősorban a kormányon lévőknek van módjuk, de egy ellenzéki párt is erőforrásokat szivattyúzhat ki a rendszerből egy háttér-intézményrendszer kiépítéséhez, szellemi műhelyek támogatásához. Magyarország ma nem szuverén, külső erőknek túl nagy befolyásuk van az állam működésére, ezért is fontos, hogy felálljon egy alternatív rendszer, amely a nemzet szellemi újratermeléséhez bázisul szolgál. Kedvező fordulat esetén így ezt könnyen át lehet emelni az állami szintre. A jelenlegi globális világrend amúgy is halódik, jó, ha felkészülten várjuk a változást. Ami még vesszőparipám: készüljenek nemzeti filmeposzok! Máig a negyven-ötven éve készült történelmi filmjeinket tudjuk csak felmutatni, mint amilyen az Egri csillagok. Az elmúlt húsz évben szinte semmi. Pedig milyen felszabadító társadalom-lélektani hatása lenne mondjuk egy Hunyadi-trilógiának, melyben mozilátogatók százezrei csodálkozhatnának rá a nándorfehérvári diadal nagyszerűségére, Kinizsiék virtusára, vagy Mátyás birodalmának erejére! S ez csak egy példa, tele a történelmünk dicső időszakokkal és eseményekkel, amelyek a filmvászonra kívánkoznának. Tanulhatnánk e téren lengyelektől, oroszoktól, kínaiaktól, szinte bárkitől. Néhány kilométernyi autópálya árából lehetne olyan alkotásokat létrehozni, amelyek kigyógyítanának minket a belénk nevelt kisebbrendűségi érzésből és borúlátásból. Kötelezővé tenném továbbá minden anyaországi iskola számára, hogy testvérkapcsolatra lépjenek határon túli magyar oktatási intézményekkel, s csereprogramokat valósítsanak meg, persze állami segítségnyújtással. Így lehetne elérni, hogy a következő nemzedék számára a közös jövőkép már magától értetődő legyen. Szóval van bőven cselekvési terep, csak legyen, aki csinálja.

– Mennyire tekinthetjük az EMI-klubot egyfajta szellemi műhelynek is, ahol a jövő jobbikos, és nemcsak jobbikos kútfői meríthetnek a legújabb szellemi kincsekből?

– Igen, szellemi műhelyt is szeretnénk. Ezért fogunk olyan témákat a klubba hozni, amelyekről máshol kevésbé hallhatunk, s olyan előadókat, akiktől tanulhatunk. Tavasszal hadtörténeti sorozatot indítottunk, volt már előadás a budavári kitörésről, a Székely Hadosztályról, vagy a Kárpátokban harcoló hegyitüzéreinkről. Ezek iránt komoly az érdeklődés, hiszen ki ne szeretne elődei hőstetteiről hallani? Miközben állítólagos vétkeinket olvassák folyton a fejünkre, van bőven mire büszkék legyünk, hiába titkolják előlünk. A klubban levetített filmekre is az jellemző többnyire, hogy másutt ilyen-olyan okból nehezen hozzáférhetők, miközben komoly értéket hordoznak. Emellett az EMI-klub már eddig is jónéhány könyv- és lapbemutató helyszíne volt, így pl. a Nagy Magyarország nevet viselő történelmi folyóiraté több ízben is. A repertoárt folyamatosan igyekszünk bővíteni, aki járt már EMI-táborban, az nagyjából tudja, mire számíthat. A programok szellemi gazdagságához egyébként nagy mértékben hozzájárul az énekes legenda, Tolcsvay Béla klubja, melynek közönsége elsősorban az idősebb korosztályból verbuválódik, de értékrendben igen közel áll hozzánk, így aztán magától értetődő természetességgel leltek otthonra nálunk. A kérdésre visszautalva: bármely kútfőt szívesen látunk, amely nyitott arra, amit mi képviselünk, párt-behatároltság nélkül. Különben is, a pártok a frontvonalban mozognak, mi civil egyesületként a hátországot igyekszünk építgetni.

– A történelmi múlt megismertetésén kívül mennyire vállal szerepet az EMI bizonyos - a radikális oldalon is tabuként kezelt – kérdések megválaszolásában? Gondolok itt arra, hogy az elszakított testvéreink érdekében talán jó lenne, ha valamely szomszédos néppel békében tudnánk élni, egy frontvonallal kevesebbet tartani nyitva. Vannak ilyen újnak számító irányzatok az EMI szellemi műhelyén belül?

– Ebben kétkedő vagyok, s nem magunk miatt. Közös ellenségkép kétségkívül van, a nemzeteket felszámolni akaró globalizáció, s egyes válságjelenségek is közösek, mint pl. a cigánybűnözés. De ez egyelőre nem tűnik elégnek ahhoz, hogy a szomszéd népek magyarellenes érzelmeit felülírják. Márpedig a labda odaát pattog. Nem mi tartjuk jogfosztott állapotban a nálunk élő őshonos más népcsoportokat, nem mi verünk utcán más nemzetiségűeket, nem mi tüntetünk autonómiatörekvések ellen, nem mi hoztunk nyelvtörvényt, és folytathatnám a végtelenségig. Nem látok Szerbiában, Szlovákiában vagy Romániában olyan nemzeti szervezeteket, amelyek ezekre a jelenségekre és hozzáállásra határozott nemet mondanának, vagy egyáltalán csak megkérdőjeleznék, így aztán egyelőre nincs kivel tárgyalni. Pedig a Kárpát-medence egységének helyreállítása valóban az itt élő összes nép távlati érdeke, de ezt nekik kell felismerni, a részünkről további önfeladó gesztusok nem segítenek, mert ők hátrálásnak értékelik, s csak visszaigazolást látnak bennük az eddigi stratégiájuk helyességére. 
 
– Mit tartasz a nemzeti radikális tábor legnagyobb hibájának?

 - Az állhatatosság hiányát. Hamar lelkesedünk, ami részben a nemzetkarakterünkből, részben az idealizmusunkból fakad, ezer tervet kovácsolunk, százba belevágunk, de jó, ha tízet végigviszünk. Márpedig a jelen nem a rajtaütésszerű csaták kora, csak kitartással, szívóssággal érhetünk célt. A taktikázás és a konspiráció sem az erősségünk, ezért a nálunk ravaszabbakkal szemben folyamatos versenyhátrányban vagyunk, s ők ezt ki is használják. Bízom benne, hogy előbb-utóbb azért megtanuljuk a leckét.
 
– Akkor nincs más hátra, mint állhatatosan működtetni az EMI-klubot …

 - Azon leszünk. Aki ellátogat a Nyugatitól két percre lévő pincénkbe, ismert és kevésbé ismert, viszont tehetséges bandákat egyaránt hallhat zenélni, különleges filmeket nézhet meg, jóféle borokat kóstolhat vagy éppen tanulságos előadásokon tágíthatja a fejét. Érdemes gyakran bekukkantani a www.emiklub.hu honlapra, a májusi eseménynaptár mellett már néhány júniusi program is megtalálható, s számos ötlet van még a fejünkben, hogyan gazdagíthatjuk idővel a repertoárt. Aztán július 9. és 11. között "kivonulunk" a szabadba, a magyarkanizsai Tisza-partra, hogy ötödször is megtartsuk a délvidéki EMI-tábort, mert az elszakított nemzetrészekben végzendő feladatainkról sem feledkezhetünk el. Ettől függetlenül a klub nyáron sem szünetel. Bízunk abban, hogy hamarosan már nem csak a programok lesznek vonzóak, hanem a folyamatosan bővülő társaság és a jó hangulat is, az EMI-klub ugyanis ettől lesz valóban a fiatalok nemzeti találkozóhelye. Vagyis amilyennek megálmodtuk.

(Kuruc.info, Geyer)