Több okból kifolyólag is kötelességemnek érzem felszólalni e vagdalkozó írással szemben. Az egyik a szerző személye. A szóban forgó opust leszámítva talán mindössze a Cozma-gyilkosság kapcsán született írását olvastam, amely tetszett, teljességgel meg voltam vele elégedve.

Annyit tudok még róla, hogy sokszor megfordult a szülőföldemen, Erdélyben, egy ismerősöm könyvespolcán láttam a székely emberekről írt könyvét, Erdélyi történetek volt a címe, ha jól emlékszem, s úgy tudom, hogy egy különösen szép, az elszakított területeinkről származó nő a felesége. Mindezek alapján e nyílt levél elolvasásáig azt hittem, hogy rendben van ez az ember, úgy tűnt mintha jól látná a dolgokat. E felismerés után fontosnak érzem felhívni a hozzám hasonló, őt alaposabban nem ismerő, de a róla terjedő kósza hírek alapján kedvelő Bayer Zsolt rajongók figyelmét, különösen a csonkaországi belpolitikától távol álló székely honfitársaimét, hogy írásait és állításait fogadják kritikusan, mert nem az az ember, akinek meglátásaiban csukott szemmel megbízhatunk.

Azért is reagálnom kell, mert „belerúg” olyan emberekbe, akiket személyesen ismerek és nagyra tartok, nevezetesen Morvai Krisztinába és Pörzse Sándorba; gyalázza a Kuruc.info hírportált, a legnépszerűbb szabad és pártatlan világhálós sajtóterméket, azt a szinte egyedüli helyet, ahol én is elmondhatom, és biztos vagyok benne, hogy ő is szabadon elmondhatná a véleményét (majd kiderül, hogy jelen írásom közlését a Magyar Hírlap vállalja-e, vagy ott csak az egyik oldalnak van megszólalási lehetősége); valamint a Magyarok Nyilai-ügy, pontosabban Csintalan megverésének gyanúsítottjaként gyáva szarnak nevez.

Köztudott, hogy általánosan is igaz: ha rossz az alap, rossz lesz az is, amit ráépítünk. Különösen igaz ez az érvelések és a viták során használatos logikai láncolatokra. Ha rossz a kiindulási alap, akkor bármilyen következetesen és logikusan épít is rá valaki, az eredmény szükségszerűen rossz, hibás lesz. Bayer Zsolt írásának a „vagytok eggyel többen azok közül, akiknek legfontosabb törekvése, hogy Fidesz ne legyen” részlete meggyőz engem arról, hogy a szerző levele megírásakor a Fidesz pártot vette kiindulási alapul, ez volt az a pont, amihez minden mást viszonyított.

Ezt nem, csakis egyetlenegy kiindulási pontot tudok elfogadni a vizsgálódásaink alapjaként, viszonyítási pontjaként, s ez a MAGYAR NEMZET ÉRDEKE. Számomra ez, és szerintem mindenki más, közügyekkel foglalkozó számára is ez kellene legyen az alfája mindennek.

A magyar nemzet érdekét véve kiindulási alapul, ez a „húszéves kérdés” a következőképpen merül fel: Az elmúlt húsz év a magyar nemzet érdekét szolgálta-e vagy sem? Hagyom hogy e kérdést mindenki maga válaszolja meg. Az én válaszom egyértelműen a nem, így ebbe az irányba viszem tovább a gondolatmenetet. Aki gondolja, kövessen, a többieknek pedig köszönöm az eddigi figyelmüket, számukra további mondanivalóm nincsen.

Adódik a kérdés: Kiknek a felelőssége az elmúlt húsz év során végbement lejtmenet? A legkézenfekvőbb válasz szerintem az, hogy a mindenkori kormányzati hatalmat gyakorlóké. Tudjuk, kik ezek: 1990-1994 között az MDF; 1994-1998 között az MSZP-SZDSZ; 1998-2002 között a Fidesz-KDNP-MDF-FKGP; 2002-2010 között pedig az MSZP-SZDSZ. Tudom jól, hogy rengetegen gondolják azt, az 1998-2002 közötti időszak - Bayer Zsolt kifejezésével élve - „nem része annak a bizonyos húsz évnek”, s ennek megfelelően a Fidesz nem felelőse, hanem a magyar emberekhez hasonlóan, ő is áldozata a rendszerváltás óta eltelt időnek. Ám legyen, semmi kedvem most boncolgatni ezt.
Sokkal érdekesebb górcső alá venni azt, hogyan lehetséges, hogy az elmúlt húsz évben nem azok kormányoztak, akik arra rátermettek, akik képesek lettek volna a magyar nemzet érdekeinek érvényesítésére! Hogy történhetett meg, hogy a húsz évből tizenkettőben lényegében ugyanazok lehettek hatalmon, akik a rendszerváltás előtti korszakban is uralkodtak, s egyszer már annyira csődbe vitték az országot, hogy '89-ben a saját berendezkedésük feladására kényszerültek? A felelet erre az, hogy a választásokon leadott szavazataikkal így döntöttek az emberek. Igen, a magyar népet alkotó emberek többsége bízta újra és újra érdemtelenekre a hatalmat, ami aztán napjainkra a mostanság tapasztalható, már-már elviselhetetlen közállapotokhoz vezetett.

A rendszerváltás abból a szempontból valóban megtörtént, hogy az alkotmány megváltoztatása révén a hatalom forrása a nép lett. A választási rendszer keretében, szavazatával élve ki-ki eldöntheti, mely képviselőre és pártra ruházza át az alkotmányból eredő hatalmát, s az ezt követő négy évig a legtöbb felhatalmazást kapott párt(együttes) lesz jogosult hatalmat gyakorolni mindenki felett. Ez a demokratikus többpártrendszer a rendszerváltás óta fennálló jogállamiság lényege.

Nem csak Bayer Zsolt és a hozzá hasonló pártszócsövek választják kiindulási alapul a pártérdekeket, de néhány ritka kivételtől eltekintve, a politikusok is így járnak el. Ha pedig valamilyen oknál fogva jónak látják vagy rákényszerülnek a pártérdekeknél magasabb viszonyítási alap megnevezésére, akkor gyakorta a demokratikus jogállamot, az alkotmányos rendet említik meg. Minden bajok forrásának tartom ezt a szemléletet. Amint azt korábban már említettem, a magyar nemzet érdekéhez kéne mérni, ehhez kellene viszonyítani mindenkit és mindent. Mert hiába teljesül minden más érdek, amíg a legfőbb, a nemzet érdeke nem valósul meg, addig nem lehetünk elégedettek, addig nem érünk révbe, sőt, még a megmaradásunk is kétséges.

Változásra és változtatásra van szükség. A legeslegelső helyre kell helyezni a magyar nemzet érdekét, mint legfőbb közérdeket, s ennek kell alárendelni minden mást: önérdeket, pártérdeket, jogállamiságot, alkotmányos rendet, mindent. Nem szabad, hogy legyen „szent tehén”, nem létezhet érinthetetlen terület.

Úgy az elmúlt húsz év választásai során, mint a 2004. december 5-én tartott népszavazáskor bebizonyosodott, hogy a jelenleg hatályos, minden nagykorú magyar állampolgárnak egyenlő szavazati jogot biztosító rendszer nem képes érvényre juttatni a magyar nemzeti érdekeket. Még ha a Fidesz vezette négy évet kivételnek tekintjük is, még mindig elfogadhatatlan a rendszer eredményessége, hiszen, mint utóbb beigazolódott, öt választásból csak egy esetben döntöttek helyesen az emberek, s így a nemzet négy bő évért tizenhat szűk esztendővel fizetett. Meg kell változtatni a szavazati rendszert, mert az jelenlegi formájában bizonyítottan nem képes szolgálni a nemzeti érdekeket.

Véleményem szerint, az elmúlt húsz év alapján ma már a vakoknak is látniuk kellene, hogy nem csak a választási rendszer, nem is csak az MSZP-SZDSZ kormány, de a demokratikus jogállamiság számos más eleme s a szabadelvű életszemlélet bukott meg. Tudom, hogy ezt eddig még csak nagyon kevesen ismerték fel, s a nagy többség a ma oly népszerű liberális szellemben és a jelenlegi társadalmi rendszerben kívánja folytatni mindennapjait. Változás majd csak akkor lesz, ha már számottevően lesznek azok, akik képesek megváltoztatni az életüket, hajlandóak sorsuk kovácsolóivá lépni elő, alakítják is, nem csak elviselik, nem csak magatehetetlenül tengetik az életüket.
Most, a 2010-es választások előtt, a nagy többség továbbra is a pártokban bízik. A változást, melynek szükségességét ők is érzik, annak a pártnak a választáson való jól szereplésétől várják és remélik, amelybe minden bizalmukat helyezik. Amint azt már kifejtettem, az én szememben leszerepelt már a rendszer, s a pártok - kivétel nélkül - e bukott rendszer részei, így őket sem tartom a bizalmamra érdemesnek. Nem hiszem, hogy a Fidesz vagy a Jobbik ki tudna szakadni a rossz rendszer és a hibás korszellem csapdájából.

Meglehet, mindkét párt soraiban találhatók olyan személyek, akik tudják, mi lenne a helyes, de attól félek, hogy a párttársai - a pártérdek érdekében - háttérbe szorítják majd őket. Egy ilyen esetre jó példa Ékes Ilona képviselő asszony esete, aki úgy reagált a 2009-es buzi-felvonulás megrendezésének hírére, ahogyan az emberi értékek és a nemzet érdeke azt megkövetelte, azaz úgy szólalt meg ahogy megszólalni helyes ebben a kérdésben. És mi lett a vége? Párttársai elhatárolódtak tőle, hangsúlyozván, hogy a képviselő asszony a magánvéleményét fogalmazta meg. Ha pedig valamilyen csoda folytán egy párt elindulna az elodázhatatlan változások útján, s kitartóan haladna előre, akkor egy népszavazás vagy a következő választás során maga a nép állítaná meg. Ezek, természetesen még csak feltételezések részemről, majd meglátjuk, hogy beigazolódnak-e.

Az igazságot, az erkölcsiséget, az emberi értékeket szem előtt tartva, ezeket keresve található meg a helyes válasz arra a kérdésre, hogy mit kíván meg a nemzet érdeke. Az esetek túlnyomó többségében más választ kapunk a nemzet érdekét firtató kérdésre, mint arra, hogy mi biztosítja a párt(együttesnek) az újraválasztáshoz szükséges népszerűséget. Más a felelet arra, hogy mi a helyes, és más arra a kérdésre, hogy mi fog tetszeni az emberek többségének. Ezért nem látom az értelmét és a jövőjét ennek a népszerűség-vezérelt pártpolitizálásnak, a jelenlegi társadalmi berendezkedésnek.
Azért sem bízok a pártokban, még a most színre lépő Jobbikban sem, mert bár túllicitálják egymást a felelősök számonkérésének kilátásba helyezésében, saját bevallásuk szerint az elszámoltatást a törvényes keretek között képzelik el. Meggyőződésem, hogy a magyar nemzet érdekeinek sérelmét, a már-már felbecsülhetetlen károkat okozó ügyeskedéseket, túlnyomórészt az egyébként saját maguk által megszavazott törvények betartásával követték el. Nem tudom elfogadni, hogy a szerintem is fontos elszámoltatás és számonkérés az alapján történjen, hogy vétettek-e a jogszabályok ellen. Ahogy máskor, úgy ebben az esetben sem lehet más a kiindulási alap, mint a magyar nemzet érdeke, azaz mindazoknak a számonkérése szükséges szerintem, akik vétettek a magyar nemzet érdeke ellen, teljesen függetlenül attól, hogy a törvényt megsértették-e közben vagy sem. Így a büntetőjogilag már elévült gaztetteket sem úszhatják meg a tettesek.

Az a törvény ugyanis, amely lehetővé teszi annak a közösségnek a törvényes keretek közötti megkárosítását, amely közösség védelme érdekében azt a törvényt megalkották és hatályba léptették, az alkalmatlan betölteni a szerepét. Véleményem szerint az ilyen törvényhez való viszonyuláskor Budaházy „köpök rá” hozzáállása a követésre érdemes, s nem a Fidesz vagy a Jobbik törvényességhez való ragaszkodásának tézise.

A gyanúsítással ellentétben, becsületszavamra mondom, hogy nem vettem részt Csintalan megleckéztetésében, de nem erre vagyok, hanem arra lennék büszke, ha rásújtottam volna párszor a hájas fejére. Bayer Zsolt állításával ellentétben, Csintalan nem egyszerűen egy hatvan év körüli, rossz fizikai állapotban lévő, védekezésre képtelen öregember, hanem azon kaméleon-figurák egyike, akik eddigi életük során más-más köpenyben, megszámlálhatatlan módon és alkalommal ártottak a magyar nemzetnek. Az elszámoltatást szorgalmazó zsidók sem azt nézik, hogy Zentai Karcsi bácsi milyen fizikai állapotban van, és hány éves, s nekünk sem ez a kifogásunk ezen elszámoltatási kísérlet ellen, hanem az, hogy a rendelkezésre álló, közismert bizonyítékok arról győzték meg, hogy nem vétkes.
Nagyon is értem én az általam (is) vallott és hirdetett szempontrendszer szülte felzúdulást, bizony sokaknak aggasztó lehet az üzenet, hogy nem ússzák meg a nemzet ellen valaha elkövetett gaztetteiket, akkor sem, ha olyan „ügyesek” voltak, hogy nem sértettek törvényeket, és akkor sem, ha már védekezésre képtelen öregemberek. Amúgy meg Csintalan és egy falusi öregember összeverése között az a különbség, hogy Csintalan és a Csintalan-félék a felelősek azért, hogy ma nem tisztelik a magyar embereket, se időst, se tanárt, se orvost, senkit. Az időseknek, a nőknek és a tanult embereknek kijáró tisztelet, azaz az emberi értékek társadalmi hiánya az oka annak, hogy ezek a gyalázatos támadások megtörténhettek.

Csintalan elagyabugyálása és a képviselők megtámadása nem egy újabb lépcsőfoka a lejtmenetnek, hanem épp ellenkezőleg, a fordulatot jelző cselekedetek ezek. Eddig lehetett következmények nélkül ártani a magyar nemzetnek! A Magyarok Nyilai, a cigánygyilkosságok, a Magyar Gárda, a Betyársereg, stb. mind-mind azt jelzi: még ha a „hivatalos” elszámoltatást és számonkérést meg is ússzák egyesek, életük végéig számolniuk kell azzal, hogy bárhol és bármikor lesújthat rájuk a nemzet ökle. Egy biztos: ettől az ököltől a falusi idős bácsinak tartania nem kell. Nem úgy a nemzet ellenségeinek!

Szaszka

(Kuruc.info)

Kapcsolódó anyagok:

 - Az ellenállásnak a jövőben meglesz a jutalma, a nyugalomnak azonban díja nem lesz

 - Egy hazafi a börtönből: Ki kicsoda?

 - Új levél a börtönből: Magyar sors

 - Újabb börtönlevél: Az igazság nyomában

 - Szaszka újabb börtönlevele: Egy kényszerbúcsú és ami mögötte van

 - Hősök a fedélzeten - levél fogvatartóimhoz

 - "A magyarok istenére esküszünk" - Szaszka újabb börtönlevele