Nemrégiben mutatták be Amerikában (és rövidesen nyilván mi is láthatjuk) az Ahogy a saját szemükkel látták című filmet, melynek témája: miképpen élték túl zsidó és cigány gyerekek a holokausztot? Nos, nem fogják elhinni, de úgy élték túl, hogy a vérszomjas náci őröknek rajzokat készítettek.
Sőt, nemcsak nekik, de még az elvetemültségben és szadizmusban felülmúlhatatlan Joseph Mengelének is, aki ebben a filmben új oldaláról mutatkozik be: szereti és értékeli a művészetet. Ki hitte volna róla?
Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Babbit nevű 19 éves cigánylány, akit anyukájával együtt Auschwitzba hurcoltak a nácik. Akik pusztán csak ravaszkodásból úgy tettek, mintha érdekelné őket a művészet. Ezért aztán még a theresienstadti „átmeneti táborban” arra kértek egyes foglyokat, hogy rajzoljanak valamit. De ez csak csel volt, ahhoz hasonló, mint amikor zuhanyzónak álcázzák a gázkamrát. Persze a gyerekek voltak elsősorban kaphatók a rajzolgatásra, így például egy Ela Weissberger nevű lány is, aki ma New York államban él.
A perverz hajlamú Mengelét különösképpen izgatták a cigányok, hiszen, mint mindenki tudja, előszeretettel kísérletezett velük. Babbitot például arra kényszerítette, hogy rajzoljon cigányokat, és élethűen ábrázolja bőrük színét. Mert Mengelét nagyon izgatta a cigányok bőrének a színe.
A leányka persze halálra rémült, de azt remélte, ha teljesíti Mengele parancsait, akkor talán életben hagyják. És – ki hinné – így is történt.
A film bemutatja, amint sok-sok évvel később Babbit találkozik egy Karl Stojka nevű cigány fiúval, aki amolyan kifutófiú volt a rettegett Mengele mellett. Meglehet, ő is rajzolgatott néha-néha. A Babbit nevű cigánylány mindenesetre élethű portrékat éppúgy alkotott, mint szürrealista képeket.
Szóval a lényeg, hogy a barbárság és a szadizmus légkörében, az „iparszerű népirtás” közepette érzékeny roma és héber gyermekek a művészet eszközeivel harcolnak az elvetemült Gonosz ellen. És lám, lám, életben maradnak.
Ezen kívül a film eszünkbe idézi a „roma holokausztot” is, amely alighanem az elkövetkezendő évek nagy témája lesz. Ha valaki Nobel-díjra vagy legalább valamiféle elismerésre, hírnévre pályázik, feltétlenül érdemes történelmi munkát vagy regényt írni, netán filmet készíteni erről.
Perge Ottó - Kuruc.info
(Theepochtimes nyomán)