A HVIM dunaújvárosi tagszervezeteként szeptember 11-én szerveztük első önálló előadásunkat, mellyel egy történelempótló és lélekébresztő sorozat első állomásához érkeztünk a "legvidámabb barakk" húzóvárosában, a valaha szebb napokat is megélt Dunaújvárosban. Vendégünk volt Porubszky István János, a sokak által csak Potyka bácsiként ismert kispesti '56-os hős veterán, és Szilárd István, a Magyar Gárda Mozgalom, a mára a nemzeti elkötelezettség szimbólumává vált szervezet egyik alapító tagja.

Az időpont választás több dolog miatt is érdekes volt. A mai hazai lakájmédia immár nyolcadik éve szenteli ezt a napot a hazánktól és történelmünktől is fényévnyi távolságra lévő, idegen, és máig sem tisztázott 2001-es amerikai "terrortámadás" emlékének akkor, amikor jóval súlyosabb, napi szintű problémák foglalkoztatják nemzetünk jobbik és értelmesebb felét. Az előadás aktuális volt azért is, mert bő egy hónap múlva ismét elérkezik dicsőséges és elárult 1956-os Forradalom és Szabadságharcunk emléknapja, melyet a nemzeti gondolkodásúak valószínűleg ismételten héber karámban, vagy a politikai elit megemlékezéseitől több utcányira kiszorítva, szükségállapot-szintű állambiztonsági intézkedések közepette ünnepelhetnek majd. És időszerű azért is, mert napjainkban nem is kerül nagy erőfeszítésbe párhuzamot vonni az '50-es évek terrorjával, hiszen 53 évvel később szintén ott tartunk, hogy a regnáló hatalom politikai rendőrségeként bárkit elvihet a nagy fekete autó, ami manapság lehet kisbusz is, csuklyás, csillagháborús eszközökkel felfegyverzett kommandósokkal teletömve. (Kíváncsi lennék, hogy egy vidéki körzeti megbízott hány havi üzemanyag-ellátását fedezné egy-egy droidruha ára...)

Potyka bácsi nem mai gyerek. Ám személyét több hazaszeretet, bajtársiasság, kitartás és hazafiság jellemzi, mint közülünk sok, napjainkban magát érdemtelenül magyarnak tartó "polgártársunkat". Ő a saját bőrén érezte, és volt részese egy végletekig elkeseredett nép elnyomói elleni fellázadásának, és dicsőséges győzelmének. Ahogy tanúja volt a politikai vezetés árulásának is, amikor egy színtiszta ügyet szovjet tankok lánctalpai mocskoltak be és zúztak apró darabokra. Ma a magát baloldalinak valló, ám valójában végletekig nemzetellenes erők ezen politikusok átkos munkáját próbálják "forradalminak" beállítani, holott az igazi hősök azok a Pesti Srácok, akik életüket és vérüket adták a szabadságért.

Potyka bácsi előadásából kiderült, hogyan sodorta magával egy kispesti munkás fiatalt a forradalom szele, és meggyőződése miatt hogyan került a bitófa árnyékába, ahonnan csak az isteni gondviselés tudta megmenteni. Űzött vadként életveszélyes sebekkel kellett hőn szeretett hazáját elhagynia, és új életet kezdenie, többezer kilométerre otthonától. Honvágyát sohasem tudta leküzdeni, megnyugvást csak az hozott neki, amikor újra meglátta szeretett szülőföldjét, a kispesti házsorokat. Hősünk pontosan tisztában van a mai áldatlan állapotokkal,
az ötvenes évek kísérteties morális és politikai párhuzamaival, és jókedélyű de ugyanakkor húsbavágó aktualitásokkal tűzdelt előadása minden nemzeti gondolkodású magyar embernek példaként szolgál.

Ha valaki a Magyar Gárda megalapításának főbb motivációiról, és azóta bebizonyosodott szükségességéről érdeklődik, keresve sem talál megfelelőbb embert, mint Szilárd István alapító tagot. Előadásában jól szemléltette az '56-os forradalom jelenkori hatásait, különösképpen a
robbanáspont előtti állapotokat, mellyel kísérteties a hasonlóság napjainkban. Az elmúlt esztendők radikális gondolkodásának kétségtelenül egyik legnagyobb vívmánya a Magyar Gárda életre hívása.
Vendégünk előadását meghallgatva kétség sem férhet a Magyar Gárda
Mozgalom aktualitásához, nemzeti elkötelezettségéhez, és kitartásához. A regnáló szolgahad pedig kínjában foghatja a fejét, és szólhat szép szóval, vagy éppen elmebeteg módjára csapkodhat és őrjönghet, mindez mit sem számít, hisz a szellem már kiszabadult a palackból, és ezt megállítani lehetetlen. Azt, hogy a Gárda hittel és hazaszeretettel már sokadik alkalommal csinál hülyét a droidseregből, már megszokhattuk. Ahogy ezt pont az előadásunk másnapján tartott kerepesi
eskütételnél is láthattuk. A Jóisten reá tekintett a sok hősre, és pont a megfelelő időben romlott el a sündőrség hangosbeszélője, sikerült az eskü, így okafogyottan, csalódottan takarodtak vissza a megszállt magánterületről oda, ahová valók.

Egy dologra azért mindenképpen kitérnék: Az elmúlt hetekben a bösztörpusztai Magyarok Országos Gyűlése óta sokakat foglalkoztat a Magyarok Szövetsége és a Magyar Gárda kapcsolata, mivel ellentmondásos információk jelentek meg a két szervezet részéről a Gárda esetleges, majd meghiúsult bösztöri eskütétele kapcsán. A Magyarok Szövetsége állítja, hogy őket nem érte megkeresés, míg a Gárda személy szerint megnevezte azokat az embereket akihez a segítség ügyében fordultak. A lényeg, hogy azon a hétvégén végül  bár rendőri vegzatúrával, ám fizikai terror nélkül, sikeresen ért véget a Gárda rendezvénye egy szentendrei magánterületen. Az ominózus kérdést az előadásunkon megjelent több Magyarok Szövetsége tag is feltette Szilárd Istvánnak, aki szintén elmondta, hogy kit, és mikor kerestek meg a rendezvény esetleges megtartása kapcsán, és jogosan vetette fel, hogy a hőn áhított nemzeti összefogás mennyiben igényel "papírokat három pecséttel". A sikeres összefogás jegyében mindenképpen szükségesnek tartom ezügyben is a párbeszédet a fent említett szervezetek vezetői között, hiszen reményeim szerint egy oldalon állunk.

A sors különös fintora, hogy előadásunk után vendégeinkkel egy jó egy héttel korábban lefoglalt étterembe látogattunk, ahol hogy-hogynem, éppen egy nyolcvan fős nagyságrendű cigánybálba cseppentünk. HVIM-es egyenruháink, és Gárda-jelvényeink nem kis feltűnést keltettek, sőt pincérünk homlokát nem egyszer gyöngyözni láttam, de a vacsora így is jól sikerült, így jó szívvel kívántunk jó utat és kitartást vendégeinknek a másnapi eseményekhez.

Tagszervezetünk továbbra is folytatja előadás-sorozatát, hogy nemzeti gondolkodású testvéreink szemét mihamarabb felnyissuk, és valós alternatívát kínáljunk.

HVIM-Dunaújváros