Áprilisban még elképedve adtuk hírül, hogy az általunk közel száz dokumentum bizonyító erejével leleplezett Kiszely Istvánt hívta meg a műsorába csevegni az egykor szépreményű Pörzse Sándor, mára azonban úgy tűnik, nem (egyébként szakmai szempontból is megbocsájthatatlan) tudatlanság vezérelte akkor, hanem valami (vagy valaki, például az izraeli nagykövettel barátkozó Széles papa) egészen más. Június 28-án ugyanis a vén Bárándyt látta vendégül, s együttérzően bólogatott, mialatt az 90 év zsidó tapasztalatával próbált mosakodni. Nem szólt akkor sem, amikor elszólta magát az öreg, sőt, kijelentette: szegény Bárándy bácsi valójában áldozat volt. Az egészben a legjobban talán Wittner Marikát sajnáljuk, aki többször volt annak a Pörzsének a vendége, aki egy hangot nem hallatott, mikor Bárándy azt mondta: '56-ban nem lépett fel elég erélyesen a rendőrség a fennálló rend és a kormány védelmében.

Most Pörzse Sándor vitte táncba

Előzmény: Spiclik tucatjait leplezték le Nagy újratemetése kapcsán (vén Bárándy, Tőke, Droppa, Vörös, stb.)

Az állambiztonsági hálózati személyeket arra tanították: tagadjanak az utolsó utáni pillanatig, soha semmit ne ismerjenek el a bizonyítékok ellenére sem - emlékeztet oldalunkon jelenleg is címlapon lévő, Spánn Gábor "munkásságát" bemutató tanulmányában dr. Ilkei Csaba, és valóban ez történt a Pözsölőben most vasárnap. A szomorú, hogy mindez a Gárda egyik alapítójának közreműködésével, mi több, kezdeményezésére.

Pörzse eleve spicliként hívta meg műsorába a vén Bárándyt, mégis az utolsó pillanatig szemérmes ifjú hölgyként kerüli a besúgó néven nevezését, sőt, így üdvözli a hazánknak egész családja révén mérhetetlen károkat okozó senkiházit: "Nagy tisztelettel köszöntöm, ügyvéd úr!"

A lényegen hamar túlteszi magát, mintegy mentegetőzve felolvasva, hogy az 56-os Intézet által közzétett adatok szerint Bokor Péter névvel jelentett emberekről előbb Ausztriából (pénzért), majd "az igazságügyi vonalon tevékenykedő ellenséges személyek felderítésével foglalkozott" - és át is engedi a szót a vén komcsinak, előtte azért még leütve az alaphangot: "Ugye '49-ben szervezték be, akkor még nem fújtak azok a fajta vörös szelek..." (Aki egy kicsit is ismeri a '45-től államminiszterkedő Rákosi elvtársat vagy a Kun Béláék révén bemutatkozó hazai zsidó kommunizmust, az bizonyára osztja a műsorvezető véleményét...)

A tiszteletreméltó Bárándy bácsi pedig Pörzse megértő pislogása közepette szépen elmeséli, hogy őt csak úgy segítette a kommunista hatalom kiszökni Ausztriába, utána pedig nagyon meglepődött, amikor cserébe kértek ezt-azt. Hazatérve folytatnia kellett, mert "hát, kérem szépen, az ÁVH-val szembeszállni abban az időben nem nagyon lehetett". (Érdekes, hogy később arról mesél, hogy amikor internálták, egyszerűen azt mondta az őrnek: őt ne küldjék bányába, mert nem akar ott dolgozni, és minden rendben volt.)

Aztán azt hazudja, ő nem is jelentett. Azazhogy mégis, de csak olyanokat közölve, amivel nem ártott senkinek, például arról számolt be, ki milyen politikai vicceket mesél. Aztán azt hazudja, nem is volt beszervezve, csak néha felmentek hozzá rákérdezni erre-arra. Később már elszólja magát: "ráálltam arra, hogy kapcsolatban maradjunk." Egy újabb elszólással kiderül: hiába tagadta az elején, pénzt is kapott a magyar emberek besúgásáért. Újabb hazugság a műsor második felében: mindössze egyetlenegyszer keresték meg, hogy igénybe vegyék a szolgáltatásait.

Egy idő után már nehéz is követni a hazugságfolyamot, melyhez Pörzse készséggel asszisztál, a másik vonatkozás viszont az egyebekről való majdhogynem baráti csevely, ami az eddigieknél is botrányosabb.

Ön áldozata ennek az ügynek, nem szereplője! - állapítja meg mélységes együttérzéssel Pörzse, aki bedobja a spiclik örök fordulatát: vajon miért most húzták elő, kinek jó ez, stb., majd képes megkérdezni, vajon hogy tudta feldolgozni szegény ügyvéd úr azokat a szörnyű ötvenes éveket.

Szegény ügyvéd úr bizony nehezen tudta, de Istennek hála, úgy tűnik, sikerült. Mi több, még bölcsességeket is sikerült időközben költenie, például megállapította: "Nem az a baj, ha valaki besúg, hanem az, ha úgy súg be, hogy másnak baja lesz." Ő pedig senkit sem súgott így be... (Aki nem hiszi, ellenőrizze, mi hangzott el a sorozatos jelentései során - ha tudja...) Hát igen, a kommunista diktatúrában a besúgás általában csak amolyan hobbi, legrosszabb esetben kis kellemetlenség volt, a besúgottak élete pedig csupa móka és kacagás.

A műsorból kiderül, mások is felháborodtak e becsületes ember meghurcolása miatt, többen felhívták - meséli -, hogy elmondhassák: "ügyvéd úr, disznóság, amit magával csinálnak".

És hogy egyetlen kényes kérdés se maradjon lezáratlanul, Sándorunk félénken bevezeti: egyesek szerint ennek azért köze van ahhoz, hogy ilyen páratlan ügyvédi karriert futhatott be. Ugye csak a tehetségének köszönhető valójában? Meg a szorgalmamnak, teszi hozzá az ügyvéd úr (aki mellesleg szót ejt egy olyan barátjáról is, aki ÁVH-s volt, de 56-ban otthagyta, és a Gellért szálloda igazgatója lett), aki maga a megtestesült szorgalom és becsület, még azt is elárulja, hogy a fiát csak szakmai alapon választották ki miniszternek annak idején.

És a végére hagytuk a legbájosabb részt: amikor a rendőrség szerepéről nyilatkozik Bárándy György. Arról beszél, hogy a rendőrségnek a kötelessége az éppen hatalmon lévő kormány utasításainak teljesítése, majd így fogalmaz:

"'56-ban nem elég erélyesen szerintem, nem elég erélyesen, de a kormány mellett, a fönnálló rend mellett foglaltak állást. Hogy egyesek szerint ez eltúlzott volt... Énszerintem valahogy rendnek kell lenni."

És Széles tévéjében, Pörzse műsorában nem volt, aki bár egy szót is szóljon, hogy asztalracsapásról ne is beszéljünk.

Na ennyit erről.

Kuruc.info

Kapcsolódó: Miért futtatja Pörzse Spi(on)szelyt?