Ugrás a cikkhez
Reklám

Nem indít saját vizsgálatot a "magyar" Külügyminisztérium a Bolíviában lelőtt és elfogott magyarok ügyében, hanem megelégszik a hivatalos bolíviai tájékoztatással. (Ami eddig kb. a nullával egyenlő.) Az állítólagos merényletkísérletről szóló bolíviai verzióban ugyanakkor a szintén érintett Írország kételkedik, és vizsgálatot indít, Horvátország pedig kiemelten figyeli a fejleményeket. A letartóztatott Tóásó Előd még nem biztos, hogy kér konzuli védelmet.



Rózsa-Flores Eduardót már eltemették

Nincs napirenden a csütörtöki bolíviai rendőrségi rajtaütés körülményeinek vizsgálata, a magyar Külügyminisztérium a bolíviai hatóságok hivatalos tájékoztatására vár - mondta az Origónak Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője. Érdekes módon akkor, mikor Ecuadorban zsidó drogdílert kaptak el, nagyon aktívak tudtak lenni, ki is menekítették a bűnözőt rekordidő alatt...

Az ügyben sok a tisztázatlan részlet, egyelőre nem világosak a csütörtöki rajtaütés körülményei, nem tudni pontosan azt sem, mire alapozza a bolíviai rendőrség, hogy az öt külföldi merényletet tervezett volna. A kérdőjeleket szaporítja, hogy eddig nem tudni pontosan, a hotelben levők ellenálltak-e a kommandósoknak (de nagyon úgy tűnik: álmukban végezték ki őket). A bolíviai ügyvédi kamara szerint ráadásul súlyos szabálytalanságokat követett el a hatóság. Edwin Rojas, a kamara elnöke szerint a Santa Cruz-i hotelbe behatoló kommandósok nem tartották be a törvényeket, amikor bírói végzés nélkül, ügyész távollétében és a helyi rendőrök kizárásával számolták fel az állítólagos terroristasejtet. (Amely, még egy jó kérdés, nem tudni, mit keresett felfegyverkezve egy szállodában.)

Írország kételkedik a hivatalos bolíviai verzióban, az egyik ír miniszter szerint több furcsa részlet is gyengíti a bolíviai magyarázatot. Egy ír diplomatát átküldtek Argentínából Bolíviába, hogy érje el az ír fiatalember holttestének hazaszállítását, ugyanis vizsgálják, milyen körülmények között került Michael Dwyer Bolíviába, és hogyan ölték meg. Horvátország diplomatái is aktívak, a horvát külügyminisztérium arra utasította a hétvégén chilei nagykövetét, hogy kövesse figyelemmel a bolíviai fejleményeket, miután vélhetően két horvát állampolgár is érintett. Két konzul is foglalkozik a fejleményekkel, és szükség esetén tárgyalásba kezdenek a bolíviai külügyminisztériummal - közölte a horvát külügyi szóvivő.

Magyarország hasonló lépéseket nem tett, és vizsgálat sincs napirenden. Eközben azonban hivatalos tájékoztatást sem kapott még Magyarország Bolíviából, az áldozatok állampolgárságára vonatkozó információk is a magyar hatóságok adatbázisából származnak - nyilatkozta Szelestey. Az információszerzést nehezíti, hogy nincs magyar külképviselet Bolíviában. (Mint látható, az írek és horvátok is máshonnan küldenek diplomatát, ha kell, ez a kifogás tehát szánalmas a zsidó külügy részéről, ilyen hozzáállással nem kapnak több információt - de hát nem is akarnak - a szerk.)

Jelenleg a magyar külügynek két teendője van Rózsa-Flores ügyében: kérni Bolívia hivatalos tájékoztatását halálának körülményeiről, és beszerezni a halotti anyakönyvi kivonatot - mondta Szelestey. Holttestének hazahozatásáról nincs szó, mivel a napokban Bolíviában eltemették. Magyarosi Árpád román állampolgár, ezért ügyében a román konzul az illetékes.

Tóásó Elődöt honosították, ezért magyar állampolgárként konzuli védelemre jogosult. Bár a korábbi kihallgatásán jelen volt a magyar konzul és egy ügyvéd is, azt még tisztázni kell, Tóásó igényel-e konzuli segítséget. Magyar idő szerint hétfőn késő este ismét találkozik az előzetes letartóztatásban levő 29 éves férfival a konzul és az ügyvéd, hogy megkérdezze, igényli-e a védelmet - mondta a külügyi szóvivő.

Vasárnap a bolíviai ügyvédi kamara elnöke, Edwin Rojas a két fogoly szabálytalan elzárásáról beszélt. A bolíviai jogszabályok szerint a fogvatartottakat csak 24 órán át lehet elszigetelni a nyilvánosságtól, és az a határidő már lejárt. "Az őrizetbe vetteknek joga van ahhoz, hogy beszélhessenek a családjukkal és szabadon nyilatkozzanak a sajtónak" - mondta Rojas. Az [origo] erre vonatkozó kérdésére Szelestey azt válaszolta, ha Tóásó Előd kéri a konzuli segítséget, a konzul "igyekszik elérni neki az összes megadható jogot".

Egyelőre nem lehet tudni, hogy Bolívia magyarországi diplomáciai képviselőjével egyeztet-e a Külügyminisztérium a kérdésben. Azt sem lehet tudni, hogy a magyar diplomácia együttműködik-e az ügyben szintén érintett ír és horvát diplomáciával - mondta a külügyi szóvivő.

(Origó nyomán)

Előzmények:

- Közös cellában Tóásó és Tadic

- Átkutatta Flores házát az ÁVH, Tóásó semmiféle terrortámadásról nem tud

- A CIA-val állt kapcsolatban Eduardo? + Kuruc.info exkluzív értesülések

- Impotens magyar külügy nem törődik a bolíviai áldozatokkal, az írek igen

- Gondolatok Eduardo Rózsa-Flores életéről és haláláról

- Előzetesbe helyezték Toásó Elődőt a bolíviai hatóságok

- Eltemették Eduardo Rózsa Florest - Kuruc.info exkluzív értesülésekkel

- Egyre gyanúsabb a bolíviai ügy, késik a tájékoztatás is

- Merénylet(?) Morales ellen, lelőtték (kivégezték?)Rózsa-Flores Eduardót és egy erdélyi magyart

- Ég veled, Edu, nyugodj békében!



Friss hírek az elmúlt 24 órából