Az angol nemzet ugyanis eliberálhatta a zsidókat, mert ha én például egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el, mindenki ártalom nélkül megihatja - a nagy angol elemben a zsidó eltűnik. De ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát tölt, megromlik a leves és azt meg nem ihatja az ember. Miután magyarnak teremtett az Úristen, legyünk is azok, legyünk tisztán magyarok.

Amint a Kuruc.infón a tényeknek megfelelően már több alkalommal is olvasható volt, nem Széchenyi István írta azokat a nevezetes mondatokat, melyek szerint minden nemzetnek olyan kormánya van, amilyent megérdemel, s amennyiben egy gazfickókból álló kormány huzamos ideig bitorolhatja a hatalmat – miképpen jelenleg a Gyurcsány & Co. Zrt. –, abban az esetben a nemzetben van a hiba, lévén aljas vagy műveletlen. Esetleg mindkettő – egészíthetnénk ki ezen elmélkedést. E mondatok valóban Surányi Miklós Egyedül vagyunk c. Széchenyiről írott életrajzi regénye második kötetének 268. oldalán találhatók az utolsó előtti bekezdésben, s az írói szabadság jogán a szerző adja a legnagyobb magyar szájába az egyébként teljesen igaz kijelentést.

Teljes mértékben autentikus, Széchenyitől származó szöveg viszont az alább következő két idézet.

Az elsőt az 1830-ban megjelent Hitel című munkájában vetette papírra a legnagyobb magyar az ún. világpolgárokról:

„Ő (a kozmopolita) így okoskodik: Ubi bene ibi patria (Ahol jó, ott a haza); jóllehet magyar vagyok, de azért angol s francia is stb. lehetek, mindenütt a tökéletest szedem, a hiányost otthagyom s az egész föld kereke enyém s hazám. Más szavakkal ez annyit tészen: hazám drága, de másnak honja is; háborúban pedig az erősebbel tartok s ha győz hazám, heves honfi, ha pedig meggyőzetik, minden kis előítéleteken túlemelkedett világpolgár leszek…Ily cselekvő mód, meg kell vallani, előmenetelre a világon igen ügyes s tán hasznos is lehet, de nem épen legnemesb.”

A második idézet Széchenyi azon beszédéből való, melyet a Galíciából mind nagyobb méreteket öltő reformkori izraelita bevándorlás tárgyában mondott el a nemes gróf az 1843-44. évi pozsonyi országgyűlésen:

„…az angol nemzet ugyanis eliberálhatta a zsidókat, mert ha én például egy palack tintát töltök egy nagy tóba, azért annak vize nem romlik el, mindenki ártalom nélkül megihatja, a nagy angol elemben a zsidó eltűnik, de ha a magyar levesbe az ember egy palack tintát tölt, megromlik a leves és azt meg nem ihatja az ember. Más példát is hozok fel. Ha egy bárkában ülök és abban van gyermekem és más gyermeke, s ha a bárkába bejő a víz, s előttem apodictice (határozottan, cáfolhatatlanul) áll, hogy ezen két gyermeket benn nem tarthatom, az igaz, ha a magamét lököm ki és a másikat benn tartom, azt az újságok fogják hirdetni, de biz én inkább a magam gyermekét conserválom (őrzöm meg) és a másikat kilököm. (…) Legyünk tisztában önmagunkkal, a magyar azelőtt mélyen aludt és most kapkod, az természetes, másképp nem is lehet, de ha mi azt mondjuk, a nemzetiség az alap, amelyre mindent akarunk rakni, magunkkal ne jöjjünk ellentmondásba és ne gondoljuk, hogy ezen elem már olyan erős, miképp minden más elemeket magába felvéve, azokat megemészteni tudná. Szép az egyenjogúsítás, de mint hű tagja a magyar fajnak, hogy túlliberálizmus által egy túlzó indulat által vezettetve a magam gyermekét dobjam ki a bárkából, ezt másokért tenni nem fogom soha, ezen hűséget minden nemzetben tudom becsülni, de miután magyarnak teremtett az Úristen, legyünk is azok, legyünk tisztán magyarok.”

Úgy legyen!

Lipusz Zsolt