
Nem bírják a terhelést az amerikai hazafias honlapok szerverei a sok látogató miatt - a népszerűségük Obama győzelme óta növekedett meg ennyire. Úgy tűnik, a Ku Klux Klán is viszonylagosan megerősödik. Három héttel azután, hogy az Egyesült Államok megválasztotta első néger elnökét, országszerte elszaporodtak a halálos fenyegetések és a fekete uralmat ellenző graffitik; összesen kétszáz esetet jelentettek - írja az LA Times.
Úgy tűnik, némileg erőre kapott a Ku Klux Klán is, a hatóságok pedig szabályos hajtóvadászatot indítottak az Amerikát fehér vezetésűnek megtartani kívánó szerveződés ellen. Két hete gyilkosság vádjával tartóztatták le a szervezet egy feltételezett tagját a tizenháromezer lakosú Bogalusában, egy Isten háta mögötti kisvárosban, amit a klán fővárosaként tartanak számon.
Októberben egy olyan klánsejtet tartóztattak le Kentuckyban, amelynek tagjai a vád szerint 88 színesbőrű diákot akartak megölni és további 14-et lefejezni, és azt tervezték, hogy kivégzik Obamát. Afrika elsüllyesztésének kitervelését talán nem varrják a nyakukba.
November tizedikén továbbá letartóztatták Raymond "Chuck" Fostert, a bogalusai Ku Klux Klán vezetőjét hat másik taggal együtt. Azzal gyanúsítják őket, hogy megöltek egy nőt, aki be akar lépni a szervezetbe, de végül mégsem tette.

Közben tiltakozók kereszteket égettek néger családok birtokain, és sokfelé kötötték fel Obama arcképeit. Az indulatok felkavarodásának okai között ott lehet még a sötét elnök megválasztásán túl a gazdasági válság, és az is, hogy sokan tisztán látják: nemsokára már a feketék kerülnek többségbe az amerikai társadalomban. Az FBI azt vizsgálja, hogy a különböző esetek mögött meghúzódik-e valamiféle összeesküvés.
Érdekességként említi meg a lap, hogy kis louisianai városkában, Angie-ben az 58 éves Judy Robinson kitett egy Obama-képet a háza falára a választások előtt. A Halloweent követő reggelen aztán arra ébredt, hogy a falára oda írták: "KKK" és "white power". Mint mondja, azt hitte, már az összes tagja kihalt a klánnak. Most már látja, hogy nem.
A szervezetnek egyébként igen relatív a sikere a teljesen elhülyített amerikai társadalom körében: míg fénykorában, az 1900-as évek elején négymillió tagja volt, addig ma körülbelül hatezer embert tudhat sorai közt, ami a körülményeket tekintve nem is rossz. És lesz még sokkal jobb is.
(Kuruc.info - Los Angeles Times - InfoRádió)
Kapcsolódó:
"Fogadjon Obama kinyírására, reméljük, győz is!"
(Állítólag) jópofa viccet sütött el Obamáról a lengyel külügyér, őrjöngenek a színesfajvédők
Berlusconi: "Obama fiatal, jóképű és napbarnított"
Jelentkeztek Obama beduin rokonai - egy egész törzs
Megfejtette Obama választási jelszavát egy jópofa tanár - felfüggesztették
Obama-hatás: itt az első színes "francia" prefektus
Indul a lavina: "Bond is legyen fekete, ha az elnök az!"
Obama-éra: kezdődik az első "rasszista per"
Ki is a rasszista? A feketék 95,5%-a szavazott a feketére + ábra
Itt az Obama által indított hullám: cigány elnökről fantáziálnak retkesék
Siklósi András: A fehér Amerikának vége
Pöttering szerint "megújulás" a feka elnök megválasztása, meg is hívta gyorsan az EP-be
Obamát máris tömjénezik Izraelben – nyilván tudják, hogy miért
Büszkék a kenyaiak arra, hogy elnököt adtak Amerikának (+ más reakciók)
Hangfelvétel: csak bőrszíne miatt szavaztak Obamára bunkó fajtestvérei
Niggerek, zöldfülűek és spanyolok választottak fekete elnököt
Örül az EU vezetése, hogy gyapotszedés helyett Amerikát vezeti Obama
Tovább forog a sírjában a Führer: ünnepel és máris gratulált a négernek Berlin
Mégsem scif-fi a Majmok bolygója - Betett McCainnek a feketék rasszizmusa + képek
