Kuruc.info - '67-es Pannóniával a kazakisztáni madjarok földjén - félszáz képből álló galéria és élménybeszámoló

Két paksi fiatalember nagy fába vágta a fejszéjét. Treszl Gábor és Magyar Zoltán arra vállalkoztak, hogy elmotorozzanak a Pekingi Olimpiai Játékokra, és ott szurkoljanak honfitársaiknak. Útközben eltökélt szándékuk volt tiszteletüket tenni a Don-kanyarban elhunyt hősök sírjánál, és találkozni a nemrégiben felfedezett Kazakisztánban élő ősmagyar törzsek közösségével.

Mivel Gábor lelkes Pannónia-rajongó, ezért a motorkerékpár nem is lehetett más, mint egy 1967-es évjáratú Pannónia T5-ös modell, oldalkocsival felszerelve.

Pannónia a Góbi sivatagban

Az ötlet nem csak úgy hirtelen jött. Gáborék már az Athéni Olimpiára is Pannóniájukkal utaztak, akkor 5000 km-t teljesítettek barátaikkal. Felbuzdulva az út sikerén, hazatérvén elkezdték fontolóra venni a következő olimpiára vezető túra teljesíthetőségét. Akkor még maguk sem mertek mérget venni a 4 év múlva esedékes út sikerére, ugyanis tudták, kb. 24000 km-t kell kibírniuk a nyeregben. Keresztül Szibérián, Kazahsztánon, a Góbi sivatagon. Aztán ugyanezt hazafelé... Az ehhez szükséges időt pedig 4 hónapra becsülték. Sokan irreálisnak ítélték meg a vakmerő terveket.

Madjarok földje

2006-ban aztán Treszl Gábor és Vörös Csaba nekivágott a felkészítő túrának, amit Urál Túrának neveztek el. A cél csak a 2 év múlva esedékes pekingi expedícióra való felkészülés volt. Akkor 1 hónapot motoroztak, és az Urál hegységen túlra, Nyugat Szibéria pereméig, Cseljabinszkig jutottak, hazáig összesen 9000 km-t tettek meg. A túra sikeres volt, barátokat és sok tapasztalatot szereztek az egyre távolabbi orosz vidékekről, azonban az utazás rámutatott: komolyan kell venni a felkészülést, a hátralévő 2 év nem is olyan sok idő.

A lázas készülődés, mely tulajdonképpen 2 éve tartott, végül meghozta eredményét. Sikerült a szükséges szponzori támogatásokat megszerezni, a motort eredeti állapotában felkészíteni a nagy útra. Vörös Csaba nem tudott részt vállalni a felkészülésben, ezért helyére Magyar Zoltán lépett. 2008. június 20-án Treszl Gábor és Magyar Zoltán útnak indulhatott Pekingbe az olimpia felé. Útjukat egy 5 fős Robur busszal utazó csapattal kezdték meg.

A Robur Szibériában

Céljaik a következők voltak: megkoszorúzni a Don-kanyarban elesett honfitársaink sírját, szurkolni a magyar sportolóknak az olimpián, és hazafelé meglátogatni a Kazahsztánban élő nemrégiben felfedezett ősi magyar rokonaink törzsi közösségét. Az indulás majd 2 heti késéssel történt meg, ugyanis az orosz konzulátus az egész Oroszországon átvezető többhónapos turistavízumot nem adta ki. Így kényszermegoldásként már odafelé is Kazahsztánon át mentek a fiúk, ugyanis az eredeti tervek szerint oda csak visszafelé látogattak volna el. A Pannónia és a roburos csapat átvágott Kazahsztánon, Szibérián, a Góbi sivatagon, majd július végére elérték a kínai határt. Addigra már világossá vált számukra, hogy a rengeteg levelezés és erőfeszítés ellenére sem engedik be a kínai hatóságok a járműveket Kínába, ezért azokat a Góbi sivatagban elhelyezkedő határmenti városkában kellett hagyni. A világutazók tehát busszal voltak kénytelenek megérkezni az olimpia helyszínére, ami egy ideig be is árnyékolta a csapatok hangulatát. Az olimpián végig odaadóan szurkoltak, jelenlétükkel segítettek sikerre vinni a férfi vízilabda válogatottat, valamint paksi barátaik, a kenus Kozmann Gyuri és a cselgáncsozó Mészáros Anett 3. illetve 7. helyezést értek el.

Az olimpián

Visszafelé, Mongóliában elváltak egymástól a Pannónia és a roburosok, így Gábor és Zoltán immár egymaguk indultak a hazafelé vezető úton. Szibéria zord időjárása és az időközben jelentkező műszaki problémák jelentősen nehezítették helyzetüket az odaúthoz képest. Novoszibirszkben a hőmérséklet 3-5 fok körül alakult, emiatt sokat fáztak, ami nagyon megrémisztette a motorosokat. Ki is csúsztak a rendelkezésre álló vízum időtartamából, ami újabb bürokratikus problémát jelentett számukra. De túljutottak a nehézségeken, és nemsokára már az ősmagyar rokontörzs barátságát élvezték Kazahsztán távoli sztyeppéin. Az itt szerzett élmények és a példátlan vendégszeretet örök nyomot hagytak a fiúk lelkében. Az 1500 év, ami a kazakisztáni és a kárpát-medencei magyarok szétválása óta eltelt, mit sem számított, a fiúk testvérként ölelték át egymást az ottani madjarokkal.

A Madjar Baba mecset előtt

Érkezésükről tudtak, amíg ők Pekingben voltak, addig ők Magyarországon vendégeskedtek a Kurultáj nevű világ magyarjainak és a rokon népeknek otthont adó kulturális rendezvényen.

A legnehezebb terepviszonyok csak ezután vártak a pannóniás vándorokra. A motor 41 éves vázszerkezete több helyen megrepedt, és a futómű is figyelmeztetett, hogy mihamarabb aszfaltútra kell érjenek, különben a sokasodó problémák miatt komoly veszélybe kerülhet az expedíció. Az olykor végtelennek tűnő távolság és a műszaki gondok pszichésen folyamatosan terhelték a fiúkat, de mindig sikerült túllendülni a holtpontokon. Sok hosszú fáradtságos nap után elérték a várva-várt aszfaltutat, és a javítások után hamarosan már a Kaszpi-, az Azovi- és a Fekete-tenger partjainál, majd a Krím félszigeten élvezték az ottani kellemes klíma őszi melegét. Végül, átvágva Ukrajnán 2008. október 17-én, 24 000 km-t megtéve, 120 nap után hazatértek a fiatalok Paksra. A csapatot Cegléden, Budapesten a Hősök Terén, majd Pakson összegyűlő barátok, újságírók és érdeklődők fogadták.

A vándorok útját végig nyomon lehetett és lehet követni a www.pannoniaexpedicio.hu honlapon, amelyen a jövőben is sok érdekes információt és képet jelentet meg a világutazó pannóniás csapat.

Kérésünkre Treszl Gábor külön írt a madjarokról, alább találhatóak a Kuruc.infónak küldött sorai.

Madjarok földjén

Pekingből hazafelé jövet fő célunk az volt, hogy találkozzunk azokkal a nemrégiben felfedezett ősi rokonainkkal, akikkel kb. 1500 évvel ezelőtt mi, Kárpát-medencei magyarok együtt éltünk keleten, valahol Kazahsztán távoli vidékein. A Magyarok Világszövetsége által szervezett paksi ünnepségen 3 MVSZ-zászlót kaptunk expedíciónkra.

Ezeket terveink szerint 3 helyre szándékoztunk kitűzni, illetve elhelyezni. Az elsőt a Don-kanyarban, a másodikat Pekingben egy arra érdemes személynek voltunk hivatottak átadni, a harmadikat pedig az ősmadjaroknak akartuk átadni Kazahsztán távoli vidékein. Nos, az első két zászló célba ért, de a harmadik még kereste a helyét.

Kazahsztánban elértük a Szarikopa tó és a Torgaj folyó vidékét, ismereteink szerint erre találhatóak a madjarok falvai. Arkalikban vendégül látott bennünket Sokpituli Kurmangazi, a helyi elektromos-szolgáltató igazgatója, aki maga is madjar ember. Ő tudott érkezésünkről, az idei Kurultájon részt vett Magyarországon, itt hallott rólunk és terveinkről. Segítségével több madjarok lakta faluban már vártak bennünket, és rendkívül szívélyes vendéglátásban részesítettek madjar testvéreink.

Arkalik, Amangeldi, Szaga, Torgaj, Nura útvonalon haladtunk és látogattuk meg sorra ősi rokonainkat falvaikban. Őket a Torgaji Madjarok néven kezdi megismerni a világ. A terület, melyen laknak a Torgaj folyócska vidékén terül el, Torgaj pedig a járási közigazgatási központ. A vidék a kopár sztyeppék végtelen területén terül el, melyeken többnyire csak mellékrendű, főleg földutak vezetnek át.

A madjarok kb. 6-7 ezren vannak, a kazah nyelvet beszélik és az iszlám hitet vallják. Házakban laknak szegényes körülmények között, úgy, mint a kazahok, akikkel békében élnek együtt. Szagaban kb. 200 madjar is lakik, tiszteletünkre összegyűltek a nemrégiben felavatott gyönyörű szép Madjar Baba Mecsetben, ahol is ünnepélyesen átadtuk a zászlót.

Az új mecsetben

Kérésünkre eljött az Agszakáll, a legidősebb törzsi vezető is.

Agszakáll

Megmutatták az iskolát, hősi költőjükről, Dulatovról elnevezett múzeumukat is. Szaga a Szári-Özön nevű folyócska mellett fekszik, a közelben a Szarikopa tó helyezkedik el. Torgajban, következő állomáshelyünkön farkasvadászatra vittek bennünket, az UAZ anyós ülésen madjar testvérünk fogta a puskát.

Talap, Szerik, Ahmetov úr, Zsana asszony, Kurmangazi úr, Bajgeri, Ramazan barátainkkal töltött napok örökre emlékünkbe vésődtek. Az ősmagyarokkal való találkozás a Pannónia-expedíciónak elnevezett vándorutunknak végképp értelmet adott, ezt kijelenthetjük.

De nézzük, mit írtunk a madjarokkal való várt találkozás előtt Asztanában: (a következő írást a honlapunk szeptember 22-i útinapló-bejegyzéséből vágtam ki, most is olvasható)

Orommel olvassuk a honlapon tett megjegyzeseket es kerdeseket, melyek azt firtatjak, hogy merre is vannak osi magyar testvereink. Azok a magyarok, akik 1300-1500 evvel ezelott szakadtak le a nyugat fele tarto, es a Karpat-medencebe erkezo magyar torzsektol. Megprobalom a legegyertelmubben leirni.

Ha az eszak kazak Kosztanajbol kepzeletbeli vonalat huzunk delre, es a kozep-kelet kazahsztani Karaganda varostol nyugatra egy masikat, akkor a metszespont meghatarozza a Szarikopa to terseget. Ez a terulet Kazahsztanban Kosztanaj megyeben, Torgaj jarasban talalhato. A teruleten folyik at a torgaj folyocska is, talan ezert hivjak oket "torgaji magyaroknak".

Jelenleg elottem van a Honlevel cimu vilagkongresszusi kulonszam, mely a Magyarok Vilagszovetsegenek sajat lapja. Ebben osszeszedve megtalalhatoak az osmagyar rokonokrol szerzett eddigi informaciok, tobbnyire Dr. Biro Andras Zsolt humangenetikus, antropologus cikkei. Jelenleg o a tema legtajekozottabb kutatoja, nekunk is volt szerencsenk talalkozni vele Pakson. Az MVSZ utunkat tamogatandolag az indulasunk elott eloadast szervezett a paksi zeneiskolaba es meghivta az emlitett tudos fiatalembert, hogy meselje el, mit tapasztalt az osmagyarokhoz vezeto expedicioi soran. A szenzaciosan erdekes eloadas kepeire es Andras intelmeire most is jol emlekszunk. Emlekszem, az egyik kepen nyaris oltozekben fotozkodtak, a kovetkezo kepen pedig a ho befeheritette a
tajat. A kepek kozott alig masfel nap telt el.. Ott, azon a delutan volt reszunk abban a megtiszteltetesben, hogy az MVSZ elnoksegetol atvegyuk azt a zaszlot, melyet a torgaji magyaroknak fogunk atadni.

Osi magyar rokonaink ezen a videken elnek, kb 2-3 mai Magyarorszagnyi teruleten. Szigoru szabalyok szerint hazasodnak, ferfi agon tartjak a leszarmazasi vonalakat, kazakul beszelnek, az iszlam hitet valljak. Kb 5-7 ezren vannak, rideg allattartassal foglalkoznak.

Latogatasunk alkalmaval mi Amangeldi, Saga, Torgaj telepuleseket szandekozzuk felkeresni, Andras elmondasa szerint Saga-ban vannak a legtobben magyar rokonaink. Kuldotteik nemreg jartak Magyarorszagon a Magyarok 7. Vilagkongresszusan, ahol is tudomast szereztek latogatasi szandekunkrol, es az uzenik, hogy varnak. De hogy ki es hol, az meg egyenlore nekunk sem vilagos.

A terulethez kozeli Arkalik varosban lakik Sokpituli Kurmangazi ur, aki szinten torgaji magyar. O Biro Andrasnak is sokat segitett eddigi utjai soran, nemsokara felhivjuk, es remeljuk, hogy egy kicsit rasegit erkezesunkre, es tudatja a torzsi vezetokkel, hogy Pannonias viharvert csapatunk Pekingbol hazafele rokoni latogatast tesz naluk. Zarom soraimat, rohanunk az orosz konzulatus ele Irinahoz, hogy elrendezzuk hosszu utunk utolso, 10-ik vizumat is."

További képek (nem időrendi sorrendben)

Egy Urál előtt az Urálban