
Míg a Magyarok Nyilai szabadságukat töltik, az immár igencsak létezőnek tűnő Fehér Ellenállási Mozgalom egyre tevékenyebb. Mint ismeretes, október végén ők küldtek figyelmeztető ajándékot egy kaposvári egyesületnek. Most, mivel annak nem lett foganatja, ismét léptek. Ez derül ki a mozgalom Kuruc.infónak küldött tájékoztatójából, melyben leírják, ők emlékeztették a bankárkasztot a Kristályéjszaka 70. évfordulójára, ugyanakkor elküldték logójukat is. Alább közöljük a szerkesztőségünkhöz eljuttatott levelet.
Ismét itt!
Mozgalmunk egyszer már figyelmezetette a Kaposvári Napkerék Egyesületet, de hazudoztak ezután is, hogy ők nem folynak bele etnikai vitákba, közben szorgalmazták a Pécsi utcai iskolában a cigány nyelv oktatását.
Másodjára is figyelmezetettük őket (képek mellékelve).
Ez az utolsó figyelmeztetésünk.
A Kristályéjszakát is méltó módon ünnepeltük meg, a képeket már elküldtük és kint vannak. (Mellékeljük mozgalmunk logoját is)
Fehér Ellenállási Mozgalom
(F.E.M.)

