A Gödöllői Járási Ügyészség zaklatás vétsége miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki - a vád szerint - a szomszédjában lakó nőt zaklatta közel három éven keresztül.

A vádirat szerint a férfi – a bűnügy vádlottja – 2022-ben tudomást szerzett arról, hogy a szomszédjában lakó nő – a bűnügy sértettje – szakított a párjával. A férfinak már korábban is tetszett a sértett, így felvette vele a kapcsolatot. A vádlott szerelmet vallott a nőnek. A sértett egyértelműen a férfi tudomására hozta, hogy ő nem akar tőle semmit, hagyja őt békén.

A vádlott eleinte csak a véletlen találkozások alkalmával, illetve a közösségi médiafelületen próbált kapcsolatot teremteni a sértettel, majd később már napi szinten zaklatta telefonon. A háborgatás akkor sem szűnt meg, amikor a sértett letiltotta minden platformon a férfit, mert más telefonszámokról és profilokról tovább folyt a zaklató magatartás.




A sértett a saját udvarán sem lelt nyugalmat, mert a vádlott figyelte őt, és ahogy meglátta, kiabálni kezdett neki, vagy köveket hajigált az udvarra. Előfordult olyan alkalom is, hogy a vádlott csokoládét dobott be a nő fürdőszobájának ablakán. A férfi a munkából hazafelé tartó nőt mindig a buszmegállóban várta, és a munkahelyén is felkereste.

A férfi zaklatásának az vetett véget, hogy a sértett 2025 szeptember elején feljelentést tett a rendőrségen.

A Gödöllői Járási Ügyészség közölte honlapján: a férfit zaklatás vétségével vádolja. Bűnösségéről a Gödöllői Járásbíróság fog dönteni.