Zuschlag mégis méltóztatott megszólalni: délelőtt már több kérdésre is válaszolt. Tényszerűen közölte, melyik vádpontban érzi magát bűnösnek, melyikben nem, vagy csak részben - tájékoztatott a Független Hírügynökség helyszíni tudósítója. S mit ad Isten: kiderült, hogy ártatlanul hurcolják meg szegényt.
A nagy értékű csalásban például ártatlannak tartja magát a kis szende, magánokirat-hamisításban - ami szintén része a vádpontoknak - bűnös, de nem felbujtóként, mint az az ügyészségi iratokban szerepel. Nem volt tagja bűnszervezetnek, hiszen nem volt bűnszervezet sem - hazudta a bíróság előtt Zuschlag.
Ezt azzal fejelte meg, hogy "senki nem tapsolt el vagy utazta el a pályázati pénzeket". Utólag azonban el kell ismerni - mondta - hogy hibás volt a civil szervezetek pályáztatási gyakorlata és ez az átláthatatlan folyamat vezetett a bírósági ügyhöz. Előfordult, hogy pályázatoknál előfinanszírozásra volt szükség: kölcsön kellett kérni, mert különben az adott szervezet nem teljesíthette volna vállalásait, mivel a pályázati pénzek csak később érkeztek.
Így, mivel sok pályázat utófinanszírozással működött - vagyis a pénz a pályázati cél teljesítése után érkezett - számlákat is utólag kellett szerezni. Előfordult, hogy egyes pénzeket nem azon programok megszervezésére tudták elkölteni, amire kérték, hanem más programokat finanszíroztak belőle. Zuschlag szerint ez a pályáztatási rendszer hibája. És mi bűnözőnek hittük szegényt...
(FH nyomán)