Többször „leparasztozta” kiskunhalasi választóit Zuschlag János, aki fölöttébb kedvesnek találta volna a középkori feudális rendszert - mondta el az ügy másodrendű vádlottja, Lados István a per pénteki tárgyalásán.

A HavariaPress úgy tudja, hogy a per másodrendű vádlottját - Zuschlag volt személyi titkárát - az ügy többi vádlottjának védői faggatják a pénteki tárgyaláson. A kérdésekre adott válaszokból kiderült, hogy Zuschlagnak köze lehet egy bombariadóhoz, valamint az is, hogy a történelemtanári diplomával rendelkező fővádlott - ahogy Lados fogalmazott - erősen szimpatizált a középkori feudális rendszerrel. Fodor Endre bíró ekkor közbevetett kérdésére Lados elmondta, hogy persze nem jobbágy szeretett volna Zuschlag lenni; aki, mikor Kiskunhalasra - választókörzetébe indult - többször így fogalmazott: „Na, megyek a parasztjaimhoz, Halasra!”

A tárgyalás mai napján várhatóan végére érnek a Ladosnak intézett ügyvédi kérdéseknek, s így a jövő keddi tárgyalási napon már Zuschlag meghallgatásával folytatódhat a per.

(HavariaPress)