Megalakult a Fidesz parlamenti frakciója, amelyet, mint azt már korábban is tudni lehetett, az egykori Miniszterelnökséget vezető miniszter, Gulyás Gergely vezet majd. Helyettese Kocsis Máté lesz, miközben az is kiderült, hogy a pártnak összesen hét szóvivője lesz az Országgyűlésben – egyikük Németh Balázs, aki a hírt maga osztotta meg a közösségi oldalán.

A híradósból lett fideszes politikus nem szerepelt befutó helyen a listán, a nagy átrendeződések közepette viszont mégis mandátumhoz jutott, és olyannyira számolnak vele, hogy szóvivői feladatokat is kapott.

– Kurva anyád, Németh Balázs! – vágta valaki a fideszes politikus fejéhez a nyílt utcán, miközben a "jó híreit" osztotta meg a követőivel.

Németh Balázs szerint az ilyen emberek ellen kell dolgozniuk, akik most "gyűlöletet szítanak, trágárkodnak, anyáznak".

(24 nyomán)