Biztos vagyok benne, hogy a fiam ártatlannak bizonyul, és kiszabadul abból a fogdából, ahol az apja is raboskodott egykor – mondja a Népszavának Tölgyesiné, aki azelőtt - rátapintva a lényegre - idegen nemzettestet képviselő lapnak nevezte az újságot. Krisztián édesanyja nem kímélte Morvai Krisztinát sem.
Alább a Népszava interjúja eredeti formájában, érdekességképpen (különben senki nem bukkanna rá), hitelességéért természetesen nem tudunk felelősséget vállalni, de ha szükséges, készséggel helyreigazítunk majd.
 

Az "idegen nemzettestet képviselő Népszava" a bombagyártó édesanyjánál

Krisztián már gyermekkorában is robbantgatott

Folytatódik a rendőrségi vizsgálat az október 23-án, egy gépkocsiban talált robbanószerkezetek ügyében. Az előzetes letartóztatásban lévő Tölgyesi Krisztián ügyvédje, Novozánszky Ilona kedden meglátogathatta a gyanúsított fiatalembert. A család ragaszkodik ahhoz, hogy kérjék ki független szakértő véleményét.

A körúti ház kapuján tábla: a félemeleti szalonban kaphatok frakkot, zsakettet és magyaros ruhákat. Csábítana máskor az ajánlat, ha ilyenféle öltözékekre lenne szükségem. Nincs. Másért érkezem. Tölgyesiné Taraba Magdolnát, a szalon tulajdonosát, a bombagyártó, az egykori olimpikon cselgáncsozó édesanyját keresem.

Ideges léptekkel érkezik. Egész délután az ügyvédnőre várt, aki találkozhatott a fiával. Miközben az esti sötétben bajlódunk a bolt nehéz fémajtajának kinyitásával, kapkodva mesél.

– Még hogy Morvai Krisztina segített volna ügyvédet találni! Ez badarság. Én magam kértem föl az ügyvédnőt. Nagyon jól ismerem magam is, hová kell jogvédelemért fordulni. Egyébként is, miért éppen az az asszony­ segítene rajtunk, aki Baló György felesége? Megtanultam az el­múlt évek alatt, amióta megalapítottam a Lelkiismeret ’88 mozgalmat, hogy kire számíthatunk. Mi becsületes, magyar emberek vagyunk, akikre úton-útfélen rásütik, hogy fasiszták. Kikérem magamnak!

Közben bejutunk az elegáns öltönyökkel, drága női ruhákkal zsúfolt szalonba. A nagyestélyik és szmokingok között árpádsávos kendőre leszek figyelmes. Rajta a dátum 2003-ból, amikor az Európai Unió elleni jobboldali kampány zajlott.

– Én terveztem – veszi észre, mit nézegetek. – Tudja, amikor a vezetésemmel körbehordtuk a véres kardot az országon. Így tiltakoztunk az uniós csatlakozás ellen. Csúfolódott is rajtunk mindenki. Még Dávid Ibolya is!

Terelném a szót a fiára. Kíváncsi vagyok, mi van most vele, megbánta-e a tettét? Mire számít, hogyan végződik az ügye?

– Én nem találkozhattam vele. Az ügyvédnő látta, beszélt vele. Azt mondta, ma már nyugodtabb volt. Még mosolygott is. Szegény gyerek, ugyanott tartják fogva, ahol az apja is raboskodott 1975-ben.

Felidézi, férjét azzal vádolták, hogy halálra gázolt két embert az M7-es autópályán. Emiatt négy hónap és huszonhárom napig tartották elzárva, majd két és fél évvel később ejtették a vádat. Éppen október 23-án engedték szabadon, 1975-ben. Kiderült, hogy a balesetet egy, az autópályára tévedt őzike okozta.

És mesél a családi múlt történeteiből mást is.

– A fiam már gyermekkorában is foglalkozott a különböző robbantószerekkel, eszközökkel – idézi vissza a nem éppen ártatlan játszadozásokat. – Még puskaport is gyártott. Járt hozzánk egy villanyszerelő. Ő magyarázta el neki, hogyan lehet különböző anyagokból robbantószerkezeteket gyártani. Készített petárdákat is. De nem gyilkos szándékkal. Azok is ártatlan játékok voltak. Miként a most lefoglalt dolgok sem veszélyeztettek senkit. Aljas rágalom, hogy ezek gyilkos fegyverek, ahogy több lap, köztük önök is állítják. El is mondtam a Lelkiismeret ’88 honlapján – indul az apró irodahelyiségbe a számítógéphez, hogy kinyomtassa a vele készült interjút.

Miközben az írásra várunk, aprólékosan szemügyre vehetem a fekete bársonyból készült, aranysújtásos mentét. Hercegi darab. Hasonlókat viseltek a múlt század első felében az arisztokraták. Ilyen ruhákban díszelegtek a Horthy-korszak egymást követő kormányainak tagjai. Megtudom, hogy ilyen egy darab 180 000 forintba kerül. A hozzávaló, ugyancsak hímzett ingért harmincezer forintot kell fizetni, és akkor még nem beszéltünk a nadrágról, csizmáról, sapkáról és az egyéb kiegészítőkről. – Szerencsére mind jobban gyarapodik azoknak a száma, akik ilyen öltözéket vásárolnak – nyugtázza a fellendülő üzletmenetet –, például esküvőre vagy az elegáns bálokra.

– Itt van a véleményem – mutatja a nyilatkozatát, amiben szenvedélyesen utasítja vissza, hogy a fia vérfürdőt akart volna rendezni. Rábukkanok lapunk nevére is: „Felháborító, hogy ilyen sorokat le lehet írni – olvasom. – A Népszava című, idegen nemzettestet képviselő szennylap szerint régóta figyelték a bombás olimpikont. Nem értem, ha régóta figyelték, miért nem kapcsolták le előbb.”

Mindezek ellenére folytatja velem a beszélgetést. Sőt szívesen tesz eleget a kérésemnek, hogy készíteni szeretnék róla egy fotót. Elhelyezkedik a díszmagyar mente és a női ruha előtt. A szépen elrendezett kollekció fölött egy fotó feszül a falon. A három fia közül kettő ugyancsak hasonló ruhában pózol a felvételen. Egyikük Krisztián, Sydney cselgáncsozó olimpikonja.

– Nagyon szép családunk van. Három erős, sportos fiú. Nem véletlen, hiszen a férjem is, én is aktív sportolók voltunk. Minden évben átúszom a Balatont – mondja egyáltalán nem dicsekedve. Viszont érezhetően büszkévé válik a hangja, amikor folytatja. – A mi családunk nyíltan vállalja a magyarságunkat. Miért baj, ha tiltakozunk a drogosok, a melegek nyilvános szemétkedése ellen? Miért baj, hogy elegünk van a nemzetromboló politikai hatalomból? Miért baj, hogy elítéljük a belőtt, brutalitásra szoktatott, sőt különböző szerekkel erre ingerelt rendőrök módszereit? Tudja, hogy akadt vidéki rendőr, aki nem vette be az akcióra kiosztott ajzószert? Otthon kóstolta meg, és a hatása alatt összeverte a családját. Ezért vagyok a mai napig tagja az általam alapított Lelkiismeret ’88 mozgalomnak.

Felidézem neki, hogy a radikális csoport vezetője, Kocsis Imre évekkel ezelőtt egy tanulmányában Szálasi Ferencet nevezte politikai példaképének. Az írást magam is olvastam, és amikor interjút készítettem Kocsis Imrével, nem tudta, nem is akarta cáfolni a leírt nézeteit.

– Ez hülyeség! – hárít ingerülten. – Ez egy blöff! Miért lenne az fasiszta, aki ilyen jelszavakkal megy az utcára: „Sportolj, ne drogozz!” Vagy miért nem élhetünk mi is a demokratikus jogunkkal, amikor a nemzetrontó kormány politizálása ellen tiltakozunk?

Csakhogy most ennél többről van szó – emlékeztetem –, hiszen végül is a fia autójában mások életére veszélyes robbantószerkezeteket találtak. Ráadásul, amiről nekem mesél, feltételezi, hogy esetleg a család is tudhatta, mivel foglalkozik a fiú a nagymamától örökölt autószerelő műhelyben.

– Néhány rozsdás vacakot foglaltak le. Ócska, robbanásra képtelen petárdák voltak mindössze, amiken a vezetékek végét szigetelőszalaggal ragasztotta le. Tehát soha nem pukkant volna. Egyébként pedig, ha arra gondol, hogy mi is közreműködtünk vagy csupán tudomásunk volt fiúnk dolgairól, akkor téved. Még a gyanút is vissza kell utasítanom. Fogalmunk sem volt, mivel szórakozik, miként azt sem értjük, miért rakta azokat a cuccokat az autójába. Független szakértő vizsgálatát kérjük. Biztos vagyok benne, hogy a fiam ártatlannak bizonyul, és kiszabadul abból a fogdából, ahol az apja is raboskodott egykor – zárja le a beszélgetést, majd békülékenyen megajándékoz a Lelkiismeret ’88 honlapjáról lemásolt írással, és fátyolos hangon megjegyzi: az unokáimnak nagyon hiányzik Krisztián.

Kapcsolódó:

Össze sem voltak szerelve a Tölgyesi-féle "pokolgépek" (videóval)

Csak füstölögtek volna Tölgyesi "bombái"

Cselgáncsozó olimpikon volt az '56-os évfordulóra méltón felkészült gránátgyáros

Képgaléria: íme az ÁVH által bemutatott (állítólag elkobozott) háziszőttesek