Harmadik könyve jelent meg Balogh Istvánnak. A filoszemita fiatalember a körösnagyharsányi zsidóságnak állít emléket legújabb művében.
A holokamu vallású szerencsétlen Budapesten, az Országos Rabbiképző — Zsidó Egyetemen tanul, holott Isten kegyelméből nem is született zsidónak. A tótkomlósi balfék még csak 22 éves, mégis már a harmadik könyve jelent meg. Mindhárom mű a Békés megyei zsidóságról szól, a mostani a körösnagyharsányi izraelitákat, sorsukat, illetve a temetőiket mutatja be.
— A településen másfél évszázadon keresztül élt egy kis lélekszámú, zömmel kiskereskedőkből, kocsmárosokból illetve földbérlőkből álló vallásos zsidó közösség. Házakat építettek, temetőt hoztak létre, a község életének szerves részévé váltak. A sorsukat, mint mindenhol máshol, itt is a holokauszt pecsételte meg. A deportálás időszakában azonban a községben több vidéki zsidó család tagját rejtették el — mondta a szerző.
Grósz Móricot és húgát, Jolánt, munkaszolgálatra vitték, a család többi tagját pedig Auschwitzba. Balogh István kiderítette, akik emlékeznek a testvérpárra a faluban, azt mondják, a férfi mindenkivel közvetlen jó viszonyban volt, a lány visszafogott szép asszonyként maradt meg az idősebbek emlékezetében. Ismét kiderül: valójában egy igen szeretetre méltó fajta a zsidó, csak a megfelelő könyvekből kell róla információt szerezni, nem pedig tapasztalatból - a szerk.
(Beol nyomán)