Szenteste megkoronázták a kis Delánó herceget Kaposváron - erről számol be a Sonline nyomán a Magyar Jelen.
Az ifjú hűbérúr épp tavaly szenteste született, így nem is lehetett volna kihagyni az alkalmat, hogy az egyéves "Kisherceg" ne kapja meg a színarany koronáját, ami 1,3 millió Ft-ba kerül. Delánó 19 éves édesapja, Ságvári Herceg, valamint szintén vele egyidős édesanyja, Angyal (ez az anyuka neve) igazán kitettek magukért. Volt torta, tűzijáték, evés, ivás, mulatás, szórakozás.
A kisfiú azonban nemcsak a koronát kapta meg: mindkét kezére pecsétgyűrűt helyeztek, és számtalan ajándék várta. Az ajándékok sorában mindenképpen kiemelkedett a legnagyobb meglepetés, ami egy kék színű, elektromos Mercedes kisautó volt, amelyet a kicsi herceg már rögtön kipróbálhatott az étterem tágas terében.
Horváth Tamás, a Magyar Jelen főszerkesztője Facebook-oldalán is megosztotta a hírt. A kommentelők között feltűnt a büszke apuka is, Ságvári Herceg, akitől megtudhattuk, hogy az irigy magyarok, pontosabban a "paraszt kutyák akik le fagyaszák kenyert 1 hétig azok nem tudják mi az hogy élet". Egyébként érdemes csemegézni a jámbor cigány honfitársaink cseppet sem rasszista hozzászólásai között, ha már a Sonline saját Fb-oldalán letiltotta a kommentelési lehetőséget.

A hercegi stilisztikából a vesszők kifogytak, helyesírás meg nem is volt
Hála a somogyi hírportálnak és a hercegi pár közösségi médiás profiljainak, bepillantást nyerhetünk középosztályosodó polgártársaink visszafogott, egyenes puritán hétköznapjaiba, melyet a kemény és tisztességes munka, na meg a kis Delánó herceg tölt ki.

A színarany korona 1.315.000 Forintba került
A koronát egyébként készpénzzel fizették ki, ahogy arról videót is megosztottak:

Korábban az édesapa, Ságvári Herceg 10 éves korára a Szent Koronát kapta meg, tortából
Egy hercegi palántának a pecsétgyűrűk, az elektromos kis Mercedes és a korona mellé természetesen jár az aranycumi is.

Az a parasztgyerek, akinek nincs aranycumija, az annyit is ér
Természetesen a kis Delánó nem valami magyar paraszt gyereke, hogy egy évben csak egyszer ünnepeljék, őt havonta is meg kell ünnepelni.
A kedves hercegnétől egyébként távol áll a hivalkodó, giccses stílus, csak néhány szolid kiegészítőt szokott hordani.
Örömmel konstatálhatjuk, hogy a középosztályosodás egyre sikeresebb, hiszen a kemény és becsületes munka mindig meghozza eredményét. Ámbár az én gyerekeimnek nincs aranycumijuk, a fagyóban is van kenyér, de hálát adok a Teremtőnek, hogy fehér ember lehetek, akinek fehér gyermekei vannak. Ez mindennél többet ér, és semmivel nem lehet megvásárolni.
KG
















