Talmácsi Gábor győzött a 125 cm3-es kategóriában a gyorsaságimotoros-világbajnokság Malajziai Nagydíján, Sepangban. Talma tehát itt megismételte 2007-es győzelmét. Ezzel a magyar versenyző a vb összetett pontversenyében - egy viadallal a vége előtt - feljött a második helyre a francia Mike Di Meglio mögé.

A Bancaja Aspar pilótája már a bemelegítő edzésen jelezte, hogy 2007 után 2008-ban is diadalmaskodni akar Malajziában. Ez aztán úgy sikerült neki a tűző napsütésben, 40 fok feletti időben rendezett GP-n, hogy gyakorlatilag rajt-cél győzelmet aratott az 5,548 kilométeres (19 körös) pályán.

A második startkockából indulva tudniillik - a pole-ból startoló olasz Andrea Iannonéval karöltve - azonnal az élre állt. A 6. körben riválisát is faképnél hagyta, s bár többen is üldözőbe vették, nem bírták a címvédő által diktált tempót. A legkitartóbb követőnek az a Bradley Smith bizonyult, aki a 13. rajtkockából indulva küzdötte magát egyre feljebb, s végül a második helyen intették le, majd három és fél másodperccel a magyar mögött. A brit egyébként a kategóriát váltó Talmácsi helyére érkezik majd az Aspar csapathoz.

"Nagyon nehéz évad van mögöttünk. Nagyon örülök, hogy a csapatom nem adta fel, habár csak a szezon vége felé állt össze a gépem, de keményen dolgoztunk a hétvégén is, és boldog vagyok, hogy sikerült ismét győznöm a kedvenc pályámon. Fizikailag talán ez volt idén a legnehezebb versenyem, ráadásul a csuklóm miatt még mindig másfajta stílusban kellett motoroznom, de minden fájdalmat feledtet a futamgyőzelmem. Jövő héten Valenciába is azzal a nem titkolt szándékkal érkezem, hogy nyerjek és ezüstéremmel búcsúzzak a 125 köbcentis kategóriától. 2005-ben bronzérmes lettem, tavaly világbajnok, idén – ha már elúszott a címvédés – az ezüstérem a cél, mellyel teljes lehet az éremkollekcióm" - mondta Talmácsi, aki jövőre a 250-es géposztályban versenyez.

A 250 köbcentis kategóriában a spanyol Alvaro Bautista győzött, a világbajnoki címet azonban a harmadikként beérkező olasz Marco Simoncelli szerezte meg. Az itt versenyző másik magyar, Tóth Imre a 15. lett, ami számára 1 vb-pontot hozott.

Gyorsasági motoros vb
Maláj Nagydíj, Sepang

125 cm3:
1. Talmácsi Gábor (Aprilia) 43:00.716
2. Bradley Smith (brit, Aprilia) 43:04.132; +3.416
3. Simone Corsi (olasz, Aprilia) 43:07.612; +6.896
4. Sandro Cortese (német, Aprilia) 43:07.641;+6.925
5. Mike Di Meglio (francia, Derbi) 43:07.831; +7.115
6. Pol Espargaró (spanyol, Derbi) 43:15.838;+15.122
Az állás:
1. Di Meglio 248 pont (már világbajnok)
2. Talmácsi 206
3. Corsi 200
4. Stefan Bradl (német, Aprilia) 187
5. Nicolas Terol (spanyol, Aprilia) 156
6. Joan Olive (spanyol, Derbi) 142

250 cm3:
1. Alvaro Bautista (spanyol, Aprilia) 42:56.428
2. Aojama Hirosi (japán, KTM) 42:59.014
3. Marco Simoncelli (olasz, Gilera) 43:04.771
4. Takahasi Juki (japán, Honda) 43:07.460
5. Aleix Espargaró (spanyol, Aprilia) 43:10.274
6. Alex Debon (spanyol, Aprilia) 43:10.702
...15. Tóth Imre (Aprilia) 44:16.333
Az állás:
1. Simoncelli 256 pont (már világbajnok)
2. Bautista 228
3. Mika Kallio (finn, KTM) 191
4. Debon 176
5. Juki 147
6. Héctor Barbera (spanyol, Aprilia) 142
...
22. Tóth Imre 6

A következő, egyben utolsó verseny: Valenciai Nagydíj, október 26.

(FN)






E képek évekkel korábban készültek, de ma is Szent koronás sisakban versenyez