Ha vasárnap, akkor ismét Heti progresszió, decemberben először. Összesen még négy alkalommal lesz idén új rész, vágjunk is bele a közepébe!

3. A Wolt immáron a látszatra sem ad, és az alábbi képpel hirdetik magukat a magyar piacon.

Hozzáteszem, igazából nem hazudnak. Ha vidéken nem is, Budapesten a legtöbb Woltnál dolgozó futár már bevándorló, szóval csak az általuk teremtett viszonyokat tárják elénk.



Legalább őszinték...

2. A Heti progresszió további két fejezete már ugyanarról, jelen esetben a diszkriminációról szól majd, csak nem úgy, ahogy gondolnánk.

A kifejezést úton-útfélen hallani, és kivétel nélkül mindig a „fehér elnyomással” kötik össze, más szempontból, más rasszokkal, etnikumokkal sosem.

Pedig kellene, ahogy arról az olvasónk által beküldött kép is tanúskodik. Onnan (is) tudhatjuk, hogy a kép biztosan valódi, mert a szokásos nem létező cigány „helyesírással” készült, de most igazából nem is ez a lényeg, hanem a tartalom.



El tudjuk képzelni ugyanezt, mondjuk "kizárólag magyaroknak" felirattal?

Ezek szerint a Zuglói Roma Önkormányzat diszkriminál, és csak cigány gyerekeknek ad ajándékot? Ejnye! Képzeljük el, ha az állami iskolában pedig csak a fehér gyerekeknek kapnának csomagot. Ugye milyen lehetetlennek tűnik az, ami máshol gyakorlat?

1. Ugyanez, csak Nyugaton, az Egyesült Királyságban. Most akkor mégis létezik „néger vér”? Csak mert innen már egy lépés továbbgondolni a dolgot, és visszanyúlni bizonyos faji kutatásokhoz a 19., illetve a 20. századba.

A Black heritage („Fekete örökség”) nevében ugyan nem szabják meg, ki lehet donor, azt viszont igen, kizárólag kik kaphatják meg a vért, magyarul ebben az esetben is diszkriminálnak.



Állami kampány...

Végrehajtja mindezt az NHS, vagyis National Health Service (Nemzeti Egészségügyi Szolgálat), tehát egy államilag finanszírozott ágazat. Ez konkrétan azt jelenti, hogy az állam diszkriminálja a nem feketéket, ráadásul az egészségügyben.

Mára ennyi, nem árt, ha ezt egy kicsit megemésztjük így a hét legvégén.

Addig is továbbra is várom a hetiprogresszio@kuruc.info-ra szánt olvasói leveleket, egy hét múlva pedig ismételten érkezem új tartalmakkal.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info