
Magyar termék – magyar munkahely. Már-már unalmasnak tűnő szlogen, mégsem lehet eleget hangsúlyozni! Azonban vannak más aspektusai is ennek az alapigazságnak, ami arra késztetett bennünket, hogy létrehozzunk egy olyan internet áruházat, amely igyekszik felvonultatni a magyar kézművesipar színe-javát!
Mindenki előtt ismert, hogyan rabolják ki csonkahazánkat, sokat szenvedett nemzetünket a globalizmus fellegvárai, az internacionalista multi cégek.
Teszik jórészt, mert ez a feladatuk, és azért, mert hagyjuk! Ne feledjétek: a vásárló a pénzével szavaz! Egyszerűen muszáj, gazdasági kényszer, hogy magyar terméket vásároljunk, hogy ne őket etessük. Gazdagítsuk inkább két kezük munkájából élő nemzettestvéreinket!

Internet áruházunkat éppen ezért hídnak szántuk a sokszor kis falvakban élő kézműves mesterek, készítők és az ország minden pontján élő hazafiak, nemzeti gondolkodású magyarok között.
Kézműveseink sokszor az éjszakába nyúló egésznapi kétkezi munkájukkal tartják el családjukat, olyan körülmények között élnek, hogy sokkal nem cserélnénk szívesen!
Hogy munkájuk gyümölcsét megismerhesse az, aki az Interneten bóklászik, és mert nem lehet ott mindenki minden kézműves vásárban, és mert sok kézműves nem is tud ezekre eljönni, létrehoztunk egy csatornát.
Ez a csatorna a Turánia, amely összeköti a megrendelőt és a készítőt, éljenek azok az ország bármely pontján.
Fő megfontolásunk, hogy az élő kézműves hagyományt támogatnunk kell!

Miért? „A múlt erős gyökér, jelen s jövő belőle él". Meggyőződésünk, hogy a Magyarság megújhodása és újjáéledése csak gyökereihez és ősi szakralitásához való visszatérésén keresztül vezet. És ezt az ébredést bizony katalizálni, gyorsítani kell, mert az óra ketyeg…
Fontosnak tarjuk, hogy több ezer éves (újabb kutatások szerint több tízezer éves) kultúránk, hagyománykincsünk formavilága megjelenjen úgy ünnepeinken, mint hétköznapjainkban is.
Benső valónk tükröződik külső megjelenésünkben is. Kívánatos tehát, hogy ruházatunk és annak díszítő elemei ki tudják fejezni magyarságunkat, magyar szellemiségünket, nemzeti öntudatunkat. Azt a szellemiséget, amely több ezer évvel idősebb Európa bármely más nemzeténél, és amelyet az árpádi hazatéréssel mint magasabb rendű kultúrát hoztunk be és jelenítettünk meg az akkori sötét barbárságban sínylődő Európa előtt.
Őseink magas fokú kozmológiai ismereteiket - melyek a Napot középpontba helyező ősi szeretet valláson alapultak - leképezték, ékszereiken, ruháikon, tarsolyaikon mint díszítő motívum jelenik meg.
Minden tárgyon a díszítő elem egy kis titkot, bölcseletet hordoz.
Azonkívül ott a forma varázsa.
Mint tudjuk, minden anyagi minőségnek meg van a saját rezgése.
Különböző rezgést bocsátanak ki, vagy nyelnek el ill. vernek vissza különböző anyagok. Igaz ez a formák világára is (lásd pl. a piramisok).

Ezért fontos, hogy a MAG népének gyermekei, vagyis mi, magyarok, azt a formavilágot jelenítsük meg magunkon, viseljük ékszerként bőrünkön, melyet nagy tudású mágus papjaink egykoron népünknek mutattak, tanítottak!
Ez áll legközelebb a magyar lélekhez, szellemiséghez, a magyar DNS-hez, ha úgytetszik.
Ezért fontos, hogy mi, magyarok ne a mindenféle más nép csecsebecséit hordjuk, jóllehet köztük is akad akár művészi, mégis formaviláguk, üzenetük nem a magyarságra kódolt.
Hordjuk büszkén a Szkíta Párduc karkötőt, mely Nimród atyánkat, a Nap Párducát szimbolizálja. Hordjuk óvó-védő amulettként a híres Fehér Sólymot, a Szkíta Turult, nemzetünk szent védő madarát. Vagy ott van híres Tatárlaki amulett, melyen 7000-évesen ősi írásunk legrégibb fellelhető formájában tartalmazza egyik legrégibb fohászunkat!
Ősi formavilágunkat modern ruhadarabokon megjelenítve is hordhatjuk.
Ezek az úgynevezett „nemzeti pólók" nagy népszerűségnek örvendenek minden korosztály és nem képviselői között, jól kifejezve viselője hovatartozását.
Viseljük hát büszkén ősi ékszereinket, díszeinket, hazatéréskori tarsolyainkat, mert ezen tárgyak ősisége és maga a viselésük üzen!
Azt üzeni, hogy a Tudás Népe olyan régi, ősi múltból ered, hogy a mai globalista hatalom, az azt irányító percemberkék léte semmi, múló pillanat csupán! Mi már akkor is voltunk, amikor ők még nem is léteztek, és akkor is leszünk, mikor parazita létük rossz emlék lesz csak…
A Turánia csapata áldást, békességet kíván minden igaz magyarnak!

