Hogy viselkedik egy TikTok-, Facebook-stb.-huszár "influenszerpolitikus" terepen, ahol nemcsak a nárcisztikus egyéniségét hizlaló rajongók simogatják körül, hanem szembejön vele a hús-vér valóság is egy olyan másik pártvezér képében, aki nem azért járul a színe elé, hogy leboruljon előtte, amiért bosszúból szembefordult a korábbi kenyéradó gazdáival, miután már nem kapott elég koncot tőlük? Láthattuk Dorogon.
És mit tesz a kis huszár, miután nem kell már a testőrei gyűrűjében, rendőri intézkedésért könyörögve próbálnia túlélni azt, hogy nem csak a napi imádatban sütkérezés adagját fogyaszthatja el, ami még úgy is elviselhetetlen volt számára, hogy ő mikrofonba kiabált, ellenfele pedig ehhez képest némán tátogva próbálta védeni igazát?
Belesüpped a kedvenc fotelébe, elszürcsölget valami divatos üdítőt, és elkezdi végre, amihez a legjobban ért a kántálva előadott hazudozás után: az írásbeli hazudozást. Azt írja a Mi Hazánk egyik bejegyzése alá, hogy Toroczkai akciója miatt máris rengeteg szavazójuk hagyta ott a pártot, és fog a Tiszára szavazni. Ő ezt onnan tudja, hogy sok üzentet kapott tőlük. Ez csakis így lehet, bizonyára a zsinagógába küldéssel győzte meg őket...
De lássuk, hogy állt a kedvenc terepén ő és elnémított ellenfele bő egy nappal a dorogi eset után:
A TikTokon Toroczkai Lászlónak 1000 új követője érkezett, míg Magyar Péternek csupán 200.
Toroczkai első videója 673 500 megtekintést és 27 400 lájkot ért el, míg Magyar Péter első videója csupán 136 300 megtekintést és 11 400 lájkot.
Toroczkai második videója 105 100 megtekintést és 10 300 lájkot ért el, míg Magyar első videója csupán 16 700 megtekintést és 2041 lájkot.
Toroczkai László:
Magyar Péter:
És egy kis ráadás, a YouTube-adatok:
A követőszámban változás senkinél sem mutatható ki, mivel ezek ezresre kerekített értékben vannak megadva, azt pedig nem lépte át egyik fél sem.
A megtekintések és a lájkok a következőképpen alakultak:
Toroczkai László videója 99 000 megtekintést és 9200 lájkot ért el, míg Magyar Péter videója csupán 53 146 megtekintést és 4400 lájkot.