Rohan az idő, így már 2025 augusztusának első Heti progressziójához is elérkeztünk. Mindenkinek újfent köszönöm, akik levelet írnak a hetiprogresszio@kuruc.info-ra, most pedig nem is maradt hátra más, minthogy ismételten belecsapjunk a lecsóba. Indulás!

3. Az alábbi képet is kedves olvasónk küldte, ugyanis a múlt hét folyamán ebben az szatyorban kapott ajándékcsomagot az ismerőseitől.

A Lidl montázsa szerint ők írják Magyarországon „a közös történetüket”, még akkor is, ha a legtöbb alak nem feltétlenül nyújt őshonos látványt idehaza.



A furcsa kompozíció

Persze legnagyobb valószínűség szerint egy több országban alkalmazott sémáról van szó, majd utána magyarítják a szatyron található egyetlen mondatot, habár ez sem mentség, hiszen a Lidl európai áruház, tehát egyik országban sem éppen kompatibilis ez a kompozíció.

2. Az alábbi pillanatképeket Innsbruckból kaptuk – szintén kedves olvasónktól.

A progresszív wc-k a Swing nevű, helyi étteremben találhatóak, mondjuk azt nehéz eldönteni, ha mondjuk egy férfi vicces kedvében találja magát és „uniszexként” hivatkozik magára pár perc erejéig, akkor besétálhat-e a női mosdóba. Lehet nem vennék jó néven, pedig úgy néz ki, az uniszexeknek mindenhová szabad a bejárás.



Innsbrucki jellegzetességek




Ma már mindenből van szivárványos, miért maradna ki tehát a kerékpár, miközben a több nyugati városban is „hódító” LMBTQ-zebrák sem hiányozhatnak az osztrák város utcáiról, ahogy azt a mellékelt ábra mutatja.







1. Németország helyes himnuszát játszották le a Szászországban megrendezett Német Tűzoltóbajnokságon, mégis kitört a pánik, hiszen arról a „tiltott” első versszakról van szó, amelyet a Harmadik Birodalom idején használtak.

A „Deutschland, Deutschland, über alles” sokakból „megrökönyödést” váltott ki, mondjuk ismerve a mai viszonyokat, ez nem is csoda. Állítólag nem a DJ „hibázott”, hiszen a tűzoltók szövetségének egyik képviselőjétől kapta az anyagot pendrive-on.



Forró volt a helyzet, s nem csak a lángok miatt (fotó: Sebastian Willnow/Picture Alliance/Getty Images)

A szervezet elnézést kért, mindenki is elhatárolódott, az érintett munkatársat pedig azonnal kirúgták, hiszen „az ilyen viselkedést nem tolerálják”.

Így jár ma egy hazájára büszke német (vagy egy olyan ember, aki véletlenül rossz himnuszt töltött fel az adathordozójára).

Mindenesetre én ezúttal megköszönöm a figyelmet, egy hét múlva ismét érkezünk a legújabb Heti progresszióval.

Ábrahám Barnabás – Kuruc.info