A 28 éves Timothy Wayne Shepherd tavaly ismerte be, hogy megfojtotta a 19 éves egyetemi tanulót, Tynesha Stewartot. A nigger féltékeny volt, ugyanis azt hitte, hogy korábbi barátnője egy új kapcsolatot kezdett a szakításuk után. Ahhoz pedig a majoménál fejletlenebb agya szerint nem volt joga.

A nyomozók szerint a vadállat (elnézést kérünk a fekánál N-szer civilizáltabb és humánusabb


állatvilágtól) a holttestet feldarabolta, majd egy barbecue sütőn elégette. A testből nem maradt semmi - mondta korábban Tommy Thomas, a megyei seriff.

Az ügyészeknek a beismerés ellenére nem lesz egyszerű dolguk, ha rá akarják bizonyítani a gyilkosságot a nyilván a fehérek rasszizmusa miatt némiképpen eltérő lelkivilágú afroamerikai férfiúra, ugyanis az elszenesedett csontokból, valamint a nő lakásán talált hajszálakból kinyert DNS-t nem tudták összefüggésbe hozni.

Ha bűnösnek találják, mindössze életfogytiglani börtönbüntetést kaphat.

(Kuruc.info - InfoRádió)