Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, aki a fehér emberek egyre nagyobb öntudatra ébredését vizsgálja az elmúlt év és az angliai események kapcsán.
2024-ben jelentősen megváltozott a faji és bevándorlási kérdésekkel kapcsolatos online közhangulat és párbeszéd. Ez a tömeges öntudatra ébredés döntő lépés az országaink visszavételéhez.
Egy gyalogosan megtett hosszú út példájával élve, ha egy adott pillanatban megállunk, nehéz lehet megállapítani, hogy eddig milyen messzire jutottunk. A látómezőnk arra korlátozódik, ami körülöttünk van, a valóságban megtett út azonban sokkal nagyobb, mint ameddig a szem ellát. Így volt ez az elmúlt évtizedekben a politikailag elfogadható párbeszéddel is. Miközben bizonyos kézzelfogható tényezők romlottak a számunkra (mint például a demográfia – és kevesen vitatnák, hogy mind közül ez a legfontosabb), a párbeszéd számos tekintetben kedvező irányba változott.
Az olyan mantrák, mint hogy „a sokszínűség az erősségünk” ma már a mémek kategóriájába tartoznak, pedig ha visszamegyünk 10, 15, 20 évvel ezelőttre, akkor a politikusok és a véleményformálók ezt hajtogatták nekünk vég nélkül, és mindenféle ellenállás nélkül. Menjünk vissza közel 30 évet, Tony Blair munkáspárti kormányának megválasztásáig, és a britek tisztán emlékezni fognak a bevándorlás normalizálására és a folyamatos bevándorláspárti propagandára. A 2000-es évek annak a széles körben elterjesztett kommunikációnak a korszaka volt, miszerint szükségünk van a harmadik világbeli bevándorlásra a nemzetünk folyamatosan elöregedő népessége miatt, és ezt a gazdaság is megköveteli. A következő évtizedben, a 2015-ös németországi „menekültválság” idején (amely csak egy volt a sok közül) a kommunikáció Európa-szerte fáradhatatlanul arra fókuszált, hogy „kötelességünk segíteni a háború és üldöztetés elől menekülőknek”, olyan kísérő mantrákkal, mint a „refugees welcome” („üdvözöljük a menekülteket”), amely „a sokszínűség az erősségünk” szlogenhez hasonlóan mindenhol jelen volt.
Tagadhatatlan, hogy egy ideig az emberek nagy része bedőlt ennek. Bár igaz, hogy a fehérek sosem szavaztak a tömeges bevándorlásra (sőt, épp ellenkezőleg!), a pszichológiai manipuláció, különösen a „szegény, tehetetlen” menekültekkel kapcsolatban, rendkívül hatékonynak bizonyult, túláradó szimpátiát váltott ki a tömegekből, és sokakban felmerült a vágy, hogy segítsenek ezeken az állítólag nehéz helyzetbe került embereken.
Enoch Powell (1912-1998) brit politikus és író (forrás: Reddit)
Természetesen még azok is, akik akkoriban nem voltak tudatosan a jobboldalon, előre látták a teljes katasztrófát, ahogyan a fehér ember egy ipari méretű átverés áldozata lett, amely arra irányult, hogy üdvözöljék a saját kisemmizésüket. A nagy Enoch Powell szavaival élve, a fehérek világszerte tehetetlenül nézték, ahogyan a nemzetük a saját halotti máglyájuk összehordásán szorgoskodik, mert nem csak politikai képviseletünk nem volt, de a hatalom és az általa megtévesztettek is „rasszistának” bélyegezték őket, pusztán azért, mert meg mertek szólalni ezzel kapcsolatban. A „tiszteletre méltó” társadalmi körökben és a politikában semmi sem volt rosszabb, mint amikor valakit „rasszistának” neveznek. Ez egy rendkívül erőteljes rágalom volt, amely lezárta a párbeszédet és a vitákat, karriereknek vetett véget, és széles körben árulást és gyávaságot szült a politikában és azok esetében, akiknek az lett volna a feladatuk, hogy képviseljenek minket és megvédjék az érdekeinket. Csak egy példa erre a kiskorú, munkásosztálybeli fehér lányok tömeges megerőszakolása és bántalmazása a színes, főként pakisztáni bandák által, amit évtizedekig következmények nélkül hagytak, többek között azért, mert féltek attól, hogy rasszistának bélyegzik őket.
Idővel, ahogy a közvélemény többsége felismerte a tömeges (nem-fehér) bevándorlás messzemenően negatív hatásait, a mantrák és az ámítás hatástalanná váltak, de az uralkodó elit új utat talált céljai elérésére: ők maguk adtak hangot a közvélemény aggodalmainak, miközben ugyanúgy a nyitott ajtók politikáját folytatták, ahogyan korábban. [Amiről nekünk is eszünkbe juthat az Orbán-kormány bevándorlásellenes kommunikációja, és ezzel párhuzamosan a népességcserét ugyanúgy megvalósító vendégmunkás programja - a fordító.] Ez volt a konzervatívok árulásának kora, amire a sok példa közül az egyik a tavaly 14 év után leköszönt konzervatív kormány Nagy-Britanniában, amelyet a bevándorlás csökkentésére vonatkozó ígéretei alapján választottak meg és választottak újra. Mint azt ma már tudjuk, nekik köszönhető Nagy-Britannia történetének legmagasabb bevándorlási hulláma.
Nem szándékozom itt hosszasan ismertetni az elmúlt 30 év bevándorláspolitikáját, inkább azt szeretném bemutatni, hogy mi változott ez idő alatt. Kevés komoly politikus merné ma már kijelenteni, hogy „a sokszínűség az erősségünk”, és hogy az „elöregedő népességünknek” szüksége van a tömeges harmadik világbeli bevándorlásra a túléléshez, vagy hogy erkölcsi kötelességünk befogadni több millió harmadik világbeli bevándorlót, mert „az üldöztetés elől menekülnek”.
A hazugságok már nem működnek, és soha többé nem is fognak. Számos közelmúltbeli esemény ma már a fehér faji tudatosság tömeges felébredését mutatja.
Hetekkel Trump elsöprő választási győzelme után, amelyet kétségtelenül a tömeges deportálások bevezetésére tett ígérete táplált, Elon Musk egy bomba kanócát gyújtotta meg Twitteren, amikor az Amerikába irányuló tömeges bevándorlás mellé állt gazdasági okokból. A viszontválasz azonnali és brutális volt. A „bizalom és biztonság csoport” [a közösségi média platformok cenzúrázásért felelős belső csoportját hívják így általában - a fordító] tömeges baloldali cenzúrája nélkül Elon megízlelhette a valódi közvéleményt. Az emberek véleménye egyöntetűen negatív volt, Musk pedig a saját platformján találta magát a nacionalista véleményformálók össztüzében és a vehemens cáfolatok áradatában, amikor az Egyesült Államokat egy lecserélhető „sportcsapatnak” állította be, egy történelmi örökséggel rendelkező emberek alkotta nemzet helyett.
A hozzászólásokból egyértelműen kiderült, hogy ez a kérdés a rasszról szól. A legutóbbi ügy konkrétan a tömeges indiai bevándorlás körül forgott, ami nagyrészt annak köszönhető, hogy az indiaiak a legnagyobb haszonélvezői a H1B-vízumoknak − amelyet látszólag a „magasan képzettek” számára hoztak létre, de valójában az olcsó, alacsony szintű munkaerő tömeges behozatalának mechanizmusa. Az Elon Musknak küldött üzenet hangos és világos volt: mi egy nemzet és egy nép vagyunk, nem pedig egy bármikor lecserélhető dolgozókból álló gazdasági övezet. Sem gazdasági, sem más indok nem igazolhatja, hogy a saját szülőföldünkön külföldiekkel helyettesítsenek minket, akár illegális, akár „legális” bevándorlás keretében.
Elon Musk
Elon eleinte rosszul fogadta a kritikát, látszólag elvesztette a fejét amikor ellenfeleit agyhalottaknak nevezte, és azt mondta nekik, hogy “b@szódjanak meg”, majd tömegesen zárolta a Twitter-profiljaikat. Röviddel ezután viszont vagy meggondolta magát, vagy egyszerűen csak hatott rá a közvélemény reakciója (úgy tűnik, a népszerűség mégiscsak számít neki), és az Egyesült Királyság munkáspárti kormányát és annak vezetőjét, Keir Starmert kezdte el dühödten támadni az évtizedek óta tartó tömeges pakisztáni nemi erőszak botrányok miatt. Akármi is volt az indítéka, azt lehet mondani, hogy Musk kapott egy fejmosást a H1B-vízumok miatt.
Belefutott más is ilyenekbe. Tom Holland történész Twitteren tett közzé egy bejegyzést, amelyben azt javasolta, hogy a tömeges nemi erőszak miatti botrány kapcsán a harmonikus „faji kapcsolatok” fenntartását kellene előtérbe helyezni.
My position remains:
— Tom Holland (@holland_tom) January 1, 2025
1. The authorities have a responsibility to preserve good race relations.
2. This is a noble goal.
3. In the context of the grooming gangs, this goal resulted in fatefully wrong decisions being taken.
4. 10 years on, the tragedy of this is even more evident
Az álláspontom: 1. A hatóságok felelősek a jó rasszkapcsolatok megőrzéséért. 2. Ez egy nemes cél. 3. Az erőszakot elkövető bandák esetében ez a cél végzetesen rossz döntéseket eredményezett. 4. 10 év elteltével ennek tragédiája még nyilvánvalóbb.
Ha Holland előre látta volna a bejegyzésére adott reakciókat, biztos vagyok benne, hogy nem tette volna közzé. [Az egyik top komment: “Hát nem érdekes, hogy a „jó faji kapcsolatok megőrzése” mindig egyirányú utca? Ha bármilyen szinten is érdekelné őket a társadalmi kohézió, akkor nem zárnának embereket börtönbe mémek miatt. Hadd magyarázzam el, amit te túl gyáva vagy kimondani. Azért védték a nemi erőszakot elkövető bandákat, mert fehérellenes kommunisták, és nem érdekli őket, ha fehér kislányokat erőszakolnak meg. Egyedül a bevándorlók és a homoszexuálisok védelme érdekli őket. Ez az ideológiájuk.” Egy másik: “Az álláspontod tökéletesen retardált. Ugyanolyan, mintha rávetnéd magad egy kézigránátra, hogy megmentsd azt a fickót, aki hozzád vágta a kézigránátot.” - a fordító]
Hollandot valószínűleg inkább a társadalmi elismerés (más néven a jóemberkedés) motiválta, mint az igazság kifejezésének igénye. A relatíve korlátlan szólásszabadság a Twitteren viszonylag új jelenség − eléggé új ahhoz, hogy az olyan tagadhatatlanul intelligens embereket, mint Holland vagy Musk meglepje, amikor életükben talán először hallják kendőzetlenül, hogy mit gondolnak a tömegek valójában.
A kevésbé ismert, de szintén sikeres komédiaíró, az 1990-es években és a 2000-es évek elején termékeny Armando Iannucci is hasonló reakciókat tapasztalt, amikor a tömeges nemi erőszakkal kapcsolatos botrányban érintett Jess Philips munkáspárti képviselőt vette védelmébe a hanyagság vádjával szemben, Muskot pedig „mérgező ivarszervnek” nevezte (ha ha).
Jess Philips is a committed and caring minister, and you, sir, are a toxic gonad. The UK is not your plaything, wealth doesn’t exempt you from international law, and owning X doesn’t give you license to poison the discourse of any country whose government you disagree with. https://t.co/pvYfbpknu9
— Armando Iannucci (@Aiannucci) January 3, 2025
A tömeges reakció hasonlóan elsöprő volt, mint Musk és Holland esetében. Iannucci talán meglepődött, hogy mennyire más ez, mint amit a hozzá hasonlóan gondolkodó emberektől megszokott egy vacsora melletti beszélgetés során – egy újabb fejmosás.
A Twitter egy internetes közösségi médiaplatform, nem a való világ, és első látásra szürreálisnak (ha nem kissé abszurdnak) tűnik, hogy Elon Musk tweetjei sorsdöntő eseményeknek számítanának a civilizációnkért folytatott küzdelemben. Pedig valójában óriási jelentőségük van. Musk Keir Starmernek és más képviselőknek címzett, a nemi erőszakkal kapcsolatos botrányról szóló tweetjei nyomán Starmer kénytelen volt nyilvános nyilatkozatot tenni arról, hogy a kormánya hogyan kezelte a bűncselekményeket, valamint az államügyészség igazgatójaként tett saját intézkedéseiről is, amely alatt a nemi erőszakot csoportosan elkövető bandák virágoztak. Már ez az egyszerű tény is figyelemre méltó – a különleges hatalmi dinamika pedig önmagában is érdekes téma, amely mélyebb elemzést érdemel.
Starmer válaszul megmakacsolta magát, a nemi erőszak kormányzati kivizsgálását követelőket azzal vádolta meg, hogy felülnek a szélsőjobboldalnak és felerősítik a hangjukat, majd utasította a minisztereit, hogy szavazzanak a vizsgálat ellen. Starmer sorsa még nem tisztázott, de úgy tűnik, hogy kicsinyes zsarnoki beidegződése, valamint a közakarat és a közhangulat nyílt semmibevétele mindenki számára nyilvánvalóvá vált. Ezt enyhe kifejezés lenne csak rossz PR-nak (rossz közönségkapcsolatoknak) nevezni. Kívülről nézve úgy tűnik, hogy Musk néhány billentyűleütéssel halálos csapást mért a brit miniszterelnökre és annak politikai körére, és nem úgy tűnik, hogy egyhamar abbahagyná.
Összefoglalva, a fenti eseményekkel kapcsolatban az tűnik jelentősnek, hogy a közvélemény nem csak évek, de évtizedek óta elfojtott dühének vulkánja tört ki. Szinte minden fehér ország őslakosai évtizedekig ki voltak téve a megtévesztésnek, a manipulációnak, a csalásnak és az egyre nyíltabb fehérellenes diszkriminációnak és ellenségeskedésnek, miközben tudatosan folytatták a népességcserét. Ma már nem telik el nap anélkül, hogy az őshonos fehérek ne lennének áldozatai a rájuk kényszerített bűnözés és az erőszak áradatának. Mindeközben a politikai elitünk − legyen akár baloldali, akár konzervatív −, bűnrészes mindebben. A tiltakozásunkra és aggodalmainkra az volt válaszuk, hogy cenzúráztak minket, kriminalizáltak, börtönbe zártak, és brutálisan bántak velünk. Lesznek olyanok, akik talán nem dühöt éreznek, hanem egyre inkább azt, hogy a dolgok nincsenek rendben a társadalmainkban – olyan emberek, akik talán nagyrészt apolitikusak, vagy akár baloldali szimpatizánsok voltak, majd kénytelenek voltak szembenézni a nyilvánvalóval. Most, hogy a politikailag elfogadott párbeszéd jobbra tolódott és véleményszabadság van a Twitteren, láthatják, hogy hányan érzik ugyanezt. A lavina megállíthatatlan.
A csoportos nemi erőszakot elkövető bandák tagjai Anglia városaiban
A harag már hosszú ideje forrong, és soha nem csillapodik, csak fokozódik, mivel minden nap újabb és újabb gyalázat történik. Még a legtompábbak számára is nyilvánvalóvá vált, hogy háború folyik a fehérek ellen. Elon Musk felszabadította a Twittert a cenzorok alól, ami jelentős fordulópont volt. Távolról sem ez radikalizált minket, ahogyan azt a baloldal állítja, nem megteremtette, hanem felszabadította azt az érzést, ami már megvolt bennünk: a fehéren izzó, keserű dühöt az ellen, amit velünk tettek. Akik ezt a dühöt kifejezik, azok többsége kifejezetten faji alapon teszi, és sokan a visszatelepítést (remigrációt) követelik, mint egyetlen megoldást. [A remigrácó a cigánysággal kapcsolatban is felmerülhetne, hiszen India a világ egyik legdinamikusabban fejlődő országa, a legnagyobb demokrácia, a szubkontinens méretű országban pedig bőven van hely mindenkinek - a fordító.] Ezt a szellemet már nem lehet visszazárni a palackba.
Ahogyan azt korábban már vázoltuk, a demográfiai helyzetünk rosszabb, mint valaha. Lehet, hogy a politikailag elfogadott párbeszéd gyorsan jobbra tolódott, de a fehérek világszerte azzal a kihívással néznek szembe, hogy jelentős és azonnali pályakorrekció nélkül kisebbséggé válnak a saját hazájukban. Talán idáig kellett eljutni, hogy az emberek felébredjenek. Korábban már írtam a „mindig hajnal előtt van a legsötétebb” gondolatról.
Most már világos, hogy a tömeges visszatelepítés létfontosságú népeink túléléséhez – ez az a valóság, amit még a fősodratú politikusok sem kerülgethetnek tovább, és amit most könyörtelenül és kíméletlenül számon kell kérnünk rajtuk. A fehér öntudat tömeges felébredése már régóta váratott magára, de mindig is kulcsfontosságú és döntő lépés volt afelé, amit tennünk kell.
(Fordította: Doktor Faust)
