Az Élelmiszerügyi Hatóságnak (AFSCA) azután kellett figyelmeztetést kiadnia Belgiumban, hogy Gent városának honlapján olyan tartalom jelent meg, amelyben arra buzdítanak hulladékcsökkentés miatt, hogy az ünnepek után nyugodtan egyék meg a karácsonyfájukat az emberek. Hogy biztosra menjenek, még receptötletet is ajánlanak a gasztrokalandozáshoz, írja az Index.



A legújabb ötlet a jóemberkedésre

A belga nagyváros hivatalos honlapján arra buzdítják a lakosságot, hogy a skandinávokhoz hasonlatosan nyugodtan fogyasszák el a fenyőfát, így az nem lesz 100 százalékban a hulladék része. Az oldalon közzétett receptúra szerint a skandinávok leszedik az ágakról a tűleveleket, rövid időre forrásban lévő vízbe merítik, szitán öntik át, és tiszta ruhán szárítják. Ha a tűlevelek megszáradtak, finom fenyőtűvajat készíthetünk belőlük kenyérhez vagy pirítóshoz – szúrta ki a Sweden Herald a receptet, amihez azért egy apró figyelmeztetést is mellékeltek, miszerint nem minden karácsonyfa ehető.

A belga Élelmiszerügyi Hatóságnak azonban nagyon nem tetszik ez a javaslat, ezért kénytelenek voltak kiadni egy nyilatkozatot, amelyben határozottan ellenzik a fenyőfák élelmiszerként való alkalmazását.

– Sem az emberek, sem az állatok számára nem biztosítható a karácsonyfák biztonságos elfogyasztása. Sok oka van annak, hogy ne ösztönözzük a karácsonyfák újrafelhasználását az élelmiszerláncban – írja az AFSCA figyelmeztetésben. Kiemelik, hogy a termesztett karácsonyfákat növényvédő szerekkel kezelik, és a lakosság nehezen tudja megállapítani, hogy az egyes fákat kezelték-e korábban valamilyen vegyszerrel.

A genti önkormányzat mentségére legyen szólva, a fura ételajánlás mellett arról is írtak (igaz, csak egy mondatban), hogy akár újra is lehet ültetni a fenyőfákat, akkor sem lesz belőlük hulladék.