A Gulyásagyú Média szúrta ki, hogy újabb fényképet tettek közzé Facebookon az Indiában nyaraló miniszterelnökről. Orbán Viktor India dél-nyugati tagállamában, Kerala államban tartózkodik, a helyi sajtó szerint két lánya és felesége társaságában.




A fotót egy Szalim Ibn Madzsid nevű férfi tette közzé Facebook-oldalán, aki profilja szerint egy helyi minitaxi-vállalkozást vezet. Orbán a képen a vállalkozás tuktuk-sofőrjei között látható abban az ingben, amiben már 2022 szeptemberében is látható volt horvátországi nyaralásán.




A bejegyzésben a férfi megerősítette azt a korábban Hadházy Ákos által közzétett értesülést, amely szerint Orbán az ötcsillagos Fragrant Nature Hotelben szállt meg, ahol fejenként 100 ezer forintnak megfelelő pénzösszeg körül kezdődnek a szobaárak.

Frissítés: makkegészséges vagyok, ne reménykedjenek!

Újra beszámolt Orbán Viktor indiai utazásáról a helyi sajtó, a Kerala Kamumudi című hírportál szerint a miniszterelnök feleségével, Lévai Anikóval, két lányával, és öt kísérőjével a Kuttanad és a Vembanad holtágat nézte meg, hajókáztak is.

„Orbán és családja megcsodálta a dzsungel szépségét, majd pontyot és garnélarákot ettek" – írta a lap. A Kerala Kamumudi szerint az álappuzsai rendőrkapitány megemelte a biztonsági intézkedések szintjét abban a kerületben, ahol Orbán és családja tartózkodik.





„Olvasom, hogy mindenféle sületlenségeket hordanak össze. Így szokott ez lenni. Pedig semmi más nem történt, csak a miniszterelnök kivette a szabadságát" – mondta a Blikknek Indiából Orbán Viktor, aki a feleségével és a két lányával nyaral az országban. Orbán azt mondta, a múlt és a jövő miatt esett Indiára a választásuk.

– Vasco da Gama, akit még az ifjúsági regényekből kedveltem meg. Az ő nyomába eredtem. Kedvenc felfedezőm, jelentősége legalább akkora, mint Kolumbuszé. Ennyit a múltról. A másik ok, amiért itt vagyunk, az a jövő. India gazdasága robbanásszerű fejlődés előtt áll – mondta Orbán.

Arra a felvetésre, hogy van, aki azt állítja, hogy egészségi okokból, gyógykezelés miatt utazott Indiába, Orbán ezt válaszolta: "makkegészséges vagyok. Ne reménykedjenek!"

A hagyományos indiai gyógyászattal foglalkozó intézet vezetőjéről, Krishna Kumarról szóló kérdésre azt válaszolta, hogy ő az egyetlen indiai, akit ismer, és tud magyarul. "Őt kértem meg, hogy azokat a helyeket, amiket kulturális szempontból érdemes meglátogatni, mutassa meg nekem" – mondta Orbán, aki feleségével, Lévai Anikóval, és két legkisebb lányukkal, Flórával és Rózával, valamint ötfős kíséretével utazott el.

Azt mondta, az utazást ő fizeti, és szerinte India nem arról híres, hogy turistaparadicsom lenne. "Aki luxusra vágyik, menjen inkább egy osztrák síparadicsomba vagy a Bahamákra. Akit a kultúra érdekel, jöjjön Indiába!" – mondta a miniszterelnök.

Orbán azt mondta, egy nappal azután vette ki a szabadságát, hogy január 1-jén véget ért a magyar EU-elnökség. "Másnap kivettem a szabadságom és tudtunk is indulni. Az EU-elnökség nagy menet volt, még nekem, sokat látott csatalónak is fel kellett kötni a gatyát. Itt, Indiában sem pihenünk sokat, de azért jó kiszakadni az otthoni verkliből" – mondta Orbán, hozzátéve, hogy Donald Trump január 20-i elnöki beiktatása után kezdődik majd a nagyüzem. Kitért arra is, hogy január 17-én a Kossuth Rádióban kezd majd, a szokásos pénteki interjúval. A miniszterelnök azt mondta, két ünnep között is dolgozott, kiosztotta a feladatokat.

"Két fontos területtel kell most foglalkozni: Trump közelgő beiktatása miatt a külpolitikával, a külügyminiszterrel napi egyeztetésben vagyunk most is. Meg kellett indítani az új gazdaságpolitika 21 pontját, ezt pedig Nagy Márton miniszter felügyeli. Mindkét terület a legjobb kezekben van" – mondta.

(24 - Telex - hvg nyomán)