A TV2 a Tények október 10-i adásában két és fél perces riportot szentelt annak a témának, hogy Magyar Péter az Európai Parlament strassburgi üléseinek egyikén megigazította a nemi szervét, ehhez pedig több közeli képet, illetve erős kommentárt is fűztek.
Ezt az anyagot tette most a célkeresztjébe a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsa, ami közleményében arról ír: a csatorna megsértette a hírek és vélemények elválasztására vonatkozó törvényi rendelkezést, a hírt pedig október 11-én 0 óra 42 perckor a Tények este című programban is megismételték, sőt, később háromszor is közzétették a Tények.hu-n.
Ez összeadva egyértelműsíti, hogy a TV2 Zrt. öt alkalommal követett el jogsértést, így összesen 220 ezer forintot kell fizetniük.
A HVG a hírhez hozzáfűzte: a riportot többször letörölték, majd újra feltöltötték a TV2 online médiatárába, így kivették például azt a részt, amikor Deák Dániel „sokat látott szakértőként” nyilatkozik a témában.
Korábban írtuk: A Telexnek sikerült beérnie a TV2 színvonalát: esetleges farokigazgatásairól faggatták Gulyás Gergelyt