Kantó Ferenc, vagyis Ferenc K. Zoltán már többször szerepelt portálunk hasábjain, részben remek könyvei (itt vagy itt), részben pedig kiadója, a Morningstar Publishing miatt. Utóbbi is pótolhatatlan tevékenység, amely külön cikket érdemel, most viszont nem ezzel, hanem legújabb könyvével, A fekete kolostorral foglalkozunk. A mű 2023-ban debütált, és általánosságban kimondhatjuk, hogy egy népszerű, a maga műfajában egyértelműen kuriózumnak számító kötetről beszélünk, amelyben keveredik a horror, a thriller és a western műfaja. Szokatlan egyveleg, de annál jobban működik.
A könyv borítója (forrás: morningstar-publishing.hu)
1866-ban vesszük fel a fonalat, Corpus Christiben, Texas államban. Éppen túl vagyunk az amerikai polgárháborún, ám a feszültségek még finoman szólva sem múltak el, ez pedig rányomja a bélyegét a kisváros helyzetére is. Ha ez a feszültség még nem lenne elég, valaki brutálisan lemészárolta a papokat a helyi templomban, a ministránsokat pedig elrabolták. Az ügy felgöngyölítését kvázi szent ügynek érzi Corpus Christi seriffje, a magyar származású Wratiszlaw Arisztid, aki nem mellesleg 1848-as veterán, most pedig ópiumfüggő és alkoholista az Újvilágban. A kalandhoz persze társak is dukálnak, mint például Arisztid helyettese, Fred, az egykori Dél oldalán harcoló veteránok, a jelenleg fejvadászként működő White fivérek, az északi oldal kegyetlen, fekete harcosa, Dalton kapitány, két katolikus pap a Vatikánból, az öreg és mogorva Agustíno atya, és a fiatal, barátságosabb Cristofano, Bruce, vagyis a Medveölő, „visszavonult” indiánvadász, illetve csekélyebb szereplők, akik, bár segítik karaktereink ügyét, de nem végig tartanak velük.
Talán már csak a könyv hátsó részén található leírás miatt sem számít spoilernek, ha elmondom, A fekete kolostor úgy jeleníti meg a természetfelettit, hogy azok keverednek a western, illetőleg a thriller, és csekély mértékben a „szimpla” krimi műfajával. A western műfaj fantasyba, horrorba, vagy sci-fibe keverése nem új keletű dolog, nyugaton weird west e műfaj neve (amely név megegyezik az azonos Weird West című videójátékkal), itthon pedig lényegében ismeretlen volt – egészen idáig, tehát legjobb tudomásom szerint Kantó Ferenc műve a magyar irodalomtörténet első weird west-kötete.
Természetesen egy ilyen cselekményt nem két perc összerakni. Egyházi, vallási téma révén a szerzőnek a vallástörténetet, illetve különböző, kereszténységgel kapcsolatos történeteket is alaposan át kell tanulmányoznia, a végeredmény pedig bizonyítja, hogy ezt kellő alapossággal meg is tette. Ám a vallási és a transzcendens kérdéskörén túl tisztában kellett lennie alapvetőnek nem feltétlenül mondható történelmi tényekkel is, melyeket szintén maradéktalanul abszolvált.
A cselekmény és a háttértörténet tehát megfelelően kidolgozott, de az elszántság mellett működött-e a műfajok mixelése Ferenc K. Zoltánnak? A hol lassan, hol kissé túlzottan gyorsan adagolt cselekmény és a horrorfaktor is megfelelően funkcionál, ám utóbbi inkább merül ki a fékevesztett gore-ban és leplezetlen naturalizmusban, semmint a konkrét félelemben. Az író minden idevágó részletet az utolsó vércseppig kielemez, amely engem egyáltalán nem zavart, de abban is biztos vagyok, hogy voltak, illetőleg lesznek, akiket igen, nem hiába díszíti a már említett, könyv hátulján található leírást a „Csak erős idegzetű felnőtteknek!” figyelmeztetés. Ezen a ponton egyébként teljes joggal gondolhatná az érdeklődő, hogy mindez olcsó húzás, amivel a szerző az atmoszférateremtés hiányát akarja palástolni, de ez nincs így. A kellő alapossággal kidolgozott történet és a karakterek közötti dinamika, valamint a könyv első felében fenntartott feszültség elviszi a hátán a kötetet, a gore mindezt „csak” kiegészíti.
Ellenben ami nekem problémát jelentett, az a karakterekkel való azonosulás, illetőleg a szimpátia kialakítása. Habár az író sok szereplőt mozgat, a könyv második felétől néhány jelenetet leszámítva e szereplők együtt kalandoznak, mégis nehéz bárki iránt is komoly szimpátiát táplálni. A főszereplő vitán felül Wratiszlaw Arisztid, de az elszántságon és az igazságkeresésen túl nehéz túl sok pozitívat mondani az alkoholista, ópiumfüggő karakterről. Ez nyilván szándékos, hiszen Arisztidet nehéz sorsú, kemény múlttal rendelkező szereplőnek ábrázolja a szerző, és a cselekmény is ezt követeli meg, mely (valamint a történelmi helyzet és a környezet) lényegében determinálja őt a függőségekre. Mindez tehát inkább szubjektív probléma a részemről, semmint konkrét és objektív (habár a főszereplőhöz kötődni nem tudás már lehet objektív probléma), csak az a baj, hogy a többi karakter esetében sem járunk sokkal jobban. Számomra még így is a White fivérek (abból is a fiatalabb) voltak a legszimpatikusabbak, de karakterfejlődés szempontjából Dalton szekvenciája volt talán a legfigyelemreméltóbb.
A (nem) szerethetőségen túl a karakterek közötti dinamika működik, ennek az origója pedig a gyökeresen ellentétes életutak, amelyek sokszor konkrétan keresztezték egymást a múltban, illetőleg az eltérő szocializációs, vagy akár gazdasági háttér, no meg az a tény, hogy hőseink mégis össze vannak zárva (néha nem is képletesen) egy közös ügy miatt.
Azonban a dinamikából és a karakterekből még ennél is többet ki lehetett volna hozni, hiszen maradtak még feltáratlan lehetőségek e téren, illetve ezért fájt az is, hogy miután egyre jobban kezdünk megismerni egy szereplőt (melyre az író is energiát áldozott), pillanatnyi gyorsasággal „el is búcsúzunk” tőle, ám itt most a spoilerveszély miatt meg kell állnom a gondolatmenetben.
Az összegzés előtt még mindenképpen szeretném megemlíteni, hogy Ferenc K. Zoltán – hasonlóan az előző könyveihez – itt is magasról sz*rik (nem szoktam kicsillagozni az általam ritkán, de annál jogosabban használt ronda szavakat, de ez azért mégiscsak egy könyvbemutató) a politikai korrektségre, mely az egyik legszimpatikusabb tulajdonsága a szerzőnek – legalábbis nekem. Ismét nem öncélúságra gondolok, de itt például – autentikus módon – a nigger igenis nigger, ha a szituáció úgy kívánja. Mint például ebben a részletben:
Ó! – mondta Fred. – Hát az hamarabb megtörténhet, mint gondolnád, cimbora! Viszont azt te már úgysem fogod látni… Ugyanis holnap délben bitóra kerülsz. Ez itt Texas! Itt gazdátlan niggerek nem fosztogathatnak büntetlenül!
Kantó Ferenc, ha nem is teljesen szakadt el a magyar történelemtől, nagyívű változtatást eszközölt, és a 20. századi Magyarországról a 19. század vadnyugatára kalauzolt minket egy remekül kidolgozott, lebilincselő történet erejéig. A kötet nem hibátlan, de mindenképpen ajánlom már csak a sztori és a mögötte meghúzódó komoly háttérkutatás miatt is, arról nem is beszélve, hogy egy Magyarországon relatíve ismeretlen műfajt képvisel, mely tovább növeli az értékét. Sőt, a kötet hamarosan megjelenik az Egyesült Államokban is, természetesen angol fordításban, amely szintén hatalmas eredmény egy magyar szerzőtől.
A cselekmény vége felé a szerző egyértelműsíti, hogy Arisztid történetét többkötetesre szánta, reméljük, a folytatás(ok) is méltó minőséget képvisel(nek) majd.
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Néhány korábbi könyvajánlóm a teljesség igénye nélkül:
- Misztikus magyar krimi a '30-as évekből
- Könyvbemutató - Fiala Ferenc: Igy dolgoztak...!
