2022-ben akkorát ütött a Mosolyogj című lélektani horror, hogy én is szenteltem neki pár sort a filmrovat keretében. Azóta eltelt majdnem csonkra 2 év, a folytatás pedig pár hete meg is érkezett a hazai mozikba. Lássuk, hogy sikerült!
Képek forrása: Duna Film/port.hu
A Mosolyogj első részét annak idején az emelte ki a horrorok manapság talán kissé túltelített mezőnyéből, hogy Parker Finn ötlete, hogy a mosolyt mint alapvető emberi gesztust tette a film horrorisztikus elemévé, kiválóan működött a mélyebbre ásó, korunk problémáival is foglalkozó narratívával. Ez pszichológiai horroroknál sincs feltétlenül jelen ilyen jól adagolt mértékben, az összhatás pedig sikert (no meg persze pénzt) hozott az alkotók konyhájára. Ilyen feltételek mellett borítékolható volt tehát, hogy a mosolydémon visszanéz egy második felvonás erejéig.
Folytatásoknál – ha nem eleve többrészesnek szánt alkotásról beszélünk, habár néha akkor is – az elsők között szerepel a kérdés, hogy volt-e annyi szufla az eredeti ötletben, hogy megtöltsünk vele még egy, vagy akár több egész estés filmet. Mindez természetesen felmerült a Mosolyogj esetében is, s annak ellenére, hogy sokan szemére vetették a motívumok túlzott ismételgetését, szerintem egy teljesen korrekt és nyomasztó történetet sikerült összehozni, amely ráadásul önmagában is megállja a helyét, nem feltétlenül szükséges az első rész ismerete, noha egy rövid csavarral a film elején megtudhatjuk, honnan hová és miként került át a mosolydémon átka.
Amíg az előző felvonás az átlagember mindennapjain keresztül mutatta be a főszereplő Rose életének teljes összeomlását, a második a csillogás és a világhírnév felé csalogat minket. Skye Riley a híres popsztár éppen egyéves rehabilitációjáról tér vissza, ám miután újra felvette a csillogó élet fonalát annak minden előnyével és nyűgjével együtt, furcsán viselkedő dílere Skye saját szeme láttára veri szét a saját fejét egy súlytárcsával. A megrémítő képsorok után pedig következik, amit már az előző részben is láthattunk, vagyis a Mosolyogj univerzumának egyik alapvető szabálya: a démon az előző haláleset szemtanúját, így Skye-t kezdi kísérteni gyötrő látomások kíséretében.
Meglátásom szerint a lélektani horroroknál a legnagyobb hibát akkor vétik, amikor az alkotók túlságosan kapkodnak, sietnek az események bemutatásával, ez a rohanás pedig a történet, a mondanivaló és a szereplők kárára megy. Nem biztos, hogy ezzel a véleménnyel a rohanó 21. században túlságosan népszerű vagyok, de egy pszichológiai horrornál ez alapvető fontosságú. Szerencsére Finn jól megtalálta az egyensúlyt, hiszen az eseményekhez képest lassan, ám annál biztosabban süllyed a főszereplő – önhibáján kívül – egyre mélyebbre és mélyebbre.
Riley-t egyébként zseniálisan alakítja Naomi Scott, minden percét imádtam a játékának, pedig a popsztár karakterével – annak viharos, drogos múltja miatt – nehéz azonosulni. Ezt úgy oldották meg, hogy a film alatt folyamatosan rávilágítanak, Skye tényleg meg akart változni, ám ennek legnagyobb akadálya pontosan az a közeg, ahol a mindennapjait tölti. Ezen a ponton pedig elérkeztünk oda, ami szerintem a film legnagyobb erénye.
A Mosolyogj második része még számomra is meglepően kreatív módon mutatja be a Skye-t körülvevő, kívülről fényes és vonzó, csillogó életet, ugyanakkor láttatja, valójában mennyire romlott, és milyen szinten el tudja csúfítani az embert, ha a delikvens nincs észnél, és nem tudja kezelni a hírnevet. Skye is ennek az áldozata. Sokan irigylik az életéért, mindent megkaphat, gyönyörű lakása van, ám barátja annál kevesebb, magányos, kollégái, még a saját anyja (aki egyben a menedzsere) is fejőstehénnek nézi, őrült rajongók ostromolják a hülyeségeikkel. Mindez nem azt jelenti – és a film sem ezt sugallja –, hogy álszent módon minden szempontból rossznak állítanánk be a sztárok életét, ám annak árnyoldala is hangsúlyos szerepet kap Skye életén keresztül, ahogyan a démon egyre inkább uralma alá hajtja.
Az első részhez képest ez a környezetváltozás jót tesz a filmnek, az alapkoncepciót helyezi át egy teljesen más, de ugyanolyan érdekfeszítő térbe, ahol a démoni módon eltorzított mosoly ismét remekül reflektál erre a kétszínű közegre. Ezzel kapcsolatban sok kritikát olvastam, ahol Parker Finn szemére vetették, hogy ugyanazt akarja eladni még egyszer, ám szerintem ez egyáltalán nem igaz. A Mosolyogjnak megvannak a saját szabályai, az alapoktól nyilván nem lehet elvonatkoztatni, bőven elég újdonság volt, hogy egy popsztár életébe csöppenhetünk bele az átlagember helyett.
Ezzel együtt az atmoszféra még mindig hátborzongató és idegőrlő, a vigyordémon pedig – ezt veterán horrornézőként mondom – félelmetes. Igen, van bőven jumpscare is, ám a folyamatos feszültség és kilátástalanság az, ami ennek a filmnek a fő félelemfaktorát szolgáltatja, miközben gore szempontjából is kimaxolja a játékidőt. A Mosolyogj 2 naturalisztikus és elképesztően véres, mesteri alapossággal vannak kidolgozva az ilyen jelenetek (innen is gratulálok az érintett munkatársaknak), mindenképpen hozzátesznek a filmhez, nem elvesznek belőle.
A film utolsó harmadában – amikor már mi is alig tudjuk tartani a lépést, mi a valóság, és mi a vigyordémon beteg víziója – jövünk rá arra, hogy Skye Riley helyzete lényegében reménytelen. Kap egy halvány kapaszkodót, és sokáig állja a sarat, de a Mosolyogj démona nála sokkal erősebb embereket is könnyedén megtörne. A popsztár nem feltétlenül szerethető karakter, ám ha az ember tudja értékelni az életösztönét és a pozitív változás szándékát, akkor gond nélkül kialakulhat a szimpátia egy erre nyitott egyénnél, így például nálam is.
A Mosolyogj 2 minden tekintetében méltó folytatása a 2022-es első résznek, amely egy teljesen új környezetben kíséri végig egy épp csak (részben) talpra állt énekesnő kálváriáját. Horrorkedvelők számára kötelezőnek tartom, de azoknak is ajánlom, akik nyitottak egy olyan történetre, ahol a sztárvilág árnyoldalait, egy kiégett híresség lelki gyötrődéseit ábrázolják kellő alapossággal. Csak bírják gyomorral.
Mivel a film egy meglehetősen nyitott befejezést kapott, az alkotók nagy valószínűséggel készülnek a harmadik felvonásra, melyet érdeklődve várok. Zárásként pedig álljon itt, amit két évvel ezelőtt írtam a filmről. Örülök, hogy végre pozitívan zárhatok egy kritikát, mert a folytatások esetében az ember kiemelten aggódik, méltók maradnak-e a jól sikerült előző részhez.
„Parker Finn pedig remekül megtalálta az arany középutat. Nem a gordiuszi csomót kell megoldanunk, ugyanakkor a történet az arra fogékonyak agyában jóval értékesebb gondolatsort indíthat el annál, semmint hogy csak simán megijedjünk a jumpscare-ektől, s teszi mindezt úgy, hogy nem rágja az ember szájába ezeket a gondolatokat.”
Ábrahám Barnabás – Kuruc.info
Ui.: Nem tudom, hogy szándékos volt-e a párhuzam, amely enyhe easter eggnek is simán betudható, de a Mosolyogj 2 elején pár perc erejéig szerepel Drew Barrymore, aki önmagát alakítja a saját talk showjában. Ez azért érdekes, mert egy szintén híres horror franchise-nál ez egyszer már előfordult, hiszen az 1996-os első Sikolynál még fiatal lányként Casey Becker-t játssza, szintén a film elején és szintén pár perc erejéig.
Néhány korábbi bemutató:
- Már ilyen is van - Post Mortem, az első magyar horrorfilm
- Alacsonyan repülnek a klisébombák? - Gondolatok a Midway című filmről
