Az alábbi írás eredetileg Substacken jelent meg egy Zander nevű szerzőtől, amelyet az Arktos jobboldali kiadó és agytröszt is újraközölt. Zander szerint a létezéshez és a jövőnkhöz való jogunk nem lehet vita tárgya, és hatalmas hiba önmagunkat mások előtt igazolni, valamint ellenségeink nyelvezetét használni. Úgy gondolom, az írás helyes szemléletet tükröz, amely magyar szempontból is érdekes lehet.




Van egy dolog, amit a fehéreknek meg kell értenie: az ellenségeinkkel nincs értelme vitatkozni. Teljesen mindegy, hogy ellenséges, rosszindulatú bevándorlókról van szó, akik megszállják az országainkat, vagy a politika és a média világát megszálló fehérellenes zsidó elitekről. A céljuk ugyanaz, hogy a népünket kiszorítsák, a földjeinket, erőforrásainkat és a kultúránk minden gyümölcsét pedig kisajátítsák és idegeneknek adják.

A „rasszista” kifejezést sok éven keresztül használták faltörő kosként a fehér őslakosok ellen a saját földjükön. Bár a szónak ma már nincs akkora ereje, mint korábban, mérhetetlen károkat okozott azáltal, hogy a fehérek attól féltek, rasszistának nevezik őket. Az ellenségeink minden alkalmat megragadtak, hogy ezt a félelmet kihasználják arra, hogy meggyengítsenek, megpróbáljanak erkölcsileg aláásni, és végül elvegyenek tőlünk mindent, amink van.

Nagy-Britanniában a véleménycikkek, különböző írások, dokumentumfilmek, parlamenti és televíziós viták évtizedek óta tömik a fejünket azzal, hogy a fehér társadalom mennyire rasszista, és hogy miért kellene többet tennünk a harmadik világbeli bevándorlók befogadásáért és igényeik kiszolgálásáért. Az ilyen vitafórumok jellemzően abból állnak, hogy ellenséges bevándorlók, vagy bevándorló származású színesek kiosztanak valamilyen langyos kóserkonzervatívot, aki ahelyett, hogy bátran ellentmondana, védekező alapállást vesz fel, és azt próbálja bizonygatni, hogy ő maga (illetve Nagy-Britannia) nem rasszista.

Ezeknek a televíziós vitáknak általában baloldali műsorvezetői vannak és a közönség sorait is baloldaliakkal töltik meg, ami biztosítja, hogy a konzervatív résztvevők még gyengébb helyzetben legyenek.

Pontosan az a céljuk, hogy minden vitát így alakítsanak ki. Azt a látszatot keltik, mintha lehetőséget adnának a jobboldalnak az érvei kifejtésére, és nyilvános vitában győznék le őket, holott szó sincs ilyesmiről. Ez egy politikai cirkusz – gondosan ellenőrzött propaganda, amelynek célja, hogy megtévesszenek és legyőzzenek minket.

A hatalomról van szó, nem az erkölcsről

Ezeknek a „vitáknak” semmi közük nincs az erkölcshöz vagy a méltányossághoz. Egyszerűen a hatalomról szólnak, és az a céljuk, hogy elvegyék tőlünk a hatalmat. Ennyi az egész. Óriási hiba, ha hagyjuk, hogy az ellenség belerángasson minket az „erkölcs” és a „méltányosság” kérdésébe. Nem azért, mert igazuk lenne (nincs igazuk), hanem azért, mert ezek az emberek az ellenségeink, az érveik rosszhiszeműek, és ha tisztességes vitában le is győzzük őket, az nem vezet sehová. A fehéreknek, akik hozzászoktak a jóhiszeműségre és bizalomra épülő társadalomhoz, meg kell érteniük, hogy mások egyszerűen nem olyanok, mint mi, nem a mi szabályaink szerint játszanak, és nem is értékelik a szabályainkat.

A velünk született igazságérzetünket és korrektségünket használják fegyverként ellenünk. Ez akkor válik nyilvánvalóvá, amikor egyik percről a másikra változtatják az érveiket azzal kapcsolatban, hogy miért kell befogadni őket, ahogyan ezeket az „érveket” sorra megdöntjük. Jellemzően fokozatosan haladnak a bevándorlás ezért vagy azért „előnyös nektek” narratívájától a „morális kötelességetek biztonságos menedéket nyújtani” érvelésig, majd a „ti vagytok a felelősök xy dologért, ezért tartoztok nekünk” érvelés, és végül a „jogos bosszú” narratívája következik. A disszidens jobboldal [akik sem a fősodratú bal-, sem a fősodratú jobboldallal nem azonosulnak – a fordító] túlnyomó többsége ismeri ezeket az érveket, és egyre inkább lehetősége van arra, hogy megfelelően válaszoljon rájuk (jórészt a Twitteren létező szólásszabadságnak is köszönhetően), ideális esetben a lentiek szerint.

Ők (harmadik világbeli bevándorlók és zsidó támogatóik): Munkaerőhiány van, a gazdaságotoknak szüksége van a bevándorlók munkájára.
Mi: A tömeges harmadik világbeli bevándorlás bizonyítottan nettó módon veszteséges a nyugati gazdaságok számára.
Ők: Elöregedő, csökkenő népességetek van, szükségetek van a bevándorlásra a népesség növeléséhez.
Mi: A bevándorlás rossz hatással van a saját születési arányszámainkra, emellett nem akarjuk, hogy lecseréljenek idegenekre.
Ők: A háború és az üldöztetés elől menekülnek.
Mi: Eltekintve attól a ténytől, hogy ez a legtöbbjükre nem igaz, nincs erkölcsi kötelességünk befogadni őket.
Ők: Ti kezdtétek ezeket a háborúkat.
Mi: Nem mi, a zsidó elitek voltak. A tömeges harmadik világbeli bevándorlás árt a társadalmainknak. Nemzetünk létezéshez való joga és a gyermekeink jövőjének biztosítása felette áll bármilyen vitának.
Ők: Ti gyarmatosítottatok más országokat / birodalmat építettetek, most csak megfizettek ezekért.
Mi: Tehát most már a bosszúról van szó, nem arról, hogy mi lenne nekünk előnyös. Köszönöm, hogy tisztáztad. Vissza kell mennetek.

A fehérellenesek mindig találnak majd okot arra, hogy a fehéreknek miért kell hagyni az inváziót, a felforgatást, és azt, hogy megszállják az országaikat. Az észérveknek, a méltányosságnak és a logikának ehhez semmi köze. A gyarmatosítás/birodalomépítés érve elég könnyen megcáfolható azzal, hogy rámutatunk, a történelemben minden nagyobb civilizációnak volt valamilyen birodalma. És mi a helyzet az olyan nemzetekkel, mint Svédország, amelynek nincs gyarmatosító múltja, de most jelentős nemfehér, nemsvéd lakossággal rendelkezik?! Ismétlem, mindez nem számít. A nemfehér bevándorlókat és zsidó támogatóikat ezek egyáltalán nem érdeklik, mint ahogy az sem, hogy mi a jó nekünk (mi több, kifejezetten az a céljuk, hogy ártsanak). Gyűlölnek minket, és azt akarják, hogy eltűnjünk. Ezt soha ne felejtsük el.

Soha ne kérj bocsánatot és soha ne hátrálj meg

Képzeljünk el egy hangos fehérellenes bevándorlót, aki most a szokásos gyenge, mentegetőző kóserkonzervatív helyett egy valódi, meghunyászkodni nem hajlandó nacionalistát kritizál valamilyen nyilvános fórumon. Az összes szokásos érvet felhasználja: az országod rasszista, te rasszista vagy, tartoztok nekünk a gyarmatosításért, stb. A helyes válasz a nacionalista részéről az alábbi vitathatatlan igazságokon alapulna:

A fenti kulcsfontosságú alapvetésektől való eltérés mindig hiba. Ezek azok az igazságok, amelyek mindent alátámasztanak. Az ellenségeink éppen azért próbálnak olyan keményen megtéveszteni és eltéríteni a fenti tényektől, mert ezek szembemennek minden egyes ellenünk megfogalmazott kritikájukkal.

[Hazai példaként: az utóbbi húsz évben nálunk a cigánybűnözés ellen megszólalóktól is gyakran hallhattunk olyan szükségtelen magyarázkodás (mintegy elébe menve a rasszista vádaknak), hogy „nekem is vannak cigány barátaim”. Véleményem szerint helyesebb lenne a fentiek szellemében azt mondani, hogy: „Ez a mi hazánk, nem tartozunk nektek semmivel, a magyarok fizikai biztonsága pedig nem lehet semmilyen vita tárgya.” A baloldali médiára jellemző bármilyen magyarokat ért sérelem, támadás, erőszak, gyilkosság áttematizálása. Ők megvádolnak rasszizmussal, amire mi válaszolunk, erre előhoznak valamilyen múltbeli példát (amikor xy-nak valamilyen rasszista kijelentése volt), akkor elkezdjük ezt megmagyarázni, ők ismét ellentmondanak... és már nyertek, hiszen sikeresen áttematizálták a kérdést, és már nem a magyarok elleni erőszakos bűncselekményekről beszélünk, hanem a rasszizmusról (amiről ők amúgy is naphosszat beszélnek). Igaza van a szerzőnek, amikor azt mondja: nincs több önigazolás. Ellentmondást nem tűrő férfias kiállásra van szükség: teljesen mindegy, hogy mivel vádolnak, rasszista volt-e valaki vagy sem, a magyarok fizikai biztonsága nem lehet alku tárgya. Ha a magyarok elleni erőszakos bűncselekmények száz százalékban megszűntek, utána majd beszélgethetünk a rasszizmus kérdéséről – a fordító]

A fenti megállapítások távolról sem lennének vitathatók semmilyen más rassz esetében, a fehéreken kívül. Cseréljük fel a rasszokat, és képzeljünk el egy fehér európait, aki egy harmadik világbeli országba vándorol, kényelmes anyagi életet, befolyásos pozíciót vagy nyilvános platformot kap, majd ezt a platformot, valamint a befogadó nemzet nyelvét és technológiáját arra használja, hogy az adott népet támadja, amiért nem kap tőlük még többet. Ilyet lehetetlen elképzelni, nem utolsósorban azért, mert a példabeli fehér lehetőséget sem kapott volna, hogy a követeléseit valamilyen fórumon elmondja.

Kerüljük az ellenség nyelvezetét!

Bár itt most az igazságról és a helyes megközelítésről beszélünk, érdemes röviden kitérni magára a nyelvre is, mert ellenségeink annyira uralják a fősodratú diskurzust, hogy sokan a jobboldalon sem veszik észre, hogy valójában a baloldal nyelvezetét használják. Vegyük például a rasszista kifejezést. A szó eredete vita tárgya, bár vannak bizonyítékok arra nézve, hogy a bolsevik zsidó vezető, Leon Trockij (eredeti nevén Bronstein) terjesztette el szélesebb körben.

Hogy a szó hogyan alakult ki, nem igazán lényeges. Az igazság az, hogy mindig is a baloldal, az ellenséges nemfehér bevándorlók és a fehérellenes zsidóság kifejezése volt, amelyet fegyverként használtak ellenünk. A szó látszólagos jelentése az évek során átalakult (néhány szótár, mint például a Merriam-Webster megváltoztatta a „rasszizmus” definícióját, hogy az a fehérek általi „rendszerszintű elnyomásra” vonatkozzon), így nehéz meghatározni a pontos jelentését, még akkor is, ha különböző szótárakból tájékozódunk.

Az eredeti, legrégebben elfogadott jelentés olyasmi, hogy „valakivel szembeni intolerancia vagy diszkrimináció, annak faji hovatartozása alapján”, vagy a Merriam-Webster számos definíciójának egyikét használva: faji diszkrimináció vagy előítélet. Többé-kevésbé ezt értettük alatta a szó története során, mielőtt a jelentése megváltozott volna*.

[A magam részéről a hétköznapi életben a „rasszrealizmus” kifejezését szoktam használni baráti vagy munkahelyi társaságban, amit másnak is tudok ajánlani. A rasszrealizmus azt jelenti, hogy valaki nem gyűlöli a fajokat, de nem is idealista módon áll hozzájuk, hanem reálisan látja, hogy például a négerek és a fehérek között van különbség. Nem vagyok rasszista, csak rasszrealista, míg a másik oldalon a rasszidealizmus a meghatározó – a fordító]

És itt most meg kell állnunk, és azt kell kérdeznünk: „Várjunk csak. Mi ezzel a baj?” Az, hogy a diszkrimináció és intolerancia nélküli világ elképzelése teljes képtelenség. Ha valaki például különböző ételeket előnyben részesít, az már diszkriminál. Helytelen dolog intoleránsnak lenni a túl hangos zenével szemben? Ha továbbmegyünk, észszerűtlen-e, hogy a korábban a bizalomra épülő társadalmunkban nem toleráljuk a megállás nélküli erőszakos bűncselekményeket, beleértve a nemi erőszakot, a rablást és a gyilkosságot, valamint a korrupciót? Helytelen-e diszkriminálni a hálátlan, kapzsi kívülállókkal szemben, akik a saját földünkről akarnak kitúrni, nem is beszélve a nyíltan erőszakos, alacsony intelligenciájú vademberekről, akik megerőszakolják, megölik és kirabolják a nőket és gyerekeket?

Csak a fehér embereket tanították arra, hogy a „diszkrimináció”, azaz a mintafelismerés súlyos bűn. Ismét csak annyit kell tennünk ahhoz, hogy a fehérellenesek minden érvét leromboljuk, hogy felcseréljük a szerepeket. Érez-e más rassz bűntudatot amiatt, hogy „intoleráns” az ellenséges betolakodókkal és élősködőkkel szemben? Ez átvezet minket a következő részhez, annak rövid vizsgálatához, hogy hogyan kerültünk ebbe a helyzetbe.

Az önzetlenségünket és bizalmunkat használják fegyverként ellenünk

Egy barátom nemrég küldte el nekem ezt az egy évtizeddel ezelőtt írt részletes tanulmányt az európaiakról és a Hajnal-vonalról. Önmagában is érdekes olvasmány, amely azt a hipotézist mutatja be, hogy az individualizmus, a kis családok, a törzsi szemlélet gyengülése és a külső csoportokkal való fokozott együttműködés a nyugat-európaiaknak olyan tulajdonságai, amelyek kiválasztódás útján alakultak ki, a feudalizmus és a kereszténység hatására. Akár igaz a tézis, akár nem, kevesen tagadják, hogy a nyugat-európaiak viszonylag egyedülálló módon rendelkeznek ezekkel a tulajdonságokkal – olyan tulajdonságokkal, amelyek segítettek nekünk a valaha ismert legfejlettebb civilizáció felépítésében, de amelyek ellenünk is dolgozhatnak.

Sok más néptől eltérően a fehérek nem hajlanak a becstelenségre, és arra, hogy az áldozati szerepből fegyvert kovácsoljanak. Emiatt, annak ellenére, hogy a zsidóságnak szinte minden tekintetben elsöprő szerepe volt a társadalmaink aláásásában, a fehérek nem hibáztathatják kizárólag őket minden problémájukért. Személyes felelősséget kell vállalnunk, és el kell fogadnunk, hogy minden más törzsi jellegű közösség kihasználta a fenti egyedülálló tulajdonságainkat, és mindaddig így is fognak tenni, amíg ennek véget nem vetünk.

Összefoglalás

Önzetlenségünk és empátiánk (amelyek nagy erősségek voltak társadalmaink felépítésében, amelyekben mindenki élni szeretne) gyengeségnek bizonyulnak a globalizmus, a baloldali hegemónia és a társadalom mélyreható felforgatásának korában. Rasszként nem engedhetjük meg magunknak többé, hogy védekező alapállást foglaljunk el. Nemcsak fehér európaiként kell kollektíven fellépnünk a jövőben, hanem az önigazolás minden formáján is túl kell lépnünk. Nincs több felesleges vita az ellenségeinkkel. Meg kell keményítenünk a szívünket, mert a túlélésünk múlik rajta. Nem tartozunk másoknak semmivel. Az érveink megdönthetetlenek. A létezéshez, a biztonsághoz és a jóléthez való jogunk, valamint gyermekeink jövője nem lehet vita tárgya.

(Fordította: Doktor Faust)

*A „rasszizmus” szó általános használatát a fehérellenes főáramlat az elmúlt évtizedben a „fehér felsőbbrendűséggel” helyettesítette. Ez a zsidó eredetű kifejezés közvetlen reakciónak tűnik a fentiekre, miután a diszkriminációra vonatkozó „erkölcsi” érvek nem működtek, a „felsőbbrendűség” vádját hatékonyabbnak találták ellenünk, amely a mások leigázására vonatkozó utalásokat is tartalmaz.