Donald Trump korábbi amerikai elnök ellen az elmúlt pár hónapban három merényletkísérlet is történt. Úgy tűnik, a cionista média ezeket megpróbálja Iránhoz kötni, miközben az Irán-ellenes propagandát egyre nagyobb fordulatszámra kapcsolják. Vajon nem éppen egy Irán elleni hamis zászlós művelet előkészítése zajlik a háttérben? Erről lesz szó az írásban.
A Trump elleni első merényletkísérlet 2024 július 13-án történt, Pennsylvaniában. Az elkövető egy Thomas Crooks nevű 20 éves liberális fiatal, demokrata párti szavazó. Az eseménnyel kapcsolatos beszámolók mindenhol megjegyzik, hogy a megelőző hetekben Trump védettségét megemelték, mivel a titkosszolgálatoknak olyan információi voltak, hogy az iráni kormány tervez merényletet a volt elnök ellen.
Érdekes módon a megemelt védelem ellenére a testőrök mégis annyira szerencsétlenül végezték a dolgukat, hogy a merénylő több lövést is leadhatott viszonylag közelről, és utólag még a szándékos hanyagság is felmerült. Mindenesetre Trump néhány nappal később (július 25-én) a Truth Social nevű közösségi médiájában az alábbit posztolta:
“Ha meggyilkolják Trump elnököt – amely mindig megtörténhet –, remélem, hogy Amerika eltörli Iránt, elsöpri őket a föld színéről. Ha ez nem történik meg, akkor az amerikai vezetőket gyávának fogják tartani”
A második merénylet Floridában történt, szeptember 15-én, és egy Ryan Wesley Routh nevű zavaros hátterű 58 éves férfihez köthető. A média itt is Iránhoz kapcsolta a cselekményt, a férfi ugyanis állítólag azért tervezett merényletet (többek között), mivel Trump visszalépett az iráni atomalkuból.
Ezt követően, szeptember 25-én az járt körbe a teljes nyugati és magyar médiában (például a 24.hu-n), hogy “Donald Trump elleni iráni merényletfenyegetésről adott hírt az elnökjelölt sajtófőnöke”. Trump ekkor az alábbit írta Twitteren:
“Irán nagyon fenyegeti az életem. Az egész amerikai hadsereg figyel és vár. Irán már tett olyan lépéseket, amelyek nem jöttek be, de újra megpróbálják. Senkinek nem jó a helyzet. Több ember és fegyver vesz körül, mint amennyit valaha is láttam.”
Big threats on my life by Iran. The entire U.S. Military is watching and waiting. Moves were already made by Iran that didn’t work out, but they will try again. Not a good situation for anyone. I am surrounded by more men, guns, and weapons than I have ever seen before. Thank you…
— Donald J. Trump (@realDonaldTrump) September 25, 2024
Egy szeptember 27-i hír szerint Irán a mexikói kartelleknek szállít föld-levegő rakétákat, amelyekkel lelőhetnék a Trump Airforce One-t, az exelnök magángépét.
A harmadik feltételezett merényletkísérlet október 12-én volt, ekkor egy Vem Miller nevű férfit tartóztattak le Trump kampánygyűlésének közelében, az autójában töltött fegyverekkel. Az Euronews azzal kezdi a beszámolóját, hogy: “Újabb merényletkísérlet Donald Trump ellen, akinek már a volt munkatársai is iráni célpontok”, és “erősödik a gyanú, sőt már bizonyosság, hogy a volt elnök ellen elkövetett nyári merénylet mögött Irán állt, de erre nézve nem születtek konkrét bizonyítékok.” Tehát bizonyíték ugyan nincs, de megy Irán démonizálása. Az Euronews szerint “A perzsa állam felől érkező fenyegetések […] megerősödtek és konkrétabbá váltak”.
Közben az amerikai választásokba való beavatkozással és a Trump-kampány bizonyos dokumentumainak eltulajdonításával is megvádolták a perzsákat, ugyanúgy, ahogyan Oroszországot vádolták évekig a 2016-os választás kapcsán. A valódi amerikai jobboldal persze ironikusan áll ezekhez, például az alábbi képpel az AIPAC (az Izrael-lobbi nagy hatalmú amerikai szervezete) rendezvényéről:
"Elegem van belőle, hogy Irán állandóan beavatkozik a választásunkba"
Ami a Trump elleni merényleteket illeti, véleményem szerint Iránnak ezekhez nincs köze, az exelnök csak egy Bidenhez hasonló bábu, aki bármikor pótolható, nem ér annyit, hogy háborút robbantsanak ki miatta. Amit a cionista médiában látunk, az egy hamis narratíva felépítése arról, hogy a perzsa állam az amerikai elnök életére tör. Egy ilyen narratíva tudatos felépítésének és napirenden tartásának viszont csak akkor van értelme, ha valamit tényleg el akarnak követni Trump ellen (vagy más amerikai célpont ellen), de nem az irániak, hanem az amerikai mélyállam, hogy a támadás felelőseként Iránt nevezzék meg.
Az összeesküvés-elméletek világából ismert kifejezés, a “predictive programming” (előrejelző programozás), egy tömegmanipulációs eszköz, amivel (legalábbis az elmélet szerint) a hatalom a médián keresztül készíti fel a tömegeket valamilyen váratlan esemény bekövetkezésére. Ennek az a célja, hogy amikor az esemény megtörténik, hihető legyen, úgy tűnjön, mintha az adott fenyegetés mindig is a levegőben lett volna. Eszünkbe juthat az Eredet (2010) című kiváló film is, amelynek meghatározó motívuma, hogy bizonyos emberek fejében elültetnek valamilyen gondolatot. Itt is pontosan ez történik, az emberek fejében elültetik a Trump elleni merénylet gondolatát.
Annak megválaszolására viszont, hogy miért követne el Amerika (vagy inkább az amerikai befolyásán keresztül Izrael) hamis zászlós műveletet, amely belesodorná Amerikát a Közel-Keleten egy újabb konfliktusba, ki kell térni a közel-keleti helyzetre.
Izraelnek a palesztinok és Libanon elleni háborúját sokan úgy értelmezik, hogy a cionisták fölényes helyzetben vannak, azt csinálnak amit akarnak, bármikor büntetlen gyilkolászhatják a civileket. A cionista állam egyszerre technikai és légi fölényben is van, de ha ez nem lenne elég, és valamelyik szomszéd érdemben válaszolna, akkor Amerika is belépne a háborúba Izrael oldalán. Libanonban a csipogók felrobbantását és a Hezbollah vezetésének lefejezését sokan zseniális akciónak tartják, és úgy tűnhet, hogy Izrael egyesével szedi fel az ellenségeit a Közel-Keleten.
Létezik azonban a dolgoknak egy másik értelmezése is, érdemes odafigyelni például Mearsheimer professzorra, a reálpolitika képviselőjére, akit sokan a világ legnagyobb külkapcsolatok szakértőjének tekintenek.
Mearsheimer szerint Gázában Netanjahunak két kimondott célja volt: a Hamász teljes felszámolása, és az izraeli túszok kiszabadítása. Ezek közül egyiket sem érte el, a Hamász ugyanúgy jelen van a Gáza alatti alagútrendszerben, mint korábban, és a túszokat sem szabadították ki. Szerinte Netanjahu ki nem mondott célja Gáza etnikai megtisztítása volt, amit egyelőre a népirtás ellenére sem ért el, hiszen továbbra is jelentős számban élnek palesztinok Gázában. Mindezek ellenére Netanjahu új frontot nyitott Libanonban.
Ami Libanont illeti, Mearsheimer felhívja a figyelmet arra, hogy a korábbi libanoni háborúkat (1982-ben és 2006-ban) Izrael elveszítette, és egyelőre nem úgy tűnik, hogy most fordítani tudnának, és le tudnák győzni a Hezbollahot. Érdemi előrenyomulást Izrael részéről legalábbis eddig nem láttunk. Ami a Hezbollah lefejezését illeti, a professzor szerint a nemzetközi kapcsolatoknak gazdag irodalma van arra nézve, hogy egy szervezet lefejezése ugyan zavart kelt, de általában nem változtat a dolgok menetén. Mások azt hozzák fel példának, hogy ha egy multinacionális vállalat (mint a Boeing vagy az Apple) felső vezetése életét vesztené, a vállalat rövid időn belül pótolná az üres pozíciókat, biztosítva a működést, és nincs ez másként a százezer fős Hezbollah szervezeténél sem.
Végül Mearsheimer még arról beszél, hogy Amerika és Irán nem akar háborút egymással, ezért a két állam folyamatosan egyeztet. Irán az elmúlt évtizedekben többször próbált közeledni Amerikához, és normalizálni a két ország viszonyát, de ezt a közeledést eddig mindig megakadályozta az Izrael-lobbi, és Izrael az, aki a konfliktusba be szeretné vonni Amerikát.
Összességében tehát Izrael eredményes a bombázásokban, merényletekben, kibertámadásokban, mindez látványos, de kevés a valódi katonai siker. Harctéri eredmények helyett a civilek impotens gyilkolászása jellemző a zsidóságra. Emellett ráadásul úgy tűnik, hogy Izrael lépéskényszerben van.
Az amerikai neokonzervatív zsidók által Benjamin Netanjahu részére készített „Clean Break” jelentés már 1996-ban a „béke az erő által” filozófiáját javasolta Izraelnek, és agresszív külpolitikát szorgalmazott öt országgal szemben (Irak, Szíria, Palesztina, Libanon és Irán). Ennek a célja az volt, hogy Izrael hegemón szerepet érjen el a Közel-Keleten, és valóban, az elmúlt néhány évtizedben a fent említett országok majd mindegyikét háborúkkal gyengítették meg, Amerika bevonásával.
Amerika azonban időközben (relatíve) gyengülni kezdett más nagyhatalmakhoz képest. Iránt felvették a BRICS-országok közé, 2023-ban Irán és Szaúd-Arábia kínai közvetítéssel helyreállította a diplomáciai kapcsolatait, Oroszországgal pedig szoros gazdasági és katonai együttműködést építettek ki. Irán regionális vezető szerepe erősödött, míg Izrael és Amerika befolyása fokozatosan gyengült. Emiatt Izrael az, akinek döntésre kell vinnie a dolgot, mielőtt kifutnának az időből.
A cionista média Izraelt a Közel-Kelet egyetlen demokráciájának szokta bemutatni, Iránt viszont egy vallási fanatikus teokráciának. Mégis szembetűnő, hogy a bő 70 éve létező Izraellel szemben a 3.000 éves Irán mennyivel visszafogottabb.
Az idén januárban, Szulejmáni tábornok meggyilkolásának évfordulóján, a tábornok sírjánál történt terrortámadásnak több mint száz halálos áldozata volt. Bár sejthető, hogy izraeli provokáció történt, Irán erre nyíltan nem válaszolt. Amikor Izrael áprilisban lebombázta az iráni nagykövetséget Szíriában, a perzsák visszafogott választ adtak, a dróntámadásról előre egyeztetve Amerikával. Szintén nem válaszoltak arra sem, amikor májusban Ebrahim Raisi iráni elnök, a külügyminiszter, és más magas rangú vezetők helikopter balesetben életüket vesztették, bár itt is felmerült, hogy Izrael áll a tragédia mögött. Végül, amikor július 31-én, az új iráni elnök beiktatásán Izrael merényletet követett el a Hamász politikai vezetője, Iszmáil Hanije ellen, a perzsa állam komolyabban reagált (hiperszonikus rakétákkal), de a támadás előtt itt is tájékoztatták Amerikát, és csak katonai célpontokat támadtak.
Iránnak ez a visszafogottsága valószínűleg a helyzet világos megértéséből származik, amely szerint az idő nem Izraelnek dolgozik, de tény, hogy az utóbbi időben már a szövetségeseik is kezdték gyengeséggel vádolni a perzsákat.
Izraelt eközben belső politikai és morális válság is sújtja. Ezalatt nem csak azt kell érteni, hogy a minimális emberi normákat sem tartják be és a legsúlyosabb háborús bűncselekményeket követik el (mert ezt mindenki látja), hanem azt is, hogy a maguk ördögi szempontjából sem cselekszenek racionálisan. Erre az egyik legjobb példa az volt, amikor magas rangú izraeli vezetők nyíltan népirtásról kezdtek beszélni, Netanjahu a bibliai Amalekkel azonosította a palesztinokat, más vezetők pedig kijelentették, hogy a palesztinok között nincsenek civilek. Részben ezek a nyilatkozatok vezettek ahhoz, hogy a hágai Nemzetközi Bíróság megállapítsa, elegendő bizonyíték áll rendelkezésre a népirtás vádjaira.
A zsidóságtól nem azt várnánk, hogy ilyen módon gyakorlatilag terhelő bizonyítékot szolgáltat maga ellen, hanem valamilyen álszent, hasbara moralizálást arról, hogy ők csak a palesztinokat akarják felszabadítani a terrorista Hamász alól, miközben ugyanúgy végrehajtják a bombázásokat. Csakhogy időközben olyan demográfiai változások történtek Izraelben, mint az ultraortodoxok társadalmi arányának jelentős növekedése, akik gyakran iskolázatlan, de vallási fanatikus tömeget alkotnak, és akik rejtett üzenetek helyett a fenti nyílt népirtásra való felszólítást akarják hallani. Ezek közé tartozik Köves Slomóék Chabad Lubavics szektája is, akik azt képzelik, hogy már valamilyen eszkatológiai végjátékot élnek, a vörös üsző feláldozására készülnek, a harmadik templom felépítésére, és a zsidó messiás eljövetelére (aki egyébként a keresztényeknél az antikrisztus).
Júliusban a Sde Teiman katonai bázison izraeli tartalékosok palesztin foglyokat erőszakoltak meg. Az érintett katonák őrizetbevétele után zsidó “jobboldaliak” tiltakozásul megrohamozták a katonai létesítményt. Itamar Ben-Gvir izraeli nemzetbiztonsági miniszter szerint szégyenletes Izrael “legnagyobb hőseinek” a letartóztatása. Később a Netanjahuval közeli kapcsolatot ápoló befolyásos rabbi, Meir Mazuz megáldotta az egyik erőszakolót.
A foglyok szükségtelen kínzása és a nemi erőszak emberiesség elleni bűncselekmény. Amikor egy köztiszteletben álló rabbi Isten nevében megáldja a homoszexuális jellegű (nagyrészt férfiak által férfiak ellen elkövetett) erőszakot, és ezáltal a bűnt a transzcendens szintjére emeli, a világ csak a zsidóság már-már karikatúraszerű gonoszságát látja. Tegyük hozzá: teljesen jogosan. Olyasmivel állunk itt szemben, ami gyakorlatilag bármely más világvallás esetén elképzelhetetlen, és fel lehetne tenni a kérdést, hogy hogyan kell ezt értelmezni a kóserkonzervatívok szerint közös zsidó-keresztény kultúra szempontjából?
"Amilyennek gyermekként képzeltem a gonoszt, és amilyen valójában"
A 2023 október óta elkövetett népirtással és egyéb háborús bűncselekményekkel a zsidóság elégette azt a morális tőkét, amit a második világháború után építettek fel tudatos propagandával és mítoszteremtéssel, nagyrészt az úgynevezett holokauszthoz köthetően.
A fentieket összefoglalva tehát úgy tűnik, hogy Izrael nem ért el katonai előrelépést, a változó világpolitikai helyzet miatt lépéskényszerben van, valamint belső feszültségek is sújtják. Ezek alapján kétséges, hogy képesek lennének-e legyőzni a Szíriával kiegészült síita félholdat (Irán, Irak, Libanon és Jemen). A kérdés az, hogy van-e Netanjahu kezében valamilyen aduász?
Egy elismert orosz elemző, Mark Sleboda szerint a hamis zászlós művelet az, ahogyan Amerika háborút visel. Mivel Amerikát senki nem akarja megtámadni, rendszerint ők maguk teremtik meg a konfliktust, amelyre aztán a jogos önvédelemre hivatkozva válaszolnak. Sleboda több példát is hoz. Az első a USS Maine hadihajó gyanús körülmények közötti elsüllyedése 1898-ban, ami a spanyol-amerikai háborúhoz vezetett. A második a vietnámi háborúhoz vezető tonkin-öböli incidens, ahol Amerika szerint észak-vietnámi hajók intéztek kiprovokálatlan támadást az Egyesült Államok rombolói ellen. Ott volt továbbá a líbiai háború, amely során Kadhafit népirtással vádolták meg, és az iraki háború, amelyet vegyi fegyverekről szóló hamis bizonyítékok alapján indítottak. Ezekhez mi hozzávehetnénk a 2001 szeptember 11-i terrortámadás gyanús körülményeit is, amely aztán a Clean Break jelentésben megfogalmazott célok kivitelezéséhez vezetett, az egész Közel-Kelet feldúlásához és meggyengítéséhez.
A hamis zászlós művelet lehetőségére a keresztény-nacionalista Nick Fuentes is többször felhívta a figyelmet az utóbbi időben, amely irányulhat akár Trump ellen, akár más amerikai célpontok ellen. Szerinte egy ilyen lehetőség a helyzet logikájából következik, Izrael ugyanis nem képes önmagában (Amerika nélkül) boldogulni. Amerika részéről egy nagyszabású közel-keleti beavatkozás melletti társadalmi konszenzust viszont csak úgy lehet megteremteni, ha azt önvédelemnek tudják beállítani.
Összességében tehát, ha végiggondoljuk amit Mearsheimer, Sleboda és Fuentes mond, akkor nagy esélye van egy olyan hamis zászlós műveletnek, amellyel Iránt vádolnák meg, és ami bevonná Amerikát a háborúba. A zsidóság már felégette maga mögött a hidat, ha van Netanjahunak aduásza, akkor ez lehet az.
Végül egy gondolat erejéig még szeretnék kitérni Trumpra a mostani választás kapcsán, valamint Iránra is.
Ellentétben 2016-al, Trump mostani kampányát már az elejétől olyan zsidó milliárdosok támogatták, mint az izraeli-amerikai Miriam Adelson (a kaszinó milliárdos Sheldon Adelson özvegye), aki 100 millió dollárt ajánlott fel. Emiatt Trump az abszolút cionista jelölt. Az exelnök egyik kampánybeszédében kijelentette, hogy “Izrael túl kicsi [...] Lehetne valamiképpen nagyobb?”. A korábbi elnöksége alatt Izraelnek adta a Szíriához tartozó Golán-fennsíkot, és áthelyezte az amerikai nagykövetséget Jeruzsálembe. Egyes felvetések szerint most Ciszjordániát ajándékozná nekik a támogatásért cserébe.
Egy másik, amerikai zsidók előtt elhangzott beszédében Trump kijelentette, hogy a közel-keleti háborúk kapcsán feléledő antiszemitizmus újabb hullámát vissza fogják fordítani és meg fogják törni, ugyanakkor az amerikai fehéreknek eddig semmilyen elkötelező jellegű ígéretet nem tett. A Hamász október 7-i rajtaütésének évfordulójára egyszerre két helyen is megemlékezett, egyszer Miriam Adelsonnal, másodszor pedig a lubavicsi rebbe sírjánál.
Menachem Mendel Schneerson sírjánál
A lubavicsi rabbit egyébként a Chabad Lubavics szektához tartozó zsidók egy része a messiásnak tekinti, akinek egyik híres kijelentése, hogy “A nem zsidó egész léte hiábavaló. Meg van írva: 'És az idegen fogja etetni a nyájadat.' A nem zsidók egész létezése a zsidókért van.”. Érdemes lenne erről Köves Slomót vagy Orbán Viktort megkérdezni, hogy mit gondolnak a rabbiról, és hogy a fenti kijelentések mennyire illenek bele a közös zsidó-keresztény világképbe?!
Trump veje, a New York 5. sugárút 666. szám alatt lakó Jared Kushner is egy Chabad Lubavics-zsidó, akinek már a korábbi Trump-kormányban is meghatározó szerepe volt, és most várhatóan a személyi ügyekért lesz felelős. A radikális jobboldal bármelyik amerikai kormányt egy ideje már csak ZOG-nak (Zionist Occupational Government, vagyis Cionista Megszálló Kormánynak) nevezi, nyilván nem véletlenül, és ha történne Trumppal valami, valószínűleg nem lennének álmatlan éjszakáik.
Ami Iránt illeti, emlékezetes számomra a görög katona és történész Xenofón (Kr.e. 431-355) Anabaszisz és Kürosz című könyve. Tudtommal ez az első két olyan mű, amely életszerűen mutatja be az ókorban élt embereket (és nem vallási mitológiától átszőve). A Kürosz a perzsákat és a bibliában is szereplő Círusz királyt mutatja be, az egész könyv egy időutazás, és nekem éppen az volt a legmeglepőbb, hogy mennyire normálisak voltak a görögök és a perzsák már akkoriban is. Iránnal távoli kapcsolatunk is van: a csodaszarvas mondában Hunor és Magor az alán fejedelem lányait veszik feleségül, az alánok (vagy más néven ászik, jászok) pedig egy iráni eredetű népcsoport.
Hitler az irániakat az árjákkal rokonoknak tartotta, és már az árja kifejezés is tőlük ered. Egy elemzőtől hallottam nemrég, hogy az nem véletlen, hogy Iránt és a vele szövetséges libanoni, iraki, szír stb. katonai milíciákat az ellenállás tengelyének hívják (axis of resistance), ahelyett, hogy mondjuk az ellenállás szövetségeseinek neveznék magukat. Szerinte ez utalás arra, hogy kivel szimpatizálnak inkább a második világháború vonatkozásában.
A fentieket figyelembe véve tehát, a magam részéről diplomatikusan csak annyit mondhatok, hogy nem Izraelnek szurkolok, és bízok benne, hogy az amerikaiaknak sikerül majd kimaradni a háborúból. Ha lesz valamilyen hamis zászlós művelet, azt biztosra vehetjük, hogy a magyar kormány azonnal hitelt fog neki adni, és beállnak Amerika és Izrael mögé.
Amikor 2023. október 7. után Izrael előjött a 40 lefejezett csecsemő hamis történetével, elemzők, újságírók, az internet népe napok alatt megcáfolta az atrocitás-propagandát.
Lehetséges, hogy Izrael jelenlegi, ingatag helyzetében már előre is képesek vagyunk látni a terveiket, de hogy ez mennyit fog érni a végkimenetel szempontjából, az még a jövő titka.
Doktor Faust
(A szerző olvasónk.)
