Nehéz és egyszerre könnyű mit mondani a tegnapi párizsi olimpiai megnyitó után. Egyrészt az egészséges lelkületű európai ember szemének undorító, botrányos képek gyorsan ellepték a különböző internetes felületeket, sajnos van bőven miből válogatni. Másrészt az lett volna meglepő, ha nem ez történik.
A szabadkőműves "nagy" francia forradalom eszméiből szárba szökkent ideológiai torzszülöttek jelentek meg tegnap Párizsban. A megnyitóünnepségen kimondottan és konkrétan meg is jelenítették az 1789-es forradalom képi elemeit. Milyen groteszk, hogy felvilágosodásnak nevezik azt, amely az ismert emberi történelem legnagyobb szellemi elsötétülése. Mert 1789-ben indult útjára az, amelyet aztán több forradalom követett, például az 1917-es bolsevik, az 1968-os kultúrmarxista, vagy napjaink gender/woke agyréme. S ezt nevezik ők haladásnak, modernitásnak. Haladásnak nevezik, hogy meggyalázták a nemes olimpiai eszmét.
"Magasabbra, gyorsabban, erősebben!" Ez volt az olimpiák egyik jelszava. Ehhez képest degeneráltak, buzik, "transzneműek", négerek és egyéb elemek "színesítették" a programot. Egy európai rendezésű olimpián a megnyitónak arról kellett volna szólnia, hogy a rendező ország és földrész kultúráját művészi szinten bemutassa, az európai fehér ember kiválóságát kidomborítsa, mert ez így normális, ez így természetes. Ha valaki ebben kivetnivalót lát, nézze meg például a 2008-as kínai, pekingi nyári olimpia megnyitóját, ott a kínai kultúra jelent meg, és ezzel nincs is semmi gond.
Természetesen nem volt ez mindig így Európában sem. Csak ugyebár 1945 egy máig ható választóvonal. A tengelyhatalmak második világháborús veresége megalapozta azt a világrendet, amelyben Európa nem csupán politikai és gazdasági értelemben, de erkölcsi, szellemi vonatkozásban is alávetettje, gyarmata a tisztán materiális alapokon kibontakozó amerikai (USA) típusú globalizmusnak, civilizációnak, és a lelket lealacsonyító tömegkultúrának.
De mint írtam, nem volt ez mindig így. Akár az 1936-os németországi berlini olimpia alkalmával sem, és ha már itt tartunk, lelki felüdülésként, egyfajta reménykeltés céljából nézzünk meg egy-két alkotást a nemzetiszocialista Németország első számú szobrászától, Arno Brekertől. Már csak azért is, mert ő gyakran jelenítette meg az árja embereszményt a „magasabbra, gyorsabban, erősebben” szellemében.
Fénykép a „Der Schwertträger” / „Die Wehrmacht” – A kardhordozó / A hadsereg részletéről, a „Die Kunst im Deutschen Reich” 1939-es katalógusának I. kötetéből (fotó: Lichtbild Niemann)
1942-ben a párizsi Musée de l’Orangerie-ben Arno Breker-kiállítást rendeztek. A kiállítás május 15-i megnyitóján Aristide Maillol „Németország Michelangelójaként” jellemezte Brekert
Balról jobbra :
„Der Wager” – „A kockázatvállaló”/„The Venturer”, 1939
A hollandiai Den Bosch Design Múzeum kiállításáról, 2019. szeptember 8. és 2020. március 1. között.
A kiállítással a New York Times és a Bild címlapja foglalkozott, és i.a. a Guardian, a Le Monde, a Le Figaro, a Paris Match, a Spiegel, a Welt, a Tagesspiegel, az El Pais és az összes holland News lapban. A televízióban a kiállítást az ARD, a ZDF, az Aljazeera és az összes nagyobb holland televíziós csatorna tudósította (fotó: Arno Breker Múzeum)
„Ezek a zászlók nem pusztán külső jelek, hanem élő kötelezettséget is képviselnek.”
Balra: Arno Breker „Der Bannerträger” – „The Banner carrier” domborművének ceruzarajza. A dombormű egy hős harcost ábrázol, aki sétál, jobb kézzel az oldalán, zászlórúddal, bal vállán egyensúlyozott zászlóval.
Jobb oldalon: „Der Krieger” / „A harcos” ceruzarajza, Ivo Saliger (osztrák festő és rézkarc) rajza nyomán, 1918-ban. Ez Saliger önarcképe, mint a halálos lovag. Teljes testpáncélban ábrázolva, a néző felé néz, oldalán a halállal.
Limitált kiadású nyomatok Arno Breker „Der Schwertträger” című művének ceruzarajzáról. Az egyik leghíresebb bronz monumentális szobor, amely „a hadsereget” megszemélyesíti, kardot tartva.
Arno Breker utolsó nagy alkotása, Nagy Sándor monumentális szobra Zeusz sasával. Jobb kezében lándzsát tart.
A „Partei” bronzszobra, a berlini Neue Reichskanzlei előterébe tervezett, 1938-ban készült monumentális szobor.
Prometheus I. verzió, 75 cm magas gipszmodell a Beethoven-emlékműhöz (Beethoven-Denkmal). Fotó az „Arno Breker: Ein Leben für das Schöne • Une Vie pour le Beau • Egy élet a szépeknek” című könyvből.
„Az árja az emberiség Prométheusza, akinek fényes homlokából a zsenialitás isteni szikrája kipattant, hogy felgyújtsa a tudás tüzét, amely megvilágítja a néma misztériumok éjszakáját, és így az embert arra késztesse, hogy megmásszon minden akadályt."
1939-1940 között készült gipszben 110 cm összmagasságban. Ez a sas később Breker Nagy Sándor monumentális szobrának lábánál állt.
"A nehéz idők erős férfiakat hoznak létre, az erősek jó időket, a jó idők gyengéket, a gyengék pedig nehéz időket." – G. Michael Hopf
„Fackelträger” / „Die Partei” – A fáklyavivő /
„Breker válaszai és nézetei azt mutatják, hogy különösen az ókori és klasszikus Görögország művészete volt hatással a klasszicizmusról és a klasszikus művészetről alkotott felfogására.” - B. John Zavrel, Arno Breker: Az isteni szépség a művészetben (Arno Breker a stúdiójában, 1960)
A „Der Rächer” (A Bosszúálló) domborműves ceruzarajz korlátozott kiadású nyomatai.
„Junges Europa” / „Fiatal Európa” (részlet), 1978
Magasság: 146 cm (majdnem életnagyság), súlya 83,5 kg. 1978-ban öntötte Herbert Schmäke Düsseldorf öntöde. A német olimpiai úszó, Walther Kusch állt mintaként ehhez a szoborhoz. 1978-ban Kusch 100 m mellúszás világbajnoka volt, és összesen 34 rekord volt a nevén (fotó: Delon – Hoebanx)
Végezetül ehhez utolsó képhez egy mély, megérintő idézet. Úgy jellemezte Breker alkotását, hogy: „Európa még mindig fej nélküli. Várnunk kell.”
Vajon ma mit mondana?
Henney Viktor – Kuruc.info
Frissítés: Egy kis 1936-os hangulat
Az alábbi videóval szeretném felidézni az 1936-os berlini olimpia mágikus erejét és spirituális hangulatát - írja olvasónk.
(Az archív felvételek a klipben Leni Riefenstahl Olympia címú 1938-as olimpiai dokumentumfilémjéből valók.)
