A megújuló forrásokból származó energia tárolására, valamint a modern elektronikai eszközökhöz elengedhetetlen lítium-akummulátorok súlyos környezetkárosító hatásaira figyelmeztetnek a kutatók. Az akkumulátorgyártáshoz használt perfluor- és polifluor-alkil (összesítő jelölésük: PFA) tartalmú anyagok egy friss tanulmány szerint "örök vegyi anyagként" rendkívüli mértékben szennyezik a Föld vízkészletét és a talajt - számolt be a The Verge nyomán a Portfólió.



Fotó: Jens Büttner / picture alliance / Getty Images

Az "örök vegyi anyagokat" már régóta számontartják a kutatók, az Egyesült Államokban pedig idén szigorították is egyes, ezen csoportba sorolható kémiai vegyületek használatát.

A szóban forgó PFA-knak több ezer különböző fajtája különböztethető meg. Mivel a szerves kémia egyik legerősebb kötését (szén-fluor) tartalmazzák, a környezetbe kerülve ellenállóak a lebomlással szemben, és könnyen tehetnek meg nagy távolságokat is a kibocsátási helytől.

Évtizedek óta alkalmazzák őket, hogy a bizonyos termékeket ellenállóbbá tegyenek különféle mechanikai hatásokkal, többek között vízzel és hővel szemben.

A PFA-k bizonyos alosztályát, a bisz-perfluoralkil-szulfonimideket elektrolitként és kötőanyagként használják a manapság egyre elterjedtebb lítiumion-akkumulátorokban.

A The Verge által szemlézett Nature Communications folyóiratban közzétett kutatás szerint

az akkumulátorgyártás során használt PFA anyagok mostanra megjelentek a gyárakat körülvevő talajban, üledékben és vizekben is. Emellett a káros anyagok a hulladéklerakókból kioldódó folyadékokban is kimutathatók.

A kutatók 2022 januárja és októbere között Észak-Amerikában és Európában 87 különböző helyszínen vettek víz-, üledék- és talajmintákat. Többek között olyan területeket céloztak meg, amelyek valamilyen "örök vegyi anyagokkal" dolgozó ipari létesítmény közelében vannak.

A tanulmány szerzői 17 különböző akkumulátort is megvizsgáltak, amelyek közel kétharmadában, 11 darabban mutatták ki a már említett PFA alcsoportba tartozó anyagokat.

A vizsgált minta mindennapi életben használt eszközökből, többek között laptopokból, okostelefonokból és elektromos járművekből származott.

- Ez [a kutatás] semmiképpen sem tiszta- vagy fenntarthatóenergia-ellenes szándékkal készült - szögezte le Jennifer Guelfo, a Texasi Műszaki Egyetem adjunktusa és a tanulmány vezető szerzője, aki elmondta, hogy csak szerették volna felhívni a figyelmet a káros hatásokra.

- Ez alapvetően egy kiindulópont. És remélem, hogy a tanulmány hatására nagyobb figyelmet kapnak ezek és más hasonló vegyületek - tette hozzá P. Lee Ferguson, a tanulmány másik szerzője.

A lítiumion-akkumulátorok iránti kereslet várhatóan folyamatosan nőni fog a közeljövőben, az elektromos járművek gyártása, valamint a nap- és szélenergiában való felhasználás miatt.